Bámulatos állhatatossága és szellemi képességei mellett most szeretném megmutatni a Mester emberi arcát is – azt az embert, akit néha elhomályosítanak a köré font legendák. És igen, Mesterként tekintek rá, aki megtanított arra, hogy a valódi tudásért nemcsak kilométerek sokaságát, hanem saját korlátjainkat is át kell lépnünk. E pillanatban is érzem azt a szellemi hidat, amelyet ő épített India és Kína, a múlt és a jelen között – egy olyan hidat, amelyen ma én is biztonsággal járhatok. A fenti két művet felhasználva ezért szeretném, hogy Te is megismerd a szerzetest, aki rendíthetetlen konfuciánus (儒家) méltósággal védte hazáját, ha indiai társai lekicsinyelték Kínát, és aki szellemesen jegyezte meg a hamuval borított aszkétákról: "a meztelen ember, aki hamuval borítja be testét, olyan, mint a macska, amelyik a kémény sarkában aludt" (一個身上沾滿灰燼的裸體的人，就像一只在煙囱角落裏睡過覺的貓。). Lásd a vívódó igazságkeresőt is, aki 20 év tanulás után is kételyekkel küzdött, aki sírva fakadt Bodh-Gajában (菩提伽耶) saját tökéletlenségén elmélkedve, és akinek szívét mély tőrszúrásként érte nálandai tanítója-, Śīlabhadra (戒賢, Jièxián) halála.

Hálát érzek azért az alázatért, amellyel a Bódhi-fa alatt leborult; ez az őszinteség emlékeztet arra, hogy a legnagyobb tudás is meddő marad, ha nem párosul tiszta szívvel. Xuanzang számomra nem a múlt emléke, hanem egy folyamatos belső jelenlét, aki minden nehéz pillanatban azt suttogja: Ne a kényelmet keresd, hanem az igazságot, mert csak a felébredt tudat szabadíthat meg a szenvedéstől.

Úgy érzem, itt áll mellettem.

玄奘法师是我的导师，也是我们众人的导师。他是世界历史上罕见的伟人，至今仍受到全球的深切敬仰。太宗皇帝称他为“国宝”，绝非偶然。这位七世纪的僧侣不仅是一位行者，更是丝绸之路上最严谨的学者、卓越的语言学家和正法大明师。

629年，当他踏上前往印度的征途时，心中只有一个目标：抵达佛教圣地，获取原始经卷，以取代当时中国流传的、时而含混不清的译本。他的毅力至今令人难以置信：他徒步约1.6万公里，独自横穿塔克拉玛干沙漠，翻越了亚洲最高的三大山脉，并五次纵横穿梭于印度平原。

玄奘的遗产通过两个相辅相成的来源流传至今。他本人的著作 《大唐西域记》（T2087） 是呈给皇帝的客观、严谨且精准的报告，至今仍是考古学家和历史学家的基本参考依据——例如他对巴米扬大佛的描述。相比之下，他的当代弟子慧立（615 - ?）所著的 《大唐大慈恩寺三藏法师传》（T2053） 则向我们展示了一个有血有肉的人和一位充满神秘色彩的英雄。在慧立的笔下，戏剧性的冒险历历在目：在吐鲁番的绝食抗议、沙漠中的背叛，以及在海盗的火堆前，玄奘进入深度禅定，一心向往未来佛弥勒菩萨的兜率天。

二十多年前，我曾亲自造访过那座玄奘翻译从印度带回圣物的寺庙。我与他的关系，犹如行者与远方灯塔的关系：在黑暗与动荡的时刻，他那坚定的誓言与佛法为我指明方向。

除了他惊人的毅力和智慧，我也想展示大师人性化的一面——那个有时被传奇色彩掩盖的真实面孔。是的，我视他为导师，他教会我：为了获得真正的知识，不仅要跨越千山万水，更要超越自身的局限。此时此刻，我也能感受到那座由他建造的、连接印度与中国、过去与现在的精神桥梁——一座我今天也能安然行走其上的桥梁。

通过上述两部著作，我希望你也能了解这位僧侣：当印度的同伴贬低中国时，他以坚定的儒家风骨维护祖国的尊严；他曾幽默地评价那些全身涂满灰烬的苦行僧： "一个身上沾满灰烬的裸体的人，就像一只在烟囱角落里睡过觉的猫。" 请看这位充满挣扎的求法者：即使经过20年的学习，他仍会感到困惑；他在菩提伽耶因思及自身的不圆满而痛哭流涕；当他得知那烂陀的恩师——戒贤圆寂的消息时，内心如遭 "利刃刺入" 般痛苦。

我对他在菩提树下顶礼膜拜的谦卑深感敬意；这种真诚提醒着我们，如果没有清净的心，再伟大的知识也是徒劳的。对我而言，玄奘不是过去的回忆，而是一种持续的内在存在，在每个艰难时刻他都在耳畔低语： 莫求安逸，唯求真理，因为唯有觉悟之心才能解脱苦难。

我觉得，他此时就站在我的身边。

I. fejezet - A ZARÁNDOK ÉS A CSÁSZÁR 第一章：行者与皇帝

629-ben egy éjjel Xuanzang titokban hagyta el Kínát. Szerencsésen kijutott a sivatag öt őrtornya mellett, majd hátrahagyva a Jáde-kaput is, a Tang Birodalom utolsó bástyáját. A szerzetes azonban nem volt túl a veszélyen, mert Taizong császár (kb. 600–649, uralkodott: 626–649) akarata ellenére indult útnak.

Tang Taizong Császár

Abban az időben a császár épp távol volt, de a kihallgatást megszervezték. Szerzetesek hatalmas menete vonult fel, hordozva azokat az ereklyéket, szobrokat és könyveket, amelyeket a szerzetes Indiából hozott magával.

Ez egy hős hazatérése volt.

A Xuanzang távozása és 645-ös diadalmas visszatérése között eltelt tizenhat év alatt mind a szerzetes, mind a császár sikeres emberré vált a világ szemében. A 27 éves "szökevényből" Kína legismertebb buddhista Dharma Mestere és a világ egyik legjelentősebb utazó tudósa lett. A harmincéves uralkodó pedig Kína egyik legnagyobb császárává emelkedett egy terjeszkedő birodalom élén.

Xuanzang teljesítette vallási küldetését és épségben tért haza buddhista szútrák hatalmas gyűjteményével. Olyan "nyomokat látott, amilyeneket korábban soha, olyan szent szavakat hallott, amilyeneket korábban soha, és a természetet meghaladó szellemi csodák tanúja volt" 「觀跡窺臨，萬形之殊不見；聽聲撥遣，大音之響未聞。」- olvasható Taizong császár előszavában, amelyet Xuanzang szútra-fordításaihoz írt. [Nagy Tang-dinasztia Tripitaka Szent Tanítása - 大唐三藏聖教序 648-ban]. Átkelt a legveszélyesebb folyókon és Ázsia három legmagasabb hegyláncán. Tanácskozott az északi és déli Selyemút oázisainak uralkodóival, a nyugati türkök nagy kánjával, valamint Harsa királlyal, Észak-India egyesítőjével, számos más hatalmassággal. Élete végéig emlékezett szoros barátságára India legnevesebb kolostorának vezetőjével.

Xuanzang hagyományos, 14. századi portréjának másolata; a szerzetes egy modernnek tűnő vázas hátizsákot cipel,
amely az Indiából hozott buddhista szútrákkal van tele. A portré egy dörzsölt másolat (rubbing), amely a Xian melletti
Xingjiao Templomban (a Virágzó Tanítás Temploma), Xuanzang sírhelyén található kőtábláról készült.

A Tang-dinasztia fiatal uralkodója akkoriban nem sok rokonszenvet érzett a buddhizmus iránt és nem akarta, hogy Xuanzang vagy bármely más alattvalója a veszélyes nyugati régiók felé induljon. Hatalma még korántsem volt szilárd, diplomáciája pedig még javában küzdött több közép-ázsiai nép ellenségeskedésével, sőt árulásával. A császárnak való ellenszegülés súlyos árat vonhatott maga után, de Xuanzang elszánta magát, hogy elzarándokol a buddhizmus indiai szent földjére. 645 áprilisában, az igazság utáni 16 000 kilométeres indiai küldetése után a szerzetes visszatért Chang'an -ba (a mai Xian). Érkezésére olyan sűrű tömeg gyűlt össze, hogy kénytelen volt az első éjszakát a város szélén, egy csatorna partján tölteni. Amikor végre be tudott lépni a városba, az elöljárók – attól tartva, hogy a hatalmas tömegben az embereket agyonnyomják – megparancsolták, hogy mindenki maradjon helyben és gyújtson füstölőt.

Amíg Xuanzang távol volt, Taizong császár nemcsak megszilárdította hatalmát Kínában, hanem meghódította Közép-Ázsiát is. Miután 630-ban Mongóliában szétverte a keleti türköket, Taizong a nyugati türkök meghódítása felé fordult, mely épp belső lázadások destabilizáló hatásától szenvedett. A kánjukat egy lázadó törzs gyilkolta meg, nem sokkal Xuanzang látogatása után, majd hat hónap elteltével a hatalmas birodalom összeomlott. A császár ezután kezdte visszaállítani a protektorátusokat az északi és déli Selyemút oázisai felett, ahol korábban Xuanzang is járt. E hódítások eredményeként Kína egészen a Pamírig közvetlen ellenőrzést gyakorolt nyugaton. Időnként a császár diplomáciai úton terjesztette ki hatalmát, mint például akkor, amikor házassági szövetséget kötött egy tibeti királyi családdal. 643-ban – Xuanzang látogatása után – már két kínai követet is küldött Harsa királyhoz Indiába. Az olyan vallási missziók, mint Xuanzangé, még a Pamíron túlra is kiterjesztették Kína befolyását.

Micsoda különbség volt e két ember háttere és vérmérséklete között!

A konfuciánus értékek szerint nevelkedett Xuanzang imádott olvasni. Naphosszat csak konfuciánus klasszikusokat olvasott és művelt buddhista értelmiségivé vált. Szellemi képességeit kiszélesítve ahelyett, hogy egy szerzetesi cellában maradt volna, rablókon és kalózokon kerekedett felül, átkelt a magas hegyeken és a forró sivatagon. A császár, akinek korai oktatása a lovaglásból és az íjászatból állt, nyers katona és hős harcos volt, aki bátyja meggyilkolása után került a trónra. Mégis, uralkodása korai éveiben mérsékelt, takarékos és bölcs konfuciánus uralkodóként kezdték tisztelni, aki kikérte miniszterei tanácsát és népe jólétével törődött. A Tang uralkodót leginkább Xuanzang külügyekkel kapcsolatos-, éveken át tartó külföldi utazások során szerzett világi ismeretei érdekelték; bár a sors ironikus fordulataként élete vége felé a gyengélkedő császár megváltoztatta nézeteit a buddhizmusról és Xuanzangnál keresett vigaszt. Teljes szívvel elfogadta őt szellemi tanítójának.

A császár és a szerzetes első, 645-ös találkozásakor mindketten pályafutásuk csúcsán álltak.

Xanzang tapasztalatai és a császár politikai érdeklődése figyelemre méltó módon találkozott. Új birodalma terjeszkedésével Taizongnak közvetlen információkra volt szüksége birodalmi politikájának sikereiről és kudarcairól. Xuanzang pedig ideális informátor volt. A császár részletesen kikérdezte a negyvenhárom éves szerzetest az általa érintett országok uralkodóiról, éghajlatáról, terményeiről és szokásairól. Xuanzang idegen földekkel kapcsolatos ismereteitől lenyűgözve Taizong felkérte őt, hogy legyen a minisztere, és adjon tanácsot országa új ázsiai kapcsolatait és problémáit illetően. Xuanzang azonban ezt elutasította. Ekkor a császár arra kérte, hogy készítsen részletes beszámolót, országról országra haladva, az általa felkeresett nyugati királyságokról. Ami Xuanzangot leginkább érdekelte – mint például a szerzetesekről, filozófiai iskoláikról, és különösen a Buddha szent helyeiről és történeteiről szóló információk –, az pártfogója számára közömbös volt. De nem számított. A nyugati régiókról szóló beszámoló megírása újfajta feladat volt számára, aki ahhoz szokott, hogy vallási vagy filozófiai kérdésekben kérik ki a tanácsát. Ez a sokoldalú ember – kalandor, értelmiségi, szerzetes és nagykövet – számos közép-ázsiai politikai vezetőnek és hatalmasságnak adott szellemi tanácsot és inspirációt. Mint "herceg a zarándokok között", Xuanzang otthonosan mozgott mind a vallási, mind a világi világban. Erőteljes és csendes személyisége mély benyomást tett Taizong császárra és a nagy indiai királyra, Harsára egyaránt. Szokatlanul rugalmas emberként nyitott volt az újra és a különlegesre, így az idegen kultúrák ideális megfigyelője volt.

Tanulmányok a kolostorokban 寺院学问

De ki is volt volt Ő és hogyan szánta el magát erre a hosszú utazásra?

Életrajzírója szerint Xuanzang 602 környékén született Henan tartományban, Luoyang közelében, Chen Yi (陳禕) néven. Négy fiú közül ő volt a legfiatalabb; írástudók és mandarinok hosszú sorának örököse. Nagyapja a Qi-dinasztia (479–501) tisztviselője volt, és a kiváló nemzeti tudós posztját töltötte be. Édesapja jártas volt a konfuciánus tanokban és kiemelkedő képességeiről, valamint választékos modoráról volt híres. Ez a konfuciánus úriember azonban szívesebben foglalkozott a könyveivel, és a hanyatló Sui-dinasztia (581–617) idején inkább gyenge egészségi állapotára hivatkozott, semmint elfogadta volna a kormányzati tisztségeket.

Xuanzang konfuciánus háztartásban nevelkedett. Nyolcévesen lenyűgözte apját gyermeki kegyességével (孝 a konfuciuciánus etikai rendszer egyik alapelve; a gyermekek tisztelettel, engedelmességgel és gondoskodással tartoznak szüleiknek és őseiknek), amely az egyik legfontosabb erény. Nagyjából ekkor kezdte el tanulmányozni a konfuciánus klasszikusokat is. Ám a konfucianizmus szellemi ereje akkoriban gyengülőben volt, Xuanzang bátyja pedig buddhista szerzetes lett, aki szívén viselte öccse sorsát és gondoskodott róla, hogy a fiú már korán elkezdje tanulmányozni a dharmát a luoyang-i kolostorban.

Xuanzang az a fajta komoly fiú volt, aki már fiatalon is érett fejjel gondolkodott. Csupán 12 éves volt, amikor egy váratlan uralkodói rendelet közhírré tette, hogy az állam tizennégy szerzetes képzését és fenntartását vállalja bátyja kolostorában, a Sui-dinasztia keleti fővárosában, Luoyangban. Több száz jelölt jelentkezett a Tiszta Föld Kolostorba erre a fontos felszentelésre. Az ifjú Xuanzang a kolostor kapujánál várakozott, amíg a szertartást felügyelő birodalmi megbízott (Zheng Shanguo 鄭善果, 566–629) szóba nem elegyedett vele.

「卿何姓名？」
(Megadja a nevét és korát.)
「出家意何所圖？」
「意欲遠紹如來，近光遺教。」


"Hogy hívnak?"
(Megadja a nevét és korát.)
„Mi a célod a szerzetesi élettel?”
"hogy messzi földön terjesszem a Tathágata vallásának fényét"

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) c műben olvasható. Ez a mű az a "tiszta tükör", amelyben Xuanzang alakja megmaradt az utókor számára. Nélküle ma csak egy szikár jelentést ismernénk egy kínai utazótól; Huili és Yancong munkájának köszönhetően azonban ismerjük az embert, akinek a szíve tízezer dologhoz értett, és aki a hit erejével győzte le a sivatagot, a kalózokat és a tudatlanságot.

Ez a váratlanul érett és formális válasz lenyűgözte a tisztviselőt, aki a buzgóság, az önbizalom és a szerénység e figyelemre méltó ötvözetében ismerte fel a különleges tehetséget, és ifjú kora ellenére beválogatta a felszentelendő szerzetesek közé. A párbeszéd után a tisztviselő, Zheng Shanguo így indokolta meg kollégáinak, miért tett kivételt az ifjú Xuanzanggal (aki ekkor 13 évesen az előírások szerint túl fiatal a szerzetesi felvételhez): 「誦法師之言，其言易得；如其風骨，實難多有。」 azaz "A tanítók szavait elismételni könnyű, de olyasfajta belső tartást és jellemet, mint az övé, valóban nehéz találni." A tisztviselő látnoki erejét bizonyítja, hogy hozzátette: "Ha engedjük őt felszentelni, biztosan a buddhizmus kapujának dicsőségévé válik.". Ez a döntés tette lehetővé, hogy Xuanzang hivatalosan is megkezdje tanulmányait, ami végül a világtörténelem egyik legnagyobb utazásához vezetett.

A következő öt évben Xuanzang a bátyjával élt a Tiszta Föld Kolostorban. Elmélyedt a buddhista szentiratok tanulmányozásában: olvasta a korai buddhizmus szigorú tanait és a mahayana (Nagy Kocsi) tanításait is. Xuanzangot ellenállhatatlanul vonzotta ez az út, amelynek két kulcsfogalma az "üresség" (a bölcsesség tárgya) és a "bódhiszattva" volt – az olyan megvilágosodott lények, akik mások üdvéért születnek újra emberként.

Filozófiai tanulmányait 618-ban félbeakasztotta a Sui-dinasztia bukása. Az ezt követő anarchia, valamint a Tangok és riválisaik közötti polgárháború miatt a birodalom számos része káoszba süllyedt. Xuanzang és bátyja először az északnyugati Chang'anba menekült, amelyet a Tang uralkodók fővárosuknak kiáltottak ki. A várost azonban katonáktól nyüzsgőnek találták, így a két fivér a birodalom különböző részeiről összevándorolt szerzetesközösséggel együtt a sichuan-i Csengdu felé vette az irányt. Xuanzang és bátyja két-három évet töltött ott a különböző buddhista iskolák tanulmányozásával.

Xuanzang életrajzírója Huili (慧立) így hasonlítja össze a két fiatalembert:

「其兄長捷... 風神朗俊，體狀魁傑，有父之風。... 至於言談談論，訓誘生蒙，則與法師（玄奘）相亞。」 「若其神清高，不混塵俗；探玄極微，窮宇宙之理；志懷遠大... 昂昂然，即使在皇帝面前也有自尊之心，則法師獨步。」

"Idősebb bátyja, Jie… megjelenése nemes és ragyogó volt, termete erőteljes és tekintélyt sugárzó; viselkedésében apjuk vonásait hordozta. Ami a beszédet és az eszmecserét illeti, valamint a fiatalok tanítását és nevelését, ezekben a képességekben a Mesterrel (Xuanzanggal) egyenrangú volt. Ám ha a szellemi tisztaságát és emelkedettségét nézzük – hogy nem keveredett a világi porba; hogy a rejtett mélységeket kutatta és a világegyetem törvényeit a végsőkig vizsgálta; hogy törekvései magasztosak voltak… és hogy méltóságteljesen, egyenes tartással még a császár előtt is megőrizte önérzetét – ebben a Mester (Xuanzang) egyedülálló volt."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) c. műben olvasható

622-ben, húszéves korában Xuanzangot teljes jogú szerzetessé szentelték. Nem sokkal ezután Chengdu -ban hagyta bátyját és visszatért a fővárosba.

Felkészülés Chang'an -ban 在长安的准备

Chang'an rengeteg lehetőséget kínált Xuanzang számára.

Ez volt Kína – és talán az egész középkori világ – leghatalmasabb városa. A Tang-kori történelmi források olyannyira részletesek, hogy tudjuk, ekkor területe meghaladta a 80 négyzetkilométert (Róma a fénykorában körülbelül 13,5 négyzetkilométert foglalt el). A hetedik században Chang'an egymilliós metropoliszként a Tang-dinasztiák nagyszerű kultúrájának központjává vált. 742-re lakossága kétmillióra duzzadt, ebből ötezer fő volt külföldi.

Gazdag kulturális életével, jólétével és az ott letelepedő nemzetiségek sokszínűségével Chang'an az ázsiai civilizáció sugárzó központja volt. Az Észak-Indiából és a közép-ázsiai királyságokból érkező új impulzusok gazdagították a kínai buddhizmust és korának legélénkebb, legmeghatározóbb eszmerendszerévé tették. Iránból és Közép-Ázsiából más új vallások is érkeztek, mint például az iszlám, a zoroasztrizmus (祆教, a világ egyik legrégebbi monoteista alapú vallása az ókori Perzsiából), a manicheizmus (摩尼教, szinkretista világvallás, amely a III. században keletkezett Mezopotámiában) és a nesztoriánus kereszténység (景教, kereszténység egy keleti ága, amely a 431-es Epheszoszi Zsinat után vált külön a fősodortól). E szellemi és spirituális hatásokkal együtt számos új vívmány jelent meg a művészetekben – a zenétől és a tánctól kezdve a fémművességen át a gasztronómiáig –, valamint fontos technikai és tudományos hatások érték a matematikát és a nyelvészetet is. Költők és művészek egész hada tette részét e tündöklő fővárosnak; a legújabb buddhista tanok, művészeti irányzatok és divatok mind megtalálhatóak voltak Chang'anban.

Xuanzang itt folytatta buddhista tanulmányait. Olyan külföldieket keresett fel, akik taníthatták neki a Kína határain túl beszélt nyelveket. Valószínűleg gyakran megfordult a Nyugati Piacon – a városnak a Selyemúthoz kapcsolódó negyedében –, hogy tanuljon valamit a tokhár nyelvből, amelyet Közép-Ázsia számos pontján, például Turfánban is beszéltek. Nyelvérzéke később bizony jó szolgálatot tett. 626-ban szanszkritul is tanulni kezdett, hogy kommunikálni tudjon azokkal az idegen szerzetesekkel, akiknek az anyanyelvét nem ismerte. Ahogy a latin a középkori Európa keresztény kolostoraiban, úgy a szanszkrit volt a buddhista szútrák és kolostorok nyelve egész Észak-Ázsiában.

Az indiai szentiratokat az I. század óta fordították kínaira. Indiából és Kasgáriából (a mai Xinqiang) érkező misszionáriusok, iráni párthusok és szogdok (a volt Szovjetunió közép-ázsiai utódállamainak területéről) alapítottak kolostorokat Luoyangban és Chang'anban, ahol szerzetesek és fordítócsoportok fáradoztak az Indiából érkező hatalmas buddhista irodalom átültetésén. Szép számmal voltak kínai szerzetesek is, akik nyugatra mentek. Xuanzang előtt legalább ötvennégyen indultak el nyugati irányba – az elsők még 260-ban –, bár nem mindegyikük érte el hite földjét. Azok közül, akiknek sikerült, a jámbor Faxian (法顯 337 – ~422) és Zhiyan (智嚴) példája ragadta meg leginkább a képzeletét.

Xuanzang tizenöt évet töltött Luoyangban, Chengdu-ban és Chang'anban nyelvek tanulásával és a különböző buddhista iskolák tanainak tanulmányozásával. Komoly kétségei támadtak egyes kínai fordításokkal kapcsolatban. Úgy találta, hogy azok ellentmondásosak, eltorzítottak vagy egyszerűen hiányosak. Azt is tapasztalta, hogy az apátok kritikátlanul követik saját iskolájuk tanításait. Akárcsak az indiai mesében a vakok, akik az elefántnak más-más részét érintik meg, és azt hiszik, az a teljes egész, ezek az emberek is vakok voltak a köztük lévő különös nézeteltérésekre és ellentmondásokra. Elméleteik némelyike hol homályosan, hol nyilvánvalóan ellentmondott a szútráknak.

Mely tanítások voltak hitelesek? Igaz volt-e, hogy minden ember elérheti a buddhaságot, vagy csak némelyek? Xuanzang összezavarodott és képtelen volt eldönteni, mely elméleteket fogadja el. Ezért határozta el, hogy Indiába megy, eloszlatja kételyeit, és visszahozza Asanga (無著) művének, az "Értekezés a jóga-gyakorlók szintjeiről" (Yogācārabhūmi-śāstra 瑜伽師地論) teljes szanszkrit szövegét.

Xuanzangot vonzották Asanga és fivére, Vasubandhu (世親) kifinomult írásai, akik a buddhizmus Yogācāra iskolájának képviselői voltak; hatalmas filozófiai összefoglalójuknak ugyanis csak egy része jutott el Kínába. Az iskola tanítása szerint a világ, amit tapasztalunk saját tudatunk kivetülése.

一切有为法，
如梦幻泡影，
如露亦如电，
应作如是观。


Minden összetett dolog olyan,
Mint egy álom, egy káprázat, egy buborék vagy árnyék,
Mint a harmatcsepp vagy a villámlás;
Így kell tekintened rájuk.

Gyémánt szútra (K0016 能斷金剛般若波羅蜜多經) híres záróversének részlete

Ez a Gyémánt Szútrából származó vers azt tanítja, hogy az anyagi világ illúzió. A dharma mesterek azonban ezt nem csupán logikai érvekre alapozták, hanem a belátás élő tapasztalatára is. Ez inkább tűnik az elméleti beállítottságúak filozófiájának, semmint valakinek, aki kész szembenézni a Takla-Makán sivatag viharaival, a Tiensan-hegység lavináival vagy a Gangesz gyilkos kalózaival. Bár Xuanzangot vonzotta ez az iskola, élvezte a dialektika művészetét is és igen jártas is volt benne. Egyik énje szeretett elmélyedni a számtalan tanítás finomságaiban; ez a képessége jó szolgálatot tett neki később, amikor India és Közép-Ázsia neves filozófusdoktoraival vitázott.

Meggyőződéssel hitte, hogy az igazságot eddig csak homályosan érzékelte. Tudta, hogy fel kell kutatnia a forrást. Miután elhatározta, hoyg útnak indul, több más szerzetessel együtt kérvényt nyújtott be Taizong császárhoz, hogy engedélyezze Kína elhagyását - de erre nem érkezett válasz. Egy császári rendelet azonban egyértelművé tette: a világiaknak és vélhetően a szerzeteseknek is jobb otthon maradniuk, hacsak nincs hivatalos dolguk.

Egy olyan szenvedélyes fiatalember számára, mint Xuanzang, ez aligha jelentett visszatartó erőt.

„貞觀三年，法師欲西行，先詣塔祈請。夜夢見大海中，蘇迷盧山（須彌山）由金、銀、琉璃、水晶所成，嚴麗之極。法師欲入海登之，忽有石蓮華湧出其足，遂履而進。至其山下，危峻不可攀。復欲升騰，有飆風忽起，扶之而上，直登山頂。見遠方際天，無復障礙。法師驚喜而寤，遂定西遊之志。”

"Zhenguan-korszak harmadik évében (629) a Mester nyugatra kívánt utazni, ezért először egy sztúpához ment imádkozni és fogadalmat tenni. Az éjjel álmában azt látta, hogy a nagy óceán közepén emelkedik a Sumeru-hegy, amely aranyból, ezüstből, lazúrkőből és kristályból áll, és rendkívüli pompában ragyog. A Mester be akart lépni a tengerbe, hogy feljusson rá, amikor hirtelen kőből való lótuszok emelkedtek ki a lába alatt, és így lépdelve haladt előre. Amikor a hegy lábához ért, az olyan meredek és magas volt, hogy nem lehetett megmászni. Ekkor ismét fel akart emelkedni, mire hirtelen erős szél támadt, amely felemelte és felvitte őt, egészen a hegy csúcsára. Onnan a távolba tekintve az ég pereméig látott, és többé semmi akadály nem volt előtte. A Mester meglepetten és örömmel ébredt fel, és ekkor végleg elhatározta, hogy nyugatra indul."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) c. műben olvasható, az 1. tekercsben, közvetlenül az előtt a rész előtt, hogy Xuanzang elhagyná Changant (a mai Xian), hogy megkezdje útját India felé.

Az utazás kezdete - 旅程的开始

Xuanzang 27 éves volt, valamivel 180 cm alatt és kivételesen jóképű. Sűrű szemöldökkel, ragyogó tekintettel, tiszta arcbőrrel és nemes homlokkal büszkélkedhetett. Szeretett bő ruhákat és széles övet hordani, ami tudós megjelenést kölcsönzött neki. Választékosan beszélt, hangja tiszta és csengő volt. Tartása méltóságteljes és – ahogy a jó buddhista szerzetesekhez illik – mindig egyenesen előre nézett anélkül, hogy jobbra vagy balra pislantott volna.

A korai fagyok miatt a termés tönkrement és rendeletet adtak ki, amely arra utasította a szerzeteseket és a világiakat egyaránt, hogy szóródjanak szét Kína kevésbé sújtott területeire. Xuanzang kihasználta lehetőséget és több társával együtt Chang'anból Gansu magas völgyeibe és szorosaiba utazott, amely az egyik legnyugatibb kínai tartomány volt. A hosszú Gansu-folyosó a Füves Puszták (Mongólia) és Qinghai vad fennsíkja között vág utat, amíg el nem éri a Takla-Makán sivatag homokját. Liangzhou (凉州, a mai Wuwei 武威) volt Gansu tartomány utolsó jelentős városa, valamint a sivatagon keresztül Mongóliába és a Takla-Makán sivatag Tarim-medencéjébe vezető karavánutak kiindulópontja.

Xuanzang egy hónapot töltött Liangzhouban az utazásra készülve.

Otttartózkodása alatt egy nagy vallási összejövetelen tanított szerzeteseket és kereskedőket egyaránt. A kormányzó, aki hallotta, hogy a szerzetes Nyugatra készül, magához hívatta és nyomatékosan felszólította, hogy engedelmeskedjen a császári rendeletnek, térjen vissza a Tang fővárosba. E beszélgetés után Xuanzang tudta, hogy óvatosnak kell lennie. Ezért Liangzhou legtiszteltebb szerzetesének két fiatal tanítványa védelmében és vezetésével nappal rejtőzködött, éjjel pedig utazott. Kísérői Guachou -ig vezették, nem messze az Anxi (安西) oázistól, amely az utolsó pihenőhely volt a széles sivatag előtt, ahol még helyi készleteket lehetett vételezni. Ebben a határmenti előőrsben újabb egy hónapot időzött – életrajzírója megfogalmazása szerint "oly szomorúan és csendesen" 「居一月餘，日夕憂悴。」. Új barátai elhagyták, lova elpusztult, a liangzhoui kémek pedig tájékoztatták a kerületi kormányzót a szándékairól. Szerencsére a tisztviselő jámbor ember volt, aki Xuanzang jelenlétében széttépte a parancsot, de sürgette, hogy minél előbb távozzon.

時法師市得新馬，止於佛堂中禮拜。忽有胡人，名石槃陀，來至其所，白言：「願受五戒，為優婆塞。」 法師因謂曰：「我欲西行，求法天竺，路途艱險，須人相伴。」 槃陀聞已，欣然請行，願為嚮導，送度玉門關及五烽。

"Abban az időben a Mester új lovat vásárolt, és egy buddhista csarnokban tartózkodott, ahol tiszteletét fejezte ki [imádkozott]. Hirtelen egy "hu" [胡 közép-ázsiai] férfi jelent meg, akit Shi Pantuo-nak (石槃陀) hívtak, és így szólt: 'Szeretném felvenni az öt fogadalmat, és világi buddhista hívővé (upászakává) válni.' A mester erre azt mondta: 'Nyugatra kívánok menni, hogy a Dharmát keressem Indiában. Az út hosszú és veszélyes, szükségem van kísérőre.' Miután ezt hallotta, Pántuó örömmel jelentkezett, hogy vele tart, és felajánlotta, hogy vezetője lesz, valamint átvezeti a Yumen Guan-n és az öt jelzőtoronyon."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) c. műben olvasható, az 1. tekercsben (卷一).

Másnap Xuanzang hosszan várt a vezetőjére. Végül Pantuo (石槃陀) megjelent, nyomában egy másik, igen idős emberrel, aki egy ösztövér, deres lovon ült. Az "öregapa" azért jött, hogy tanácsokat adjon a sivatagi átkelés démonai és veszélyei ellen, mivel azt állította, hogy már több mint harmincszor tette meg az utat. Xuanzangnak hirtelen eszébe jutott, amit egy changan-i jós mondott neki: "Látom önt, amint egy ösztövér, deres lovon hagyja el Kínát. Lakkozott nyeregben ül, amelynek az elején egy vasszeg van." 「師必去，可乘我馬。此馬往返伊吾十五度，健而能道。師所乘者少，不任遠涉。」 Mivel az öregember lova és nyerge pontosan illett a jóslathoz, Xuanzang beleegyezett a lócserébe. Így az öregember igen jó vásárt csinált kiszuperált lova eladásával, Xuanzang pedig útnak indult.

「至葫蘆河，即玉門關外也。法師與槃陀各就草而眠。須臾，槃陀起，拔刀而向法師。法師即起誦經，念觀世音菩薩。槃陀見而復還，向其處而臥。法師恐其有異，不敢熟寐。至天將曉，槃陀遂辭而去。」

"Amikor a Hulu-folyóhoz értek – ez már a Jádekapun (玉門關) túl volt –, a Mester és Pantuo külön-külön feküdtek le a fűbe aludni. Rövid idő múltán Pantuo felkelt, kardot rántott, és a Mester felé indult. A Mester azonnal felült, szútrát kezdett recitálni, és Guanyin Bodhisattva (觀世音菩薩) nevét idézte. Pantuo ezt látva visszafordult, és a saját helyére visszafeküdt. A Mester attól tartva, hogy valami rendellenes történhet, nem mert mélyen elaludni. Amikor hajnal közeledett, Pantuo végül elköszönt és távozott."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) c. műben olvasható, az 1. tekercsben (卷一).

Eltévedve a sivatagban 迷失在沙漠中

Xuanzang most már egyedül volt.

Szánalmas külsejű lovával vágott neki a homokos, kavicsos mélyföldnek, ahol számos meredek és köves "Görbe-völgyön" kellett átkelnie. Gyakran látott emberi és állati csontokat; mindegyik a szomjúságról, a kimerültségről és az összeomlásról árulkodott.

A nap kegyetlenül tűzött. Ahogy lassan haladt, a vibráló földről forró hőhullámok verődtek vissza. Majd fekete dombok láncolata emelkedett ki előtte – a sivatag ugyanis a sárgásbarna és szürke dűnékből hirtelen képes olyan kis hegyekké változni, mintha szénből lennének. Az egyik ilyen hegy közelében a horizonton több száz, nemezbe és prémbe öltözött fegyveres barbárt vélt látni. Odaadó életrajzírója így festi le a sivatagi jelenetet:

「時聞空中有聲，或見奇形怪狀，如旌旗部隊，騰戢幡幢，千變萬化。或遠或近，倏忽而滅。」

"Időnként hangokat hallott a levegőből, máskor különös, torz alakokat látott – mintha zászlók és hadseregek lennének, lobogók és díszes jelvények emelkedtek és vonultak, ezernyi változatban alakulva. Hol távolinak, hol közelinek tűntek, majd egy pillanat alatt eltűntek."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) c. műben olvasható, az 1. tekercsben (卷一).

Vajon rablóbandák voltak ezek a remegő hőségben feltűnő lovas alakok? Akár északról, Turkesztánból, a Tiensan hegységen túlról érkező türk nomádok seregei is lehettek. De lehettek délibábok is. Vagy talán más világok démoni alakjai és különös manói, vagy Mara, a gonosz kísértései, akiktől oly sok utazó óva intette? Xuanzang előtt az öt sivatagi jelzőtorony közül az első állt.

「法師恐人見，遂隱伏沙溝中，待夜而出。至烽西得水，下飲洗手。欲取皮囊盛水，忽有一箭颯然過其膝，須臾復一箭。法師知人見，大聲謂之曰：『我是僧，從京師來，願莫射我。』」

"A Mester attól tartva, hogy az emberek észreveszik, elrejtőzött egy homokárokban, és megvárta az éjszakát, hogy tovább induljon. Amikor a jelzőtornyoktól nyugatra vizet talált, leszállt, ivott, és megmosta a kezét. Amikor a bőrtömlőt akarta megtölteni vízzel, hirtelen egy nyíl suhant el a térde mellett; röviddel utána egy második nyíl is érkezett. A Mester ekkor megértette, hogy észrevették, és hangosan így szólt: 'Szerzetes vagyok, a fővárosból jöttem – kérlek, ne lőjetek rám!' "

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) c. műben olvasható, az 1. tekercsben (卷一).

A katonai parancsnok elé vitték aki buddhista volt, és sürgette őt: ne vágjon neki a Hami-oázisig (伊吾, Yiwu) tartó, közel 500 kilométeres sivatagnak, hanem inkább töltsön időt a neves tanítókkal Tunhuangban, a híres buddhista központban, ahol az általunk ma északinak és délinek nevezett Selyemút találkozik. Itt válik igazán világossá, hogy Xuanzang útja nem pusztán zarándoklat, hanem rendkívüli kitartást igénylő vállalkozás.

A tunhuangi barlangok, amelyek az északi és a déli Selyemút találkozásánál, Kínában.
Xuanzang az Indiából való hazatérése során állt meg itt.

Xuanzang sérelmezte és megdöbbentőnek találta, hogy a parancsnok ahelyett, hogy előrehaladásra buzdítaná, a visszafordulásra és a feladásra akarja rábírni. A tunhuangi barlangok (a mai Gansu tartományban) ugyan hatalmas festmény- és szoborgalériának, valamint jelentős buddhista szútrák- és világi irattárnak adtak otthont, de az mégsem India volt.

Xuanzang biztonságban kikerülte a többi őrtornyot: elhagyta a Hami felé vezető szokásos utat, egy párhuzamos nyomon haladt északnyugat felé, és belevetette magát a Gashun Góbi szívébe (莫賀延磧), vagy ahogy a kínaiak nevezik, a Homokfolyóba (沙河). Ezen a kifejezésen olyan sivatagot értenek, ahol a talaj már nem kemény, kavicsos vagy sziklákkal teli, hanem ahol a vándorló dűnék úgy mozognak, mint az óceán hullámai. A Gashun Góbi olyan hely volt, ahol nem voltak madarak, nem voltak állatok, nem volt víz és legelő. Amikor veszélyben érezte magát, a legnagyobb áhítattal hívta segítségül Guanyin bódhiszattvát és elszavalta a Szív Szútrában található különleges mantrát is. Ezt sok évvel korábban tanulta egy beteg embertől, akit a kolostorába fogadott, s étellel-ruhával látott el; az ember hálából tanította meg neki ezt a szútrát.

A forró sivatagi szél elmosta a nyomokat.

Nagy kerülőkre kényszerült, de egy idő után rájött, hogy eltévedt. El kellett volna érnie a Vadlovak Forrását, de nem találta. Egy szörnyű pillanatban a víztömlője kicsúszott a kezéből, egyetlen szempillantás alatt a teljes vízkészlete elfolyt a homokban. Egyetlen pillanatnyi figyelmetlenség miatt a zarándokútja a végéhez közeledni látszott.

「法師既失水，欲向第四烽就水。行十里，自念：『我先發願，若不至天竺，終不東歸。寧可就西而死，豈可歸東而生！』於是旋馬而向西北。四夜五日無一滴沾喉，口腹乾焦。至第五日，法師及其馬俱疲踠自躓，臥沙中。至夜半，忽有涼風觸身，如沐冷水，眼得明朗，馬亦能起。夢見一大神，長數丈，執戟麾曰：『何不強行，而更臥也！』法師驚悟，遂進而行。」

„Miután a Mester elvesztette a vizét, a negyedik jelzőtorony felé akart menni, hogy ott vizet találjon. Tíz li megtétele után így gondolkodott:

'Amikor útnak indultam, fogadalmat tettem: ha nem jutok el Indiába, soha nem térek vissza keletre. Inkább nyugat felé haladva haljak meg – hogyan is térhetnék vissza keletre, hogy életben maradjak!'

Ekkor megfordította a lovát, és északnyugat felé indult. Négy éjszakán és öt napon át egyetlen csepp sem érte a torkát; szája és gyomra kiszáradt és égett. Az ötödik napon a Mester és a lova egyaránt kimerülten összeestek, és a homokban feküdtek. Éjfélkor hirtelen hűvös szél érintette a testét, mintha hideg vízzel öntötték volna le; szeme kitisztult, a ló is fel tudott állni. Álmában egy hatalmas istenséget látott, több zhang magas volt, lándzsát tartott, és intve így szólt:

'Miért nem haladsz erővel tovább, miért fekszel itt!'

A Mester felriadt, megértette a jelentést és azonnal tovább indult.”

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) c. műben olvasható, az 1. tekercsben (卷一).

Erőt vett magán és útnak indult öszvér-, deres lovával. Már majdnem 6,5 kilométert tett meg, amikor a ló hirtelen más irányba kezdett vágtatni, Xuanzang pedig rábízza magát az állat ösztöneire. Hamarosan egy zöld oázist pillantott meg, benne egy fénylő tavat, amely oly ragyogó volt, mint a tükör. Xuanzang hosszan ivott. Újra töltötte víztömlőjét, majd lovával együtt egy napot pihentek mielőtt tovább indultak. Kétnapi utazás után Xuanzang elérte célját, a Hami-oázist a Takla-Makán sivatag túlsó oldalán.

Ki tudja, pontosan milyen szerepet játszott a deres ló? A sivatagi lovak és tevék nemcsak hatalmas távolságokból képesek kiszagolni a vizet és a legelőt, de láthatóan emlékeznek is az ilyen helyekre a korábbi utakról. Jámbor életrajzírója, Huili számára az Anxi és Hami közötti híres sivatagi átkelés egyértelműen csoda volt. A zarándok volt az ő hőse. Ez volt az első azon számos csoda közül, amelyeket Huili leír, különösen könyvének első részében. Egy modern felfedező és régész-, Stein Aurél számára szükséges volt a zarándok útvonalának újbóli bejárása, hogy kiderítse: a sivatagi átkelés a megvalósíthatóság határain belül volt-e. Végül is Xuanzang topográfiai feljegyzései azt mutatták, hogy teljes mértékben birtokolta azt az "iránytű-ösztönt", amellyel csak kevesen rendelkeznek. Stein arra a következtetésre jutott, hogy a veszélyek és a szinte csodával határos megmenekülés, amely Xuanzang utazásának kezdetét jelezte, sem el nem túlzottak, sem nem kitaláltak voltak.

Emlékezetes sivatagi átkelése és a 16 000 kilométeres útjának kezdetén látott látomása egyaránt hordozza a hősi küldetés egyetemes elemeit. Xuanzang nem egyszerűen több ezer kilóméteres veszélyes sivatagon és hegyen utazott keresztül; Ő a lélek zarándoklatán járt. Útja egyszerre volt belső és külső utazás és ezért a különleges érték auráját hordozta.

Mivel művelt szerzetes volt, mély tudományos érdeklődéssel kezdte meg utazását, hogy felkutassa a legigazabb Tant. A Sumeru-hegyről látott víziója tágas látomás volt, belső lényének hívása, amely átsegítette Őt a rá váró számos megpróbáltatáson. Amikor áthaladt a Jáde-kapun, a Tang-birodalom legtávolabbi őrkapuján, elérte azt a pontot, ahonnan már nehéz volt visszafordulni. Egy ilyen kapun való áthaladás általában döntő lépés: a puszta vizsgálódástól az elköteleződésig vezet. A kínaiak számára különösen a Jáde-kapu egyik oldala képviselte civilizált világukat, annak minden kultúrájával, hagyományával és megismerhető valóságával; a másik oldal a pusztaságot, az ismeretlen földjét jelentette. Átlépve ezen a küszöbön - s miután majdnem életét vesztette gyilkos szándékú vezetője kezétől -, egyedül nézett szembe a próbatételekkel. Megkerült öt őrtornyot a sivatagban, túlélte a megpróbáltatások sorozatát a délibábok és porviharok komor tájain, hogy aztán eltévedjen. Átélte a "lélek sötét éjszakáját", a krízis pillanatát, amikor elveszítette víztömlőjét és összeesett a sivatagban. Vezetője hitének egyik bodhiszattvája Guanyin bodhiszattva volt, és e segítő révén győzedelmesen emelkedett fel.

Életrajzírójának, Huilinek és valószínűleg sok más szerzetesnek köszönhetően Xuanzang már halála előtt legendává vált Kínában. Akár csoda volt sivatagi átkelése, akár egy kivitelezhető hőstett, majdnem katasztrófával végződött; útja szinte azelőtt véget ért, mielőtt elkezdődhetett volna. Ahogy azonban a legendákban vagy a való életben gyakran megesik, ezt gyorsan követte egy esemény, amely drámaian megváltoztatta szerencséjét.

Találkozott Turfan erős akaratú királyával.

II. fejezet - AZ ÉSZAKI SELYEMÚT OÁZISAI 第二章：北丝路之绿洲

Miután átvágott a "Homokfolyón" (Gashun Góbi), Xuanzang az oázisok láncolatát követte a Tiensan déli lábainál. Ez az útvonal stratégiai szempontból volt fontos, mivel a hegyekből lefutó gleccservíz tette lehetővé az életet a sivatag peremén.

• Hami (Igu) az első pihenőhely a sivatagi átkelés után. Itt találkozott a kínai szerzetesekkel, és innen hívatta magához Turfan királya.
• Turfan (Gaochang), ahol egy hónapot töltött. A király hatalmas készletekkel, arannyal és ajánlólevelekkel látta el, amelyek megnyitották előtte az utat a nyugati kánságok felé.
• Karashahr (Yanqi), mely virágzó buddhista központ volt, Xuanzang megfigyelte a hinayana szerzetesek népes közösségét.
• Kucha (Kucsa), az északi Selyemút legnagyobb és legfontosabb oázisa. Xuanzangot lenyűgözte a város zenei kultúrája és a kolostorok pompája.
• Aksu, mint az utolsó jelentős megálló, mielőtt a karaván északnak fordult, hogy átkeljen a félelmetes Tiensan hágóin.
• Bedel-hágó, ahol átkelt a hegységen a mai Kirgizisztán területére. Az átkelés tragikus volt: a fagy és a lavinák miatt kísérőinek és állatainak jelentős részét elveszítette.
• Isszik-kul tó a hegyek túloldalán fekvő "Meleg-tó", ahol Xuanzang találkozott a nyugati türkök nagykánjával. A kán barátságosan fogadta és további kíséretet biztosított számára.
• Taskent (Chach) fontos kereskedelmi csomópont volt a mai Üzbegisztán területén.
• Szamarkand, az akkori Szogdia fővárosa. Xuanzang kezdetben ellenséges fogadtatásban részesült a tűzimádóktól, de prédikációival végül sikerült meggyőznie az uralkodót a buddhizmus értékeiről.

Mielőtt Xuanzang találkozott volna Turfan királyával, megállt Hami oázisában, amely a Tiensan lábánál húzódó oázislánc kezdőpontja volt. Amikor tekintetét a hegység hófödte csúcsaira emelte, a lent elterülő sivatagi oázisok életforrását látta. E hegyek jeges ormairól folyók zúdulnak alá a fenyvesekkel borított lejtőkön, keresztül a barna, kopár völgyeken, egyre lejjebb a sivatagi dűnék felé, majd tovább nyugatnak a Takla-Makán sivatagba, mígnem végül elenyésznek a homokban.

A sivatag lakói jóval Xuanzang érkezése előtt kidolgoztak egy zseniális földalatti csatorna- és kútrendszert, hogy megőrizzék a hegyekből érkező vizet. A levegőből nézve e kutak sorozata földhalmoknak tűnik, mivel karbantartóik folyamatosan ássák és felhalmozzák a földet, hogy a víz zavartalanul folyhasson. Ezek a csatornák néha negyven méter mélyek is lehetnek. A termékeny földnek, valamint az ókori Kína és a Nyugat közötti, az Északi Selyemúton zajló egyre virágzóbb kereskedelemnek köszönhetően ezek az oázisok felvirágoztak. E királyságokat látogatta meg az ifjú Xuanzang is 629–630-ban; itt töltötte fel ló- és tevekaravánját, itt találkozott királyokkal, és hirdette a dharmát kereskedőknek, harcosoknak és szerzetestársainak. Ő lett a leghíresebb zarándok, aki valaha ezen az úton – az emberiség egyik leghosszabb és legrégebbi kereskedelmi útvonalán, a Selyemúton – utazott.

Megpihenés a Hami-oázisban 在哈密绿洲小憩

Amikor Xuanzang Hamiban járt, olyan kolostorban szállt meg, ahol három kínai szerzetes élt.

「寺有三漢僧，見法師至，驚喜出迎。有一老僧，抱法師而哭曰：『豈期今日復見鄉人！』法師亦感其精誠，對之流涕。」

"A kolostorban három kínai szerzetes élt. Amikor meglátták, hogy a Mester megérkezik, meglepetten és örömmel siettek elé. Volt köztük egy idős szerzetes, aki átölelte a mestert, és sírva mondta: 'Ki gondolta volna, hogy ma ismét honfitárssal találkozhatok!' A Mestert is meghatotta őszinte érzése, és vele együtt könnyekre fakadt.""

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) c. műben 4. tekercsében (卷四) olvasható.

Az ilyen kolostorokból terjedt a dharma Indiából egészen Kínáig – egy olyan országig, amelyet az új vallás hasonló módon világosított meg, mint ahogy Észak-Európa fogadta be a kereszténység tanait az ír kolostorokból. Hami oázis-királyságát - amely híres volt dinnyéiről -, régóta egy kínai katonai kolónia lakta, amely a Sui-dinasztia és a korai Tang-dinasztia zavaros időszakaiban elfogadta a türkök fennhatóságát. Néhány hónappal a szerzetes látogatása után Hami királysága visszakerült Kínához. Sok más oázishoz hasonlóan ez is az északról és nyugatról érkező nomád hordák, valamint a délről és keletről határoló letelepedett kínai civilizáció közé szorult. Ebben az időben Turfan egy virágzó, független királyság volt, amely bár kulturálisan erősen kínai hatás alatt állt, politikailag a Nyugati Türk Kaganátus szövetségese volt.

Turfan heves természetű királya Qū Wéntài (麴文泰, uralkodása: ~620–640) - hallva Xuanzang közeledtéről - kíséretet küldött elé. A kínai származású, hatalmas uralkodó korábban ritka ajándékokat küldött a Tang császárnak és személyesen is megjelent a kínai udvarban. Valamivel később azonban szövetkezett a türk nomádokkal, elvágta a Kína és a nyugati királyságok közötti karavánutakat. 640-ben a Tang-dinasztia császára, Taizong, megelégelte, hogy Gaochang akadályozza a Selyemút kereskedelmét és a türkökkel szövetkezik. Hatalmas sereget küldött Hou Junji (侯君集) tábornok vezetésével a királyság ellen. A krónikák szerint Qu Wentai király annyira megrettent a közeledő kínai sereg hírétől, hogy szívrohamban vagy betegségben meghalt, mielőtt a harcok elkezdődtek volna. Fia, Qu Zhisheng megadta magát. Gaochangot közvetlen kínai közigazgatás alá vonták Xizhou (西州) néven 640-ben

Szembeszállva Turfan királyával 对抗吐鲁番王

Mivel Turfan királya szintén buzgó buddhista volt, Xuanzang aligha utasíthatta vissza a találkozást. A szerzetesnek eredetileg más útiterv járt a fejében, de módosította az útvonalát, hogy eljusson Turfanba. Hatnapi, sivatagon át tartó menetelés után (ami körülbelül 320 kilométernyi távolságot jelentett) naplementekor érte el Turfan határait. Abban a pillanatban, amint a királyt tájékoztatták Xuanzang érkezéséről, elhagyta palotáját és fáklyafénynél indult a fogadására. Amikor megérkeztek a király elegáns pavilonjába, az uralkodó személyesen kísérte a szerzetest az ülőhelyéhez. A királyné és összes szolgálóleánya eljött, hogy lerója tiszteletét, majd felszolgálták az ételt. Ezután a király – Huili leírása szerint – kitartóan beszélgetett vele egész éjszaka.

「王大喜，自出迎。至其居，王親執燭引。法師入後重閣，坐於寶帳。王后及嬪御等悉出禮謁。王夜語不止。」

"A király igen megörült, és személyesen ment ki eléje fogadására. Amikor a lakhelyére értek, a király saját kezével tartotta a gyertyát, és úgy vezette őt befelé. A Mester belépett a hátsó, emeletes pavilonba, és egy díszes baldachin alatt foglalt helyet. A királyné és az ágyasok mind kijöttek, hogy tiszteletüket tegyék előtte. A király egész éjszaka beszélgetett vele, szinte megállás nélkül."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) c. műben olvasható, az 1. tekercsben (卷一).

630. Későre jár az idő. Tíz napnyi tartózkodás után a Mester távozni kíván, hogy folytassa útját. A király azonban azt akarja, hogy Xuanzang országa szellemi tanítómestere legyen.

「法師曰：『王之深恩，非不感悟。但此行不為供養，為求大法。中道而止，非本心也。』」

A Mester így szólt: 'A király mély kegyét nem mintha ne érezném és ne becsülném. Ám ez az utam nem (világi) felajánlásokért van, hanem a Nagy Tan (Dharma) kereséséért. Ha félúton megállnék, az nem lenne összhangban az eredeti szándékommal.'

A király haragos lett és köntöse ujjait csapkodva rákiált Xuanzang-ra:

'Tanítványaimnak megvan a maguk mestere – hogyan mehetne el a mester (innen) önkényesen?''

A király azzal fenyegetőzött, hogy erővel tartja vissza, vagy visszaküldi saját országába.

Ez volt Xuanzang első összetűzése az uralkodói tekintéllyel és hatalommal. Lesznek még alkalmak, amikor ellen kell állnia egy uralkodó akaratának és még magának a császárénak is. De Ő rendületlenül kitartott. A király továbbra sem engedte el, sőt, egyre bőkezűbb felajánlásokat tett. Xuanzang ekkor döntött úgy, hogy megtagadja az ételt és az italt. A király saját kezűleg szolgálta fel neki az étket, de a Mester három napig böjtölt, remélve, hogy az uralkodó megváltoztatja. A negyedik napon a Mester lélegzete már igen gyenge volt, a király ekkor elszégyellte, és megadta magát.

Xuanzang megígérte, hogy egy hónapig tanít a király alattvalóinak Turfanban. Abba is beleegyezett, hogy a Kínába vezető hazatérése során három évre megáll Turfanban. De erre végül nem került sor, mert a király halála felmentette ígérete alól - így Xuanzang tizenöt évvel később a déli Selyemúton tért vissza.

Egyhónapos tartózkodása alatt Xuanzang megállt Gaochang ősi városában (高昌故城), amely kb. 46 km délkeletre fekszik Turfantól. Ez a lenyűgöző, közel négy négyzetkilóméter területű város három részre oszlik: egy külső városra, egy belső városra és egy királyi palotára - nagyjából Chang'an mintájára. Ma, több mint ezer év elteltével, az ősi városfal egy része több mint tíz méter magasan még mindig áll; a kapuk, a sztúpa-szentély, a Buddha-csarnok és a különböző templomok alapjai még mindig felismerhetőek. Ebben a rendkívül száraz éghajlatban, ahol évente mindössze 1,2 cm csapadék hullik, az épületek némelyike időtlenül megőrződött, így még ma is könnyen elképzelhetsz egy virágzó királyságot.

Bár a király külön pavilont készített Xuanzangnak, hogy háromszáz fős hallgatóság előtt beszéljen, előfordulhatott, hogy a nagy Buddha-csarnok előtt tanított, amely egy napon szárított téglákból épült négyzet alakú építmény volt, külsején egy-másfél méter magas fülkékkel. E faragott mélyedések némelyikében még ma is láthatók a festett glóriák, felidézve a Buddha-alakokat vagy a könyörületes bodhisattvákat, amelyeket egykor őriztek.

A Turfan-oázis régészeti lelőhelyei, feltüntetve a Tiensan-ból eredő folyókat, amelyek az Ajding-tavat táplálják.

Minden bizonnyal ellátogatott Jiaohe-ba (交河) is, Turfan városától kb 10 kilóméterre nyugatra, mely egy természetes erődítmény egy magas szirten két folyó között. Egy séta a poros síkságon egy szokatlan sztúpához vezette, amelynek magas központi oszlopát négy torony vette körül. Tíz évvel Xuanzang látogatása után Jiaohe lett a kínai birodalom nyugati régióinak közigazgatási központja. Valószínű, hogy Xuanzang felkapaszkodott a Tiensan lábaihoz is, elhaladva a híres Lángoló-hegy (火焰山) mellett, amely vöröses árnyalatáról kapta a nevét. Ezek a vörös dombok, amelyeket különös módon szabdalnak mély barázdák, a helyszínéül szolgálnak a híres Ming-kori regény, a Nyugati utazás egyik fejezetének. Egy ilyen életerős, fiatal szerzetesnek csak rövid séta a kopár, vigasztalan dombok között a Sangim-szakadék (勝金口) szerzetesi celláihoz, ahol megpihenhetett a Bezekliknél található, valóban látványos barlangok felé vezető úton.

A Bezeklik-kolostor általános látképe, amely sok más buddhista kolostorhoz hasonlóan egy folyóra néz. Bezeklik Ezer Buddha-barlangokat (柏孜克里克千佛洞) egykor gyönyörű falfestmények díszítették, amelyek mára nagyrészt elpusztultak.

Ezek a cellák szinte rejtve maradnak, amíg az ember közvetlenül eléjük nem ér a Murtok-szurdok (木头沟) meredek partján. A sziklába vágott templomcellák felett egy sima fennsík terül el, mintha a folyó – évszázadokkal azelőtt, hogy a szerzetesek felépítették volna kolostorukat – magasabb szinten folyt volna, és az idők során vágott volna utat magának ezen a vad, szűk szurdokon keresztül. A barlangok a zúgó folyó túloldalán egy hasonlóan meredek, csipkés sziklafalra néznek. A görögökhöz hasonlóan a buddhista szerzeteseknek is volt érzékük a helyszínválasztáshoz; kolostoraik általában drámai környezetben állnak.

Xuanzang egy hónapos oázis-beli tartózkodása után a király valóban nagyúri módon szerelte fel további útjára. Különböző ruhákat készíttetett, amelyek alkalmasak voltak az ilyen éghajlathoz, voltak köztük arcvédők, kesztyűk, bőrcsizmák és egyeb alkalmatosságok. Ezenkívül száz uncia aranyat, harmincezer ezüstpénzt és ötszáz tekercs szatént és taftot adott Xuanzangnak, ami elegendő volt a Mester húsz évig tartó oda- és hazautazásához. Harminc lovat és huszonnégy szolgát is mellé rendelt.

Az arany, az ezüst, valamint a nemes szatén- és taftszövetek ajándékként szolgáltak azon uralkodók és kánok számára, akiknek udvarát útja során felkereste. De ami a legfontosabb: a király huszonnégy királyi levelet adott Xuanzangnak, amelyeket huszonnégy különböző királyságnak kellett átadnia. A turfan-i király arra kérte az uralkodókat, hogy vezessék át Xuanzangot a területükön és biztosítsanak számára váltólovakat. Végül megbízta egyik tisztjét, hogy kísérje el a nyugati türkök nagykánjához.

A nagykánhoz írt levelében a turfan-i király arra kérte, hogy legyen olyan kedves Xuanzanggal, mint amilyen azzal a szolgával volt, aki e tiszteletteljes sorokat írta. A két uralkodó közötti kapcsolat egyértelmű volt: a turfan-i király a kán hűbérese volt, és joga volt védelmet kérni új barátja számára – ez egy olyan középkori etikai kódex volt, amely Ázsiában ugyanúgy érvényesült, mint Európában.

Xuanzangot teljesen lenyűgözte ez a nagylelkűség.

「伏惟大王... 恩深交河，等巨海之難竭；德重葱嶺，比太山而莫固。不復憂懸度之險，希到攀梯之土；敢望靈樹之陰，終致貝葉之文。自非大王以此仁心躬自資給，何由得成其志！如其克遂，皆王之功。」

"Alázatosan gondolom, Fenséges Királyom… Az Ön kegye oly mély, mint az Jiao-folyó vidéke (交河) és kimeríthetetlen, akár a hatalmas tenger. Erénye oly súlyos, mint a Cungling (葱嶺 Pamír) és szilárdsága a Taishan-hoz hasonlítható, amelyet semmi sem ingathat meg. Így már nem aggódom a veszélyes átkelők (懸度之險) nehézségei miatt, hanem remélem, hogy eljuthatok a létrák földjére (azaz Indiába). Merészelem remélni, hogy megláthatom a szent fa árnyékát (Bodhifa), és végül elnyerem a Pálmalevél-szútra (貝葉經) tanításait. Ha nem lenne a Fenséges Király ilyen jószívű, aki személyesen támogat és ellát engem, hogyan is valósulhatna meg ez a törekvésem? Ha pedig sikerre jutok, az mind az Ön érdeme lesz."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) c. műben olvasható, az az 1. tekercs (卷一) végén olvasható.

Xuanzang többet sejtett a valóságnál, ugyanis a nyugati türkök birodalma egészen a perzsiai (iráni) Mervig, valamint a mai Afganisztán és Pakisztán területéig terjedt, magában foglalva a mai Kirgizisztánt, Tádzsikisztánt és Üzbegisztánt is. Ez a védelem kétszeresen is erős volt, mivel a Kunduzból (a mai Afganisztán területe) uralkodó monarcha egyszerre volt a kán fia és a turfani király sógora. Xuanzang, aki titokban, az éj leple alatt hagyta el Kínát, mostantól hivatalos státusszal rendelkezett; a sivatagi oázisok összes kis királya és a nyugati türkök minden uralkodója az ő szolgálatára állt.

Turfanból a zarándok és immár népes karavánja 320 kilométert utazott délnyugat felé Karashahrig (焉耆, Yānqí), megmászva egy ezüstbányáiról híres hegyláncot. A Qoltag-hegység túloldalán Xuanzangot és kíséretét rablóbandák fenyegették, akik az előttük haladó karaván összes emberét megölték már, de Xuanzang csoportjának sikerült megvesztegetnie a banditákat, akik így visszavonultak. E veszélyek után Xuanzang elérte a figyelemre méltó, virágzó Karashahr királyságát. Egykor oly sok barlangtemplom volt itt, hogy a régióra a "Ming Öy" (千佛洞) szót használták, ami "ezer barlangot" jelent, és később általános kifejezéssé vált a hasonló barlanghelyszínek leírására. Xuanzang beszámolója szerint tíz kolostor állt itt, amelyekben közel kétezer, a hinayana iskolához (a buddhizmus egy korai formájához) tartozó szerzetes élt.

Bár a zarándokot igen meleg fogadtatásban részesítették, csak egyetlen éjszakát töltött ott, mielőtt továbbindult Kucha felé. Xuanzang Karashahr királyát bátornak és önteltnek, de gyakorlati képességek híján lévőnek festette le. Ezt a jellemzést Taizong császár 643-as tettei is igazolták: amikor Karashahr királya – a turfani királyhoz hasonlóan – titokban megtagadta hűségét Kína felé, a császár sereget küldött a királyság lerohanására, az uralkodót pedig fogságba ejtette.

Látogatóban a kucsai kolostoroknál 参访库车寺院

Karashahrból Xuanzang a Tien-san hegység lábánál futó történelmi útvonalat követte.

Ahogy korábban Turfan királya, úgy Kucsa uralkodója is a fiatal zarándok elé vonult, az udvar főtisztviselői és a környékbeli szerzetesek kíséretében. Kucsa királya buzgó buddhista volt, és abban az időben felettébb törekedett a kínaiak kegyeinek elnyerésére, így természetes volt, hogy szívélyesen fogadta Xuanzangot.

Turfan királyával ellentétben Kucsa uralkodója nem kínai származású volt, és a külseje sem volt kínai: vörös hajjal és kék szemmel rendelkezett. Úgy tűnt, a turfani király tüzes természetét sem örökölte. Az elegáns királyi pár, aki a kínai zarándokot köszöntötte, fajilag és megjelenésében is egy indoeurópai népet képviselt. Xuanzang gyenge szellemi képességű emberként jellemezte a királyt, akit a miniszterei irányítottak. Nem sokkal a zarándok 630-as látogatása után a király lovakat küldött ajándékba a Tang császárnak, amiért cserébe megkapta a beiktatási okiratot. Később ugyanez az uralkodó politikai bölcsességének hiányáról tett tanúbizonyságot, amikor felmondta a kínai fennhatóságot a türkökkel való szövetség javára. 648-ban a kínaiak lerohanták országát és fogságba ejtették.

Kucsa volt talán Közép-Ázsia legfontosabb királysága. Xuanzangot lenyűgözte a gazdagsága, civilizációjának ragyogása és hatalmas kiterjedése.

Kucsa királyának és királynéjának portréja, eredetileg az i.sz. hetedik század első feléből származó barlangfreskókon. Úgy tartják, nagyjából így nézhetett ki az a királyi pár, aki 630-ban fogadta Xuanzangot.

「屈支國，東西千餘里，南北六百餘里。國大都城周十七八里……土宜穈、黍、宿麥、粳稻、蒲萄、石榴，多梨、柰、桃、杏。出黃金、青綱、赤銅、鐵、鉛、錫。氣序和，風俗質。文字取則印度，粗有改變。管絃伎樂，特善諸國。」

"A Kuccsa ország (屈支國) keletről nyugatra több mint ezer li, délről északra mintegy hatszáz li kiterjedésű. Fővárosának kerülete mintegy tizenhét–tizennyolc li. A föld alkalmas köles, cirok, őszi búza, rizs, valamint szőlő és gránátalma termesztésére; bőven terem körte, naspolya, őszibarack és sárgabarack is. Arany, kék réz, vörösréz, vas, ólom és ón is előfordul. Az éghajlat enyhe, az évszakok kiegyensúlyozottak, a nép szokásai egyszerűek és őszinték. Írásuk az indiai rendszert követi, bár kissé módosított formában. A hangszeres zene és az énekes-táncos előadásmódjuk különösen kiváló, felülmúlja a többi országét."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) című művének legelején található, ahol Kucsa (Qiūcí) országát mutatja be

A kínai udvarban valójában meghonosodott egy kucsai zenekar, amely a teljes Tang-korszak alatt részt vett a császári ünnepségeken. Még a játszott darabok címeit is ismerjük, mint például: "A jáspisasszony körbe kínálja a kelyhet 玉女巵輪", "Találkozás a hetedik estén 七夕相逢" és "A csat elrejtése 隱鉤".

A kizili barlangokból származó gyönyörű freskó, amely egy zenészt és egy indiai istennőt ábrázol, olyan bájt és varázst áraszt, hogy akár még azt a legendát is elhihetnénk, miszerint a tohár zene igéző dallamait egy vízesés hangjaiból merítették. Bár ez a freskó ma egy németországi múzeumban található, Kizilben sok más falfestmény is látható, amelyeken repülő apszarák – a mi angyalainkhoz hasonló lények –, istenek és fuvolán, oboán, valamint négyhúros lanton játszó zenészek szerepelnek.

Egy indiai istennőt és egy égi zenészt ábrázoló falfestmény a kizili barlangokból.

Kulturális gazdagsága mellett Kucsa a buddhizmus igen fontos központja volt az északi Selyemút mentén. Xuanzang leírása szerint a város nyugati kapujának két oldalán egy-egy kilencven láb (kb. 27 méter) magas buddhista szobor állt. Egy hónappal az őszi napéjegyenlőség előtt és után hatalmas tömegek gyűltek össze tíz napra vallási ünnepségekre és buddhista prédikációkra. A régió összes kolostora részt vett egy nagyszabású "szoborfelvonuláson", ahol a Buddha drágakövekkel díszített vagy selyemmel borított, díszes szobrait kocsikon hordozták körbe. Xuanzang tizenkét kolostort látogatott meg Kucsában, és elmondása szerint ebben a királyságban nem kevesebb mint ötezer szerzetes élt.

A különösen híres kolostorok közül Xuanzang név szerint is említ néhányat, például az Ascharya-kolostort:

「荒城北四十餘里，山岡之阿，隔一河水，有二伽藍，同名昭怙釐，而東西相列。佛像莊飾，殆越人工；僧徒清肅，誠勤匪懈。」

"Az elhagyott várostól mintegy negyven li-re északra, egy hegygerinc lankáján, egy folyón túl két kolostor (伽藍) található. Mindkettő neve ugyanaz: Zhaohuli (昭怙釐) és kelet–nyugati irányban egymás mellett helyezkednek el. A Buddha-szobrok díszítése szinte felülmúlja az emberi mesterséget; a szerzetesek pedig tiszták, fegyelmezettek és valóban szorgalmasan, lankadatlanul gyakorolnak."

Zhaohuli kolostorokról Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 2. tekercsében (卷二) található

Számos sztúpa, imacsarnok és "Ezer Buddha-barlang" zsúfolódik össze Subashi óvárosában, egy körülbelül két holdas területen, tizenkét mérföldre északra Kucsától. Subashi óvárosa a Kucsa-folyó keleti és nyugati partján terül el, és jó eséllyel ezek lehettek azok a Zhaohuli-kolostorok, amelyek olyannyira megihlették Xuanzangot. Mivel abban az évben az oázistól északra fekvő Tien-san hegység magas hágóit sűrű hó borította, a zarándok kénytelen volt további két hónapot Kucsában tölteni. A közelben kolostorok egész gyűrűje vette körül a várost, amelyeket biztosan látott. Több közülük elég messze volt a nyüzsgő városoktól ahhoz, hogy a tétlen kíváncsiskodók ne zavarják a szerzeteseket meditációikban, de elég közel ahhoz, hogy a hívők meglátogassák őket és adományokat hozzanak.

Egy meredek kapaszkodó a Jansuj-szakadékon (鹽水溝) át, majd egy nyugati irányú ereszkedés után érhette el a mintegy 56 kilométerre fekvő kizili barlangokat, amely összesen 236 barlangból áll. A helyiek "Felső Ezer Buddha-barlangnak" (上千佛洞) nevezik. A Muzart-folyó vad szurdokaiban a hegy puha homokkövébe vájták ki a barlangokat, amelyeket belső folyosók és lépcsők kötöttek össze. Albert von Le Coq német expedíciójának egyik drámai fényképe, amely egy szerzetesi cellából készült, szinte ugyanazt a tájat mutatja, amely Xuanzang szeme elé tárult 1300 évvel ezelőtt. Sok minden más tekintetben is alig változott. Az ősi kápolnák bejáratai még mindig ugyanazt a fény-árnyék játékot mutatják, mint egykor: sötétséget, mert a barlangokat csak a bejáraton beszűrődő fény vagy fáklyák világítják meg; és világosságot, mert a kék lapis lazuli, a rézzöld és a testszínű tónusok krétás fehérjének ragyogása élénk és tetszetős mintázatokká áll össze.

A buddhizmusnak az a formája, amelyet Xuanzang látogatása idején Kucsában gyakoroltak, a hinayana volt – a buddhizmus egy korai ága, amelyet ma is gyakorolnak Srí Lankán és Délkelet-Ázsiában. Kucsa azonban leginkább Kumáradzsíva (鳩摩羅什, Jiūmóluóshí; 344–413) szülőhelyeként ismert, aki a mahayana (a buddhizmus egy későbbi formája) szentírásainak egyik legnagyobb fordítója volt. Kumáradzsíva olyan kiváló volt, hogy Chang'anba hívták, ahol tíz éven át dolgozott egy fordítócsoporttal, kínaira ültetve át a legfontosabb iratokat, legfőképpen a Lótusz szútrát (妙法蓮華經).

A neves Kumáradzsíva helyett egy idős helyi filozófus töltött hosszú órákat vitatkozással Xuanzanggal. Úgy tűnik azonban, hogy Xuanzang annyi ponton kérdőjelezte meg az idősebb férfi állításait, hogy az végül örömmel látta, amint ez a briliáns, fiatal kínai értelmiségi elindul a hegyek felé.

Két nappal Kucsa után Xuanzangnak ismét csak hajszálon múlt az élete, amikor karavánja egy körülbelül kétezer főből álló türk rablóbandába botlott. (Vajon ez csak egy költői túlzás volt, vagy valóban egy portyázó törzsi különítmény?) Szerencsére a martalócok éppen a korábbi zsákmányuk elosztásán marakodtak, és nem mutattak érdeklődést Xuanzang csoportja iránt. Így végül elérkezett Aksu oázisába, amely sok tekintetben hasonlított Kucsához.

Átkelés a Tiensan hegységen 翻越天山

Akszu után Xuanzang és kísérete belépett a Tiensan (Mennyei hegyek) vonulatai közé. Megkerülték a 7200 méter magas Tengri-Khan óriási csúcsát, és a Bedel-hágón keresztül keltek át a hegyláncon. A hágó lejtőit gleccserek borították.

「山險峭，崔嵬造天。自開闢以來，積雪成凘，冬夏不解。爛然皎潔，矚者奪目，不能久視。冰冱之巔，或時崩墜，橫在道中，或高百尺，或廣數丈。」

"A hegyek meredekek és sziklásak, hatalmas csúcsai az égig törnek. A világ kezdetétől fogva a felhalmozódott hó jéggé dermedt, amely sem télen, sem nyáron nem olvad el. Fényesen ragyog, vakítóan fehér, aki ránéz, annak szemét szinte elvakítja, és nem tudja sokáig nézni. A jéggel borított csúcsokról időnként nagy jégtömbök törnek le és zuhannak alá, elzárva az utat: néhol akár több száz láb magasak, máshol több zhang szélességűek."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) c. műben olvasható, 2. tekercsben (卷二) szerepel.

A heves havazások, amelyek miatt Kucsában elhalasztották a hegység negyven mérföldes szakaszán való átkelést, figyelmeztetésül kellett volna szolgáljanak; az események azt mutatták, hogy túl korán indultak el. Xuanzang leírása az égig érő jéghegyekről és a lezuhanó jégcsúcsokról képet ad a rájuk váró nehézségekről. Hét napig tartott az átkelés a Bedel-hágón, amely a nyugati türkök egyik fő útvonala volt a Tarim-medencei hűbérbirtokaikkal való kapcsolattartásra. Ez idő alatt Xuanzang tíz emberéből három vagy négy odaveszett, az ökrök és lovak pedig hatalmas számban pusztultak el.

Az, hogy embereinek egyharmadát és számos állatát elveszítette, lavinára engedhetne következtetni, de ő azt írja, hogy emberei vagy éhen haltak, vagy megfagytak. 16 000 kilométeres zarándoklata még éppen csak elkezdődött. Később sem az afganisztáni Hindukus-hegységben (ahol csapata eltévedt és kimentették őket), sem a Pamírban (ahol egy 4800 méteres hágón kelt át) nem élt át ekkora katasztrófát. A hegység északi oldalán a szomorúan megfogyatkozott karaván az Isszik-kul tónál pihent meg. Ez a "meleg tó", melyet azért neveznek így, mert soha nem fagy be. A víz viszonylagos melegsége és a védett fekvés miatt ez volt a nyugati türkök nagykánjának téli főhadiszállása. A kán nyári fővárosa távolabb, nyugaton, Che-shihben (Taskent) volt, de gyakran töltött időt a felső Julduz-folyó völgyében is.

Ahogy Xuanzang és kísérete haladt e hatalmas, 183 kilométer hosszú és 58 kilométer széles beltenger déli partján, a zarándok megjegyezte:

「周千餘里，東西長，南北狹。四面負山，眾流交湊。色帶青黑，味兼鹹苦。洪濤浩汗，驚波汩淴。龍魚雜居，靈怪間出。所以往來行者，禱以祈福。」

"Körülbelül ezer li kerületű, kelet–nyugati irányban hosszú, észak–déli irányban keskeny terület. Minden oldalról hegyek övezik, és sok folyó ömlik bele. A víz színe kékes-fekete árnyalatú, íze egyszerre sós és keserű. A hatalmas hullámok vadul hömpölyögnek, a tajtékzó víz örvénylik és csapong. Sárkányszerű lények és halak együtt élnek benne, és időnként különös, természetfölötti jelenségek is feltűnnek. Ezért az arra járó utazók mind imádkoznak hozzá, hogy áldást nyerjenek."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) c. mű 1. tekercsében (卷一) található.

Találkozás a nagykánnal 会见大可汗

630-ban Xuanzang Tokmaknál – amely ma a Kirgiz Köztársaságban, az Isszik-kul északnyugati oldalán található – találkozott a nyugati türkök nagykánjával. A nagykán és a Tang császár kapcsolata abban az időben baráti volt. Három évvel korábban a kán egy ékszerekkel díszített aranyövet és ötezer lovat ajánlott fel Taizong császár udvarának. Taizong uralkodásának korai éveire a nyugati türkök már az egész hatalmas régiót ellenőrzésük alatt tartották, a Tang-birodalomtól nyugatra Perzsiáig, délen Kasmírtól északon az Altaj-hegységig.

Xuanzang látogatása idején a nagykán hatalma csúcsán állt. Miután visszatért egy vadászatról, szívélyesen üdvözölte a zarándokot. Ez a nomád király – aki Dzsingisz-kánra emlékeztetett ...

「可汗著綠綾袍，髮長丈餘，以一丈絹繒纏額，垂之於後。達官二百餘人，皆著錦袍，梳髮左右。其餘兵衛，皆被毛褐罽，執戟弓矟，駱駝馬匹，不勝其數。」

"... a kán zöld selyemköpenyt viselt, haja több mint egy zhang hosszú volt, és egy zhang hosszúságú selyemszalaggal tekerte körbe a homlokát, amely hátul lelógott. A magas rangú tisztségviselők száma több mint kétszáz volt, mindannyian brokátköpenyt viseltek, és hajukat két oldalra fésülték. A többiek, a katonai kíséret tagjai, mind prémes vagy nemez ruhát viseltek, lándzsát, íjat és hosszú dárdát hordtak, és tevek és lovak száma felmérhetetlen volt."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) c. műben, a 2. tekercsben (卷二) szerepel.

Xuanzang átadta a turfani király levelét és ajándékait. A kíséretet a kán jurtájában vendégelték meg, amely egy hatalmas, arany virágdíszekkel (Ta kwan) ékesített sátor volt.

「輝煌奪目。儀官列長罽，分坐兩行，皆衣錦繡。兵衛立其後。雖穹廬之主，然其部列亦有尊嚴。」

"Ragyogása vakító volt, szinte elviselhetetlen a szemnek. A tisztviselők hosszú prémes szőnyegeken ültek, két sorban elrendezve, mindannyian hímzett selyemruhát viseltek. A katonai őrség mögöttük állt. Bár a jurta (穹廬) ura volt, az ő alárendeltjeinek rendje és felállása is méltóságteljes és tekintélyt sugárzó volt."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) c. műben, a 2. tekercsben (卷二) szerepel.

(Xuanzang itt kissé leereszkedőnek tűnik, mintha "civilizált" kínaiként meglepődne azon, hogy a nomád törzsek nem is olyan bárdolatlanok, mint várta.)

A vendégek előtt – akik között Tang-kínai és turfani követek is voltak – halmokban állt a birka- és borjúhús. Xuanzang kivételével mindenki bőségesen itta a bort, és élvezték a zene harsány akkordjait. Számára – akinek buddhista fogadalma tiltotta a húsevést – különleges rizssüteményeket, tejszínt, kancatejet, kristálycukrot, mézet és mazsolát szolgáltak fel. A pompás lakoma végén a kán felkérte, hogy "tegye emlékezetessé az alkalmat" 「由此可汗益深敬重... 遂命左右：『為法師設宴，且極歡娛，以誌此遇。』」 a buddhista tanok kifejtésével. Nem kis feladat ilyen környezetben és társaságban! A zarándok minden élőlény szeretetének fontosságáról és a végső megszabaduláshoz vezető vallásos életről beszélt, mely a kánra mély benyomást gyakorolt.

A nagykán korábban is nyitott volt a buddhizmusra. Ak Beshimnél, Tokmakh-tól nem messze, szovjet régészek két, a 7–8. századból származó buddhista szentélyt is feltártak. Mivel megkedvelte Xuanzangot, a kán próbálta lebeszélni az indiai útról, mondván: az egy nagyon forró hely, ahol az emberek vadak és nincs illemérzékük. Ez azonban udvarias szóváltás volt, mentes a turfani király fenyegetőzéseitől. Xuanzang azt felelte, hogy mindennek ellenére eltökélt: látni akarja a szent nyomokat és kutatni a dharmát. A kán ekkor egy fiatal kínai katonát adott mellé kísérőnek, és ajánlóleveleket írt a gandharai régió (a mai Afganisztán és Pakisztán része) kisfejedelmeinek, akik az ő hűbéresei voltak. Ötven tekercs selymet és egy bíborvörös szatén ruhát is ajándékozott neki.

Xuanzang ismét elindult nyugat felé.

Átkelt az "Ezer Forrás Földjén" (Bing-yul), ahol a Csu-folyót tápláló vizek erednek. Megjegyzi, hogy a kán gyakran táborozott ezen a kellemes, ligetes vidéken. Érdekes módon Xuanzang – bár a szőnyegszövés későbbi nagy központjain haladt át – sehol nem említi csomózott szőnyegek készítését; leírásai alapján a nomádok akkoriban még csak nemezszőnyegeket használtak.

A következő állomás Che-shih (a mai Taskent, Üzbegisztán fővárosa) volt. Miután átkelt a Szir-darja folyón, Xuanzangnak a Vörös-homok sivatagának keleti nyúlványán kellett átvágnia, hogy elérje Samarkandot. Ez egy végtelennek tűnő, kietlen homokpusztaság volt:

「西北入大沙磧，無水草。路絕荒茫，但望大山，尋遺骨而行。」

"Északnyugat felől belépve egy nagy homoksivatagba jutottak, ahol sem víz, sem növényzet nincs. Az út teljesen megszűnik, minden elhagyatott és határtalanul sivár. Csak a távoli nagy hegyeket figyelve haladtak tovább és a korábban ott elpusztult utazók csontjait követve próbálták megtalálni az irányt."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) c. műben, a 2. tekercsben (卷二) szerepel.

Kétszázötven kilométernyi magány... Ismét a sivatag, a metsző szél és a fehérlő csontok. A zarándok célja az aranyló oázis, Samarkand volt, utazásának legnyugatibb pontja.

III. fejezet - KRESZTÜL ÁZSIÁN 第三章：横跨亚洲

Xuanzang útvonala Afganisztánban (Szamarkandtól Dzsalalabádig)

Ez a fejezet az utazás legváltozatosabb szakasza: Xuanzang itt már nemcsak sivatagokkal és hegyekkel, hanem az ókori világ legszínesebb civilizációival találkozott. Ez az átkelés tette őt igazi világpolgárrá és a korabeli Ázsia legjobb ismerőjévé. Az útvonal főbb állomásai a következők voltak:

• Szamarkand: Miután elhagyta a szogd fővárost, Xuanzang dél felé vette az irányt.
• Vaskapu (Buzgala-hágó): Egy szűk, mészkőfalakkal övezett szurdok a mai Üzbegisztánban, amely a Tokharisztánba (Baktriába) vezető kapuként szolgált.
• Amu-darja (Oxus): Átkelt a folyón, amely akkoriban a türk és a perzsa hatásvonalak határát jelentette.
• Balkh (Po-ho): Az ókori Baktra, amelyet Xuanzang "Kis Rádzsagriha" néven említ a rengeteg buddhista emlékmű miatt. Itt tanult a híres Nava Vihára kolostorban.
• Bamijan: A Hindukus szívében fekvő völgy, ahol Xuanzang megcsodálta a két hatalmas, sziklába vájt Buddha-szobrot (amelyeket sajnos 2001-ben elpusztítottak).
• Hindukus-átkelés: Egy kimerítő és veszélyes út a havas hágókon keresztül (Shibar-hágó), amely a Kabul-folyó völgyébe vezetett.
• Kapisza (Begram): Fontos kereskedelmi és vallási központ Kabul közelében, ahol a zarándok a mahájána és hínajána iskolák képviselőivel vitázott.
• Nagarahára (Dzsalalabád): Az út ezen szakasza itt ért véget. Ez a vidék már az ókori Gandhara része volt, ahol Xuanzang ellátogatott a híres "Buddha árnyéka" barlanghoz.

Szamarkand utcái! Hangok zűrzavara – ügető lovak, tevecsengők és a sáros utakon nyikorgó szekerek. Tömjén, szegfűszeg, fahéj és kerek zsákokban tárolt curry fűszerek illata; vizelet, hatalmas üstökben rotyogó főtt bárány, és mindenütt lökdösődő embertömeg. Xuanzang számára, aki a kis orrú, szakálltalan arcú és mandulavágású, fekete szemű férfiakhoz volt szokva, az utakat és a bazárt megtöltő alakok egyértelműen idegen kereskedők voltak. Chang'anban és a Selyemút oázisai mentén már látott néhány sasorrú férfit, akiknek az arcát elnyelte a szakálluk, a szemük pedig olyan volt, mint a kék, zöld vagy szürke üveg.

Most már túllépett a pusztán idegen arcokon, hogy felfedezze a buddhista kultúra jellegzetes formáit az Oxus-folyótól (Amu-darja) délre fekvő földeken, amely ma Tádzsikisztánt és Afganisztánt választja el. Többet tudott meg a buddhizmus legfőbb építészeti formájáról, a sztúpáról, valamint a nagy buddhista királyokról, Asókáról és Kaniskáról; megismerte a Buddha néhány jól ismert ábrázolását, például a bamiáni óriás Buddhát vagy a Dipankara Buddhát, akit a történelmi Buddha huszonnegyedik elődjeként tartanak számon.

Szamarkand kereskedővárosában, ahol "számos ország portékája megtalálható volt, és a kézművesek mestermunkája felülmúlni látszott más országokét", Xuanzang megfigyelte, amint az Indiából északra tartó, drágakövekkel, fűszerekkel és pamuttal megrakott karavánok találkoznak a Kínából nyugat felé, Perzsiába és azon túl, Rómába tartó selyem- és vasszállítmányokkal. Távolabbi, északi sztyeppékről érkező szakállas nomádok hozták szőrméiket, lábasjószágaikat és irháikat, hogy kereskedjenek a Selyemút e fontos elosztóközpontjában.

Szamarkand királyának megnyerése 赢得撒马尔罕王的心

Bár a király a nyugati türkök nagykánjának hűbérese volt, a kultúra a szászánida Perzsiát (i.sz. 224–637) idézte. Szamarkand nyelve, a szogd, rokonságban állt a perzsával; a király és a nép vallása pedig a zoroasztrizmushoz, a Szászánida Birodalom nemzeti vallásához hasonlított. Két buddhista kolostor is létezett a városban, de azok már régóta üresen álltak Xuanzang és karavánja érkezéséig. Huili (Xuanzang életrajzírója) beszámolója szerint, amikor a szerzetes két fiatal tanítványa oda ment imádkozni, a tűzimádó zoroasztriánusok égő fáklyákkal vették üldözőbe őket. Amikor a király értesült az esetről, elrendelte, hogy vágják le alattvalói vétkes kezeit. Xuanzang azonban nem bírta elnézni a megcsonkításukat, és közbenjárt az érdekükben, így büntetésüket botozásra és Szamarkandból való kiutasításra enyhítették.

Xuanzang bátornak írta le Szamarkand királyát, olyan embernek, aki erős hadsereggel rendelkezik, és akinek a szomszédos államok is engedelmeskednek. A zarándokhoz fűződő viszonya a látogatás során megváltozni látszott. A király eleinte kifejezetten barátságtalan volt, de miután a második napon meghallgatta a szerzetes tanítását, annyira lenyűgözte, hogy engedélyezte egy gyűlés összehívását, ahol Xuanzang számos szerzetest szentelt fel. Ez lehet Xuanzang befolyásának eltúlzott beszámolója is, de mutathatja a király azon szándékát is, hogy lenyűgözze a zarándokot, remélve, hogy királyságát Kína felé fordíthatja, és elszakadhat a türk védnökségtől. Valóban, 631-ben a király követséget küldött Kínába, kérve, hogy fogadják be hűbéres államként. Taizong császár elutasította a kérést, helyette a két ország diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatokat létesített.

Xuanzang most már dél felé fordult.

Áthaladt Sahr-i-Sabz (Kes) városán, ahol egy napon Timur Lenk épít majd hatalmas palotát. Ezután ismét hegyek közé került, ezúttal a Pamír-masszívum egyik nyúlványához. Két-három napos, rendkívül zord terepen való haladás után, mindvégig délnyugat felé tartva, megérkezett a híres Vaskapu hágóhoz. A mai Derbenttől nyolc mérföldre nyugatra található szurdok a nyugati türkök birodalmának határát jelezte. Ezt a jól ismert szűkületet mindkét oldalon magas, függőleges sziklafalak zárták közre.

「兩傍石壁，其色如鐵。既設門扉，又以鐵錮。多有鐵鐸，懸諸門扇。因其險固，遂以為名。」

"két oldalt sziklafalak állnak, színük olyan, mint a vasé. Kaput is készítettek, amelyet vaslemezekkel erősítettek meg. A kapuszárnyakon számos vascsengő függ, amelyek ott lógnak. Mivel a hely rendkívül meredek és erősen védett, erről kapta a nevét."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 2. tekercsében (卷二) található

– meséli Xuanzang.

Ezután ismét egyenesen délnek utazott a történelmi Oxus-folyóhoz (mai nevén Amu-darja), amely a Pamírban ered, és több mint 2250km megtétele után az Aral-tóba torkollik. A folyó északi oldalán maradva megállt Termezben. Itt a buddhizmust ismét virágzó állapotban találta; feljegyezte, hogy több mint ezer szerzetes élt ott.

Xuanzang megfigyelései különösen érdekesek annak fényében, hogy a szovjet régészek rengeteg buddhista emléket találtak Termez környékén. Ilyen például egy ülő Buddhát és tanítványait ábrázoló kőfaragvány, amelyet az Oxus partján, a régi Termez közelében végzett templomfeltárás során fedeztek fel. Keletebbre, az Oxus egyik Tádzsikisztánban található mellékfolyójánál fekszik Adzhina-tepe, a Közép-Ázsiában eddig feltárt legfontosabb buddhista kolostor. A buddhista ereklyék hatalmas gyűjteménye mellett itt található egy fekvő Buddha-szobor is a parinirvána (végső ellobbanás) pózában. Adzhina-tepe jelzi azt a legnyugatibb pontot, ameddig a buddhizmus Indiából eljutott.

Mérgezés Kunduzban 在昆都士遇毒

Hosszú utazása során Xuanzang ki tudta használni a Selyemút menti kánok és királyok közötti számos rokoni kapcsolatot. Így történt, hogy az Oxus (Amu-darja) átkelése után külön kitérőt tett, hogy megálljon a mai Afganisztán területén található Kunduzban. Levelet vitt Kunduz uralkodójának, Tardu hercegnek első pártfogójától, Turfan királyától. Ez bizonnyal szívélyes levél lehetett, hiszen a turfani király a sógorának írt. Tardu herceg emellett a nyugati türkök nagykánjának legidősebb fia volt, akit a herceg éppen nem sokkal korábban látogatott meg Tokmak közeli vadászszállásán.

Xuanzang azonban szerencsétlen időpontban érkezett.

Tardu herceg felesége meghalt és az uralkodó gyászolt. Ami ezután következett, az egy görög tragédiához hasonlított. Tardu herceg hirtelen feleségül vette Turfan királyának kisebbik lányát. Ez az álnok új királyné intrikába kezdett egy királyi herceggel, aki az uralkodó első házasságából született. Míg Xuanzang náluk vendégeskedett, a nő megmérgezte Tardu herceget, és új szeretőjét tette meg Kunduz uralkodójává. Xuanzangot látszólag nem rendítette meg a gyilkosság és maradt a hosszan elnyúló temetési és esküvői szertartások idejére.

Ezek a késedelmek lehetőséget adtak neki, hogy megismerjen egy Dharmasiṃha (法師子, Fǎshīzǐ) nevű szerzetest, aki már járt Indiában. Xuanzang életrajzírója feljegyezte, hogy hőse megpróbálta kideríteni, hány szútrát és értekezést ismer. "Bármelyiket megmagyarázom, amelyiket csak szeretné" 「隨所欲問，無不解釋。」 – mondta állítólag a kunduzi szerzetes. Xuanzang azokra az értekezésekre szorítkozott kérdéseiben, amelyekről úgy gondolta, hogy a szerzetes ismerheti, de azt tapasztalta, hogy az nem tudta könnyen megmagyarázni őket. Dharmasiṃha tanítványait elfogta a rémület, de a szerzetes becsületére váljék, hogy "nem szűnt meg dicsérni a Mestert (Xuanzangot), elismerve, hogy semmiképpen sem ér fel vele." 「自是大加稱歎，云非所及。」

A balkhi sztúpák meglátogatása 参访巴尔赫佛塔

Mielőtt meggyilkolták volna, a jámbor Tardu herceg azt javasolta Xuanzangnak, hogy tegyen kitérőt Balkh városába, annak számos vallási műemléke miatt. Néhány szerzetes kíséretében, akik Balkhból érkeztek a kunduzi király temetésére és az új uralkodók beiktatására, nyugat felé vették az irányt, és mintegy 160 kilométert utaztak Taskurganon keresztül. Meglátták, milyen tágas is ez a jól megerősített város: Balkh kerülete 20 li-t tett ki.

Mészkő dombormű, amely a Bodhi-fa alatt ülő Buddhát ábrázolja, két oldalán egy-egy szerzetessel. I-II. század.
A dél-üzbegisztáni Fayez Tepe lelőhelyről származik. (Múzeumi műtárgy.)

Xuanzang felfigyelt a város és környékének látszólag kopár jellegére, mégis azt mondja: "valójában ez egy felettébb kiváló föld" 「於茲地也，信為殊勝。」. A síkságok és völgyek rendkívül termékenyek voltak. Száz kolostor állt ott, és háromezer szerzetes élt bennük, akik a hínayana buddhizmust követték. Az ország mindenekelőtt ereklyékben volt gazdag, a külföldi inváziók sorozata ellenére is. Balkh már rendkívül ősi város volt akkor, amikor Nagy Sándor i. e. 329 és 327 között bázisául választotta. Az időszámításunk szerinti első évszázadokban a buddhizmus virágzott Termez környékén és a mai Afganisztán területén, különösen a Kusán Birodalom idején (1–3. század). A birodalom bukása után számos apró királyság jött létre, melyek uralkodói a jólét idején templomokkal, kolostorokkal és sztúpákkal díszítették fővárosaikat. Ebben az időszakban, a 3. és 5. század között épültek a bamiáni barlangkolostorok és a haddai sztúpák ezrei is. Ezután következett a fehér hunok (heftaliták) inváziója (455–470?), akik India felé tartva meghódították Gandharát. Ez a terület nemcsak a hunok pusztításának esett áldozatul, hanem áradásoknak és a gazdasági hanyatlásnak is. Emellett a 7. században, amikor Xuanzang áthaladt itt, a buddhizmus dominanciája már kezdett háttérbe szorulni a hinduizmus általános újjáéledése előtt.

Xuanzang szerint két gazdag kereskedő, Trapusa és Bhallika (提謂 Tíwèi és 波利 Bōlì) hozta el a buddhizmust Balkhba.

A várostól északnyugatra két buddhista szentély, vagyis sztúpa állt, amelyek e nomád kereskedőkhöz kötődtek.

「時有二長者，遇其威光，遂進行資麨蜜。世尊為說人天福樂，初聞五戒、十善。既蒙法化，請所崇敬。如來授以髮爪。二長者將歸本土，請禮敬之規。如來以僧伽胝方疊布下，次及三衣，如是重疊，倒置法盆，立以錫杖，曰：『作如是窣堵波。』」

"Ebben az időben két előkelő ember (长者) találkozott a Világtisztelt sugárzó fényével, és felajánlásként lisztet és mézet vittek neki. A Világtisztelt ekkor a mennyei és emberi világok örömeiről beszélt nekik, és először tanította meg számukra az öt fogadalmat és a tíz jó cselekedetet. Miután megkapták a tanítást, tiszteletük jeléül kérték, hogy adjon nekik valamit, amit tisztelhetnek. A Tathágata ekkor átadta nekik haj- és körömereklyéit. A két előkelő ember, amikor visszatért hazájába, megkérdezte, hogyan kell ezeket tisztelni. A Tathágata ekkor a szerzetesi köpenyt (僧伽胝) és a három ruhadarabot gondosan egymásra hajtogatta, majd fejjel lefelé egy edényt helyezett rá, mellé állított egy vasbotot, és így szólt: 'Készítsetek ilyen stúpát (窣堵波).' "

a történet Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 1. tekercséből (卷一) származik, a Balkh (Fúdì/Balkh – 縛喝國) városáról szóló résznél.

Ez a legenda fontos üzenetet hordoz a buddhizmus korai napjairól és a kereskedőknek nyújtott különleges kegyelemről. A karavánok az új hit terjesztésének fontos eszközei voltak; a legendában szereplő két kereskedő jóval több mint 1600 kilométert utazott Balkhból India szent földjére. A történet igazságát a történelem is igazolja, hiszen mind a kusán kereskedők, mind a Buharából és Szamarkandból induló szogd karavánok a buddhizmus üzenetének követei voltak a sivatagi oázisok és Kína felé. A szogd nyelv lett a Selyemút keleti végének közvetítő nyelve, és mind a szogdok, mind a közép-ázsiai pártusok ott voltak a buddhista szövegek legkorábbi kínai fordítói között.

Ez az új vallás nem kapcsolódott a legmagasabb kaszthoz vagy a brahminokhoz, mint a hinduizmus; mindenki előtt nyitva állt. A kereskedők, akik visszatértek Balkhba és sztúpát építettek, példát mutattak arra is, hogyan váltható az anyagi gazdagság buddhista műalkotásokká. Végül a történet kényelmes módot ad arra, hogy szemléltessük, hogyan néz ki egy sztúpa a négyszögletes aljával, kerek dómjával és magas árbocával. Az évszázadok során a sztúpa formája összetettebbé vált; több emelvény tartotta a dómot, a dóm formája megváltozott, a tetején lévő négyszögletes korlátok (harmika) megnőttek és kidolgozottabbá váltak, az árboc magasabb lett, a rajta lévő szimbolikus ernyők száma pedig növekedett.

A maurja dinasztia harmadik uralkodója, az indiai Asóka király (i. e. 273–237 körül) állítólag ő indította el a sztúpa-kultuszt. Ahogy Konstantin római császár hatszáz évvel későbbi áttérése, úgy Asóka buddhizmusra való áttérése is hatalmas történelmi jelentőséggel bírt. A legenda szerint nyolc sztúpát használtak a Buddha utolsó javainak és maradványainak elhelyezésére, ahonnan Asóka tovább osztotta az ereklyéket, és 84 000 sztúpát emelt birodalma nagyobb városaiban. Úgy hitte, az emberi test csontjai 84 000 atomból állnak, és 84 000 sztúpát kívánt építeni, egyet-egyet a Buddha csontvázának minden egyes atomja fölé. Van bizonyíték arra, hogy Asóka irányításával valóban sor került az ereklyék jelentős újraelosztására.

Ezekbe a sztúpákba temetve – melyekkel Xuanzang mindenütt találkozott útja során – voltak a Buddha ereklyéi. A kínai zarándokok megjegyezték, hogy a legértékesebbeket általában kristályból vagy aranyból készült kis tartókban őrizték; ezeket kődobozokba vagy cserépedényekbe zárták, melyek értéke kifelé haladva csökkent. Néha az ereklyét tágabb értelemben vették, beleértve egy szent szöveget vagy egy kis Buddha-szobrot is. Sztúpákat építettek a tanítványok vagy tisztelt szent emberek dicséretére is, vagy hogy emléket állítsanak a Buddha életének vagy korábbi életeinek fontos eseményeinek. A sztúpa-tisztelet része volt egy ősi indiai rítus, melyben a zarándok a nap járását követve megkerülte a sztúpát. Eredetileg a sztúpák sírhalmok vagy sírboltok voltak. Formájuk és jelentésük folyamatosan fejlődött. Szimbolikájuk változatos, de mára egyfajta kozmikus diagramként gondolnak rájuk, amelyben a dóm a mennyországot jelképezi, amely védelmezőn borul a belső részre, mint világ-halomra. A magas árboc a Világtengelyt szimbolizálja. A sztúpa egyben a nirvánát is jelképezi, amely minden buddhista végső célja és legmagasabb rendű beteljesülése.

Az Új Kolostor, ahol Xuanzang egy hónapig tartózkodott, a buddhista világ egyik legpompásabb kolostora volt.

「大城西北有納縛僧伽藍，此云新寺。大山以北，唯此一處師資相繼，注述不斷。佛像以諸名寶瑩飾，殿庭以珍奇間錯，是以各國首領多來抄劫。伽藍中有毘沙門天神像，靈應不測，潛加守衛。」

"A nagy várostól északnyugatra található a Nava-saṅghārāma (納縛僧伽藍), amit ‘Új kolostornak’ neveznek. A nagy hegytől északra ez az egyetlen hely, ahol a mesterek és tanítványok folytonos láncolata fennmaradt, és a szövegek kommentálása megszakítás nélkül zajlik. A Buddha-szobrokat különféle híres drágakövekkel díszítik, a csarnokokat és udvarokat értékes és különleges tárgyak tarkítják. Ezért több ország uralkodói gyakran jönnek ide rabolni. A kolostorban található egy Vaiśravaṇa (毘沙門天) szobra is, amelynek csodás és kiszámíthatatlan ereje van, és titokban megvédi a helyet."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) c. műben, a 2. tekercsben (卷二) szerepel.

Itt találkozott Pradzsnákarával, egy kedves és tanult emberrel, akivel hasznos beszélgetéseket folytatott, és elolvasott bizonyos őt érdeklő hínajána szövegeket. Kína elhagyása óta Xuanzang most talált először olyan buddhista tanítót, akit tisztelt, még ha az a hinayana buddhizmus követője is volt. Annyira megkedvelték egymást, hogy amikor eljött az indulás ideje, Pradzsnákara elkísérte őt délre a Hindukus-hegységen át Bamijánba.

Nagyon nehéz dolguk volt. A hótorlaszok 6-9 méter magasak voltak, a legrosszabbak, amivel Xuanzang eddig találkozott. Bár nem veszített el annyi embert és állatot, mint a Tien-san hegységen való átkeléskor, úgy tűnik, folyamatos hóviharban haladtak. Xuanzang így írt erről:

「山高谷深，峰巒險阻。風雪繼作，盛夏猶寒。積雪盈川，徑路難涉。鬼神忿怒，災祥降現。群盜伺隙，殺害為功。」

"A hegyek magasak, a völgyek mélyek, a csúcsok meredekek és nehezen járhatók. A szél és a hó egymást követve tör ki, és még a nyár közepén is hideg van. A felgyülemlett hó elzárja a folyókat, és az utak járhatatlanná válnak. A szellemek és istenek haragosak, és baljós jelek, valamint természeti csapások jelennek meg. A banditák a lehetőséget lesik, és a gyilkosságot dicsőségként kezelik."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) c. műben, a 2. tekercsben (卷二) szerepel.

A bamijáni Buddhák megpillantása 瞻仰巴米扬大佛

Xuanzang karavánja végül felülkerekedett a hóviharokon, a hegyi isteneken és a rablókon, és megközelítette Bamijánt, az oázisvárost, amely a Hindukus és a Koh-i-baba hegyláncait elválasztó hosszú völgy közepén fekszik. Feljegyezte, hogy a vidék tavaszi búzát terem, virágokban és gyümölcsökben gazdag. Alkalmas volt szarvasmarha-tartásra, valamint jó legelőt biztosított a juhok és lovak számára. Megjegyezte, hogy a bamijáni emberek prémruhát és durva gyapjút viseltek, hogy megvédjék magukat a hidegtől. Bár "modoruk nyers és műveletlen" volt, megcsodálta "egyszerű, őszinte vallásos hitüket". 「淳質為性，雖標鄙俗，深崇佛教。」

A Nagy Buddha-völgy első látványa bizonnyal ámulatba ejtette a fáradt utazókat – lágy pasztellszínű, hatalmas sziklafalak, mögöttük pedig hófödte, 6000 méter magasba nyúló indigókék csúcsok. A hideg, tiszta levegőben látták a vöröses sziklákat; ahogy közelebb értek, kivették a hegybe vájt fülkékben álló két gigantikus Buddha-szobrot (3.3. ábra). Még közelebbről látszott, hogy a két kolosszális alak színes volt és díszektől tündökölt; a kisebbik kéket, a nagyobbik vöröset viselt, arcuk és kezük pedig aranyozott volt.

A Bamiján-völgy, amely a Hindukus és a Koh-i-baba hegyláncok csúcsai között fekszik.

Amikor Xuanzang karavánja megérkezett Bamijánba, a király fogadta a zarándokot, és a palotájába kísérte. Később szerzetestársai körbevezették a völgyben. Xuanzang beszámolója szerint mintegy tucatnyi buddhista kolostor és több ezer szerzetes élt itt, akik egy ritka hínajána iskola hívei voltak. Fő tanításuk az volt, hogy a Buddhák felette állnak a földi törvényeknek – ez már közelít a mahayana Buddha-fogalmához. Együtt látogatták meg Bamiján főkolostorát és annak világhírű Buddháit. Jóval azelőtt, hogy Bamiján az egész világ előtt ismertté vált volna, a modern művészettörténészek már Xuanzang szemtanúi beszámolóját idézték:

「王城東北山阿有立佛石像，高百四五十尺，金色晃曜，寶飾煥爛。東有伽藍，此國先王之所建也。伽藍東有鍮石釋迦佛立像，高百餘尺，分身別鑄，總合而成。」

"A királyi várostól északkeletre, egy hegyoldalon egy álló Buddha-szobor található, amely körülbelül száznegyven–ötven láb magas. Aranyszínben ragyog, és drágakövekkel díszített, fényesen csillogó és pompás. Keletre egy kolostor áll, amelyet e királyság korábbi királya alapított. A kolostortól keletre Sákjamuni Buddha (釋迦牟尼佛) álló szobra található, amely rézötvözetből készült, és több mint száz láb magas. A szobrot külön részekben öntötték, majd ezeket összeillesztve alkották meg a teljes alakot.""

a történet a Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 1. tekercséből (卷一) származik, a Balkh (Fúdì/Balkh – 縛喝國) városáról szóló résznél.

Ez a két Buddha, amelyek délre néztek – ez a tájolás biztosította a nap melegének teljes kihasználását –, valójában 53 méter, illetve 38 méter magas volt. A két szobor között a szerzetesek celláit és a magán-, illetve közösségi áhítat céljára szolgáló kápolnák százait festmények borították.

Az afganisztáni Bamijánban található, sziklába vájt kápolnák alaprajza, amelyek félkörívben veszik körül az 53 méter magas Buddha-alakot,
amelyet a tálibok 2001-ben elpusztítottak.

A zarándok nem tesz említést ezekről a híres freskókról, amelyek vélhetően a 6. vagy 7. századból származnak, míg maguk a Buddhák már a 3. században vagy akár csak a 7. században is épülhettek.

Xuanzang a nagyobb alakot egyszerűen Buddha-ábrázolásnak, a kisebbiket pedig "Sákjamuninak" vagyis a Történelmi Buddhának nevezte. Mint a "Dharma Mestere" – ahogy gyakran hívták –, Xuanzang elméletben kényesen ügyelt az ilyen különbségtételekre, még ha a gyakorlatban hajlamos is volt intellektuális kifinomultságát és vallásos áhítatát különválasztani. Ezeknek a szobroknak a mérete mintaként szolgálhatott a későbbi kínai és japán óriás Buddha-szobrok számára.

Xuanzang beszámol egy különös szokásról is, amellyel később Indiában, a nagy Harsha királynál is találkozik majd. A király ötévente összehívott egy gyűlést, ahol minden vagyonát szétosztotta a nép között, majd tisztviselői visszavásárolták számára e javakat. Bamijánból Xuanzang és karavánja kelet felé indult, megmászva a 2700 méter (9000 láb) magasan fekvő Shibar-hágót, amely a Ghorband-folyó felső völgyébe vezet. A Fekete-hegységben (a mai Paghman-hegység) hóviharba kerültek és eltévedtek. Szerencsére néhány vadász segített nekik követni a Ghorband kanyargós völgyét egészen addig a pontig, ahol a folyó találkozik a Panjshir-folyóval.

Ezen a ponton a hegyek szétnyíltak, és feltárult előttük Kapisza gyönyörű síksága.

Rejtett kincsek felfedezése Kapiszában 在卡比萨发现隐藏的宝藏

Kapisza három oldalról lenyűgöző hegyekkel övezve fekszik a mai Afganisztán egyik legszebb és legtörténelmibb völgyében. Fővárosa, Kapiszi, egy ősi város, amely a mai Begram falu régészeti lelőhelyén található. Bár Kabultól mintegy 65 kilométerre északra fekszik, a síkság tengerszint feletti magassága valamivel alacsonyabb. Napjainkban ezen a gazdag hordalékos vidéken búza-, kukorica- és szezámtáblák virágoznak a dió- és eperfák mellett. Xuanzang idejében ez a föld "mindenféle gabonát, mindenféle gyümölcsfát, faanyagot és sáfrányt" 「宜穀稼，多果木，出善馬、鬱金香。」 termett.

Ahogy az egy ilyen fontos politikai, kereskedelmi és művészeti központhoz illik, Kapisza környékén száz kolostor állt, több mint hatezer – főként mahájána – szerzetessel.

「窣堵波及僧伽藍，崇高偉壯，並處高顯，周望極目，其狀煥爛。」

"A sztúpák (窣堵波) és a kolostorok (僧伽藍) magasak, impozánsak és hatalmasak, mind kiemelkedő, jól látható helyeken állnak. Ahová csak ellát a szem, minden ragyogó és fényesen díszített látványt nyújt."

a történet a Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 1. tekercséből (卷一) származik.

Királyságában tíz hindu templom is volt.

A kínai zarándok a népet nyers és erőszakos természetűnek írta le, kicsit hasonlóknak Bamiján lakóihoz. A király, aki szintén kivonult a zarándok elé, a kereskedőosztályból származott. Xuanzang megjegyezte, hogy intelligens, bátor ember és jóindulatú uralkodó volt, akinek hatalma tíz szomszédos területre is kiterjedt.

Nagy Sándor i. e. 329 tavaszán kelt át a kapiszai síkságon. Kapisziban, a Kusán Birodalom politikai és kereskedelmi központjában, a Joseph Hackin vezette francia régészeti missziók 1939-ben fedezték fel a pompás begrami kincseket. A kusánok külvilággal folytatott kereskedelmének kiterjedt jellegét tanúsítják a finoman faragott indiai elefántcsontok, a Han-dinasztia korából származó kínai lakkedények, a római bronzok végtelen választéka, és ami a legmegdöbbentőbb: egy üvegváza, amely a világ hét csodájának egyikét, a híres alexandriai világítótornyot ábrázolja. Mindezek egykor a Kabuli Múzeumban voltak, amíg azt az 1991 és 1995 közötti polgárháború bombázásai le nem rombolták. A kincsek egy része megmenekülhetett, mert a pusztítás mellett kiterjedt fosztogatás is zajlott.

Ez a lelet Afganisztánt a Selyemút valódi útkereszteződéseként mutatja be, hiszen a terület félúton fekszik Róma és Chang'an között a kelet–nyugati útvonalon. Az észak–déli tengelyen pedig a szamarkandi (ahonnan Xuanzang nemrég érkezett) és az indiai karavánok találkoztak ezen a híres vidéken.

Bár Kaniska a vallás toleráns támogatója volt, a buddhista művészet egyik legnagyobb pártfogójaként is ismert az i. sz. 1–3. század között. Ahogy a kínai Tuoba Vejek, akik a jungkangi és lungmeni hatalmas buddhista barlangokat építették, a kusánok is eredetileg északi nomád nép voltak, saját művészeti hagyományok nélkül. Drága tárgyakat importáltak, mint például a begrami kincseket, és kölcsönvették a kortárs Római Birodalom művészetét, amely a kereskedelmi utakon keresztül érkezett hozzájuk – nem közvetlenül Rómából, hanem a birodalom keleti előőrseiből. E nyugati művészet és a keleti vallás egyesülése a gandhárai művészet egyik alapköve és egyedi formájának forrása. Xuanzang láthatott példát erre az egyesülésre Bamijánban is, ahol az óriás Buddha drapériáját a római tóga mintájára mintázták, a Buddha-fejet pedig olyan klasszikus prototípusokról mintázták, mint az Apollo Belvedere.

A dombtól keletre, ahol a begrami kincseket találták, emelkedik a Koh-i-Pahlawan, vagyis a "Hősök dombja", egy buddhista vallási központ, amely az i. sz. 3. századtól kezdve virágzott. Az ottani Sotorak-kolostort évszázadokkal korábban azért építették, hogy elszállásoljanak egy kínai herceget, akit Kaniska király túszként tartott fogva. Xuanzang volt az első látogatójuk Kínából. Xuanzang saját szemével láthatta a kínai herceg falra festett képmásait. Miután a túsz hazatért, vallási felajánlásokat küldött vissza az intézménynek, amelyet később "Túszok kolostorának" neveztek el. A szerzetesek hálából minden esős évszaki elvonulás elején és végén vallási szertartásokat tartottak a tiszteletére. Ez generációk óta így zajlott. A kínai túsz olyan nagylelkű és gazdag volt, hogy egy elásott kincset is hátrahagyott, amelyet akkor kellett kiásni, ha a kolostor állaga leromlana.

「曾有惡王貪婪，欲事抄掠。其神於其冠上有一鸚鵡像，見人欲掘，即便振羽大叫，地為之震，王與兵士莫不擗地，久而方蘇，既懼而返。」

"Egyszer egy gonosz király, aki mohó és kapzsi volt, fosztogatni akarta a helyet. A szobor/istenség fejékén egy papagáj alakja volt. Amikor az emberek ásni akartak, a papagáj azonnal megrázta szárnyait és hangosan felkiáltott, mire a föld megremegett. A király és katonái mind a földre zuhantak és elájultak, és csak hosszú idő után tértek magukhoz. Végül félelemmel telve visszavonultak.

「法師為其焚香告神曰：『先王所藏，本擬修奉。今時至塔崩，誠宜開用。』」

A Mester tömjént égetett, és így szólt az istenséghez: 'A korábbi király által elrejtett (vagy felajánlott) dolgokat eredetileg vallásos tiszteletre szánták. Most azonban eljött az idő, amikor a sztúpa már összeomlott, ezért helyénvaló, hogy felnyissuk és felhasználjuk (az ott lévő tárgyakat/ereklyéket).' ""

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) c. műben, a 2. tekercsben (卷二) szerepel.

Xuanzang imádkozik a kolostor védelmező istenségéhez az áldásáért. Ezután ő maga felügyeli a munkáscsapatot. A szerzetesek hét-nyolc láb mélyre ásnak, majd legnagyobb örömükre egy hatalmas rézedényt találnak, amely tele van fénylő igazgyöngyökkel és "több száz fontnyi arannyal". 「得金数百斤，明珠数十颗。」

Amíg a Túszok kolostorában tartózkodott, minden bizonnyal megállt, hogy szemügyre vegye a Dipankara Buddhát ábrázoló faragványok egyikét. Talán a szürke palából faragott, a vallásos áhítatot megindítóan ábrázoló Buddhát nézve ismerte meg a történetet is.

A Dipankara Buddha, akit a történelmi Buddha, Sákjamuni huszonnegyedik elődjének neveznek.
A szobor a Kapisza közeli Sotorak-kolostorból származik, ahol Xuanzang 630-ban tartózkodott.
Ez volt a "Túszok kolostora", amelyet egy kínai túsz számára építettek, akit [Kaniska király] ejtett foglyul.

Úgy mondják, egy ifjú elindult, hogy találkozzon Dipankarával, a múlt Buddhái közül az utolsóval. Az ifjú öt lótuszvirágot dobott felé, amelyek csodás módon a levegőben maradtak. Ezután leborult előtte, leterített egy szarvasbőrt, és hosszú haját kínálta fel szőnyegként Dipankara Buddha lábai alá. Amikor megpillantotta e Buddha fenségét, tudta, hogy a hit legfelsőbb megismerésére vágyik. Dipankara, felismerve az ifjú vágyának intenzitását – amelyet még ebben a szobortöredékben is érezhetünk –, megjövendölte, hogy egy jövőbeli inkarnációban az ifjúból lesz a történelmi Buddha, Sákjamuni.

Nem sokkal a kincs kiásása után Kapisza királya, aki szintén mahayana buddhista volt, felkérte Xuanzangot, hogy vegyen részt egy ötnapos vallási gyűlésen. Xuanzang elnökölt a gyűlésen és életrajzírója szerint bebizonyította, hogy mesterévé vált a különböző iskolák összes tanításának, miközben ellenfelei csak a sajátjukat értették.

Útja során Xuanzang ekkor találkozott először dzsainistákkal és hindu aszkétákkal – köztük egy Siva-hívő aszkétával, aki hamuval kente be testét, és koponyákból fűzött füzért viselt a fején. Ez ízelítő volt abból, ami a déli irányban fekvő hatalmas indiai szubkontinensen várta, ahol a hinduizmus már négyezer éve fejlődött. Ennek a vallásnak nem volt egyetlen alapítója, hanem számtalan szektából tevődött össze. A hindukat a kasztrendszer elfogadása és az ősi vallási szövegek, a Védák iránti hódolat kötötte össze. Xuanzang a hindu embereket úgy írta le, mint akik

「志好音樂。人性躁詭，多行抄竊。賦性呰窳，無所讓先。……形質卑小，舉止輕躁。衣以白疊，服製整齊。」

"Szeretik a zenét és a hangos mulatságokat. Természetük nyugtalan és ravaszkodó, gyakran követnek el rablást és lopást. Alaptermészetük lusta és hanyag, nem hajlandók engedni vagy másokat előnyben részesíteni. … Testalkatuk kicsi és alacsony, mozgásuk könnyed és nyugtalan. Fehér vászonruhát viselnek, öltözetük rendezett és szabályos."

a történet a Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 1. tekercséből (卷一) származik.

Itt láthatjuk a különbséget e "nyughatatlan hinduk" és a Hindukus hegyvidéki afgánjai között, akik nyers, műveletlen szokásokkal bírtak, prémruhát és durva gyapjút hordtak. A modern szemlélet szerint Brit India a Haibár-hágó keleti oldalánál kezdődött, de Xuanzang úgy vélte, már akkor belépett Indiába, amikor megérkezett következő fontos állomására, Dzsalalábádba.

Xuanzang ekkor már egy éve úton volt: 629 szeptemberétől 630 kora őszéig tartott az utazása. Szinte bármilyen mérce szerint rendkívüli év volt ez. Fizikai erejét és szívósságát szélsőséges hőmérsékleti viszonyok, hatalmas távolságok és változatos terepviszonyok tették próbára. Átkelt a Takla-makán sivatagon és a Vörös-homok-sivatagon (Kizil-kum), valamint leküzdötte a Tien-san és a Hindukus hegyláncait is. Egy mindössze huszonhét éves embertől elképesztő teljesítmény volt tapasztalatainak sokszínűsége, valamint személyes és szervezőkészsége. Sajátjától gyökeresen eltérő kultúrákból származó királyokkal társalgott; irányította a különböző uralkodók által mellé adott, különféle nemzetiségű karavánokat és málhás embereket; megbirkózott a rablókkal; és egyformán szót értett szerzetesekkel és uralkodókkal, miközben hirdette nekik a tant. A szellemi kihívások sem voltak kevésbé embert próbálóak: imádkozott iránymutatásért indulás előtt, imádkozott a sivatagban, és böjtölt hitéért. És most, végre, megérkezett a mély vallások földjére – Indiába.

IV. fejezet - INDIA FÖLDJE 第四章: 印度土地

Xuanzang útvonala a gandhárai Pakisztán területén (Dzsalalábádtól Kasmírig).

Ez a térkép a zarándok utazásának egyik legfontosabb fázisát jelöli, amikor belépett az ókori Gandhára területére. Ez a régió (a mai Afganisztán keleti része és Pakisztán északnyugati területe) a buddhista művészet és oktatás egyik legfontosabb központja volt. A legfontosabb állomások ezen az útvonalon:

• Dzsalalábád (Nagarahara). Itt látogatta meg a Buddha árnyékának barlangját és számos híres sztúpát.
• Pesavar (Purusapura). Kaniska király egykori fővárosa, ahol a korabeli világ legmagasabb sztúpája állt.
• Taxila. A híres egyetemi város, amely akkoriban már hanyatlóban volt, de még mindig fontos vallási emlékeket őrzött.
• Kasmír. Itt Xuanzang hosszabb időt töltött, hogy szanszkrit szövegeket tanulmányozzon és másoljon le neves mesterek irányítása alatt.

Amikor Xuanzang végre elérte a Dzsalalábád közeli Langham környékét, úgy érezte, hogy egy új világba lépett. Xuanzang is megállt utazása részletes elbeszélésében, hogy áttekintést adjon az indiai civilizációról. Nyilvánvalóan tudatában volt annak, hogy egyfajta ígéret földjének kapujához érkezett.

Azzal kezdte, hogy az országot Indu néven nevezte el, de nem pontosította, mely királyságokat és államokat érti ez alatt. Túlbecsülte az ország méretét, bár fontos lenne tudni, mit is jelölt Indiának. Feljegyzései szerint az egész terület kerülete meghaladta a 90 000 li-t, északon a Havas-hegység (a Hindukus), a másik három oldalon pedig a tenger határolta. Politikailag több mint hetven királyságra oszlott; a nyári hőség igen nagy volt, a föld pedig nagy részben mocsaras. Az északi régió dombos volt, sós talajjal; a keleti rész gazdag, termékeny síkság; a déli vidéket buja növényzet jellemezte; nyugaton pedig durva és kavicsos volt a talaj.

Áttekintése gyakorlatilag egy etnográfiai felmérés volt, ugyanis kitért benne az idő- és térmértékekre, megjegyzéseket fűzött az emberek általános jellemvonásaihoz, valamint az írott és beszélt nyelvekhez is. Az indiai többszótagú nyelv az ábécé alapú írásmódjával – amely annyira különbözött a kínai ideogrammáktól – szemmel láthatóan elnyerte a tetszését. Információkkal szolgált a városok és falvak állapotáról, a középületekről, zárdákról és magánházakról. Megjegyezte, hogy a buddhista kolostorok építészete

「極為壯觀。院四角各建樓，三重層閣。榱棟皆畫奇形，門窗室壁并施異色。」

"Rendkívül impozáns látványt nyújt. Az udvar négy sarkában mindegyikben egy-egy torony áll, háromszintes emeletes pavilonokkal. A gerendákat és tetőszerkezetet mindenütt különleges alakzatokkal festették ki, az ajtók, ablakok, szobák és falak pedig különféle színekkel vannak díszítve."

Huili-féle életrajzban, a A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (大唐大慈恩寺三藏法師傳) c. műben, a 2. tekercsben (卷二) szerepel. Ez a részlet a Kapisza (迦畢試) területén található Sálaka-kolostor (沙落迦寺 – a "Kínai Túszok Kolostora") leírása. Xuanzang azért részletezte ennyire az épületet, mert az ott élő kínai hercegek tiszteletére az építészetben is megpróbálták ötvözni a helyi és a keleti stílusjegyeket.

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) c. műben, a 2. tekercsben (卷二) szerepel. Az ókori Gandhára (ma a pakisztáni Jalalabad környéke) közelében, az úgynevezett Sárkánykirály barlangjában (vagy az Árnyék-barlangban, kínaiul: 佛影窟) játszódik. Ez a történet Xuanzangot már nemcsak tudósként, hanem bodhiszattvaként mutatja be, akinek hite képes megváltoztatni a fizikai valóságot és az emberek szívét.

Nagy jelentőséget tulajdonított a különböző osztályok ruházatának. "Az emberek alsó- és felsőruházatán nincs szabásnyom" 「裳服上下，並無裁製。」 – írta, így jellemezve kínai szemmel az indiai nők száriját és a férfiak dhotiját. Említést tett az emberek rendkívüli tisztaságáról is, amelyet már sokan megjegyeztek.

Ezeket az anyagi részleteket az emberek erkölcseinek, a gyermekek nevelésének és India irodalmának leírása követi. Bár a brahminokat eretnekeknek tekintette, elismeréssel adózott intelligenciájuknak, tudásszomjuknak és szellemi fáradozásaiknak. Kevésbé volt kíméletes a buddhistákkal kapcsolatos eszmefuttatásaiban: említést tett a tizennyolc szektáról, amelyekre oszlottak, és gyakran elkeseredett vitáikról. Meglepődve tapasztalta, hogy a magas szellemi vívmányokkal rendelkező embereknek rendkívüli kitüntetések járnak; a buddhista erények példaképei díszesen felszerszámozott elefántokon lovagoltak – pontosan úgy, ahogy később ő maga is teszi majd Nálandában, majd Harsha király elefántján. Végül vázolta a főbb örökletes kasztok közötti különbségeket: a brahminokat (a legmagasabb kaszt), a kshatrijákat (a királyok és harcosok rendje), a vaisjákat (a kereskedők osztálya), és a negyedik osztályt, a sudrákat (a földművelők). Szót ejtett a sajátosan indiai jelenségről is: a szent emberekről vagy vándorokról, akik nem törődnek az élet anyagi dolgaival.

Mintha ez még nem lenne elég, tárgyalta a jogot, a hadsereget, az igazságszolgáltatást, a királyi családokat és az üdvözlés kilenc fajtáját Indiában, amelyek a kasztkülönbségek és a temetési szokások miatt bírnak különleges jelentőséggel. Az utolsó három fejezetet az államigazgatás, a mezőgazdaság és az ásványkincsek általános, de némileg rendszertelen ismertetésének szentelte. Ez a mű sok szempontból bravúros teljesítmény. Mindent feljegyzett és jól rendszerezett. Ezután folytatta úti beszámolóját. A következő fontos hely, amelyet meglátogatott, Dzsalalábád, az ősi Nagarahara volt.

Imádság az Árnyék-barlangban Dzsalalábádnál 在贾拉拉巴德投影窟的祈祷

Dzsalalábád volt a helyszíne a Sákjamuni Buddháról szóló egyik leghíresebb legendának.

Egy korábbi létezése során ez a Buddha találkozott Dipankara Buddhával, és megkapta tőle jövendölést saját buddhaságáról. Asóka király egy 90 méter magas sztúpát építtetett azon a helyen, ahol a leendő Buddha találkozott távoli elődjével, Dipankarával. Xuanzang a hatalmas sztúpa rituális körbejárásával rótta le kegyeletét. A legnagyobb csoda azonban egy barlang volt, amelyet állítólag maga az Úr Buddha látogatott meg, és ahol ott hagyta az árnyékát a Gopála sárkánnyal vívott küzdelme után. Ez a barlang a mai Charar Bagh falu közelében feküdt. Xuanzangnak mindenképpen látnia kellett.

630. Néhány héttel Kapisza után, az Árnyék-barlangnál. Az odavezető utat veszélyesnek mondják. Egy öregember vállalja, hogy Xuanzang vezetője lesz. Alighogy megközelítik a barlangot, öt rabló bukkan elő vont karddal. A zarándok elmagyarázza utazása célját. Kérdéseikre válaszolva közli: tudta, hogy rablókba botolhat.

「法師曰：『以此身命歸向如來，尚不畏野獸，況左右人耶？』盜遂收刀，發心受戒。」

"A Mester így szólt: 'Ezt a testet és életet a Tathágatához ajánlottam fel; nem félek még a vadállatoktól sem – hát még az emberektől!' Erre a rabló letette a fegyverét, és a megtérés szándékát ébresztve felvette a fogadalmakat (megkapta a buddhista előírásokat)."

A rablókat annyira meglepi ez a félelemnélküliség, hogy elhüvelyezik kardjaikat, és megkérdezik, csatlakozhatnak-e hozzá.

Xuanzang belép a komor, sötét barlangba.

「初不所見。法師悲泣，自咎障重，百餘禮，誦經呪。忽見壁上有光，如大鉢，俄而消失。更二百禮，誓不出。遂見影現，身衣黃赤，相好炳然。下蓮華座，微覺不明。」

"Először semmit sem látott. A Mester bánatában sírva fakadt, és magát hibáztatta, hogy karmája akadályozza. Száz és még több hódolatot tett, és szútrákat, valamint mantrákat recitált. Hirtelen a falon fény jelent meg, mint egy nagy alátét-tál, majd gyorsan eltűnt. További kétszáz hódolat után fogadalmat tett, hogy nem hagyja el a helyet. Ekkor megjelent egy alak: teste sárga-vörös ruhát viselt, és ragyogó, kiváló jegyekkel bírt. Lótusztrónról szállt alá, de a látvány mégis halványan, nem teljesen tisztán érzékelhető volt."

Hogyan állíthatott volna emléket Xuanzang ennek a látomásnak? Faragtatott egy másolatot az Árnyék-barlang Buddhájáról. A szobor szantálfából készült, és mindössze kb. 38 cm magas volt, így belefért a nyeregtáskájába. Miután részesült e látomásban, már nem is volt szüksége annak ismeretére, hogy ezt az "Árnyék-barlang Buddhát" a Buddha alakjának egyedülálló megnyilvánulásaként tartották számon. Úgy tartották, hiteles képmás csak abban a három másolatban létezik, amelyet maga a Buddha engedélyezett életében: az Udayana király számára készült szantálfa szoborban, a Prasenajit királynak készült arany szoborban és az Árnyékban. Xuanzang gyűjteményében – amely hét híres Buddha-ábrázolásból állt – ez volt az első darab. Ezt egy kődobozba zárva találták meg a Dzsalalábád melletti Bimaran egyik sztúpájának romjai között. Ez a gyönyörű ereklyetartó – amely ma a British Museumban található – egy álló Buddhát ábrázol, akit két kísérője, Brahma és Indra, a buddhista panteonba beolvasztott indiai istenek fognak közre. Ez Buddha egyik legkorábbi ábrázolása.

Dzsalalábádban már a 7 században is létezett a hétköznapi kereskedelmi szellem. Xuanzang megemlítette, hogy kevés volt a szerzetes. Panaszkodott arra is, milyen sokat kellett költenie a régió számtalan ereklyéjének tiszteletére: ötven aranypénzt, ezer kisebb ezüstérmét, négy selyemzászlót, két tekercs brokátot és két ruhát kértek tőle, miközben a különböző szent helyeket látogatta. Xuanzang a helyi lakosokat úgy festette le, mint akik teljes tisztelettel adóznak a Buddhának.

Volt azonban valami különös ezen a gazdag zarándokhelyen: »A szangharámák [kolostorok] száma nagy, a papoké mégis csekély; a sztúpák elhagyatottak és romosak.« 「伽藍雖多，荒蕪已甚。僧徒既少，並學小乘。窣堵波多已頹圮。」

Kaniska király nyomában Pesavar környékén 在白沙瓦一带追寻迦腻色伽王

A Haibár-hágót, amely Dzsalalábádból Pesavarba vezet, egy zord és szűk szurdok két oldalán meredező pala- és mészkőfalak szegélyezik. A kiálló, homokszínű sziklák ideális búvóhelyet kínáltak a rablóknak, akik a megfáradt kereskedőkre és zarándokokra lestek. Xuanzang és karavánja már korábban is találkozott rablókkal Turfán túl, a Qoltag-hegység közelében, Kucsától kétnapnyira pedig csak hajszál híján menekült meg. Xuanzang karavánját később egy erdőben ismét megtámadják, sőt, a Gangesz partján egy rablóbanda még oszlophoz is kötözi majd.

Ezúttal azonban Xuanzang és kísérete sértetlenül jutott ki a pesavari völgybe (Pakisztán). Megérkezésekor Pesavar már nem volt független állam, mivel Kapiszához csatolták. Sem király, sem magas rangú tisztviselő nem érkezett a fogadására. A pesavari völgy egykor kiemelkedő jelentőségű hely volt, Purusapura (Pesavar) pedig Gandhára fővárosaként szolgált. Aztán jöttek a pusztító fehér hunok (450–470), rombolást és fosztogatást hagyva maguk után. A buddhizmus a hanyatlás szembeötlő állapotában volt. Xuanzang pazar fogadtatása Kasmírban – ahol néhány hónappal később, 631 májusában a király és ezer szerzetes várta – még szívmelengetőbbnek tűnik majd a pesavari völgyben szerzett tapasztalataihoz képest.

Xuanzang becslése szerint mindössze ezer család élt az ősi város egyik szegletében. A vidék a hegyekből lefutó folyóknak köszönhetően még mindig gazdag volt gabonában és cukornádban. Ahogy a zarándok körülnézett, ismerős látvány fogadta: szerzetesek düledező lakhelyei ott, ahol egykor talán ezer kolostor is állt. A sztúpák közül is sok romokban hevert. Száz hindu templom is volt itt, és a "különböző szekták összevisszaságban éltek". 「異部雜居，流別各異。」

Nagyjából az i. sz. 1. és 5. század között a pesavari völgy tekintélye – Dzsalalábádhoz és Haddához hasonlóan – a kolostorok és sztúpák építésén, valamint a Buddha legendás életének és korábbi létezéseinek epizódjain alapult. A völgyben és a hegyek között fekvő Szvátban Xuanzang számos olyan legendát hallott, amelyeket a misszionáriusok és szerzetesek találtak ki, vagy az indiai síkságokról hoztak magukkal. Valamennyit lejegyezte.

Ezen legendák egyike, Kaniska királyé, a mítosz és a valóság kusza szövevénye. Xuanzang feljegyezte:

「城東南八九里有畢鉢羅樹，高百餘尺，枝葉扶疏，陰影周洽。……釋迦如來南面而坐，顧謂阿難曰：『我滅度之後，滿四百年，有王名迦膩色迦，此南不遠，起窣堵波，多聚朕身肉骨舍利。』」

"A várostól délkeletre, nyolc–kilenc li távolságra található egy bodhifa (菩提樹), amely több mint száz láb magas, ágai és levelei terebélyesek, árnyéka mindenfelé beborítja a környéket. … Shakjamuni Buddha (釋迦牟尼佛) déli irányba fordulva ült, és így szólt Anandahoz: 'Halálom (nirvána) után négyszáz évvel egy Kaniska (迦膩色迦) nevű király lesz. Ettől a helytől délre nem messze egy sztúpát fog emelni, amelyben összegyűjti az én testem hús- és csontereklyéit.' "

a történet a Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 2. tekercséből (卷二) származik.

Ez Kaniska legendájának része volt.

Xuanzang tovább részletezte: amikor Kaniska király az erdőben vadászott, egy fehér nyúl közelített felé. A nyúl elvezette a "pogány királyt" egy pásztorfiúhoz, aki egy kis sztúpát épített agyagból vagy trágyából. Kaniskára mély benyomást tett a kisfiú, aki elmesélte neki a Buddha próféciáját. Ez annyira meghatotta a királyt, hogy ott nyomban áttért a buddhizmusra, és építtetett egy sztúpát "a kisfiú agyaghalma köré". Valójában egy többszintes torony-sztúpa épült itt, amelyet sokáig a világ egyik csodájaként tartottak számon. A taxilai Jaulian-kolostorból származó kis stukkómodell hűen tükrözheti e nagyszerű szentély kinézetét az impozáns napernyő-oszlopával – ez az építészeti elem kulcsszerepet játszott abban, ahogyan az indiai sztúpa a távol-keleti pagodává fejlődött.

Bár Xuanzang a Kaniska-sztúpát romokban találta, számos forrásból sikerült információkat gyűjtenie róla. Azt mondja, hogy kb. 122 méter magas volt, aranyozott rézkorongokból álló felépítménnyel, az alapja pedig ötszintes volt. Xuanzang leírása fontos szerepet játszott abban, hogy D. P. Spooner 1908-ban megtalálta az óriási Kaniska-sztúpát és e nagy kusán uralkodó ereklyetartó dobozát

Az ereklyetartón látható ezen "indiai Klodvig" portréja, pontosan úgy, ahogyan az úgynevezett BODDO-érmén is szerepel, amelynek hátoldalán szintén a Buddha egyik legkorábbi emberalakos ábrázolása látható. Az érme mintázata tanúskodik Kaniska király buddhizmus iránti elkötelezettségéről.

Miután Xuanzang elhagyta a Kaniska-sztúpa romjait, felkereste a közelben azt a régi házat, ahol Vasubandhu (世親) megírta az Abhidharmakosát (阿毘達磨俱舍論 A buddhista filozófia kincstára). Bár ez egy korai, a realista iskolához közelebb álló mű volt, Vasubandhu később a tudat tanítása (唯識, Vijñānavāda) egyik alapítója lett, Xuanzang pedig már Kínában is hosszú éveket töltött a tanulmányozásával. Vasubandhu inspirációt jelentett Xuanzang számára, mint olyan valaki, aki elszántan igyekezett "megoldani azt, ami túlmutat a nyelven" 「離言絶相」. Xuanzang feljegyezte, hogy a régi házban emléktáblát állítottak e nagy buddhista filozófus tiszteletére.

A négy nagy sztúpa és Visvantara helyszínének felkeresése 寻访四大窣堵坡与须大拿太子遗址

Pesavartól északra és keletre Xuanzang azokat a híres sztúpákat kereste fel, amelyek a Buddha korábbi életeiben véghezvitt jótetteiről szóló Dzsátaka-történeteknek állítottak emléket. A korai buddhizmusra jellemző történetek közül sokat a népi kultúrából emeltek át, hogy bizonyos erkölcsi igazságokra mutassanak rá. Hihetetlen önfeláldozásról szóltak, és gyakran a minden élőlény iránt érzett abszolút könyörületet ábrázolták. Csarszadda közelében állt az a sztúpa, amely azt a szemléletes történetet örökítette meg, hogyan adta oda a Buddha a szemeit jótékonyságból. A Pesavart és Bunert elválasztó dombok között volt egy sztúpa, amely ahhoz a történethez kapcsolódott, miszerint a Buddha a saját húsát áldozta fel, hogy egy galamb életben maradhasson. Manikyala közelében, egy Szvát-völgyi sztúpánál egy másik legenda élt, amely a Buddha állatokkal való szoros kapcsolatát tükrözte – hiszen a buddhista reinkarnáció fogalma szerint az embernek tisztelnie kell az élet minden formáját. Ez a legenda azt beszélte el, hogyan áldozta fel a Buddha a testét, hogy egy tigris felnevelhesse kölykeit.

A negyedik nagy sztúpa, amely Taxila környékén állt, a Buddha fejének felajánlásáról szólt. Bár Xuanzang örömmel azonosította be a korábbi Buddhákról szóló meséket és kötötte azokat konkrét helyszínekhez, ugyanezeket a történeteket úton-útfélen látta ismétlődni kőbe vésve vagy kolostorok falára festve egész Indiában, és Kínában is, egészen a távoli Tunhuang-barlangokig. Xuanzang Shahbaz Garhinál találta meg a határtalan önfeláldozás leghíresebb legendájának – a Visvantara herceg-dzsátakának – a helyszínét. Volt egyszer egy nagylelkű herceg – írta –, akinek volt egy csodálatos elefántja; az állat mágikus erejével esőt tudott fakasztani. Amikor a szomszédos királyságot súlyos aszály sújtotta, a herceg elajándékozta az elefántot. Emiatt az apja őt és családját is száműzte.

「布路沙城東北至彈多落迦山。山嶺有窣堵波，無憂王之所建也。須大拿太子於此捨其子、女與婆羅門。婆羅門策杖而驅，其血流地。至今草木皆呈深紅。巖間石室，太子及妃習定之處。」

"Po-lu-sa várostól északkeletre érkezünk a Dantaloka-hegyhez. A hegy egyik gerincén egy sztúpa áll, melyet Asóka rádzsa építtetett; itt élt remeteségben Szudána [Visvantara] herceg. Itt adta oda a herceg fiát és leányát egy brahminnak, aki pedig addig ütlegelte őket, amíg vérük a földre nem folyt. Mind a mai napig az itteni bokrok és fák mind mélyvörös színűek. A [hegyi] szirtek között található egy kőkamra, ahol a herceg és felesége a meditációt gyakorolta." "Polusha (布路沙城) városától északkeletre található a Dantaloka-hegy (彈多落迦山). A hegygerincen egy sztúpa áll, amelyet Asóka építtetett. Ezen a helyen történt, hogy a zudána [Visvantara] herceg a fiát és leányát egy brahminnak adta adományként. A brahmin botjával hajtotta őket, és vérük a földre folyt. Azt mondják, hogy a fű és a növényzet azóta is mélyvörös színű ezen a helyen. A sziklaszirt barlangjaiban a herceg és felesége meditációt gyakoroltak."

a történet a Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 2. tekercséből (卷二) származik. A történet a Visvantara Dzsátaka (kínaiul: 須大拿太子, Xūdàná Tàizǐ), a Buddha egyik legnépszerűbb korábbi életének helyszínét írja le. Xuanzang számára ez a hegy az önfeláldozás és a tökéletes adakozás (dána) szent helyszíne volt.

Idővel a herceget még arra is rávették, hogy feleségét is elajándékozza. Végül a gyermekeket felismerte a herceg apja és kiváltotta őket, majd – a történet boldog végkifejleteként – az istenek királya a feleségével is újraegyesítette őt. A herceg és családja visszatért királyságába, ahol mindenki örömmel fogadta őket.

A sztúpa romjaival szemben, a völgy túloldalán egy hatalmas sziklán Asóka-feliratok találhatóak, amelyek kézzelfogható bizonyítékként szolgálnak a legprecízebb történész számára is. Ezeket a rendeleteket fontos városokban felállított kőoszlopokra is rávésték. Általuk vált ismertté, hogyan értelmezte Asóka a buddhista vallás felismeréseinek és alapelveinek természetét, valamint azok alkalmazását az állam, a vallási közösség és az egyén szintjén. Ezek az Asóka-feliratok, melyeket a buddhizmus legrégebbi írásos emlékeinek tartanak, India-szerte a főutak mentén helyezkedtek el. Ez a konkrét helyszín, félúton a Csarszaddából Taxilába vezető ősi úton, logikus választás volt a sziklaediktumok számára, különösen, mivel itt volt az a hely is, ahol Visvantara herceg eljutott a "tökéletes jótékonyság" tudásáig.

Xuanzang említi az Egy-Szarvú Szerzetes történetét is (角仙人).

Úgy tartják, egy sztúpa jelzi azt a helyet, ahol ez a szerzetes élt. A történet szerint a szent életű szerzetest elcsábította egy kurtizán, aki azután apácának álcázva magát a szerzetes vállán lovagolt be a városba. Ez kísértetiesen hasonlít Arisztotelész és Phüllisz történetének korai változataira.

「山有石室，昔一角仙人於此棲隱。後為婬女誘亂，失其神足。婬女騎其頸而還城。」

"A hegyben egy sziklabarlang található. Egykor egy egyagyarú remete (仙人) itt élt elvonultan. Később egy kéjhölgy elcsábította és összezavarta, mire elvesztette természetfölötti erejét. A nő a nyakára ülve visszavezette őt a városba."

a történet a Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 2. tekercséből (卷二)

Annak szemléltetésére, hogy a gandhárai művészet és a buddhista vallásgyakorlat mennyire összefonódott, megtekinthetjük a rekonstruált szikri sztúpát ugyanebből a régióból, amely ma a pakisztáni Lahore Múzeumban található. A legtöbb fríz szemmagasságban helyezkedik el: Dzsátaka-mesék, csodák és jelenetek a Buddha életéből, például az a fűnyíró, aki felajánlja füvét a Buddhának, hogy azon üljön a Megvilágosodása előtt. Könnyen elképzelhetjük Xuanzangot, amint lassan körbejár egy ilyen sztúpát – pontosan úgy, ahogy a Dipankara-sztúpánál tette –, és minden egyes életkép előtt megáll, hogy elgondolkodjon annak jelentésén, hasonlóan ahhoz, ahogyan a keresztények imádkoznak a keresztút egyes állomásai előtt húsvét idején.

Úgy tűnt, az sem számított, hogy a történelmi Buddha valójában soha nem járt Gandhárában. Ezek a történetek annyira híresek voltak, hogy sok kínai zarándok beérte e "második szent föld" hatalmas sztúpáinak felkeresésével anélkül, hogy továbbment volna India valódi szent földjére.

Gyógyító szútrák gyűjtése és a Szvát-völgy 收集医方明经卷与斯瓦特河谷

Xuanzang letért a Pesavarból Indiába vezető főútról, hogy északkeletre, a Szvát-völgyben fekvő Udyana felé vegye az irányt. Ezen a gyönyörű hegyvidéken azt tapasztalta, hogy a pusztítás még nagyobb volt, mint Gandhárában: egykor 1400 kolostorban 18 000 szerzetes élt itt. A régiót elhagyatott állapotban találta, már csak néhány szerzetes maradt. Ők mahájána buddhisták voltak,

「習定為業。誦詠經法，不究深義。戒行清潔，特精禁咒。天祠十有餘所，異道雜居。」

"Fő foglalkozásuk a meditáció gyakorlása. A szútrákat és vallási szövegeket recitálják, de nem kutatják azok mélyebb értelmét. Erkölcsi fegyelmük tiszta és rendezett, különösen jártasak a tiltott formulák és mantrák (varázsigék) használatában. Több mint tíz égi templom (天祠) található náluk, és különféle nem-buddhista irányzatok vegyesen élnek együtt."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 3. tekercsében (卷三) található.

Úgy tűnik, Xuanzang nem feltétlenül ítélte el ezeket a gyakorlatokat, hiszen a kínai szerzetes magával hozta a Tizenegyarcú Avalókitésvara-szútrát (十一面神呪心經,) és más olyan szútrákat is, amelyek szenteltvíz, tömjén, tűzifa és gyógynövények megigézésére szolgáló varázsigéket tartalmaztak. Valójában Xuanzang az elsők között volt, akik ezoterikus szövegeket vezettek be Kínában. Úgy tűnik, sokkal nyitottabb volt a buddhista hitek és gyakorlatok széles skálájára, mint az elvárható lenne.

Xuanzang folytatta útját északkeletre, a felső Szvát- és Buner-völgyek felé. Alfred Foucher, aki több ezer mérföldön át követte Xuanzang lépteit az Oxus-folyótól délre eső völgyekben és hegyekben, már hozzászokott a zarándok "ízléséhez és utazási szokásaihoz, épülésvágyához, a szerzetesi történetek iránti gyengéjéhez, a romok iránti teljes megvetéséhez, valamint ahhoz, hogy láthatóan a kitaposott ösvényeket és a méltányos hosszúságú szakaszokat részesítette előnyben". Köszönhetően "[Xuanzang] naplójának pontosságának és őszinteségének", Foucher képes volt követni a szerzetes lépteit Gandhárán keresztül, felhasználva "az általa feljegyzett információkat és az összegyűjtött legendákat, hogy meghatározza a főbb kereskedelmi útvonalakat, és azonosítsa az ország leghíresebb buddhista műemlékeit".

A felső Szvát- és Buner-völgyek azonban csak a diplomaták és a különleges küldetésben lévők előtt álltak nyitva; Alfred Foucher nem juthatott el oda, így az ő leírása csak a zarándok következő felfedezéseiig követhető pontosan. Xuanzang eljutott a Szvát-folyó forrásához, ahol a hagyomány szerint Apalala sárkány élt; átkelt egy hegyláncon, és követte a hatalmas Indus-folyót, ahol nem voltak utak, sem kitaposott ösvények, csak veszélyes csapások a komor szurdokokon keresztül. Útja során átkelt "kötélből vagy vasláncból készült hidakon; ... szakadékokat átívelő hidakon, melyeknél fapeckek szolgáltak lépcsőfokként" 「或連繩索，或縳鐵鎖，……跨絕澗，履杙而成。」. Modern utazók leírtak hasonló ösvényeket, amelyeket a sziklafal repedéseibe nyomott ágakból és botokból eszkábáltak össze, majd bozóttal és ráhordott kövekkel fedtek be: az utazók átláttak az ösvény résein, és látták a folyót több száz lábbal mélyebben. A kínai utazók – ahogy Xuanzang és a jámbor, idős Faxian a negyedik században – az Indus-folyó meredek párkányai mentén haladtak, szakadékok szélén kúszva, ahol egyetlen hibás lépés az örökkévalóságba való zuhanást jelentette – vagy egy olyan zarándok számára, mint Xuanzang, aki hitt a reinkarnációban, a létezés egy újabb körforgását.

Mi volt az úti céljuk? Az Indus felső folyásánál, a Szvát-völgy fővárosától északkeletre állt

「大伽藍側有刻木慈氏菩薩像，金色晃昱，靈聖叵測。高百餘尺，末田底迦阿羅漢之所造也。羅漢以神通力，三度將匠上升睹史多天，觀慈氏菩薩妙相莊嚴，而後下模刻。自此像成，法流東扇。」

"A nagy kolostor mellett egy fából faragott Maitreya Bodhiszattva (彌勒菩薩) áll, aranyszínben ragyogva, csodás és szent ereje felfoghatatlan. Több mint száz láb magas, és Madhyantika arhat (末田底迦) készítette. Az arhat természetfeletti erejével három alkalommal felemelte a mestert a usita-mennyországba (Maitreya mennyei lakhelye) világába, hogy szemlélje Maitreya csodálatos és fenséges alakját, majd visszatérve annak alapján faragta meg a szobrot. Miután ez a kép elkészült, a Dharma tanítása kelet felé kezdett terjedni."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 3. tekercsében (卷三) található. Leírás a híres Darel-völgyi Maitréja-szoborról (kínaiul: 達麗羅川大木雕彌勒像, Dálìluó chuān dàmùdiāo Mílè xiàng) szól, amely az Indus-folyó felső folyásánál, a mai Pakisztán Gilgit-Baltisztán régiójában állt. Xuanzang számára ez a monumentális alkotás nem csupán egy műtárgy volt, hanem a Dharma (a Tan) terjedésének spirituális „zsilipkapuja”.

Ez volt a híres dareli szobor, amely mintául szolgálhatott a távoli Kínában található jungangi kolosszális Buddhákhoz is.

A bajok idején Xuanzang gyakran imádkozott Maitréjához (彌勒), a Jövő Buddhájához. Így nem volt szüksége annak tudatára – bár talán érdekelte volna –, hogy Gandhára földjén, valamint a délebbre fekvő Mathura környékén alkották meg az első Bodhiszattvákat és a Buddha első emberi ábrázolásait. Figyelemre méltó, hogy a Buddha-szobrok, legyenek bár Srí Lankán, Japánban vagy Indonéziában, mind ezekből az első ábrázolásokból erednek. A második vagy harmadik század előtt a Buddhát leginkább absztrakt szimbólumokkal ábrázolták, mint például egy üres trónussal, egy sztúpával, egy fával (amely a megvilágosodás helyét jelképezte) vagy a Tan kerekével, pontosan úgy, ahogy a korai kereszténységben Krisztust egy hallal vagy egy egyszerű kereszttel jelenítették meg. Érdekes módon, éppen akkor, amikor a Buddha első emberi képmásai megszülettek, írták meg az első kvázi-történelmi beszámolókat is a Buddha életéről.

Xuanzang sok ilyen gandhárai Buddha- és Bodhiszattva-ábrázolást ismerhetett a sztúpáknál vagy kolostorokban végzett hódolatai során, ahol ezeknek az alakoknak a típusa és formája már rögzült. Vajon nem látta-e, hogy a Buddha haja hullámokba van rendezve, feje tetején a bölcsesség púpjával (ushnisha)? Annak érdekében, hogy megkülönböztessék a Buddhát a többi szent embertől, megengedett volt számára a hullámos haj, és fejét nem borotválták le, mint az egyszerű szerzetesekét. Ezeknek a korai Buddháknak a szeme nyitva van – bár némelyikük mintha a végtelenbe nézne –, és a szemöldökök között egy kis kör (urna) látható. A fülcimpák megnyúltak, hiszen egykor herceg volt, aki nehéz fülbevalókat viselt. Néha bajuszt is visel. Egy nehéz szerzetesi köntös hullik mély redőkben egészen a lába fölé, vagy a keresztbe tett lábbal ülő Buddhánál teljesen el is takarja a lábait. A kezek a megnyugtatás, a meditáció, a tanítás vagy a föld érintésének gesztusait (mudrá) mutatják (ez utóbbi a földet hívja tanúul). Harminckét elsődleges és nyolcvan másodlagos emberfeletti jegyet kölcsönöztek az ókori indiai Világkirály (Cakravartin 轉輪聖王) elképzeléséből. Létezik egy szokatlan, korai dátumozású példa a gandhárai Buddhára (4.6. ábra) egy belga magángyűjteményben.

A későbbi nemzedékekre maradt, hogy megalkossák a szenvtelenség és a felgyülemlett dinamikus erő azon ellenállhatatlan kombinációját, amely a Gupta-kori Buddháknak mély vallásos minőséget kölcsönzött.

A Buddha egy korai ábrázolása (i. sz. 182-ből), akit egy Bódhiszattva és Avalókitésvara fog közre,
a háttérben pedig Brahma és Indra látható.

Taxila műemlékeinek felfedezése

Nem tudni pontosan, mennyi időt töltött a zarándok a Szvát-völgyben. Xuanzang "a függőláncok útján" tért vissza az alföldre, oda, ahol az Indus folyó több mint fél mérföld széles, és sodrása rendkívül sebes. Hundnál kelt át a folyón, az ősi karavánutat követve. Az átkelés még ekkor is veszélyes volt:

「水色清澈，流勢飛疾。毒龍惡獸，窟穴其中。若持印度珍寶、名花、佛舍利而渡者，往往遇浪而沒。」

"A víz tiszta és áttetsző, áramlása rendkívül gyors és heves. Mérges sárkányok és vadállatok élnek benne, odúik a mélyben vannak. Ha valaki indiai kincseket, híres virágokat vagy Buddha-ereklyéket visz magával az átkeléskor, gyakran a hullámok elnyelik és odavész."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 3. tekercs (卷三).

Hazafelé tartva Kínába i. sz. 645-ben, Xuanzang csónakja, amely tele volt értékes kéziratokkal, felborult egy hirtelen támadt viharban. Sokat elveszített közülük.

Az Induson való átkelés után a zarándok Taxilába (Takszasila) vette az irányt, amelyet Nagy Sándor hódított meg i. e. 326-ban, és amelyet Asóka tett meg északnyugati tartományainak központjává. A tíz mérföldnyi völgyet három oldalról hegyek zárják körül. Talán, ahogy Xuanzang a város felé haladt, az utakat lovas kocsik, egy-egy teve és az oldalukat rugdosó gazdájukat hordozó szamarak töltötték meg. Talán megállt először Szirszukh városának bazárjában, hogy karavánkereskedőkkel beszélgessen az élelmiszerárakról, arról, honnan jöttek, hová tartanak, ki irányítja a dolgokat és mik a helyi legendák. Vagy talán felnézett, és látta, amint néhány szerzetes csendesen ereszkedik le a város sziklákkal szabdalt lábainál, hogy ételt kolduljon, vagy a Jaulian-kolostor felé fordult, hogy megcsodálja arany kupoláit és tornyait. Ez maradt Taxila legjobb állapotban megőrzött kolostora, ahol számos Buddha-szobor még ma is a helyén van; még most is hálás úti cél. Sir John Marshall feliratos edényekben talált itt töredékes nyírfakéreg-tekercseket.

Vajon Xuanzang a helyi sárkány történetét a bazárban vagy a kolostorban hallotta? Mik voltak a forrásai? Honnan tudta, mekkora a királyság? Hogyan ismerte meg Taxilát annyira, hogy ezt írhassa:

「周二千餘里，國大都城周十餘里. 無大君長，王族絕嗣. 昔屬迦畢試國，今臣迦濕彌羅國. 土宜稼穡，泉流盈引，卉木滋茂. 氣序和暢. 風俗剛勇，多信佛道. 伽藍雖多，荒廢已甚. 僧徒既少，並學大乘.」

"Kerülete több mint kétezer li, a főváros kerülete valamivel több mint tíz li. Nincs nagy uralkodója, a királyi család kihalt. Régebben Kapisza fennhatósága alá tartozott, most pedig Kasmír (迦濕彌羅國) alatt áll. A föld alkalmas földművelésre, bőven vannak források és folyók, a növényzet dús és gazdag. Az éghajlat enyhe és kellemes. A nép jelleme erős és bátor, és sokan hisznek a buddhista tanításban. Bár sok kolostor (伽藍) található, ezek nagyrészt elhagyatottak és romosak. A szerzetesek száma kevés, és mindannyian a mahájána tanításait követik."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 3. tekercs (卷三).

Xuanzang Szirszukhban, Taxila ősi városainak utolsóbbikában szállt meg. A dél-ázsiai Baedeker-útikalauz szerint – amely a brit korszakról egészen 1915-ig érvényes volt – a Xuanzang által Szirszukh környékén említett távolságok és irányok még mindig útmutatásul szolgálhatnak a modern utazóknak. Kevés példa van a történelemben olyan ősi forrásra, amely annyira megbízható, hogy csaknem 1300 év után is használható.

Xuanzang több híres buddhista műemléket is leírt a város szomszédságában. Az egyik az elapattrai mesterséges tó volt, amelyet egy sárkánykirályról neveztek el; egy másik, a Taxila-völgy túloldalán, az "áldozati fej" sztúpája, amelyet állítólag Asóka építtetett. Ez a mai Bhallar-sztúpa, amely még mindig úgy magasodik egy dombon, mint egy hatalmas dob. Egy harmadik műemlék, a Kunála-sztúpa, feltételezhetően szintén Asóka építménye volt, hogy megemlékezzen arról a helyről, ahol fiának szemeit kiszúrták. Kunála történetét Xuanzang mesélte el: Kunála mostohanyja beleszeretett a fiúba, és amikor az visszautasította közeledését, rávette Asókát, hogy küldje őt Taxilába. Ez a gonosz asszony levelet hamisított férje nevében, és Asóka fogaival pecsételte le, amíg az aludt. A levél parancsot tartalmazott Kunála herceg megvakítására. A király miniszterei borzadtak a parancs végrehajtásától, mígnég maga a herceg nem ragaszkodott az apja iránti engedelmességhez. Miután megvakították, feleségével vándorolni kezdett, és egészen apja távoli fővárosáig koldulta el magát. Amikor apja palotájánál énekelt és lanton játszott, az apja felismerte a hangját és a lantja pengését. A király ezután kivégeztette a kegyetlen és bosszúálló királynét. A Kunála-történet számos változata közül az egyik szerint a herceg látása Bodh-Gajában tért vissza egy buddhista szent ember segítségével.

Ez a történet állítólag Szirkap falujának déli vége feletti sziklás dombon játszódott. Sziklába vájt lépcsők vezetnek az i. sz. 3. vagy 4. századból származó téglalap alakú alaphoz. Az északnyugati sarokban egy apró, 1. századi sztúpa maradványai nyugszanak. Nem messze találhatók a tágas Gaia-kolostor romjai. Xuanzang azt írta, hogy a vakok ehhez a sztúpához jártak imádkozni látásuk visszaadásáért, és sokuk imája meghallgatásra talált. Bár a Kunála-sztúpa szétmállott, a hagyomány tovább él: a szemészeti betegek gyógyítására szolgáló legjobb orvosi intézmény, a Missziós Kórház ma is Taxilában található.

Mielőtt Xuanzang elérte volna Kasmírt, talált még egy Asóka-sztúpát és több mint tíz kisebb-nagyobb víztározót. Elbűvölte őt a látvány, amelyet "a napsütés színhelyének" nevezett.

「靈池四周，壘石為岸，奇形異獸，刻石狀焉。爭流清波，激揚演漾。龍魚水族，潛泳穴深。四色蓮華，彌覆清沼。雜果諸林，敷榮蔚茂。林池交光，誠為奇觀。」

"A szent tó (灵池) körül kőből épített partfal húzódik, amelyet különleges formájú mitikus állatok díszítenek, kőbe faragva. A vizek tiszták, a hullámok erőteljesen örvénylenek és fodrozódnak. Sárkányok és vízi lények élnek benne, mély üregekben rejtőzve és úszva. Négyféle lótuszvirág borítja be a tiszta víz felszínét. Különféle gyümölcsfák és ligetek nőnek körülötte, dúsan és buján. Az erdő és a tó fénye egymásba keveredik, valóban rendkívüli látványt alkotva"

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 3. tekercs (卷三).

Sokféle érzékenysége mellett Xuanzang itt – sok kínaihoz hasonlóan – a természet iránti finom fogékonyságáról is tanúbizonyságot tesz.

A Dharma tanulmányozása Kasmírban 在克什米尔钻研佛法

Előtte Kasmír állt, északkeletre a hegyekben. Miután meredek hágókon mászott át és újabb lánchidakon kelt át, Xuanzang vélhetően a Jhelum-folyó által vájt Baramulla-szurdokon haladt keresztül, ahol a víz "rendkívüli dühvel hömpölygött, amint azt a helyiek állítják, mérgében, amiért kénytelen elhagyni Kasmír békés síkságait." 「其水暴發，騰波吼浪，俗謂靈龍憤其遠適，故發威以留之。」

A hágó belső pereménél Xuanzangot a király anyai nagybátyja fogadta, akit azért küldtek, hogy Srinagarba kísérje. Az éjszakát a Hushkara-kolostorban töltötte, ahol érkezése előtt a szerzeteseknek álomban megjósolták, hogy egy különös szerzetes érkezik Kínából az országukba, hogy tanulmányozza a szent könyveket és imádja a szent helyeket. Amikor a küldöttség megközelítette a fővárost, a király egy elefántot biztosított Xuanzang számára, hogy azon vonuljon be a városba. Maga a király is eléje ment minisztereivel és 1000 buddhista szerzetessel, akik színes zászlókat és napernyőket vittek. Az érkezésekor a levegőt sűrű tömjénfüst töltötte meg, az utat pedig virágokkal szórták tele. A király a palotájában látta vendégül, és felkérte Xuanzangot, hogy olvasson fel és magyarázza a szútrákat, emellett húsz írnokot adott mellé a kéziratok másolásához.

Xuanzang a szokásos stílusában egy rövid általános leírást is készített Kasmírról. Az országot magas, meredek hegyek vették körül, amelyeken szűk, nehéz hágók vezettek át. A vidék mezőgazdasága jó volt, bőségesen termett gyümölcs és virág; emellett "sárkányfajzatú" lovakat, sáfrányt és gyógynövényeket is adott. Kékeslila, vörös bibéjű sáfránymezők ma is virítanak Kasmírban. Az embereket ingatagnak és félénknek, jóképűnek, de csalárdnak írta le. "Az ország népe sárkányuk erejére támaszkodva fittyet hány a szomszédos területekre/lenézi azokat." 「國人恃其龍力，凌蔑鄰境。」

Kasmír már a régi idők óta híres volt tudományosságáról. Xuanzang említ négy Asóka-sztúpát, amelyek buddhista ereklyéket őriznek, de úgy tűnik, sokkal kevésbé érdekelte a szent helyek látogatása, mint korábban; Kasmír intellektuális légköre láthatóan nagy kihívást jelentett számára. Elmondása szerint ötezer buddhista szerzetes és száz kolostor volt ott. Ami pedig a legjobb: talált egy tiszteletreméltó mahayana bölcset. Reggelente a bölcs Vasubandhu nagy értekezéséről, az Abhidharmakosáról adott elő, délután pedig egy másik szövegről, amely cáfolta ezt az értekezést. Az estét a világi tanulmányoknak, például a nyelvtannak és a logikának szentelték. Ez volt az a fajta szellemi és spirituális kihívás, amelyre Xuanzang várt.

A kasmíri bölcs a következő szavakkal fordult a zarándokhoz, melyeket Xuanzang életrajzírója is idézett:

「此支那僧靈鑒沈遠，眾中無輩。以其才德，足繼世親之風。所恨生在遠國，不早親承聖賢之遺化耳！」

"Ez a kínai szerzetes (支那僧) mély és távoli lelki belátással rendelkezik, a közösségben nincs hozzá fogható. Tehetsége és erkölcsi kiválósága alapján méltó arra, hogy Vasubandhu (世親) szellemi örökét folytassa. Csak azt sajnáljuk, hogy távoli országban született, és nem részesülhetett korábban a szent bölcsek közvetlen tanításában."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) c. műben. Az idézet egy idős, nagy tiszteletben álló kasmíri szerzetestől, a hetvenedik évén is túl járó Szanghabhadrától (vagy egy ottani neves apáttól) származik, aki el volt ragadtatva a kínai zarándok mély tudásától.

Xuanzang ugyanilyen lelkes volt az idős bölcs iránt. Az elméknek ez a találkozása magyarázatot ad arra, miért töltött Xuanzang két évet Kasmírban, 631 májusától 633-ig. A Csak-Tudat (唯識) mellett, amelyet ő maga is vallott, Kasmírban virágzott a buddhizmus egy realista iskolája is. Xuanzang örömmel tanulmányozta ezt a két fontos és ellentétes iskolát, és mindkettőből gyűjtött értekezéseket, hogy hazavigye őket Kínába.

Nem messze Jalandhar kasmíri kerületétől, Kaniska király két híres pátriárka közreműködésével állítólag összehívott egy 500 tudósból álló zsinatot. Xuanzang részletesen beszámolt nekünk arról, hogyan is jöhetett ez létre.

「王因閑暇，習覽經教，日請一僧入宮宣說。同部異師，執見各別。王時有惑，懷疑不決。脇尊者曰：『如來去世，歲月逾遠，弟子異派，師資別解，各擅專門，互為矛盾。』王聞是已，深懷感悼，謂尊者曰：『願令佛教復其真宗，依據各部，釋三藏文。』」

"A király szabad idejében a szútrákat és tanításokat tanulmányozta, és minden nap meghívott egy szerzetest a palotába, hogy magyarázatot adjon. Az egyes iskolák és mesterek azonban különböző nézeteket vallottak, és tanításaik eltértek egymástól. A király emiatt zavarba jött, és nem tudott dönteni. Ekkor Pārśva (脇尊者) így szólt:'A Tathágata eltávozása óta az évek eltávolodtak, a tanítványok különböző irányzatokra szakadtak, a mesterek és tanítványok eltérően értelmezik a tanítást, mindegyik saját szakterületét követi, és tanításaik gyakran ellentmondanak egymásnak.' A király ezt hallva mélyen elszomorodott, és így szólt a tiszteletreméltóhoz: 'Szeretném, ha a buddhista tanítás visszanyerné eredeti tisztaságát, és a különböző iskolák alapján egységesen magyaráznák a három kosár (Tripitaka) szövegét.'"

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 3. tekercs (卷三). A buddhista történelem egyik legfontosabb eseményének, a negyedik buddhista zsinatnak (kínaiul: 第四次結集, Dì-sì cì jiéjí) az előzményeit írja le. Xuanzang azért rögzítette ezt ilyen részletesen, mert a zsinat helyszíne (Kasmír vagy Gandhára) és az ott készült kommentárok alapjaiban határozták meg azt a buddhizmust, amelyet ő is tanult.

Xuanzang át tudta érezni Kaniska vágyának természetét, hiszen ő maga is hasonló gyötrelmeket élt át Kínában, miközben próbált dűlőre jutni a buddhista szövegek ellentmondásos értelmezéseivel. Úgy tartják, Kaniska király a befejezett értekezéseket réztáblákra íratta, és egy erős dobozba zárta őket, amelyet egy erre a célra emelt sztúpában helyezett el. Ezeket mindmáig nem találták meg, és a negyedik buddhista zsinatról szinte minden információnk Xuanzangtól származik. A hagyomány szerint a buddhista kánont – amely a keresztények számára a Szentírással egyenértékű – Kaniska pártfogása alatt jegyezték le szanszkrit nyelven. A buddhisták ezt "Három Kosárnak" vagy Tripitakának (三藏, Sānzàng) nevezik: ezek a Buddha tanításai (Szútrák 經), a fegyelmi szabályok (Vinaja 律) és a rendszerezett filozófia (Abhidharma 論).

Xuanzangot az indiai logika (因明 – yīnmíng) is lenyűgözte, és olyan logikai értekezéseket tanulmányozott, amelyek Kínában szinte ismeretlenek voltak. India a logika számos rendszerét és a szillogisztikus érvelés (三支作法 – sānzhī zuòfǎ) sok formáját hozta létre. Vasubandhu (世親 – Shìqīn) és Aszanga (無著 – Wúzhú) "Régi Logikája" (古因明 – Gǔ yīnmíng) részletes szabályokat fektetett le a viták lefolytatásához. Az "Új Logika" (新因明 – Xīn yīnmíng), melyet állítólag Dignága (陳那 – Chénnà) alapított az i. sz. 5. század végén, leegyszerűsítette az érvek megfogalmazásának formáját. Emellett felsorolta és meghatározta az érvényes és érvénytelen következtetéseket, a bizonyítási módokat és így tovább – ide tartoztak a híres "Harminchárom Tévedés" (三十三過 – sānshísān guò) kategóriái is. Néhány indiai szöveget már korábban lefordítottak kínaira, de az Új Logika megismertetése Xuanzang különleges ajándéka volt Kína számára. Legfontosabb fordítása e téren a "Bevezetés a logikába" (因明正理門論 – Yīnmíng zhènglǐmén lùn) volt.

Xuanzang korábban már részt vett egy vallási vitában Kapisza királya előtt, Indiában pedig a nagy hatalmú Harsa király előtt aratott majd hatalmas sikert. A logika szabályai és a gondolkodás közös törvényei elengedhetetlenek voltak ezekhez a nagyszabású skolasztikus tornákhoz, ahol különböző hitű emberek – hinduk, buddhisták, dzsainák – terjesztették elő érveiket a hatalmas uralkodók előtt, akik pártfogóikká válhattak. Ez az elképzelés részben összefügg azzal a ténnyel, hogy Észak-India uralkodói közül évszázadokon át sokan külföldiek voltak, akiknek el kellett dönteniük, melyik szektát érdemes politikailag támogatniuk. A nagy tanítók számos hindu és buddhista életrajza említ ilyen vitákat uralkodó monarchák jelenlétében.

Kasmír völgye a maga hófödte csúcsaival és ködös tavaival nemcsak gyönyörű tartózkodási hely volt, hanem az ott töltött két év felkészítette Xuanzangot a jövőbeli tanulmányaira a buddhista filozófusokkal, és a későbbi vallási vitákra is. Már itt megmutatta széles körű intellektuális érdeklődését az ezoterikus buddhista szövegek és gyakorlatok, valamint az Új Logika iránt. Kasmíri tapasztalatai egyben előképei voltak annak, amit a 7. századi Indiában talált: a buddhizmuson belüli egyre erősödő hangsúlyt az intellektualizmusra és a metafizikai kutatásra.

IV. fejezet - FILOZÓFUSOK ÉS KALÓZOK ÉSZAK-INDIÁBAN 第四章: 北印度的哲学家与海盗

Xuanzang útvonala Észak-Indián keresztül (Kasmírtól Kausambiig).

Miután elhagyta Kasmírt, Xuanzang délkelet felé vette az irányt, és India szívébe, a Gangesz-síkság felé utazott. Ez az útszakasz több szempontból is kritikus volt:

• Sűrűn lakott területek. Érintette a korszak legjelentősebb városait és vallási központjait, ahol a buddhizmus mellett a hinduizmus is virágzott.
• Veszélyek. Az út már nemcsak a természet erőivel való küzdelemről szólt, hanem a sűrű erdőkben tanyázó rablóbandákról is.
• Intellektuális állomások. Minden nagyobb városban kolostorokat keresett fel, hogy tovább mélyítse tudását a szanszkrit nyelvben és a buddhista logikában, felkészülve végső céljára, Nalanda egyetemére.

Észak-Indiában súlyos csapások és váratlan veszélyek lestek Xuanzangra – hegyi szurdokokon átvezető kockázatos ösvények a Kulu-völgy hegyes tűlevelűi felé, valamint elefántoktól és vadállatoktól hemzsegő erdők a Kausambi felé vezető úton. Egyik pillanatban a zarándok minden erejét összeszedve menekült egy rablóbanda elől, a következőben pedig szerzetesek egy csoportjánál időzött, hogy a buddhista Éntelenség (無我) tanának következményeiről vitázzon.

Menekülés a rablók elől Pandzsábban 在旁遮普逃离强盗

633. Semmi figyelmeztetés. Olyan tavaszi nap volt, mint a többi. Xuanzang és karavánja leereszkednek Kasmír völgyéből, hogy utat találjanak Észak-India hatalmas Gangesz-síkságára. A helyszín egy erdő Sakala (a mai Sialkot) közelében; ötven rabló fekszik lesben, pontosan egy ilyen karavánra várva. Rajtaütnek a zarándokon és kíséretén, megfosztják őket ruháiktól, ellopják értékeiket, és egy kiszáradt mocsárba kergetik őket. Az indákból és tövisekből álló falakkal körülvett egykori tómeder ideális karám a mészárláshoz. A haramiák már épp elkezdik megkötözni a karaván néhány tagját, amikor egy fiatal szerzetes segít Xuanzangnak a szökésben.

Ketten elmenekülnek, és egy mérföldnyire lévő falutól kérnek segítséget. A faluból érkező mentőcsapat kiszabadítja a megkötözötteket. Mindenkit megráz értékeik elvesztése és a halál közelsége; egyedül Xuanzang tűnik érintetlennek a történtek után.

"Az élet a legdrágább dolog a létezésben" 「生命最重」 – jelenti ki Xuanzang.

A tárgyilagosságnak és szenvtelenségnek ez a magas foka a legtöbb modern ember számára elérhetetlennek vagy idegennek tűnik, Xuanzang mégis – útja folytatódása során – végig tanúbizonyságot tett erről a lelki békéről, erről a rendkívüli zavarhatatlanságról. Még akkor is felette állt az eseményeknek, amikor kalózok fogságába esett, akik fel akarták áldozni őt oltárukon Durga istennőnek. Ahogy Huili (az életrajzírója) olyan találóan megfogalmazta:

"如江海之波，雖雲騰湧，不能亂其深湛。"

"Mint a folyók és tengerek hullámai: bár a felhők (párák) felkavarodnak és hánykolódnak, mégsem képesek megzavarni annak mély, nyugodt tisztaságát."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) c. műben, Huili előszavában az életrajz legelején található meg, ahol a szerző Xuanzang jellemét méltatja.

Csinabhuktiban, amely vélhetően a mai Firozpurral azonosítható a Szatledzs-folyótól (Sutlej) délre, Xuanzang örömmel tanult Vinitaprabhától (Yáncóng 彥悰), egy észak-indiai hercegtől. Több mint egy éven keresztül (633–634) Xuanzang folytatni tudta logikai tanulmányait, mivel a herceg – aki maga is szerzetes volt – az Új Logika két fennmaradt szövegének szaktekintélye volt. Kommentárokat is írt a mahayana buddhizmushoz, köztük egyet a Harminc versszakhoz (唯識三十論頌). Ez az értekezés Vasubandhutól származott, akinek gandhárai házát Xuanzang nem sokkal korábban meglátogatta, és aki testvérével, Asangával együtt a Yogacara iskola alapítója volt. Hatalmas irodalmi korpusz nőtt ki e harminc versszak köré, amely összefoglalja azt a filozófiát, amely Xuanzang egyéni szimpátiájához a legközelebb állt.

E megfoghatatlan filozófia hátterének egy része – amely általában véve is jellemző a buddhizmusra – az "Éntelenség" tanához kapcsolódik. A Milinda-panyha (那先比丘經 Milinda kérdései) azaz a Nágaszéna szerzetes szútrája című műben egy bölcs szerzetes megkér egy görög-baktriai uralkodót (akinek nézetei sokkal materialistábbak és szó szerintiek), hogy magyarázza meg, mi is az a harminc.

王言：「輻是車耶？」
那先言：「不是。」
「軸是車耶？」
那先言：「不是。」
「轂是車耶？」
那先言：「不是。」
「輓、輿、轅、軛是車耶？」
那先言：「不是。」
王言：「合聚是諸件為車耶？」
那先言：「不是。」


"A rúd a szekér?"
"Nem, tisztelendő uram!"
"Akkor a tengely a szekér?"
"Nem, tisztelendő uram!"
"Akkor a kerekek, vagy a váz, vagy a zászlórúd, vagy az iga, vagy a gyeplő, vagy az ösztöke?"
"Nem, tisztelendő uram!"
"Akkor a rúd, a tengely, a kerekek, a váz, a zászlórúd, a gyeplő és az ösztöke kombinációja a szekér?"
"Nem, tisztelendő uram!"

Nágaszéna szerzetes szútrája T1670A 那先比丘經 Taishō 1670. szám

Ebből következően a "szekér" csupán egy megnevezés, vagy puszta név, amelynek nincs végső valósága. Az emberi személyiség nemcsak hogy sokkal kevésbé szilárd, mint gondolnánk, hanem valójában jelenségek egyszerű áramlása lehet. Egy másik buddhista kép a gyertya lángja: vajon az éjszaka elején égő láng ugyanaz-e, mint az éjszaka közepén vagy a reggel égő láng?

634-ben Xuanzang a következő esős évszaki elvonulását Jalandharában töltötte, amely a kelet-pandzsábi terület utolsó nagyvárosa. Ezután elhagyta Észak-India forró síkságait, és hegyeken, szurdokokon, veszélyes ösvényeken át felkapaszkodott a gyönyörű, fenyvesekkel borított Kulu-völgybe. Ott húsz buddhista kolostort és több mint ezer szerzetest talált, többségében hnayana gyakorlóit. Megfigyelte, hogy a vidék értékes gyógynövényeket terem; hogy aranyat, ezüstöt és rezet találnak ott; és hogy az emberek sokat szenvednek a golyvától (pajzsmirigy-megnagyobbodás) és tumoroktól – ami Kulu-ban és a szomszédos völgyekben még ma is igaz. Kulutól északra feküdt a Rothang-hágó, azon túl pedig olyan egzotikus földek, mint Lahul és a ladakhi Leh.

De India szent földje feltartóztathatatlanul vonzotta; ismét irányt váltott, hogy Pandzsáb tikkasztó síkságai és India szívvidéke, a Jamuna és a Gangesz folyók völgyei felé vegye az irányt. Ezek a völgyek – Mezopotámiára, a Tigris és Eufrátesz közötti gazdag vidékekre emlékeztetve – rendkívül termékenyek voltak. Így utazott 2000 li-t egyenesen délnek Mathura felé, a Jamuna-folyó partjára.

Megérkezés Mathurába, India szívvidékére

Mathura virágzó kulturális központ, egyúttal Kaniska király déli fővárosa volt. Xuanzang így jellemezte a várost:

"土地膏腴，稼穡是務。其林藪則有二種菴沒羅果，家植成人，森然成林。"

"深信業果，崇德尚賢。"

"A föld termékeny és gazdag, ezért a földművelés a fő foglalatosság. Az erdőkben és ligetekben kétféle mangó található; az emberek házaknál ültetik őket, és ezekből sűrű ligetek és erdőségek alakulnak ki."

"Mélyen hisznek a karma (cselekedetek és következmények) törvényében, és tisztelik az erényt, valamint megbecsülik a bölcs embereket."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 4. tekercs (卷四) a Mathura (秣菟羅國) országról szóló fejezet eleje.

Kulturális szempontból Mathura hindu központ volt, bár Xuanzang megemlítette, hogy a hinduk mellett mindkét buddhista ág kétezer szerzetese is ott élt. A vidék nagyon sík volt. A buddhista kolostorok már nem épülhettek sziklákra, gerincekre vagy a várost felülről szemlélő folyóparti hegyekre, ahogy az korábban megszokott volt. Legtöbbjük a Jamuna-folyó nyugati oldalán, egy nagy félkörívben helyezkedett el. Ezen értelmezés szerint az óváros valószínűleg tíz mérföldre feküdt a jelenlegi várostól. A Mathura Múzeum leletei között hatalmas, szimbolikus koldulócsészék is találhatók, amelyek egykor e kolostorok előtt állhattak; ezek a tartályok felváltották a szerzetesek egyéni koldulócsészéit, és talán nem is annyira élelem, mint inkább a szerzeteseknek szánt adományok gyűjtésére szolgáltak.

Xuanzang korábban Kaniska király pályafutását követte a mai Afganisztán és Pakisztán területén. Amikor a Túszok Kolostorában megszállt, értesült a király kedvességéről, amellyel kínai elődeiről gondoskodott. A mai Pakisztán területén hallotta Xuanzang először Kaniska király buddhizmusra téréstörténetét, és látta a király által emelt sztúpa romjait is, amelyről azt mondták, hogy Ázsia legmagasabb buddhista építménye volt. Magáról Kaniska királyról is látható egy lenyűgöző szobor a Mathura Múzeumban, amelynek köpenyére vésett felirata így azonosítja őt: "A Nagy Király, Királyok Királya, Őfelsége Kaniska".

Kaniska király fej nélküli szobra ünnepi díszruhában; hosszú szegélyű köpenyén jól látható a felirat. Állami Múzeum, Mathura (Kormányzati Múzeum).

A szobor, amely nagyobb az életnagyságnál, mára fejét vesztette. A király erőteljes kezei kardján és buzogányán pihennek. Ha megtekintjük a Kaniska-portréval ellátott érméket, melyek hasonlók ehhez a szoborhoz, félig hunyt szemmel könnyen odaképzelhetünk egy hatalmas, szakállas fejet, rajta egy magas süveggel. A király a hosszú szegélyű köpenyében és nehéz, párnázott, sarkantyús csizmájában bizonyára igen kényelmetlenül érezte magát Mathura gőzölgő hőségében. Ünnepi viseletét a sztyeppékről hozta magával, a nomád Kusán-dinasztia eredeti otthonából. Apja ülő szobra ugyanezt a tekintélyt és ősi erőt sugározza.

A mathurai szobrászok alkották meg a Buddha legkorábbi, teljesen indiai ábrázolását is. Hogy ez az alak korábbi-e, vagy egyidős a gandhárai képmással, az a művészettörténészek között végtelen vita tárgya. Az időszámításunk szerinti első évszázadokban ezeket a korai Buddhákat némileg archetipikus indiai bölcsekként ábrázolták, akik keresztbe tett lábbal, meditációban ülnek. Xuanzang láthatta őket abban a húsz buddhista kolostorban, amelyeket mathurai látogatása kapcsán említ.

Ülő Buddha a mathurai Katra-dombról (II század). Kiváló példája a Buddha teljesen indiai ábrázolásmódjának. (Állami Múzeum, Mathura)

Mathurában a külföldi hódítók – görögök, szkíták, parthusok és kusánok – ellenére született meg az indiai klasszikus művészet, a Gupták művészete (kb. i. sz. 320–480). A korábbi kusán Buddhák tágra nyílt szemmel tekintenek a világra, de a Gupta-évek alatt a Buddhák félig lehunyt szemmel elkezdenek befelé, a szív felé figyelni, belső látomást és derűt sugallva. A 4. és 5. században Mathurában faragott Buddhák fejezték ki először azt a magasabb rendű, transzcendentális bölcsességet és együttérzést, amely Sarnathban érte el csúcspontját. Mathura a hinduk és a dzsainák számára is a szent emlékezés helye, nemcsak a buddhistáknak. A hinduk istenük, Krisna szülőföldjeként tisztelik, akinek imádata Xuanzang utazásai idején fokozatosan felváltotta a buddhizmust. Egy korábbi kínai zarándok, a jámbor Faxian II. Chandragupta uralkodása alatt (375–413) látogatott el Mathurába, abban az időben, amikor a Gupta-udvar még mind a brahmanizmust, mind a buddhizmust bőkezűen támogatta. Az indiai kultúra ezen aranykorában virágzott a művészet, az irodalom, a tudomány és a vallás. Sajnos ma már kevés buddhista építmény áll, még annyira sem épek, hogy az alaprajzukat megadják, oly teljes volt az iszlám hódítók pusztítása. A régészek még 1976-ban is tártak fel hatalmas Buddha-szobrokat a környék dombjaiból.

Ahogy Xuanzang egyre közelebb került a buddhizmus bölcsőjéhez, Benáreszhez, egy télre és a következő tavasz elejére (634–635) ismét megállt Srughnában, a Jamuna-folyó felső szakaszán. Itt szünetet tartott, hogy megismerkedjen egy újabb hínajána buddhista szekta gondolkodásával. Hagyományosan a buddhista szerzetesek az esős évszak alatt folytatnak komoly tanulmányokat, de Xuanzang minden alkalmat megragadott a tanulásra. Az esős évszaki elvonulás országról országra változik; Indiában ez általában június közepére esik, bár lehet egy hónappal később is, amikor a vidék víz alá kerül, és a szakadó eső sújtja a földet. Ez egy igen ősi gyakorlat, a szerzetesek minden ázsiai országban máig betartják a szabályt, hogy ilyenkor állandó lakhelyre vonulnak. Kezdetben a szerzetesek vándorló életmódot folytattak, és csak az esős évszak három hónapja alatt vettek részt a közösségi életben, amikor a vándorlás nehézkessé vált. Fokozatosan alakultak ki az egész évben használható kolostorok a jámbor világiak vagy buddhisták által adományozott földeken.

A szent Gangesz-folyó megpillantása 初见神圣的恒河

A Jamuna-folyótól délkeletre vezető út Xuanzangot és kíséretét Matipurába vitte, ahol 635 tavaszát és nyarát töltötte a Gangesz partján. India legszentebb folyója, a Gangesz a Himalája lábainál ered, és 2420km -t tesz meg kelet felé a Bengáli-öbölig. Xuanzang megfigyelte, hogy a felső szakaszán körülbelül három-négy li széles, onnan folyik tovább a tenger felé, ahol a szélessége már nagyjából tíz li. A folyó "vize változó színű, és hatalmas hullámok emelkednek benne; sok csodálatos lény lakik benne, de senkit sem bántanak; vize kellemes édeskés ízű, és finom homokot sodor az áramlat". "水色變其青白，大浪騰湧。多奇獸而不害人。其水甘美，細沙隨流。"

Xuanzang beszámolt róla, hogy a Gangeszt a "Boldogság vizének" nevezik, de babonaként elvetette azt a hitet, miszerint a benne megmártózók bűnei eltöröltetnek, vagy hogy azok, akik a folyóba fojtják magukat, boldogságban születnek újjá a mennyben. Szokásos türelme eddig már nem terjedt ki. Amikor megtudta, hogy a Gangesz az indiai civilizáció bölcsője, talán eszébe jutott saját országának Sárga-folyója, amelyet gyakran a kínai civilizáció anyaméhének neveznek. És amikor saját országára gondolt – ahogy a kínai mondás tartja –, "szíve tízezer dologhoz ért hozzá". "心涉萬類"

Hódolat az Égi Lépcsőnél 在天梯前礼拜

Amikor Xuanzang 629–630-ban egy hálálkodó levélben megköszönte Turfan királyának a számos ajándékot, azt írta, eljött az ideje, hogy elinduljon az "Égi Lépcső és a Bódhifa földjére" "天梯與菩提樹之土", ahol a Buddha elnyerte a megvilágosodást. Ahogy a zarándok a Gangesz mentén haladt, folyamatosan délkelet felé tartva, mély vágyat érzett, hogy meglátogassa Szankaszját (Kapitha vagy 劫比他, Jiébǐtā), amely még ma is a nyolc hagyományos buddhista zarándokhely egyike. Eredetileg négy nagy zarándokhelyet hirdettek ki: ahol a Buddha született (Lumbini); ahol elnyerte a megvilágosodást (Bodh-Gaja); ahol első beszédét tartotta (Szárnáth); és ahol meghalt (Kusinagara). Idővel másik négy helyszín is fontossá vált: ahol a Buddha véghezvitte a Nagy Csodát (Srávaszti); ahol megszelídítette a vad elefántot (Rádzsgír); ahol a majom mézet ajándékozott neki (Vaisáli); és ahol a Buddha leszállt a mennyből (Szankaszja, az Égi Lépcső földje).

瞻仰八大聖地，即親證如來之生平，以此顯發自身之圓滿，並證諸佛之圓滿也。

A nyolc nagy szent helyet szemlélve és tisztelettel felkeresve, az ember közvetlenül tanúsítja a Tathágata (Buddha) életútját. Ezáltal feltárul saját tökéletességének (teljességének) megvalósulása, és egyúttal tanúsítja valamennyi Buddha tökéletességét is."

Így szól a mahayana tanítás. Xuanzang hitt ezekben a csodákban; egyszerűen nem látott okot arra, hogy a szellemi világ miért lenne erőtlen az anyagi világban. Szankaszjában – a Xuanzang által is megismételt legenda szerint – a Buddha azután szállt le a mennyből, hogy az édesanyjának prédikált.

“帝釋神力，化造三道寶階：中階金，左階水精，右階銀。如來從中階而下，梵王執白拂，乘右階而從；天帝釋持寶蓋，乘左階而從。諸天大眾，散花讚誦。”

"Indra isteni erejével három ékkövekből álló lépcsőt hozott létre: a középső aranyból volt, a bal oldali kristályból, a jobb oldali ezüstből. A Tathágata a középső lépcsőn szállt alá; Brahmá fehér legyezőt tartva a jobb oldali lépcsőn kísérte őt; Indra pedig drágaköves baldachint tartva a bal oldali lépcsőn haladt vele. Az égi lények nagy sokasága virágokat szórt és dicsőítő énekeket mondott."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 4. tekercs (卷四) a Szankaszja (Kapitha) városában található "Égi Lépcső" legendáját örökíti meg.

A legenda úgy is értelmezhető, hogy a Buddha felette áll a hindu isteneknek, hiszen Indra és Brahma az ő kísérői. A legenda arra az emberi igényre is választ ad, amely a kereszténységben a "Szállj le hozzánk, kérünk" kezdetű himnusz szavaiban fejeződik ki. Xuanzang szeretett volna szerezni egy modellt a mennyből a szankaszjai templomba leszálló Buddháról. Talált is egy nagy ezüstből készült darabot. Ez volt a második darabja annak a hét híres Buddha-szobornak, amelyeket végig magával vitt egészen Kínáig.

Xuanzang idejére a későbbi királyok kőből és téglából, különféle drágakövekkel díszítve újjáépítették a becses lépcsőket hetven láb magasságig. A lépcsők fölé templomot emeltek, amelyben a Buddha kőszobra, valamint Brahma és Indra alakjai álltak. Napjainkra kevés maradt belőle, kivéve a Hármas Lépcső sztúpájának romjait és egy lenyűgöző Asóka-oszlopot, amelynek tetején egy guggoló elefánt látható.

Látogatás Harsa király birodalmában 访问戒日王的帝国

Szankaszja híres zarándokhelyéről Xuanzang dél felé indult Kanjakubdzsa (Kanauj) régiójába, ahol Harsa király fővárosa állt. Ez a Gangesz folyó partján feküdt, körülbelül ötven mérföldre délre a mai Cawnpore-tól (Kanpur). A nagy Harsa király (607–647), Észak-India egyesítője, éppen távol volt abban az időben. Xuanzang mindenütt az uralkodó energiájának és képzelőerejének bizonyítékait látta. Fővárosát magas falak és szilárd árkok vették körül, erősen védett volt. Mégis jelen volt a szépség iránti fogékonyság is: tetszetős kertek, tiszta vizű mesterséges tavak, valamint lenyűgöző tornyok és pavilonok voltak mindenfelé. A lakosság nagyrészt kereskedőkből állt. Más országok legritkább árui is megtalálhatóak voltak Kanjakubdzsában, és hatalmas vagyonnal rendelkező családok éltek ott. Megjelenésük kifinomult volt, fényes selymekbe öltöztek; sokan a tudományoknak és a művészeteknek szentelték magukat. Csak a kínai Chang'an vagy Lojang volt hozzá mérhető.

Xuanzang száz buddhista kolostort talált (mindkét ágból), amelyek tízezer szerzetesnek adtak otthont (ez volt a legnagyobb létszám, amellyel utazásai során hosszú idő óta találkozott), valamint kétszáz déva-templomot. Minden, amit látott és hallott, azt mutatta, hogy Harsa király a buddhizmus pártfogója volt; annyira megkedvelte a nagyszabású vallási körmeneteket és a hitvitákat, mint amennyire korábban a csaták tekintélyes rendjét és a katonai győzelem dicsőségét. Értesült a király bátyjának meggyilkolásáról és hatalomra kerülésének részleteiről is.

“國人喪主，國中荒亂。時大臣婆尼，位高名重，謂群臣曰：『國之大計，今將定矣。先王之子已沒，王子之弟，仁愛性成，天資孝悌。既愛結家人，必信託黎庶。』”

"Az ország népe elvesztette urát, és az országban zűrzavar és rendezetlenség támadt. Ekkor a nagyminiszter, Pani, akinek rangja magas és hírneve tekintélyes volt, így szólt a többi főhöz: 'Az ország nagy ügye most eldőlni készül. Az előző király fia már meghalt, de a király öccse jóindulatú természetű, és veleszületetten tiszteli a szülőket és testvéreket. Mivel szeretettel kötődik a családjához, bizonyosan képes lesz megbízhatóan gondoskodni a népről.' "

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) c. műben, 2–3 teercs környéke (utazás Észak-India királyságaiban)

Harsa a nyilvános támogatás ellenére is vonakodott királlyá válni; böjtölt és egy bódhiszattva-szoborhoz imádkozott a Gangesz partján, mielőtt elfogadta a trónt.

戒日既王，大集軍兵，將報兄讎，臣伏鄰國。東征不臣，行兵不息。六歲之間，平五印度。……既廣其地，復益其兵。象軍六萬，馬軍十萬。垂拱而治三十餘年，兵戈不試。”

"Amikor Harsha király trónra lépett, nagy sereget gyűjtött össze, hogy megbosszulja testvére halálát, és leigázza a szomszédos királyságokat. Keleten hadjáratot indított az engedetlen államok ellen, és hadviselése nem szünetelt. Hat éven belül meghódította az öt Indiát. Miután kiterjesztette területeit, tovább növelte haderejét: hatvanezer harci elefántja és százezer lovas katonája volt. Mégis, amikor hatalma tetőpontján állt, harminc éven át nyugodtan uralkodott, és nem kellett fegyvert használnia."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) c. műben, 3 teercs

Xuanzang azt is megtudta, hogy a bevett gyakorlat szerint ezt a hatalmas elefánthadtestet leittasították, mielőtt harcba küldték volna őket.

Harsa király, aki eredetileg a Gangesz felső völgyének egyik kis államát uralta, i. sz. 612-re birodalmat kovácsolt, és India egész északi részének uraként tekintettek rá. Asszám és Gudzsarát királyai is elismerték szuverenitását, serege pedig egészen Tokharisztán havas hegyeiig, a mai Afganisztán területéig nyomult előre. Xuanzang beszámolója szerint a béke évei alatt a király idejének egyharmadát állami ügyeknek, kétharmadát pedig vallási tevékenységnek szentelte. Ez utóbbi magában foglalta az ezer buddhista szerzetes mellett ötszáz brahmin napi élelmezését, valamint az utazók számára kialakított pihenőhelyek létesítését birodalma szerte. Ezeket spirituális érdemszerző cselekedeteknek tekintették. Őt tartották a Nalandai kolostor egyik fő jótevőjének is. Asókához és Kaniskához hasonlóan aktívan részt vett a buddhista intézmények életében. Összehívta egész India szerzeteseit, megvitatta velük a tanítás pontjait, és erősítette hitüket. Asókához hasonlóan sztúpák és kolostorok ezreit építette, és megpróbálta betiltani az állatok leölését. Ötévente nagy alamizsnaosztást tartott, amelyre minden hit szegényeit és minden vallás papságát meghívta; ez hasonló volt ahhoz a szertartáshoz, amellyel Xuanzang Bamijanban találkozott, csak sokkal grandiózusabb.

A szerzetesek lelkesedtek e nagylelkű jótevőért. Feltételezhetően ugyanígy tettek az írástudók is, akiket Harsa bátorított és jutalmazott. Minden jel és bizonyíték egy emberséges, intellektuálisan kíváncsi, sokoldalú érdeklődésű férfira utalt – egy nagy királyra, akit Xuanzang az "Erény Napjának" (戒日) nevezett.

635-ben, a Kanjakubdzsában töltött három hónap alatt Xuanzang fokozatosan összeállította magában e pártfogó és nagy király portréját, akivel majd azután találkozik, hogy tizennégy éven át bejárta India hosszát és szélességét. Amikor végül 642-ben találkoztak, a királyt mélyen lenyűgözte Xuanzang, és tiszteletére nagyszabású vitát rendezett, amely zarándokútjának egyik legfontosabb diadala volt. Első látogatása alkalmával, miközben a király távol volt, Xuanzang a hinayana realista iskola alapműveihez írt kommentárokat olvasta. Különösnek tűnhet, hogy Xuanzang, aki a hinayana buddhizmust tökéletlennek és eleminek tartotta, ennyi időt töltött a szövegei tanulmányozásával. Talán rájött, hogy ahhoz, hogy Indiában nevet szerezzen magának, minden ellenfelével szemben jártasnak kell lennie.

Menekülés a kalózok elől Ajodhjában 在阿逾陀逃离海盗

Xuanzang alig várta, hogy elérje Ajodhját (az ősi Szakétát), mivel ez volt a mahayana idealizmus otthona, a jógácsára (唯識) buddhizmus forrásvidéke. Közvetlenül a fővárostól délre, egy mangóligetben talált rá arra az ősi kolostorra, ahol az i. sz. 5. században a testvérpár, Aszanga és Vaszubandhu megalkották szútráikat és kifejtették a jógácsára tanait. Amikor a két testvér Gandhárából Ajodhjába érkezett, Vaszubandhu még hűséges volt számos hinayana eszméhez. Megtérése a mahayana tiszta idealizmusához a folyó menti mangófás kolostorban történt, ott, ahol Nehru szavaival élve: "a Gangesz tele van titokkal, ahogy az alkonyi árnyak leszállnak". Aszanga a mangófás kolostorban beszélt meg találkozót öccsével.

"Az éjszaka beálltával egy folyóparti nyitott teraszra vezették, majd ott magára hagyták. Az őszi éjszaka felhőtlen volt, a hold fénye a vízen hullámzott. Hirtelen egy hang szólalt meg, szokatlanul felemelkedve a csendből – a Mahájána tanításait recitálták. Szavai a kétségtől mentes tanításról és a felszabadulásról szóltak, és a tudat-egyedüliség (唯識) szárnyán magasba emelkedtek. Ezekben a kristályosan tiszta tanításokban a formai világ (色界) végső soron feloldódik és megszűnik, ahogyan a föld és a víz képei is csak lebegő látomásként jelennek meg a Gangesz holdfényes párájában. A jelenségek világán túl, minden konkrét forma fölött, csak egyetlen álomszerű valóság marad: India éjszakáját betöltő „álom”. Minden dolog csupán ez: álomban látott álom. Az univerzum nem anyagi, hanem tudati természetű valóságként jelenik meg, és ebben az új perspektívában minden dolog átjárható, minden lehetséges, semmi sem elérhetetlen."

részlet René Grousset francia történész és orientalista „In the Footsteps of the Buddha” (eredeti francia címe: Sur les traces du Bouddha, 1929) című művéből

Vaszubandhu végre megértette bátyja idealista filozófiájának szépségét. E filozófia szerint az univerzum eszmei mivolta átveszi az anyagi világ helyét. Például:

心如工畫師，能畫諸世間。
五蘊悉從生，無法而不造。
譬如工畫師，手執眾彩色，隨意而分布，亦無高下處。
雖無高下位，而見有高下。
如是虛妄法，分別亦如是。

"Az elme olyan, mint egy festőmester: képes megfesteni az egész világot.
Az öt halmaz (forma, érzés, észlelés, késztetés, tudat) mind ebből születik, nincs semmi, amit ne hozna létre.

Mint egy festőmester, aki kezében különféle színeket tart,
és tetszése szerint rendezi el őket, de önmagukban nincs magas vagy alacsony helyük.
Bár nincs valódi magas vagy alacsony, a szem mégis így látja őket.
Így vannak a tévesen felfogott jelenségek is: a megkülönböztetés is ilyen."

Ez a vers nem egyetlen helyen „szó szerint így” álló szútra-szakasz, hanem egy Yogācāra (唯識) hagyományban kialakult, több forrásból összeálló kanonikus gāthā, amelynek legközelebbi és leggyakrabban hivatkozott eredeti forrása: A Tíz Bhūmi (Tíz Föld) Tanításának Mahayana Kommentárja T1522 大乘十地經論 (Asaṅga / Vasubandhu hagyomány, Xuanzang-féle fordítási kör) illetve párhuzamosan megjelenik Virágfüzér Szútrában 華嚴經 Yogācāra-értelmezési rétegeiben.

Ebben a "Csak Tudat" tanítása úgy tűnik, a külső valóság álommá, délibábbá, felhővé válik. Vaszubandhu azt mondta:

“由彼彼遍計，妄執依他起，自性無所有，故說為無性。非無清淨依，如如與聖智，是謂諸佛土，不可思議法。”

"A sokféle képzetes megkülönböztetés (parikalpita) miatt a téves ragaszkodás a függő módon keletkezett jelenségekhez (paratantra) kapcsolódik. Ezeknek nincs saját önálló természete, ezért mondják róluk, hogy ‘nincs öntermészetük’ (无性). Ám nem létezik teljesen hiányzó, tiszta alap sem: a ‘ilyenség’ (tathatā) és a szent tudás (āryajñāna) valóságos alap. Ez az, amit a Buddha-földeknek neveznek: a felfoghatatlan, elgondolhatatlan dharma."

Yogācāra / 唯識 (csak-tudat) filozófia egyik klasszikus verse, és a Cheng Weishi Lun (T1585 成唯識論), 9. tekercsében (卷九) található meg a legrészletesebben, ahol a "Három természet" (三性) és a "Három nem-természet" (三無性) viszonyát magyarázza.

Talán ezért van Maitréja bódhiszattvának (a Jövő Buddhájának) és a jógácsára gyakorlóinak különleges vonzalmuk egymáshoz. Maitréja kultuszának követői – köztük zarándokunk is – hittek abban, hogy az érdemesek a Tusita-mennyországba (彌勒內院) kerülnek, hogy ott várják be az új, örömteli korszakban való újjászületést. Maga Xuanzang meséli el a legendát, hogyan járt Aszanga éjszakánként a Tusita-mennyben, ahol Maitréja tollba mondta neki a szanszkrit szöveget, amelyet ma Jógácsárabhúmi-sásztra (成唯識論) néven ismerünk. A tudósok feltételezik, hogy Aszanga valójában egy történelmi személytől kapta e szavakat – vélhetően tanítójától –, akit véletlenül szintén Maitréjának hívtak. Xuanzang saját fordítása 647 körül készült el.

Xuanzang közelebb volt a paradicsomához, mint gondolta volna; egy drámai incidens történt, amely majdnem véget vetett utazásának.

636. Bármelyik hét lehetett. Az idő lényegtelen a gyanútlan zarándok számára. A Gangesz partja. XXuanzang nyolcvan emberrel utazik egy csónakban a folyón. Tíz, kalózokkal teli csónak támad rájuk, és a partra kényszerítik őket. Ekkor észreveszik, milyen jóképű Xuanzang, és úgy döntenek: ő a tökéletes példány az évi emberáldozatukhoz, amelyet húsból és vérből mutatnak be istennőjüknek, Durgának. De Xuanzang a vezérükhöz fordul:

“若此穢醜之身，足充壇祭，誠不敢惜。然玄奘遠來，意在瞻禮菩提之像，尋訪靈鷲之蹤，求索正法。法既未求，身先就戮，恐為諸君之不祥也。”

"Ha ez a tisztátalan és alantas testem alkalmas lenne arra, hogy áldozati oltárra kerüljön, akkor valóban nem sajnálnám. De én, Xuanzang, messziről jöttem, azzal a szándékkal, hogy tisztelettel felkeressem a bodhifa szobrát, felkutassam az Keselyű-csúcson nyomait, és megkeressem az igaz Dharmát. Ha a Dharma még meg sincs találva, de a testem már elpusztul, attól tartok, ez nem hoz szerencsét nektek sem, uraim."

A kalózkapitány nem törődik vele, és megparancsolja embereinek, hogy kötözzék meg a zarándokot. Xuanzang egy utolsó kéréssel fordul hozzájuk: adjanak neki időt, hogy összeszedje gondolatait.

“法師乃專心內院，念彌勒菩薩。…… 既升兜率，見彌勒菩薩處妙寶臺，大眾圍繞。于時身心歡喜，不覺在壇。”

"A mester ekkor teljes figyelmét befelé fordította, és Maitreya Bodhiszattvára összpontosított. …Amikor felemelkedett a Tusita-Menny világába, látta Maitreya Bodhiszattvát egy csodálatos, ékkövekkel díszített pavilonban, sokaság körében. Ebben a pillanatban teste és tudata örömmel telt meg, és nem is érzékelte többé, hogy még mindig a meditációs oltárnál (壇) van."

Hirtelen fekete tájfun kerekedik. A kalózok megrémülnek a csodától. "Ki ez az ember?" – kérdezik. Amikor megmondják nekik, hogy Xuanzang egy híres kínai szerzetes, a kalózok bocsánatot kérnek. Xuanzang megbocsát nekik, és arra hívja őket, hogy változtassanak az életükön. A kalózok ott helyben fogadalmat tesznek, hogy a buddhista közösség világi tagjaivá válnak."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) c. mű 3. tekercs

E nagy dráma után a zarándok és csapata – miután a kalózok visszaadták felszerelésüket – elindult a szent Jamuna és a szent Gangesz folyók összefolyása felé, a mai Alláhábád irányába.

A szantálfa szobor fellelése Kausambiban 在憍赏弥寻获旃檀佛像

Mielőtt Xuanzang elérte volna a buddhizmus valódi szent földjét, utolsó fontos állomása Kausambi volt. Vad elefántokkal teli erdőkön kellett áthaladnia, hogy meglátogassa ezt az ősi Gupta fővárost. Ott, a Jamuna-folyó partján mutattak neki egy több mint hatvan láb magas, hatalmas buddhista templomot, amelyben a Buddha szantálfából készült szobra állt, fölötte egy felfüggesztett kőbaldachinnal.

“其像時現神光，靈異相繼。凡有圖寫，莫不依准。雖大力者，莫能遷動。故凡圖寫，皆以此像為準焉。”

"Az a szobor időnként isteni fényt sugárzott, és csodás jelenségek követték egymást. Minden, amit róla készítettek (rajz vagy másolat), ehhez a mintához igazodott. Még a nagy erejű emberek sem voltak képesek elmozdítani. Ezért minden ábrázolásnál ezt a szobrot tekintették mintának."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 5. tekercs (卷五)。

– jegyezte meg Xuanzang. Úgy mondták, Udayana király számára készítették abban a három hónapos időszakban, amikor a Buddha a mennyben volt, hogy édesanyjának prédikáljon.

A hagyomány szerint a király, szeretettel gondolva a Buddhára, megkérte a Buddha egyik tanítványát, hogy spirituális erejével repítsen egy művészt a mennybe, hogy megfigyelje a Buddha testének kiváló jegyeit, és faragjon egy szantálfa szobrot. A művész így tett, és amikor Buddha leszállt a földre Szankaszja közelében, a faragott szantálfa szobor felemelkedett és üdvözölte a Buddhát. Erre a Buddha kegyesen így szólt: "A tőled elvárt feladat az, hogy fáradhatatlanul küzdj az eretnekek legyőzéséért, és utat mutass a vallásban a jövő korszakaiban" "汝之所務，唯在摧邪顯正，為未來世，開導宗教。", vagyis a feladata tanításainak terjesztése a jövő generációi között.

A pesavari múzeumban őriznek egy megható ábrázolást, amelyen egy király éppen egy ilyen szobrot mutat be a Buddhának. Xuanzang gondoskodott róla, hogy az Udayana-féle szantálfa szobor fényes talapzattal ellátott másolata gondosan be legyen csomagolva a poggyászába. A szantálfa, egy indo-maláj fa (Santalum album) sárgás gesztje, igen kedvelt az orientális faragásban; maga a fa jellegzetes ázsiai fűszeraromát áraszt. Ez volt a harmadik darabja a hét híres Buddha-szoborból álló gyűjteményének, amelyet visszavitt Kínába.

Xuanzang ekkorra már két Buddha-másolatot is összegyűjtött. Első szantálfa szobrát a dzsalalábádi (ma Afganisztán) Árnyék-barlang Buddhájáról mintázták; ez örökké felidézte benne azt az elragadtatást, amelyet a Buddha ottani megpillantásakor érzett. Az észak-indiai Szankaszjában megszerezte a második szobrot, egy nagy ezüstből készült alakot, amely a mennyből a lépcsőn leszálló Buddhát ábrázolta. Most pedig birtokába került a képmások közül a leghíresebb, az Udayana-szobor, amelynek ikonográfiai típusa Japánban mindmáig létezik.

Ezek a hordozható szobrok voltak az egyik eszközei annak, ahogyan az indiai művészeti stílusok eljutottak a Távol-Keletre. Nem Xuanzang volt az első, aki ilyeneket hozott, hiszen az "Első Udayana-képmás" már jól ismert volt Kínában a Hat Dinasztia korában (i. sz. 489–581). Azonban a klasszikus Gupta-kori szobrok rendkívül szépek voltak, és Xuanzang hírneve különleges jelentőséget kölcsönzött nekik. Úgy tűnt, egy Buddha-szobor legnagyobb értéke az indiai származás, "a hit és a mágia szülőföldje", valamint valamilyen kapcsolat – minél szorosabb, annál jobb – a történelmi Sákjamuni személyével. Gyakran azokat a szobrokat, amelyeknek a legnagyobb csodákat tulajdonították, rejtélyes körülmények között találták meg.

Xuanzang szobrai nem ilyenek voltak, de úgy tűnik, különleges vonzalmat érzett irántuk. Kínába való visszatérése után 200 szobrot készíttetett száraz lakk technikával. Sok évvel később, amikor tudta, hogy meg fog halni, és tanítványai kérték, hogy fordítson le még egy buddhista szöveget, ő visszautasította. "Menjünk inkább az Orchideák és Gombák völgyébe, hogy búcsút vehessek a Buddháimtól." “吾欲往蘭芝谷，與諸像別。”

Útnak indult szerzetestársaival, akik könnyes szemmel figyelték, ahogy elvégzi áhítatos hódolatát. A jámborságnak ez a mélysége végigkísérte útját a buddhizmus szent földjén.

V. fejezet - A BUDDHISTA SZENT FÖLD 第五章 - 佛教圣地

Xuanzang útvonala a buddhista szent földön (Kausambitól Bodh-Gajáig).

Ez a térkép Xuanzang utazásának legfontosabb szakaszát ábrázolja, amikor a történelmi Buddha életének közvetlen helyszíneire érkezett.

• A zarándoklat szíve a mai indiai Uttar Prades és Bihar államok területén fekszik. Xuanzang itt kereste fel azokat a helyeket, ahol Sákjamuni élt, tanított és végül eltávozott.
• Főbb állomások voltak Szárnát (az első beszéd helyszínét), Vaisáli és végül Bodh-Gaja, ahol a hagyomány szerint a Buddha elnyerte a teljes megvilágosodást a Bódhifa alatt.
• A Gangesz-völgyének útvonala szorosan követi a Gangesz és mellékfolyóinak síkságait, amelyek abban az időben a buddhista kolostori élet és tudományosság központjai voltak.

Fiatal korában Xuanzang egyszer annyira elmerült a Mahayana Maháparinirvána-szútra azaz a Nagy Teljes Ellobbanás Tanítóbeszéde (T0374 大般涅槃經) olvasásában, hogy elfelejtett aludni.

「阿難！有四處，出家、在家，所應敬禮，常念不忘，生欣樂心。」

"Ánanda! Négy olyan hely van, amelyet a szerzeteseknek és a világi hívőknek tisztelettel kell meghajolva hódolniuk, amelyeket mindig emlékezetükben kell tartaniuk, és amelyek örömteli, derűs szellemet kell hogy ébresszenek bennük."

Mahayana Maháparinirvána-szútra (T0374 大般涅槃經) ötödik fejezetében (V. 8.)

.... ahol Buddha született, ahol elnyerte a megvilágosodást, ahol az első beszédét tartotta, és ahol meghalt.

A Buddha életének fő eseményeihez kapcsolódó helyszínek – Lumbini a születésével, Bodh-Gaja a megvilágosodásával, Szárnáth az első beszédével, és Kusinagara a halálával – fokozatosan zarándokhelyekké váltak. Xuanzang már járt a mennyből való leszállás helyszínén, a kevésbé jelentős helyek egyikén, Szankaszjában. Most felkeresi mind a négy szent helyet, valamint a másik három kisebb helyszínt is, ahol a Buddha csodákat tett. A Buddha szent nyomairól szeretetteljes részletességgel írt.

Amikor Xuanzang meglátogatta ezeket a szent helyeket, általában a buddhista történelem, legendák és gyakorlatok, valamint az Asóka-oszlopok és más műemlékek elhelyezkedésének és létezésének gondos megfigyelőjeként járt el. Ezúttal azonban zarándokként érkezett, aki saját vallásos érzelmeit fejezte ki. Lumbiniben örömteli zarándokként ünneplte Buddha születését; Szárnáthban másolatot készíttetett a híres Tanító Buddháról; Kusinagarában egy kínai fára emlékezett a sál-ligetben, ahol a Buddha meghalt; Bodh-Gajában pedig mély megindultsággal sírt a Buddha megvilágosodásának fája alatt.

Amikor Xuanzang továbbhaladt a Gangesz és a Jamuna völgyében, ahol a Buddha oly sokáig élt, már majdnem nyolc éve tartott a zarándoklata; most végre közeledett a Buddha valódi szent földjéhez. Ott elfelejti majd a kalózokat és a metafizikát, azokat az elvont érveket, amelyek az elmúlt néhány évben annyira foglalkoztatták. Végigjárni az utat, ahol a Buddha járt és számos csodáját tette; eljutni pontosan azokhoz a helyekhez, ahol született, ahol élt, dolgozott és meghalt, és mind közül a legnagyobb szentélyhez Bodh-Gajában, ahol a Bódhifa alatt elnyerte a megvilágosodást – ezek a szent helyek jelentették a zarándok célját. Itt a megértés egy másfajta típusát kereste.

Kínai kolostorokban töltött 15 éves tanulmányai révén már ismerte a Buddha életének történeteit; további részleteket tudott meg a jámbor Faxian nyugati utazásáról szóló beszámolójából. Az életút minden egyes eseményére emlékeztették őt a buddhista legendák azon ciklusai, amelyeket minden meglátogatott ország kolostori sztúpáin, oszlopain és falain ábrázoltak. Ahogy egyik zarándokhelyről a másikra haladt, a szíve iránytűjét követte.

Szokásához híven beszámolója földrajzi tényekkel kezdődik az érintett királyságról, adatokat közöl a hívők számáról és arról, melyik szektához tartoztak. Ám az efféle világi dolgok elhalványultak a Buddha életének nagy misztikus drámája mellett. A spirituális valóság – ahogy az Indiában oly gyakran megesik – hajlamos elnyomni a történelmi részletek pontosságát. Így jutunk el ahhoz, amit Buddha-legendának nevezünk: egy csodálatosan megalkotott képhez, függetlenül attól, hogy szó szerinti vallási igazságként fogadjuk el, mint Xuanzang, vagy mítoszként, szimbolikus igazságként értelmezzük.

A srávaszti Nagy Csoda helyszínének megtekintése 参观舍卫城大神变遗址

Kausambi után Xuanzang irányt váltott.

Alig várta, hogy északra induljon, arra a helyre, ahol a Buddha született: Lumbinibe. Útközben az első állomása Srávaszti volt, a mai Sahet Mahet körzetben. Buddha életében ez Praszénadzsit király fővárosa volt. Xuanzang megtekintette a király palotájának romjait és egy prédikálócsarnok alapjait, amelyet a király emeltetett a Buddhának. A sok romos kolostor közül, amelyeket látott, Xuanzang név szerint csak egyet említett: a Dzsetavana-kolostort. Ezen a helyen talált egy téglából épült szentélyt, amelyben a Buddha Praszénadzsit király által megrendelt szobra állt. Ez a kausambii Udayana király számára készült szobor ötlábnyi magas másolata volt.

A Dzsetavana-kolostorban a Buddha szerzetesi közösséget alapított és engedélyezte a nők számára is, hogy saját apácaközösséget hozzanak létre. A Dzsetavana-kolostor egy gyönyörű parkban volt, nem messze Srávasztitól. Xuanzang elmesélte, hogyan szerezte meg egy Szudatta nevű tehetős világi hívő a Srávaszti melletti területet az új buddhista közösség számára. Az egyetlen szabad földterület Dzsetavana herceg tulajdonában volt.

Amikor az Elöljáró megkérte a herceget, hogy adja el a parkot, a herceg viccből azt mondta: "Igen, annyi aranypénzért, amennyi befedi azt." Ez a válasz fellelkesítette Szudattát, és azonnal hozzálátott, hogy kincstárából származó aranyérmékkel borítsa be a földet. Amikor egy kis darab kivételével az egész területet lefedte, a herceg arra kérte Szudattát, hogy hagyja abba, mondván: "A Buddha valóban kiváló termőföld, illő, hogy jó magot vessek belé". Így a le nem fedett területen ő maga emeltetett templomot.

Xuanzang beszámolt róla, hogy a Dzsetavana-park közelében Praszénadzsit király mágikus versenyt rendezett a Buddha és hat különböző szekta vezetője között. A Buddha mindannyiukat felülmúlta. Ez az egyetlen utalása a híres srávaszti csodákra, amelyeket oly gyakran ábrázolnak a buddhista művészetben. Az egyik ilyen ábrázoláson a Buddha vállaiból lángok törnek elő, lábaiból pedig vízsugarak fakadnak, jelképezve győzelmét a tűz és a víz felett. Egy még népszerűbb csoda az, amikor a Buddha több ezerszeresére sokszorozza meg önmagát.

A csoda, amely állítólag Srávasztiban, az egyik kötelező zarándokhelyen történt, hasonló a Buddha szankaszjai mennyből (僧迦舍) való leszállásához (從忉利天下降). Mindkettőnek van egyfajta pszichológiai vagy belső igazságtartalma: annak a felismerése, hogy egy szent kép egyszerre lehet végtelen és mindenütt jelen lévő.

A történelmi Buddha lábnyomait követve Xuanzang felfedezte azokat a helyeket, ahol oly sok tanítása elhangzott.

Meglátogatta az Angulimala-sztúpa helyszínét, amely egy gonosz emberről kapta a nevét, aki mészárlásokat végzett, és minden áldozatának levágta egy ujját, hogy "ujj-füzér nyakláncot" készítsen magának. Amikor Angulimala már a Buddha anyját készült megölni, a Buddha az anyja helyébe lépett, és nemcsak bűnbánatra bírta a gyilkost, hanem arra is inspirálta, hogy jámbor szerzetessé váljon.

A Dzsetavana-kolostor közelében Xuanzang látta azt a sztúpát is, amely azt a pontot jelölte, ahol a Buddha meggyógyított egy beteg szerzetest, és visszaadta a látását azoknak a bűnözőknek, akiket Praszénadzsit király tartóztatott le, és büntetésből kiszúrta a szemüket.

Bár Xuanzang és elődje, Faxian is arra törekedtek, hogy a buddhista filozófiáról vagy a kolostori szabályokról tanuljanak, gyakran leginkább a buddhista hagyomány történeteit és csodáit figyelték meg. Mindketten hosszan leírták azokat a feneketlennek tűnő szakadékokat, amelyek állítólag azt mutatták, hol győzte le a Buddha ellenségeit, a pokol mélységeibe taszítva őket. Több ilyen szerencsétlen ember is volt – például az asszony, aki rágalmazni próbálta a Buddhát, azt állítva, hogy ő a gyermekének apja, vagy unokatestvére, Dévadatta, aki mérget tett a körmei alá, miközben tiszteletét fejezte ki, hogy megölje őt.

A Buddha huszonöt éven át Srávasztiban töltötte az esős évszaki elvonulásokat. Sajnos ma már kevés áll itt, csupán néhány alacsony fal, sztúpa és földhalom. A területet csak részben tárták fel, pedig itt hangzott el először a Buddha számos tanítása.

A szent nyomok felkutatása Kapilavasztuban és Lumbiniben 在迦毗罗卫与蓝毗尼寻访圣迹

Ahogy Xuanzang közeledett Kapilavasztuhoz és Lumbinihez, a Buddha életéről és haláláról szóló, régóta ismert történetek és legendák tölthették ki elméjét és szívét. Hogy elérje Kapilavasztut, északkelet felé kellett utaznia a Terai-vidékre, amely egy szubtrópusi terület Nepál déli részén, a Himalája lábainál. A vidéket igen termékenynek, a kolostorokat viszont elhagyatottnak találta.

Hódolattal és áhítattal kereste a Buddha szent nyomait.

Kapilavasztu – a királyság, ahol a Buddha született és felnevelkedett – falain belül Xuanzang számos szent helyet azonosított be. Köztük voltak a Buddha apja, Suddhódana király palotájának romjai és egy düledező alapzat, amely vélhetően anyja, Májá királyné hálópalotája volt.

A szentély belsejében Xuanzang egy ábrázolást látott a mennyből alászálló fehér elefántról. A Buddha fogantatása csodálatos volt, akárcsak Krisztusé. Augusztusban, a telihold éjszakáján Májá királyné azt álmodta, hogy egy kis fehér elefánt hatol be a jobb oldalába. Amikor elmesélte álmát férjének, ő és miniszterei azonnal tudták, hogy egy rendkívüli lénynek fog életet adni, mivel a fehér elefánt az egyetemes uralkodók (csakravartinok) örökségének része. A "szellemi fogantatás" palotájától északkeletre Xuanzang megtalálta azt a sztúpát, amely azt a helyet jelölte, ahol Aszita asztrológus elkészítette a királyi herceg horoszkópját. A Buddha születésének napján Suddhódana király összehívta minden jóslátóját, mert tudni akarta, mik a szerencsés és szerencsétlen jelek. A válasz az volt: ha fia világi életben marad, egyetemes király lesz, ha viszont elhagyja otthonát, Buddhává válik. Olyan prófécia volt ez, amelyet a király jól megjegyzett, bár ereje nem volt ahhoz, hogy befolyásolja a kimenetelét.

Mielőtt Xuanzang elérte volna a Buddha tényleges születési helyét a lumbini-i kertben, megállt azon a szent helyen, ahol az a sztúpa állt, amely a jövendő Buddha megvilágosodásának előképét jelölte – ezt számos buddhista szútra is leírja.

「太子在於閻浮樹下，端坐思惟，入於初禪。日已過中，餘樹之影皆隨影轉，唯此樹影不移其處，蔭覆太子。」

"A királyfi a 閻浮樹 alatt ült, egyenes testtartásban elmélyedve gondolkodott, és belépett az első meditációs elmélyülésbe (első dhyāna). Amikor a nap már áthaladt delelőjén, a többi fa árnyéka mind elmozdult és követte a nap járását, de ennek az egy fának az árnyéka nem mozdult el, hanem ugyanazon a helyen maradt, és a királyfit árnyékával betakarta."

Buddha korábbi tetteinek gyűjteményes szútrája (T0190 佛本行集經) című műben

Talán e természetfeletti jelenség révén a király már tudta, hogy nem tarthatja fiát a palota falai között. A fiatal leendő Buddhának, olyan élete lesz, amely különbözik a többi emberétől.

Kapilavasztu délkeleti kapujánál Xuanzang egy olyan szentélyt talált, amely különösen megrendítő lehetett számára. Ez volt az a hely, ahol az ifjú herceg, elhagyva a királyi palota fényűző életét, életében először látott egy öregembert, egy beteget, egy halottat és egy szerzetest. Ez a sorsdöntő találkozás vezetett közvetlenül a "Nagy Távozáshoz" apja királyságából.

Xuanzang folyamatosan Lumbini felé haladt, amely a régió legszentebb helye, Kapilavasztutól kilenc-tíz mérföldre keletre. Léptei bizonyára felgyorsultak, amikor megpillantotta az ottani gyönyörű fürdőmedencét, és attól mintegy huszonnégy lépésre az öreg Asóka-fát, ahol a Buddha a világra jött. A közelben egy törött oszlopot látott, majd közelebb érve egy ló alakját vette észre a tetején. Ez egy Asóka király által állított oszlop volt, rajta felirattal, amely tanúsította, hogy Asóka király uralkodásának huszonegyedik évében pontosan azon a helyen mutatott be hódolatot, ahol a Buddha született. Ezt az oszlopot teljesen elnyelte a dzsungel, amíg Alois Anton Führer osztrák régész 1895-ben rá nem bukkant, ezzel igazolva a lumbinii park pontos helyét. Ez volt az az oszlop, amelyet Asóka király állíttatott Kr. e. 249-ben, és amelyen egy világos felirat hirdette:

„Huszonhét évvel koronázása után Devanampija Pijadaszi király [Asóka] személyesen látogatott ide és hódolatát tette, mert itt született a Sákja bölcs, a Buddha.”

A hagyomány szerint Májá királyné i. e. 563 májusában ment el erre a pihenőhelyre. A születés úgy történt, ahogy azt a szobrászat is népszerűvé tette: a királyné felegyenesedve állt egy Asóka-fa alatt, jobb kezével egy ágat ragadva meg. Az újszülött csecsemő a jobb oldalából jött világra, és az eseményre összegyűlt istenek azonnal felfogták. Az istenek így szóltak:

「大王！摩耶夫人實為大幸，能生如是福德之子。」

"Ó király! Māyādevī (a királyné ~摩耶夫人) valóban nagy szerencsében részesült, hogy ilyen érdemekkel rendelkező fiút hozhatott világra."

Buddha korábbi tetteinek gyűjteményes szútrája (T0190 佛本行集經) című műben

Az égi királyok kijelentették:

「諸天尚且如此歡喜，何況於人，而不欣慶？」

"Ha még az égiek (istenek) is ekkora örvendezéssel adóznak, mennyivel inkább kellene az embereknek ujjonganiuk és ünnepelniük?"

Buddha korábbi tetteinek gyűjteményes szútrája (T0190 佛本行集經) című műben

Xuanzang így folytatta:

「菩薩生已，無人扶持，即向四方各行七步，舉足出蓮華。周觀四伴，大大聲唱：『天上天下，唯我獨尊；三界皆苦，吾當安之。』於虛空中，有二龍王，一吐暖水，一吐冷水，灌沐太子。」

"Amikor a Bodhiszattva megszületett, senki sem támogatta, hanem azonnal a négy égtáj felé hét-hét lépést tett, és ahol a lába földet ért, ott lótuszvirág fakadt. Körbenézve a világ négy irányába, hangosan így szólt: 'Az égben és a földön egyedül én vagyok a tiszteletreméltó; a három világ mind szenvedésben van, én fogom megnyugtatni.' Ekkor a levegőben két sárkánkirál (龍王) jelent meg: az egyik meleg vizet, a másik hideg vizet árasztott, és megfürdették a királyfit."

Buddha korábbi tetteinek gyűjteményes szútrája (T0190 佛本行集經) című műben

Xuanzang megemlítette, hogy az Asóka-oszlop közelében egy kis patak folyik délkelet felé, amelyet az emberek "olaj-folyónak" neveznek. Elmagyarázta: eredetileg ez egy tiszta olajjal teli medence volt, amelyet az istenek teremtettek a Buddha anyja számára a fia születése után, majd hozzátette, hogy később a medencét visszaalakították patakká, amely azonban megőrizte olajos jellegét.

Hódolat Kusinagarában, ahol a Buddha eltávozott 在拘尸那迦：佛陀圆寂地之礼拜

637 elején Lumbini után a zarándokút Kusinagarába vezette, ahol a Buddha meghalt. Kusinagarát a Gandak-folyó jobb partján fekvő mai Kasia helyszínével azonosították. Az utazás akkoriban sem volt könnyű, és ma sem az. Xuanzangnak egy hatalmas erdőn kellett átvágnia, amely tele volt vad bivalyokkal, elefántokkal és vad banditákkal. Amikor végre épségben megérkezett, több elhagyatott városon és falun, valamint egy városfal romjain haladt keresztül. A Buddha egyik kedvenc tanítványa, Ánanda csodálkozott is azon, miért kellett a Buddhának ebben a "vesszőből és sárból épült városban, a dzsungel közepén fekvő kis vidéki településen" 「佛莫於此偏僻小邑、荒野之處、窠堀小城而取滅度。」 meghalnia.

Xuanzang a Nagy Elmúlás, vagyis a Parinirvána helyszínét egy sál-ligetként írja le. Ez a fa

「娑羅樹，類此間槲，皮青白，葉甚光潤。」

"A śāla fa (娑羅樹) hasonló az itteni tölgyfélékhez; kérge zöldes-fehéres, levelei pedig igen fényesek és simák."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記)

– ezzel a hasonlattal tette személyessé és érthetővé a helyszínt saját maga és kínai közönsége számára. Ez azon kevés alkalmak egyike, amikor Xuanzang párhuzamot von az Indiában látottak és a Kínából ismert dolgok között. Négy rendkívül magas fa állt ott, és ezek lábánál távozott el Buddha.

A hagyomány szerint – írta Xuanzang – a Buddha nyolcvanéves korában érte el a nirvánát. Közvetlenül i. e. 483-ban bekövetkezett halála előtt megtérített egy Szubhadra nevű brahmint. Amikor búcsút vett szerzeteseitől, a Buddha azt mondta: az általa tanított törvények (Dharma) és az általa felállított fegyelem (Vinaja) legyen a Mesterük. Utolsó szavai vélhetően ezek voltak:

「諸行無常，汝等當勤精進，莫放逸。」

"Minden, ami összetett, mulandó. Dolgozzatok szorgalmasan a megszabadulásotokért."

Hosszú Ágamák (T0001 長阿含經) 4. tekercs (卷四).

Xuanzang látott egy közelben álló, téglából épült nagy templomot. Odabent a Buddha nirvánába térését ábrázoló alak feküdt, fejével észak felé fordulva. Megjelenése Xuanzang szerint olyan volt, "mintha aludna". A templom mellett állt egy Asóka által emelt, kb 61m magas sztúpa, amely a nirvána körülményeit örökítette meg, de "... a kőoszlopon van felirat, de az év és a hónap nincs rávésve" 「石柱上有銘文，然未刻年月。」. Xuanzang ismét gondos krónikásnak bizonyult minden egyes árulkodó részlettel.

Itt-ott Xuanzang szeme további sztúpákat fedezett fel, amelyek azokat a helyeket jelölték, ahol Csandra, a kovács a Buddha utolsó ételét adta, és ahol Szubhadra megtért. Xuanzang mély érzelmi válaszát e helyszínekre jól mutatja, amit egy egyszerű kútról ír, amelyből a Buddha ivóvizet húzott:

「其地靈聖，多奇特。或聞天樂之聲，或感異香之氣。」

"Ez a hely szent és különleges, számos csodálatos jelenséggel. Néha mennyei zene hangját lehet hallani, máskor pedig különleges, illatos aromák érzékelhetők."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記)

Hódolatát fejezte ki azon a helyen, ahol a Buddha testét virágokkal és füstölőfelhőkkel körülvéve halotti lepelbe csavarták, mielőtt koporsóba tették volna. Megállt mind a három torony mellett is, amelyek arra a három alkalomra emlékeztettek, amikor a Buddha megjelent a koporsójából: először, amikor kinyújtotta a karját, és megkérdezte Ánandát, hogy előkészítette-e az utat; másodszor, amikor felült és a törvényt hirdette anyja kedvéért; és harmadszor, amikor megmutatta lábait a nagy Kásjapának, a Buddha egyik kedvenc tanítványának.

A hagyomány szerint hét nap után halandók és halhatatlanok közösen vitték a ravatalát a folyóhoz. Illatos olajokkal töltötték meg, és fát hordtak köré, de az nem gyulladt meg Kásjapa érkezéséig. Miután Kásjapa befejezte hódolatát, a fa magától lángra kapott. Végül a hamvasztás után nyolc király érkezett seregeivel, és követelték részüket az ereklyékből. Xuanzang a jól ismert legendát is megismételte:

「時天帝釋取一牙舍利，還天上起塔供養。龍王取一牙舍利，還龍宮起塔供養。平止婆羅門分餘舍利為八分，與八國王。」

"Ekkor Indra (帝釋天) vett egy fog-ereklyét a Buddhától, visszavitte az égi világba, és ott sztúpát emelt, hogy tiszteletben részesítse. Sárkánykirályok szintén elvettek egy fog-ereklyét, visszatértek a sárkányok palotájába, és ott sztúpát emeltek tiszteletére. A fennmaradó ereklyéket egy bráhmin igazságosan nyolc részre osztotta, és átadta a nyolc királynak."

Hosszú Ágamák (T0001 長阿含經)

Hódolat a Szarvasparkban, Szárnáthban 在鹿野苑：萨尔纳特之礼拜

Délnyugat felé haladva, sűrűn erdős vidéken keresztül Xuanzang a szent város, Váranaszi (a modern Benáresz) felé vette az irányt a Gangesz partján. Ez a "Fény Városa" mintha a hinduizmus lényegét foglalta volna össze annak minden burjánzó jelenségével. Xuanzang leírása szerint a város három mérföld hosszú és egy mérföld széles volt:

「閭閻櫛比，居人殷盛，家積巨萬，室盈奇珍。... 天祠百餘所，信徒萬餘人，多事大自在天。」

"Az utcák és házak sűrűn állnak egymás mellett, a lakosság nagy és virágzó; a családok hatalmas vagyonokat halmoznak fel, házaik pedig tele vannak ritka kincsekkel. …Száznál is több Déva-templom található itt, több mint tízezer hívővel, akik többségükben Siva (大自在天) tisztelői."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記)

Mindig éber volt a világi részletek iránt is, amelyek érdekelhetik a modern olvasót. Bár buzgó buddhista volt, megcsodált egy százlábnyi magas Siva-szobrot is, amely tiszteletet parancsoló méltóságot sugárzott. Xuanzang ezután bemutatta a radikális aszkétákat, akik ruha nélkül jártak, vagy testüket hamuval kenték be. Egy séta a mai Benáreszben még mindig feltárja az őrült tekintetű aszkéták, koldusok, kereskedők, meztelen gyermekek, kecskék, szent tehenek és riksák áradatát, valamint a zarándokok ezreit, akik halottaikat viszik égetésre a szent Gangesz partjára.

De Xuanzang úti célja a Benáresztől öt mérföldre északkeletre fekvő Szarvaspark volt Szárnáthban. Nagyobb ellentétet el sem lehet képzelni Benáresz és Szárnáth között: a nyüzsgő, kavargó, zajos városból – tele zarándokokkal, állatokkal és aszkétákkal – átlépett egy békés, zöld park nyugalmába, ahol buddhista kolostorok és a sztúpák lenyűgöző egyszerűsége fogadta. Ez volt a Szarvaspark, ahol a Buddha elmondta első beszédét.

A Középút tana (中道), amelyet a Buddha először Szárnáthban hirdetett ki, bizonyára Xuanzang elméjének és szívének szerves része volt, mialatt a Szarvaspark kolostorában tartózkodott, ahol 1500 szerzetes élt. Életrajzírója, Huili úgy írta le a kolostort, mint amelyet a négy sarkán hosszú galériák kötnek össze magas tornyokkal, hasonlóan azokhoz, amelyeket Xuanzang Nalandában látott majd, ahol "a felső szobák a felhők felett vannak" 「重閣簷端，都在雲表。」. Huilit egyértelműen lenyűgözte az épületek magassága.

Xuanzang úgy találta, hogy amit ma Fő Szentélynek hívnak, abban egy nagy fém Buddha-szobor állt, amely az első beszédét tartja – ezt a buddhisták a "Tan Kerekének megforgatásaként" (轉法輪) emlegetik. Tudjuk, hogy a Fő Szentély neve az "Illat Eredeti Csarnoka" volt. A Fő Szentély, bár nagyrészt romokban áll, rendelkezik az ősi építészetre jellemző masszív falakkal.

Egyes történészek úgy vélik, ez volt az a piramis alakú templom, amelyet Xuanzang leírt. Azt mondta, hogy "körülbelül kétszáz láb magas, és a tetején egy arany amra, vagyis mangógyümölcs található" 「菩提樹東有精舍，高百六、七十尺。... 屋上置金阿摩羅果。」. Közvetlenül a főtemplomtól nyugatra volt egy Asóka-oszlop, amelyet Xuanzang látott kiemelkedni a földből. Úgy tűnt számára, hogy "olyan fényes, mint a jáde. Csillog és szikrázik, mint a fény" 「其石瑩潔，光滑如玉。燦爛如星，瑩徹如鏡。」 – írta. Az oroszlános oszlopfő ma is időtlen fényben ragyog a Szárnáthi Múzeumban; annyira fenséges és nagyra becsült, hogy az oroszlános oszlopfő díszíti nemcsak a modern indiai zászlót, hanem India érméit is. Az oszlop szára még mindig az eredeti helyén, a földben áll.

Szárnáth helyszínrajza: az ásatások tervei, amelyek bemutatják a Dhamekh-sztúpa, a főszentély, az Asóka-oszlop, a Dharmarádzsika-sztúpa és a kolostorok elhelyezkedését. Indiai Régészeti Szolgálat (Archaeological Survey of India).

Xuanzang megemlítette, hogy az Asóka király által épített, hányatott sorsú Dharmarádzsika-sztúpa körülbelül 100 láb magas volt. Romjai ma már alig emelkednek ki a földből. A világhírű, tanító pózban lévő Buddha-szobrot 1904-ben találták meg a sztúpa romjai közelében. Xuanzang még eredeti környezetében látta a Dharmarádzsika-sztúpa mellett; ma már csak a Szárnáthi Múzeumban tekinthetjük meg. Ereje, szépsége és kisugárzása révén az Első beszédet tartó Buddha szobra a világ szobrászatának egyik remekműve. A Buddha jóga-pózban ül, kezei a "Tan Kerekének megforgatását" ábrázolják. Szemei leeresztve; tekintete befelé irányul. A Buddha mögötti nagy dicsfényen (mandorla) két égi lény hódol előtte. Az alak arányai tökéletesen kiegyensúlyozottak; a fej és a vízszintes lábak egy egyenlő oldalú háromszöget alkotnak, ami az egésznek a tökéletes szellemi egyensúly és nyugalom minőségét adja. Mind az arc kifejezése, mind a forma hozzájárul a spirituális nyugalom és a rendkívüli energia hatásához. Nem csoda, hogy Xuanzang elintézte, hogy ennek a szobornak egy szantálfa másolatát magával vihesse Kínába – ez volt a negyedik a hét híres kép közül, amelyeket hazatérése után hamarosan nagyszabású körmenetben vittek végig a fővároson.

Az első beszédet megörökítő szobor nagyszerűségéhez csak a Buddha tulajdonított szavainak frissessége és eredetisége fogható. A legenda szerint a Buddha ahhoz az öt aszkétához beszélt, akikkel ő maga is önsanyargatást gyakorolt hatéves erdei vándorlása során, miután elhagyta a palotát. Ők elhatározták, hogy megvetik őt, de ehelyett térdre borultak előtte. Személyes megjelenése lenyűgözte őket: "Egész lénye nyugalmat árasztott és isteni fényt sugárzott. Teste olyan volt, mint a színarany" 「如來身色如金，光明明顯，如聚大火。」 – olvasható a Hosszú Ágamák-ban 《長阿含經》.

Mit tanított Buddha?

「世有二邊，出家之人所不當依。云何為二？一者、著欲之樂，卑賤凡人所行；二者、自苦之行，苦而不果，非聖所行。」

"A világban két szélsőség van, amelyhez a szerzeteseknek nem szabad ragaszkodniuk. Mi az a két szélsőség? Az egyik a vágyak élvezete, amelyet alantas, közönséges emberek követnek. A másik az önsanyargatás gyakorlása, amely fájdalmas és nem vezet eredményre, és nem a szentek útja."

Hosszú Ágamák (T0001 長阿含經)

Aki megismerte a Középút tanát, az megtalálta az utat, amely a nyugalomhoz, a tudáshoz, a megvilágosodáshoz és a nirvánához vezet. A Buddha ezután beszélt nekik a Nemes Nyolcrétű Ösvényről:

1. Helyes szemlélet
2. Helyes szándék
3. Helyes beszéd
4. Helyes cselekvés
5. Helyes életmód (valamint az erény útjairól, amelyeket a következőkkel írt le:)
6. Helyes erőfeszítés
7. Helyes éberség (tudatosság)
8. Helyes elmélyedés (koncentráció), amely a bölcsességhez vezet.

A Négy Nemes Igazság pedig – mondta – a szenvedés; a szenvedés eredete; a szenvedés megszüntetése; és a szenvedés megszüntetéséhez vezető út. 「一曰苦諦，二曰集諦，三曰滅諦，四曰道諦。」

Saját tapasztalatából kiindulva – amikor először látott halottat, beteget és öreget – a szenvedést az öregséggel, a betegséggel és a halállal definiálta; az elszakadással attól, amit vágyunk, és az egyesüléssel azzal, amit nem kívánunk; sőt, magát a születést is szenvedésnek nevezte. A szenvedés forrásaként a vágyat jelölte meg; megszüntetésének módja pedig a Középút Nyolcrétű Ösvénye.

A Buddha tanítása általában az éjszaka harmadik őrváltásakor – hajnali kettő és hat óra között – hangzott el, és számos csodás jel, valamint Indra és Brahma, a négy nagy égi király és sok más lény látogatása kísérte. Az esemény a buddhista szövegekben a Tan Kerekének megforgatásaként ismert.

A szent helyek felkutatása Vaisáliban 在吠舍离寻访圣迹

Szívében Buddha életének és tanításainak nagyszerű emlékeivel Xuanzang kelet felé, a dél-bihari Magadha földjére utazott, amely több buddhizmushoz kötődő szent hellyel rendelkezik, mint India bármely más régiója. Meglátogatta Vaisálit, Pataliputrát (Patna), és végül Bodh-Gaját, amely a Buddha szent nyomai utáni kutatásának csúcspontja volt.

Néhány hónappal korábban Xuanzang már felkeresett kettőt a nyolc zarándokhely közül (Srávasztit és Szankaszját). Most a vaisáli "Majom ajándéka" sztúpa felé tartott, amely a négy kisebb zarándokhely egyike. Itt történt, hogy majmok, elvéve a Buddha koldulócsészéjét, felmásztak egy fára, és mézet gyűjtöttek neki. Egy Asóka-sztúpa és oszlop közelében volt egy medence vagy tó, ahol Xuanzang szerint egy majom alakja volt látható.

Vaisáli további érdekességgel is szolgált számára: itt élt Vimalakirti (維摩詰, Wéimójié), a Buddha egyik világi követője. Vimalakirti különleges vonzerővel bírt a kínaiak számára. Talán azért, mert a világi házigazda jelképe volt, mégis képes volt legyőzni Manjusrít (Wénshū 文殊), a bölcsesség bódhiszattváját egy vitában. A Vimalakirti-legenda számos festményt és szobrot ihletett a Longmen, Yungang és Dunhuang barlangokban. A Tang-dinasztia idején a Vimalakirti-legenda népszerű történetek és balladáknak volt a témája. Maga Xuanzang is elkészítette a Vimalakirti-szútra (T0475 維摩詰所說經) fordítását, amely jól ismert volt Kínában.

Xuanzangot, a metafizikust és teológust az a sztúpa is érdekelte, ahol hétszáz bölcs elvégezte a Dharma (法) és a Vinaja (毘奈耶 a szerzetesi fegyelem szabályai) második összeállítását. A Vaisáliban tartott második buddhista zsinat (結集, jiéjí, i. e. 367 vagy 383) India különböző vidékeinek és buddhista központjainak képviselőit gyűjtötte össze. A szabályok új kodifikálása különösen fontosnak tűnt. A zsinat leírásakor Xuanzang így fogalmazott:

「爾時，三菩伽即從座起，偏露右肩，右膝著地，於大眾中合掌白言：『諸大德！是大師雖已遷化，法教猶在。毘舍離諸比丘，起十非法，違背毘尼。諸大德！汝等當知，何者是法，何者是非。如跋闍阿難陀所教，應當報佛深恩，二度結集法藏。』」 „Ekkor zambhoga (三菩伽 egy idős szerzetes) felállt üléséből, a jobb vállát szabaddá tette, jobb térdét a földre helyezte, és a nagy gyülekezetben összetett kézzel így szólt: 'Nemes szerzetesek! A Mester bár már eltávozott a világból, a Tanítása még fennáll. Vaiśālī szerzetesei azonban tíz helytelen gyakorlatot vezettek be, megszegve a Vinayát (szerzetesi fegyelmet). Nemes szerzetesek! Tudnotok kell, mi a Dharma és mi nem az. Ahogyan Ananda is tanította, úgy kell visszaállítani a Buddha mély háláját, és másodszor is össze kell gyűjteni a szent tanítások gyűjteményét (a Dharma-kánont).' "

"Ekkor Szambhoga, jobb vállát szabaddá téve és térdre ereszkedve a nagy gyülekezetben, az egybegyűlt testvérekhez fordulva kéri őket, hogy legyenek fegyelmezettek, higgadtak és figyelmesek. Így folytatja: "Bár évek teltek el azóta, hogy szellemi uralkodónk bölcs belátásával eltávozott, szóbeli utasításai még mindig élnek. Vaisáli városának tiszteletlen bhikkhu-jai [papjai] eltévelyedtek a Vinajában [szabályokban] tíz olyan ügyben, amely sérti a Buddha tanítását. Tisztelendő testvérek, ti értitek, mi egyezik meg ezzel a tanítással és mi ellenkezik vele; amint azt a Bhadanta Adzsanta tanította nektek, mutassatok hálát a Buddha kedvességéért, és hirdessétek ki másodszor is az ő rendeleteit."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記)

A hinayana buddhizmus több szektára szakadt ezen a zsinaton, amely a mahayana iskola kezdeteit is látta. Vaisáli minden buddhista számára híres volt arról is, hogy itt jelentette be a Buddha közelgő nirvánáját.

Ennyi kötődés után természetes volt, hogy Xuanzang egy szobrot is akart hozni Vaisáliból. Amelyet választott, szantálfából készült, és egy olyan hasonló szobor mintájára faragták, amely a Buddhát ábrázolta, amint Vaisáli környékét járta térítő munkája során. Ez lett az ötödik a hét híres szobor közül, amelyet Xuanzang visszavitt Kínába.

Dél felé, a Magadha királyságban fekvő Bodh-Gaja felé menet Xuanzang megállt a nagyjából másfél km-re lévő Pataliputrában, amely Asóka király birodalmának székhelye és az úgynevezett harmadik buddhista zsinat helyszíne volt. Kevés maradt meg abból a pompából, amelyet a jámbor Faxian látott a negyedik században; amikor Faxian ott járt, el sem tudta hinni, hogy Pataliputrát puszta halandó kezek építették.

Hódolat a Bódhifánál Bodh-Gajában 在菩提伽耶：于菩提树下礼拜

Xuanzang, kinek gondolatai szüntelenül Bodh-Gaja körül jártak, a többi szerzetessel és zarándokkal együtt útra kelt a Bódhifa felé – a Buddha végső diadalának színhelyére. Zarándoktársai szintén a Bódhifa oltalmat adó ágait keresték. A régóta várt pillanat végre elérkezett. Xuanzang, a megfigyelő, szokásos precizitásával írta le a szent körzetet. Leírása nagyrészt a mai maradványokra is alkalmazható. Tőle tudjuk, hogy:

「自前正覺山，西南行十四五里，至菩提樹。其垣周壘塼，高峻堅固。東西長，南北狹。周五百餘步。奇樹名花，連陰接影。細草雜卉，被綠敷茸。正門東開，面尼連禪河。南門接大花池。西界自然阻險。北門通大伽藍內垣。」

"A Saját Megvilágosodás Hegyétől (正覺山) délnyugatra haladva mintegy tizennégy–tizenöt li-re elérjük a Bodhi-fát. Ezt magas és erős téglafal veszi körül, amely meredek és szilárd. Kelet–nyugati irányban hosszabb, észak–déli irányban keskenyebb; kerülete mintegy ötszáz lépés. Különleges fák és nevezetes virágok borítják, lombjaik összefonódnak, árnyékuk egymásba ér. Finom fű és vegyes növényzet zöld szőnyegként borítja a földet. A főkapu keletre nyílik, a Nairañjanā-folyó (尼連禪河) felé néz. A déli kapu egy nagy virágtóhoz csatlakozik. A nyugati oldalt természetes sziklás akadály védi. Az északi kapu egy nagy kolostor belső udvarába vezet."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 8. tekercs

Micsoda áhítat tölthette el Xuanzangot, amint zarándoktársaival a Bódhifa kertjében sétált! Micsoda lelkesedés, amikor összenéztek a közös cél tudatában; szemük találkozott, szívük pedig tudta: ez az a hely, ahol a Buddha elérte a megvilágosodást. Mint a hegymászók, akik végre elérik a 6000 méteres csúcsot, ezek a zarándokok is a végtelen béke és boldogság érzését élhették át.

Xuanzang egyik szent helyről a másikra vándorolt zarándoktársaival Bodh-Gajában, és minden egyes szentély azt az utat idézte fel számára, amelyen a Buddha eljutott a Bódhifa alatti meditációhoz. Talán először az Öt Aszkéta sztúpájánál állt meg – azoknál, akik azt hitték, az igazsághoz vezető út a test kiéheztetése. Vagy talán elidőzött annál a templomnál, amelyben a Buddha csontsovány alakja látható; ez a téma igen népszerű volt a gandhárai művészek körében. 6 éven át próbálta a Buddha ezt az utat, de rájött, hogy semmire sem tanítja. Ez volt az egyik véglet. A másik véglet az élvezetek élete volt, amelyet jól ismert a palotában töltött éveiből. Így kereste meg végül a Középútat.

A ritka fák és finom füvek között sétálva Xuanzang elérte azt a helyet, ahol a Buddha – miután szerzett egy régi halotti leplet – megállt kimosni a ruháit. Indra isten egy medencét és egy nagy sziklát teremtett számára. Ezt néha "Kézzel ütött tónak" (手掘池) is nevezték, utalva arra, ahogy az ázsiai asszonyok a sziklához csapkodják a ruhákat, hogy kijöjjön belőlük a piszok.

「箭所墮處，地為深井。後人引導，流為大池。世人因謂之手掘池也。」

"A nyíl, amely ide leesett, a földet mély kúttá vájta. A későbbi emberek ezt tovább vezették és bővítették, így nagy tóvá alakult. Az emberek ezért úgy nevezik: ‘kézzel ásott tó’."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記)

Hét napon át látogatta a szentélyeket, és Xuanzang mindenütt különös növényeket és virágokat jegyzett fel. Lement a Nairandzsana-folyóhoz, ahol a Buddha megfürdött, hogy megszabaduljon a tisztátalanságoktól. Megállt a két pásztorlány otthonát jelző szentélynél, akik gazdag, főtt tejjel kínálták meg a Buddhát a megvilágosodása előtt. A közelben állt az a sztúpa, amely azt a helyet jelölte, ahol a Buddha négy tálat kapott az istenektől. Hogy megelőzze a féltékenységet, mindet elfogadta, egymásba rakta és eggyé préselte őket – ezért van a Buddha táljának négyszeres pereme.

Xuanzang emlékezetében egy másik szentély is felmerülhetett, amelyet a Buddha első tanítványainak szenteltek: két balkhi nomád kereskedőnek, akik a Buddha első ételét adták a megvilágosodása után. A legenda szerint a hely istenei szóltak az utazó kalmároknak, hogy a Buddha negyvenkilenc napja mély meditációba merült, és ha felajánlják neki, amijük van, hatalmas és kiváló érdemeket aratnak. Ennek megfelelően pörkölt gabonalisztet és mézet adtak neki úti készleteikből. Évekkel korábban Xuanzang már meglátogatta a Hindu Kush-hegységtől északra fekvő balkhi sztúpát, amelyet e bátor kereskedőknek szenteltek.

Valahányszor a Bódhifa közelébe ment, embereket látott meditálni a Mahábódhi-templomnál, amint kis olajmécseseket gyújtanak, vagy füstölőt és virágot ajánlanak fel. Sokan – hozzá hasonlóan – távoli országokból érkeztek, hálásan, hogy végre elérték céljukat. Nem messze magától a Bódhifától, melynek zöld levelei szüntelenül remegtek, Xuanzang megállt egy Asóka-sztúpánál. A száz láb magas építmény azon a helyen állt, ahol a Buddha – útban a szent fa felé – ülőhelynek való füvet kapott az arató képében megjelent Indrától.

Xuanzang így írta le a híres Bodh-Gaja-i templomot:

「菩提樹東有精舍，高百六、七十尺，下基面廣二十餘步。疊以青塼，塗以石灰。層龕皆有金像。四壁鏤作奇製，或珠網，或仙像。屋上置金銅阿摩羅果。門窗楹栱，金銀飾焉，珠玉間之。門左右龕，左則觀自在菩薩，右則慈氏菩薩。並銀鑄也，高丈餘。」

"A Bodhi-fa keleti oldalán egy kolostor áll, amely körülbelül százhat–százhetven láb magas. Alapja mintegy húsz lépés széles. Kék téglából épült, mészvakolattal bevonva. Minden szintjén fülkék találhatók, amelyekben aranyszobrok vannak elhelyezve. A falakat finom faragások díszítik: néhol gyöngyháló mintázat, máshol égi lények alakjai. A tetőn arany és bronz āmalaka (indiai egres vagy alma) található. Az ajtók, ablakok és oszlopok arannyal és ezüsttel vannak díszítve, kövek és drágakövek vannak közéjük foglalva. A kapu két oldalán fülkék állnak: bal oldalon Guanyin Bodhisattva, jobb oldalon Maitreya Bodhisattva. Mindkettő ezüstből van öntve, és több mint egy zhang (kb. 3 méter) magas."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記)

Közel három évszázadon át Xuanzang látogatása után nem történt javítás vagy bővítés a templomon. A 11. század után jelentős átalakításokat végeztek, de amit ma látunk, többé-kevésbé ugyanaz az épület, amelyet ő ábrázolt.

Xuanzang megjegyezte, hogy a Buddha-legenda szent meséi olyan sűrűek, hogy nem tudja mindet elsorolni; ugyanakkor nem bírta kihagyni a három legfontosabb történetet – Mára, a gonosz kísértésének legendáit. Buddhát is kísértette Mára, aki a gonosz erőit képviselte. Xuanzang elmeséli, hogy Mára felsorakoztatta minden erejét csatarendbe – lándzsákkal, íjakkal és nyilakkal –, hogy megfélemlítse a Buddhát. Mennydörgést és villámlást támasztott, a levegőt pedig homokkal, kövekkel és sötétséggel töltötte meg. Ebben a pillanatban a Buddha a nagy könyörület szamádhijába (meditációjába) merült. Minden hadi fegyver lótuszvirággá változott, Mára serege pedig pánikban menekült el.

Egy második sztúpa egy másik Mára-történetre emlékeztetett: amikor Mára kétségbe vonta a Buddha tekintélyét, mire a Buddha a földet hívta tanúul, és jobb kezével megérintette a talajt. Azonnal megjelent a földistennő, hogy tanúskodjon a Buddha számtalan korábbi életének felhalmozott érdemeiről. Xuanzang leírta a harmadik kísértést is: Mára leányai bűverejével próbálta elcsábítani a Buddhát, de ő képes volt megváltoztatni vonzó testüket, így azok "fáradtan és megrogyva, egymás karjába kapaszkodva távoztak".

「魔王既見威德不能動，乃命三女：一名欲樂，二名能悅，三名可愛。端嚴狡弄，以媚大聖。菩薩法力所感，變其形貌，枯槁醜陋。相扶而退。」

"Amikor a Māra látta, hogy [a Bodhiszattvát] semmilyen erejével nem tudja megingatni, három lányát küldte: az elsőt "Érzéki Gyönyörnek" hívták, a másodikat "Örömöt Adónak", a harmadikat "Kedvesnek". Ezek szép és csábító alakban próbálták elbűvölni a nagy szentet. Ám a Bodhiszattva spirituális erejének hatására alakjuk megváltozott: szárazak és csúnyák lettek. Így egymást támogatva visszahúzódtak."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 8. tekercs

A kínai szerzetes a zarándokok seregével együtt hódolattal és örömmel végezte el a pradaksina (rituális körüljárás) szertartását a Bódhifát oltalmazó Mahábódhi-templom körül. Sokan megálltak, hogy leboruljanak a csodálatos Gyémánt Trónus előtt. Xuanzang elbeszélése szerint "a trónus a föld felszínétől az Arany Kerékig ér" 「據萬法之中心，感先聖之靈佑。自地表以下，至於金輪。」, mely a buddhista világ középpontja; "A múlt, a jövő és a jelen minden Buddhája ezen a helyen éri el az Utat." 「過去、未來、現在，諸佛成道，必在此地。」

「賢劫千佛，皆坐其上而入金剛定。故曰金剛座焉。……遭劫火、洞劫風，萬物皆盡，而此座不壞。據萬法之中心，感先聖之靈佑。自地表以下，至於金輪。」

"A jelen világkorszak (賢劫) ezer Buddhája mind ezen a helyen ül majd, és belép a Gyémánt-szerű elmélyedés (金剛定) állapotába. Ezért nevezik ezt a helyet Gyémánt-trónnak. …Még ha világégés (劫火) pusztít is, vagy a világot átfújó kozmikus szél (洞劫風) mindent elpusztít, minden jelenség megsemmisül, ez a trón akkor sem romlik el. Ez a tízezer dharma középpontja, amely a korábbi szentek áldásos védelmét hordozza. A földfelszín alatt egészen az aranykerékig (金輪) terjed."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 8. tekercs

A Bódhifától északra – folytatta Xuanzang – volt az a hely, ahol maga a Buddha sétált fel és alá eksztatikus elmélkedésben. Miután a Buddha hét napig mozdulatlanul maradt a fa alatt, hét napon át sétált fel és alá, kelet és nyugat felé. A Buddha híres sétánya ma az Ékszer-sétány.

Majd elérkezett a pillanat, amire várt.

Végül Xuanzang letérdel a Szent Fa előtt. A Buddha Tökéletes Bölcsességének pillanatára gondol. Emlékszik, hogyan meditált a Buddha az éjszaka első őrváltásakor az összes világon, a dolgok felemelkedésén és bukásán, a létezés emelkedő és süllyedő ritmusán; hogyan tekintette át saját életét a második őrváltáskor (este tíz és hajnali kettő között), és hogyan meditált a harmadik őrváltáskor (hajnali kettő és hat között) az emberi szenvedésen, eljutva a Négy Nemes Igazsághoz és a Megszabadulás Nyolcrétű Ösvényéhez. Micsoda ébredés! "Elméje felszabadult, a tudatlanság elillant, a tudás megadatott, a sötétség szétolvadt, a fény pedig felragyogott." 「無明已滅，明法已生；黑暗已除，大光已照。」

A legőszintébb áhítattal Xuanzang arccal a földre borul.

Bánattal telve sóhajt és így szól:

「佛成道時，我不知在何處。云何如來滅後，始至此處？一何障重，不及聖時！」

"Amikor a Buddha elérte a megvilágosodást, én nem tudtam, hol voltam. Hogyan lehetséges, hogy csak a Tathāgata nirvánája után jutottam el ide? Mennyire súlyosak az akadályaim, hogy nem lehettem jelen a Szent idejében!"

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 8. tekercs

Számára elkerülhetetlenül világos, hogy gonosz tettei miatt ítéltetett arra, hogy ebben az alacsonyabb rendű korban éljen, amikor a buddhizmus hanyatlik, ahelyett, hogy a Buddha földi életének aranykorában élhetett volna. Szeme megtelik könnyel.

Könyvének egyik legmeghatóbb részében Xuanzang életrajzírója így festi le ezt a jelenetet:

「見其誠懇，莫不哀感。時有數千僧徒，方在此安居，聞者無不流涕。法師至心求法，自悲障重，雖涉險阻，萬里而來，及見靈跡，痛切于衷。」

"Amikor látták őszinte és mély elkötelezettségét, mindenki meghatódott. Ekkor több ezer szerzetes tartózkodott ott, és amikor ezt hallották, mindannyian könnyekre fakadtak. A Mester teljes szívvel kereste a Dharmát, és saját magát sajnálta, mert akadályai súlyosak voltak. Bár veszélyes és nehéz utat járt be, és tízezer li-t utazott, amikor végül meglátta a szent nyomokat, szíve mélyen megrendült."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》)

Ez a jelenet Bodh-Gajában a mai napig a buddhisták egyik legfontosabb inspirációja. Emlékeztet arra, hogy a hit nemcsak könyvek olvasása, hanem a szív teljes megnyitása. Xuanzang könnyeit ma is úgy tekintik, mint amelyek "megöntözték" a Dharma fáját Kínában, hiszen ez a mély érzelmi elkötelezettség adott neki erőt ahhoz a gigantikus munkához, amit hazatérése után végzett.

VI. fejezet - A NALANDA EGYETEM ÉS KÖRNYÉKE 第六章 - 那烂陀大学及其周边

Nalanda feltárt maradványainak felmérési terve, amely bemutatja a kolostorokat és templomokat.
A kolostorok egymás mellett helyezkednek el, mint az épületek egy egyetemi kampuszon (Archaeological Survey of India).

Ahogy a tervrajzon is látható, Nalanda szigorú rend szerint épült. Egy központi út választotta el a templomok sorát a kolostoroktól. Ez a fajta tudatos tervezés bizonyítja, hogy Nalanda nem csupán vallási központ, hanem a világ egyik első tervezett egyetemi városa volt. A kolostorok (Vihárák) többszintesek voltak, belső udvarral, ahol a diákok és tanárok laktak és vitatkoztak. Minden kolostor saját kúttal és konyhával rendelkezett. A templomok (Csaitják) monumentális építmények-, – mint például a híres 3-as számú templom – lépcsőzetes kialakításúak voltak, és számtalan fülke díszítette őket Buddha-szobrokkal. Xuanzang szemszögéből ez a hely a buddhista világ szellemi világítótornya volt. Több ezer diák tanult nemcsak vallást, hanem matematikát, orvostudományt és csillagászatot is.

Xuanzang gyötrelme – amiért nem akkor élt, amikor Buddha még a földön járt – rövid életűnek bizonyult. Nem sokkal később négy szerzetes érkezett a Bodh-Gajától másfél km-re fekvő Nalandából, hogy elvigyék őt a kolostorukba. Koreából, Tohárisztánból (Turkesztán), Kínából, Mongóliából és Tibetből is érkeztek ide szerzetesek tanulni. Emellett India összes kolostora és egyeteme közül ez volt a legkiemelkedőbb.

Találkozás a Tisztelt Tanítóval 与恩师会面

I. sz. 637-et írunk. Egy csillagoktól vibráló éjszaka után a szerzetesek érkeznek, hogy kolostorukba kísérjék őt. Száz szerzetes és ezer világi hívő csatlakozik hozzájuk, akik körbeveszik és dicsőítő énekeket zengenek róla. Zászlókkal, napernyőkkel, virágokkal és füstölőkkel vonulnak be Nalandába, ahol a teljes, tízezer fős közösség várja Xuanzangot. Az elöljáró szerzetes üdvözli, aki megparancsolja, hogy kondítsák meg a nagy gongot, és kijelenti: "Amíg a Dharma Mestere jelen van, minden a rendelkezésére áll." 「法師在，一切供給。」

A kolostor húsz tekintélyes idős szerzetese oktatja ki őt, hogyan kell illően megközelíteni Nalanda fejét, aki annyira tisztelt és szentséges, hogy senki sem meri másként szólítani, mint "Az Igaz Dharma Kincstára" (正法眼藏). Neve: Silabhadra (戒賢, Jièxián). Xuanzang a kínai császári udvart idéző jelenet keretében hódol előtte: kezein és térdein mászik előre, megcsókolja Silabhadra lábát és homlokával érinti a földet.

A Tisztelt Silabhadra helyet kínáltat Xuanzangnak és a többi szerzetesnek. Miután Xuanzang helyet foglal, Silabhadra felé fordul, és megkérdezi: "Honnan jöttél?" Xuanzang elmagyarázza, hogy Kínából érkezett, hogy tőle tanulja meg a Jógácsára-bhúmi-sasztra (A jóga-gyakorlat fokozatai) alapelveit.

Amikor a Tisztelt Silabhadra meghallotta Xuanzang szavait, könnyekre fakadt és megkérte unokaöccsét, meséljen az ő súlyos betegségéről: hogyan hatalmasodott el rajta a kór három évvel ezelőtt annyira, hogy belefáradt a testébe, és véget akart vetni életének.

「法師聞之，哀喜交并，禮謝曰：『若如所云，當盡力聽受，願大師慈悲，收為弟子。』」

'A Mester ezt hallva, egyszerre érzett bánatot és örömöt. Tisztelettel meghajolt és így szólt: 'Ha valóban így van, teljes erőmmel törekszem majd meghallgatni és elsajátítani a tanítást. Kérlek, nagy Mester, könyörülj rajtam, és fogadj be tanítványodnak.'"

...

「戒賢問法師：『在路幾年？』答曰：『三年。』戒賢聞之，益加悲慰，知符宿願。」

戒賢 (Śīlabhadra) megkérdezte a Mestertől: 'Mennyi ideig voltál úton?' Ő így válaszolt: 'Három évig.' Śīlabhadra ezt hallva még inkább meghatódott és megörült, mert felismerte, hogy ez megfelel korábbi fogadalmának."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》)

Magadhai utazásai során Xuanzang említést tesz a Silabhadra-sztúpáról is. Az építésének történetét mesélve megjegyezte:

「正法藏，名戒賢，東印度三摩呾吒國王之族也。婆羅門種。少好學，遍尋明師。至那爛陀寺，遇護法菩薩，聞法信受，遂請出家。勤求不懈，遂博通三藏，窮微要旨，名振五印，聲流異域。」

"A Helyes Dharma Kincstárának Mestere (正法藏) neve 戒賢 (Śīlabhadra) volt, aki Kelet-Indiában, Samatata-beli [Kelet-India] brahmin királyi nemzetségéből származott, bráhmin kasztból. Fiatal korától fogva szerette a tanulást, és minden híres mestert felkeresett. Eljutott Nālandāba, ahol találkozott Dharmapala Bodhisattvával, meghallotta tanítását és hittel elfogadta azt, majd kérte a szerzetesi felvételt. Fáradhatatlanul törekedett, és végül teljesen elsajátította a Három Kosarat (Tripiṭaka), behatolt azok legfinomabb és leglényegesebb tanításaiba. Hírneve elterjedt az öt Indiában, és neve más országokban is ismertté vált."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) 3. tekercs

Xuanzang végre megtalálta a nagy mestert, a hasonlíthatatlan metafizikust, aki feltárja előtte a Jógácsára misztikus filozófiájának új mélységeit. A találkozás után Xuanzangot elszállásolják Nalandában: hét napig a Tisztelt Tanító unokaöccsének vendége egy Magadha királya által épített kolostor negyedik emeletén, majd később saját lakrészbe költözik.

「於中房七日，其後安置於寶台師子座之北，一院一房……所給供給，事事周備。」

"A középső cellában hét napig tartózkodott. Ezután a Kincses Torony és az Oroszlán-trónus (寶台師子座) északi oldalán helyezték el, egy külön udvarban, egy külön szobában. Az ellátás és gondoskodás mindenben teljes és megfelelő volt, semmiben sem volt hiány."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) 3. tekercs

Lakhelyéről Xuanzang rálátott a hatalmas birtok szépségére:

Kilátás a nalandai kolostor 3-as számú sztúpájáról; az egyik kolostori udvar körvonala látható, a háttérben Bihar sík, zöldellő vidékével.

「諸院子牆周匝，合而為一。大門一重，其餘院門八重。寶臺星列，瓊塔嶬峙。凌晨而觀，則霞霧與飛檐共色；向日而視，則白雲與綺棟同輝。且復青蓮紅蘤，彌漫綠沼；菴沒羅林，鬱茂庭前。僧房外院，皆有四層。重檐龍脊，彫柱金鋪。蔥榥朱扉，雕楹綺栱。印度伽藍數萬，此其最也。」

"Az összes kolostori udvar falai körben összekapcsolódnak, és egyetlen egységes komplexummá állnak össze. A főkapu egyetlen rétegű, a többi udvar kapui nyolc rétegben sorakoznak. A kincses emelvények csillagként rendeződnek el, a drágakő-tornyok magasra törnek. Hajnalban nézve a felhők és a köd együtt színeződnek az egekben táncoló tetőpárkányokkal; napfényben pedig a fehér felhők és a díszes gerendák ragyognak együtt. A kék lótuszok és vörös virágok beborítják a zöld tavakat, az āmalaka (indiai egres vagy alma) erdő pedig dúsan növekszik az udvar előtt. A szerzetesi cellák külső udvarai mind négyemeletesek. A tetők sárkánygerincekkel díszítettek, az oszlopok arannyal vannak borítva, a kapuk vörösre festettek, a faragott gerendák és díszes ívek gazdagon kidolgozottak. India kolostorainak tízezrei közül ez volt a legnagyobb és legkiválóbb."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) 3. tekercs

Lent alatta narancssárga ruhás szerzetesek jöttek-mentek a nyolc előadóterem, a számtalan sztúpa, az öt templom, valamint a diákok és papok számára fenntartott számos kolostorkomplexum, a tágas könyvtárak, a csillagvizsgáló épülete, a tíz tó és a kampusz kerti udvarai között. Talán tanúja volt egy új, Harsha király által megrendelt sárgaréz templom építésének is. Vajon Xuanzang gyakran látogatta a nagy templomot, amely akkoriban is úgy uralhatta Nalandát, ahogyan ma teszi? A most 3-as számú sztúpának nevezett építményt a hetedik században kibővítették és gyönyörűen feldíszítették; az eredeti épület alapjait két évszázaddal korábban fektethették le. Xuanzang említést tesz egy kb 90m magas nagy templomról, amely "a bodh-gajai Mahábódhi-templom formáját idézi".

A 3-as számú sztúpa, a nalandai kolostor nagy sztúpájának maradványai,
amely némi hasonlóságot mutat a bodh-gajai templommal. (Archaeological Survey of India).

Amikor Xuanzang Nalandában járt, az intézmény már hét évszázada létezhetett. Egymást követő indiai királyok járultak hozzá a jólétéhez. A kolostort gazdagon dotálta többek között Magadha királya is, aki elrendelte, hogy száz falu bevételeit Nalanda fenntartására fordítsák. Nap mint nap e falvak kétszáz házaspárja szállított több száz font rizst, vajat és tejet. Ruházatról, élelemről, fekhelyekről és gyógyszerekről is gondoskodtak.

Xuanzang minden nap kapott 120 bétel-levelet rágcsáláshoz, húsz areca-diót (a bétel-pálma egy fajtája), ugyanennyi kardamomot, egy uncia kámfort és körülbelül másfél font Mahasali-rizst. Emlékezett rá, hogy ez a rizs, amely csak Magadhában termett, olyan nagy szemű volt, mint a fekete bab, illatos, kitűnő ízű és fénylő színű. Napi adagja ghee-t (tisztított vajat) és más alapvető élelmiszereket is tartalmazott.

Az időméréshez víziórákat használtak. Az egész nap tanulási és szertartási időszakokra volt osztva. Minden reggel gongszó emlékeztette a szerzeteseket a fürdési órára. "Néha százan, néha több ezren" hagyták el egyszerre szobáikat, hogy megfürödjenek Nalanda tíz tavának egyikében.

Így hát magunk elé képzelhetjük Xuanzangot, amint zarándoktársaival elindul a hűvös, kora reggeli órákban. A fürdőt Buddha, a Bódhiszattvák, Tárá és Harití, az Anyaistennő szent szobrai előtti tiszteletadás követte, vagy az egyes szerzetesek celláiban, vagy a tágas udvarokon. A szerzetesek füstölőt és virágokat ajánlottak fel, lámpásokat gyújtottak imádatuk jeléül, Harití esetében pedig ételt is felszolgáltak. Sem Xuanzang, sem Yijing, aki 675-től 695-ig tartózkodott Nalandában, nem tett említést tantrikus ábrázolásokról, de ezek talán csak később jelentek meg.

A nyilvános előadások után bőséges étkezés következett, amelyet valószínűleg közvetlenül a szerzetesek celláiba vittek, mivel úgy tűnik, nem voltak közösségi konyhák vagy közös étkezők. Négy dobpörgetés, egy kagylókürt megfújása, majd további két dobütés hirdette meg a delet.

A tanulmányok és a viták egészen szürkületig folytatódtak, amikor is megkezdődött az esti szertartás. Nalandában a kolostor hatalmas mérete miatt – ahelyett, hogy a szerzetesek a központi sztúpát háromszor körbejárva végezték volna gyakorlatukat – egy előénekest küldtek, hogy énekeljen és mantrákat zengjen a háromszáz lakóegység körül. Előtte világi szolgák és gyermekek haladtak, füstölőt, lámpásokat és virágokat vive. "Minden csarnoknál elénekelte a szertartást, alkalmanként három-öt slokát (versszakot) zengve emelt hangon, így a hang mindenütt hallható volt." 「於一院唱，三五偈聲，通於各院。」 Úgy tűnik, létezett egy olyan esti szertartás is, amelyben egy felolvasó válogatott szövegeket kántált. Az éjszakát szintén őrváltásokra osztották; az elsőt és a harmadikat meditációval és kántálással töltötték, a középső órákban pedig a szerzetesek megpihenhettek.

Még ha csak harmadannyi szerzetes élt is Nalandában, mint a Huili által megadott 10 000 fős létszám, a telihold fényénél az indiai éjszakában kántáló szerzetesek ezreinek hangja lenyűgöző lehetett. Mély hangjukon újra és újra ismételték a szútrákat. Végül felhangzott a kagylókürtök hosszú, merengő sípja. Csend; a szerzetesek pedig zajtalanul tértek vissza celláikba, hogy meditáljanak vagy aludjanak.

Elefántháton Radzsagrihába 骑着大象前往王舍城

A legtöbb szerzetesnek két világi segítő állt rendelkezésére, hogy ellássák szükségleteiket. Mint ilyen messziről érkezett különleges vendég, Xuanzang is kapott két segítőt, valamint az egyetemen kívüli kirándulásaihoz gyaloghintót vagy elefántot biztosítottak számára. A több ezer vendég és vendéglátó szerzetes közül mindössze tíz személy részesült ilyen kiváltságokban. Az elefántháton való közlekedés általában nem az átlagpolgárok előjoga volt; az ilyen utazás vallási körmenetekre és királyi használatra korlátozódott. Xuanzang később ismét elefántháton ült majd egy dicsőséges vallási felvonuláson Harsha király nagy hitvitája alkalmával. Sőt, Harsha király szokatlan gesztusként a legjobb elefántját ajándékozza majd neki a Kínába vezető hazautazáshoz.

Elefántja nyergén magasan ülve meglátogatta Radzsagriha (a modern Radzsír) szent helyeit, ahol a Buddha élete során számos hosszú időszakot töltött. Ez volt Magadha királyságának központi pontja, ahol Bimbiszára király (i. e. 544–493 körül) a fővárosát alapította a Buddha idejében. Xuanzang leírása megmagyarázza, miért:

「崇山四固，宛若外城。西通隘口，北闢峻途。東西長，南北狹。」

"A magas hegyek minden oldalról körülzárják, mintha egy külső várfalat alkotnának. Nyugaton szűk átjáró vezet be, északon meredek, nehezen járható út nyílik. Kelet–nyugati irányban hosszú, észak–déli irányban keskeny."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 9. tekercs eleje

Képzeljük el Xuanzangot, amint az elefánt hátán lévő magas pihenőhelyéről jegyzeteket készít erről a nagyszerű természetes erődről. Xuanzang felidézett egy Radzsagrihához kapcsolódó színes legendát is, amely jól illeszkedik ebbe a drámai tájba. Ez a Buddha története, amint megszelídíti a vad Nálágiri elefántot – ez az esemény jelzi a nyolc csoda közül az utolsót, és a hagyományos zarándokhelyek sorában is az utolsó állomás.

A dráma akkor bontakozott ki, amikor a Buddha néhány tanítványával Radzsagriha városát járta, hogy ételt gyűjtsön. A palotaőrök a gonosz Dévadatta felbujtására elkábítottak egy elefántot. Ez a "buddhista gonosztevő" már többször megkísérelte meggyilkolni a Buddhát, de mindannyiszor kudarcot vallott; ezúttal azonban úgy érezte, biztosan sikerrel jár. Az megvadult elefánt végigvágtatott a városon, mindenütt pánikot keltve; éppen csak a földre taszította és azonnal megölte gondozóját, amikor meglátta a Mester sugárzását. Az elefánt nyomban bocsánatért esedezett, és térdre borult Buddha előtt.

Felkapaszkodás a Keselyű-csúcshoz 攀登灵鹫山

Xuanzang bizonyára alig várta, hogy megmássza a Keselyű-csúcsot (Gridhrakúta), ahol Buddha a feltételezések szerint legfontosabb beszédeinek egy részét tartotta; köztük a Lótusz-szútrát (T0262 妙法蓮華經), amely hatalmas népszerűségnek örvendett Kínában. Radzsagrihától északkeletre, a mai Csatha-domb egyik nyúlványán található az óvárost körülvevő öt hegy közül ez a leglátványosabb. Xuanzang feljegyezte, hogy a hegyoldalban tiszta források, sűrű lombozatú fák és rendkívüli sziklaalakzatok találhatóak. Ez ma is így van. Bozótos bokrok, talán kevesebb fa, de narancssárga és fekete csíkos sziklák tarkítják a domboldalt, míg a csúcson fehérrel erezett szürke sziklák láthatóak, mindegyik különös, szinte gyötrődő formájú. Vannak, akik keselyű alakot látnak bennük, mások pedig úgy írják le a csúcsot, mint a keselyűk pihenőhelyét.

A domb lábánál kezdődik Bimbiszára király útja.

「頻毗娑羅王欲聞法故，發人徒，自山麓至峰崿，跨谷凌巖，編石為階，闊十餘步，長五六里。」

"Bimbiszára rádzsa [király] (頻毗娑羅王), mivel hallani akarta a Dharmát, embereket küldött ki, hogy a hegy lábától a csúcsig, völgyeken és sziklákon át haladva, kövekből lépcsőt építsenek. A lépcső szélessége több mint tíz lépés volt, hossza pedig öt-hat li."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 9. tekercs

Az út közepén Xuanzang két kis sztúpát figyelt meg: az egyiket "A harci szekérről való leszállásnak" hívták, mert a király, amikor odaért, gyalog ment tovább. A másikat "A tömeg visszaküldésének" nevezték, mert a király itt vált el a köznéptől, és nem engedte, hogy továbbmenjenek vele. A durva, megmunkálatlan kövekből álló Bimbiszára-úton kapaszkodva, ott megállva, ahol a király is megállt, és útközben a hegyi barlangokat felfedezve érhető el a Keselyű-csúcs tetején lévő lapos terasz. Időtlenség hatja át a levegőt. Xuanzang biztosan elvégezte imáit és virágfelajánlásait a csúcson, emlékezve arra, hogy a jámbor Faxian is így tett, és két évszázaddal korábban az éjszakát meditációval töltötte ugyanezen a csúcson. India más részein és Srí Lankán a buddhista közösségek a helyi dombokat és hegyeket szent helyeknek tekintették, amelyeket alapítójuk áldása övez.

Az emlékezés jelképeként Xuanzang egy arany szobrot szerzett, amely azt a Buddhát mintázta, amint a Lótusz-szútrát hirdeti a Keselyű-csúcson. Ez volt a hatodik a híres képmások közül, amelyeket visszavitt Kínába az eredeti ereklyék utáni folyamatos kutatása részeként. A hetedik, egyben utolsó képmás szintén aranyból készült, és a Bodh-Gajától nem messze fekvő Pragbodhi-hegyről származott.

A hegyről elefántháton leereszkedve Xuanzang valószínűleg az óváros északi kapuján ment keresztül, hogy meglátogassa a híres meleg forrásokat, ahol a Buddha tanítványa, Ánanda fürdött. A közelben volt Kalandaka Venuvanája, vagyis a Bambuszliget, amely vélhetően az első földdarab volt, amelyet a korai buddhistáknak átengedtek. Később ez a gyönyörű kert, amelyet Bimbiszára király ajándékozott nekik, az Úr Buddha egyik kedvenc helyévé vált, ahol megvilágosodása után tartózkodott.

Körülbelül hat li-re (kb 2700m) délnyugatra a Bambuszligettől Xuanzang egy másik bambuszerdőt és egy nagy barlangot látogatott meg. Érdeklődése teológiai jellegű volt. Ez az a hely, ahol néhány hónappal a Buddha végső nirvánája után Kásjapa, egy rangidős szerzetes elnökölt azon a gyűlésen, amelyen rögzítették a buddhista kánont, a Tripitakát, vagyis a "Három Kosarat" (三藏). A kánont gyakorlatilag úgy hozták létre, hogy Kásjapa ötszáz szerzetest kérdezett ki arról, mit mondott Buddha. Xuanzang elmeséli, hogy Kásjapa azt mondta Ánandának:

「大迦葉謂阿難曰：『如來常讚汝於弟子中多聞第一，解法無遺。今可昇座，為諸大眾誦出經藏。』」

"A Tathágata [Buddha] gyakran dicsért téged a szerzetesek között, mondván, hogy te vagy a legműveltebb tanítvány, és minden Dharmát megértesz. Most foglald el a széket, hogy elszavald a Szútra-pitakát, azaz az összes szentírást a gyülekezet számára." "Mahākāśyapa (大迦葉) így szólt Anandahoz: 'A Tathāgata mindig dicsért téged, mint aki a tanítványok között a sokat hallott (legtanultabb) első, aki a Dharmát teljesen, hiánytalanul megérti. Most lépj fel az emelvényre, és a nagy gyülekezet előtt mondd el és add elő a szútra-gyűjteményt.' "

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 9. tekercs

Miután Kásjapa ezt kimondta, Ánanda felállt, hódolatát fejezte ki azon távoli hely irányába, ahol a Buddha a nirvánába lépett, majd helyet foglalt a széken, és elszavalta a szentiratokat. A szerzetesek figyelmesen hallgatták, és szóban kijavították, amit mondott. Ezért kezdődik minden szútra úgy: "Így hallottam" (如是我聞) – itt ugyanis Ánanda beszél. Így jött létre a Buddha beszédeinek első összeállítása, amelyet akkor még nem írtak le. Ez a két szó a buddhizmus történetének leghíresebb formulája. Minden kanonikus szútra ezekkel a szavakkal kezdődik, mintegy hitelesítő pecsétként jelezve, hogy a szöveg közvetlenül a Buddha tanítványától, Ánandától származik.

Ugyanezen az Első Zsinaton Upáli fejtette ki a Vinaja-pitakát (律藏), a fegyelmi szabályokat. Magyarul leggyakrabban a „Fegyelem Kosaraként” hivatkozunk rá. Míg a Szútrák a tanításokat és a filozófiát tartalmazzák, a Vinaja a buddhista közösség (Szangha) mindennapi életének gyakorlati útmutatója. A harmadik kosarat, az Abhidharmát (論藏), amely a tanítás skolasztikus kidolgozását tartalmazza, maga Kásjapa végezte el. Magyarul leggyakrabban a „Fejtegetések Kosaraként” vagy „Magasabb szintű Tan Kosaraként” hivatkozunk rá. Xuanzang életrajzírója szerint tartottak egy második gyűlést is, amelyen a világi hívek és a megvilágosodott bölcsek egyaránt részt vettek.

Előadásokon Nalandában 在那烂陀寺讲学

A közeli szent helyek bejárása után Xuanzang visszatért Nalandába, és végre lehetősége nyílt hallgatni mesterét, a Tisztelt Silabhadrát (Jièxián 戒賢), amint az alapvető Jógácsára (唯識宗) szentírásokról ad elő, amelyeknek korábban csak egy töredéke jutott el Kínába. Xuanzang végre meglelte azt a páratlan tanítót abban a buddhista iskolában, amely eredetileg is arra ösztönözte, hogy elhagyja Kínát. Tőle tanulhatta meg a mesterről tanítványra szálló tiszta hagyományt, amely Aszangával (Wúzhù 無著, i. sz. 4. század) kezdődött, majd Vasubandhuval (Shìqīn 世親 4–5. század) folytatódott, akik mindketten Nalandába jöttek (egyikük Pesavaról, másikuk Ajodhjából).

A Jógácsára iskola e két kiválósága után a láncolat következő tagja Dignága (Chényuà 陳那 5. sz. vége – 6. sz.) volt, az "Új Logika" megalapítója, aki pedig Dharmapalát (Hùfǎ 護法 6–7. sz.) tanította, aki Xuanzang érkezése előtt volt a nalandai kolostor feje. Végül ott volt Silabhadra, a Tisztelt Tanító, aki Dharmapala tanítványa volt és követte őt a tisztségben, és aki oly nagy örömmel fogadta Xuanzangot tanítványául.

Egy tizenöt hónapos időszak alatt a Tisztelt Tanító – akiről egyesek azt mondták, 104 éves – nem kevesebb mint háromszor fejtette ki "Értekezés a jóga-gyakorlók szintjeiről" (T1579 瑜伽師地論, Yogācārabhūmi-śāstra) című művet. Xuanzang minden egyes alkalommal figyelmesen hallgatta. Dicsérte mesterét, amiért tisztázta a legvontatottabb pontokat is. Egy híres levelében Xuanzang így írt a Tisztelt Tanítóról:

「博綜眾籍……小大兼通，乃至外道書雲。無不諷誦，洞在心源。詞理倫密，辯博清遠。由此緇素仰之，號為印度法主。」

"Széles körben tanulmányozta a különféle könyveket, nagy és kicsi tanításokat egyaránt átfogott, még a nem-buddhista (külső tanok) írásait is. Mindet fel tudta idézni és recitálni, mélyen a szívének forrásába vésve. Szavai és gondolatai rendezettek, finoman összhangban állók; vitái tágak, tiszták és messze hatók. Ezért mind a szerzetesek, mind a világiak tisztelték őt, és „India Dharma-urának” nevezték."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) 3. tekercs

Xuanzang nyelvtan, logika és szanszkrit kurzusokon is részt vett. Életrajzírója megszakítja az elbeszélést, hogy beillesszen egy háromoldalas összefoglalót a szanszkrit nyelvtanról. Huilit láthatóan lenyűgözték Xuanzang nyelvi készségei és úgy gondolhatta, a szerzetes szakértelmét leginkább a szanszkrit nyelvtan összetettségének bemutatásával szemléltetheti kínai közönsége számára.

Maga Xuanzang is felismerte, hogy az indiaiak saját nyelvük szakértő tudósai, és meg akarta mutatni, hogy a szanszkrit szerkezete teljesen eltér a kínaitól. Megjegyezte, hogy "aki jártas a nyelvben, az kétértelműség nélkül írhatja meg műveit, és a legelegánsabb módon fejezheti ki magát" 「聲明者，釋詁訓字，資乎言議，使人通曉，語無疑昧，演說方軌，斯最為先。」. A szanszkrit nyelv e finom megbecsülése, amelyet Xuanzang oly sok éven át tanulmányozott Kínában és Kasmírban, előrevetíti későbbi pályafutását a szanszkrit szövegek kínaivá fordítójaként. Élete későbbi éveiben az elme kalandjaira szorítkozott: 19 évet töltött a buddhista szentiratok fordításával. Fokozatosan rájött, hogy az indiai és a kínai buddhizmus közötti különbség "sokkal többet foglalt magában, mint egy szöveg hiányzó fejezeteit".

Minél tovább maradt, annál inkább lenyűgözte őt Nalanda egész légköre.

A papok, szám szerint több ezren, a legkiválóbb képességű és tehetségű férfiak. Tekintélyük jelenleg igen nagy, és sok százan vannak olyanok, akiknek hírneve gyorsan elterjedt a távoli vidékeken is. Magatartásuk tiszta és feddhetetlen. ... E kolostor szabályai szigorúak, és minden pap köteles betartani azokat. A nap nem elegendő a mélyenszántó kérdések feltevésére és megválaszolására. Reggeltől estig vitáznak, az idősek és a fiatalok kölcsönösen segítik egymást. Azokat, akik nem tudnak a Tripitaka [kánon] alapján kérdéseket megvitatni, kevésbé becsülik, és szégyenükben kénytelenek elrejtőzni. Emiatt a távoli városokból is özönlenek ide a tanult emberek, akik vágynak a vitákban való gyors hírnév szerzésére, hogy eloszlassák kételyeiket, és (bölcsességük) folyamai messze és széles körben szétáradnak.

Több ezer szerzetes élt a kolostor-egyetemen, és úgy tűnik, világi kutatók és nem-buddhista tudósok is folytattak ott tanulmányokat. Naponta száz szószéket állítottak fel az előadások megtartásához, amelyeken a hallgatók mulasztás nélkül részt vettek. A szerzetesek a mahájána buddhizmust és a hinayana buddhizmus 18 iskoláját tanulmányozták, valamint olyan indiai tárgyakat, mint a Védák, a logika, a nyelvtan, a filozófia, az orvostudomány, a matematika, a szanszkrit és a csillagászat, továbbá az irodalmat és a mágiával foglalkozó műveket.

Ilyen széles tanterv azon az elven alapult, hogy a logikát, a nyelvtant és az irodalmat az ellenfelek legyőzése érdekében tanulmányozzák; az orvostudományt mások egészségének szolgálatáért; a metafizikát pedig az önismeret megszerzéséért.

Xuanzangot természetesen a legmagasabb szintre osztották be. Ez azoknak volt fenntartva, akik már ötven könyvet elsajátítottak – ez egy igen válogatott csoport volt, amely Xuanzang érkezésekor mindössze kilenc szerzetesből állt. A Tisztelt Silabhadra kivétel nélkül minden szútrát és értekezést elolvasott és átlátott; az általa betöltött magas rangot kiemelkedő erényének, tudásának és korának köszönhette.

Tanítás és írás Nalandában 在那烂陀寺讲学与著书

642 végén, egy több évig tartó, az egész indiai kontinenst érintő utazás után Xuanzang visszatért Nalandába egy újabb tanulmányi időszakra. A Tisztelt Tanító felkérte őt, hogy tartson előadásokat az Yogachara szövegekről. Xuanzang eleget tett a kérésnek, és megírt egy 3000 versszakos értekezést "A tanítás harmóniája" címmel, amely sajnos nem maradt fenn. A tisztelt Silabhadra nagyra tartotta a művet és széles körben olvasták.

Xuanzang rájött, hogy léteznek olyan szövegek, amelyeket indiai szerzetestársai nem ismertek, mint például a "Hit ébredése a mahájánában" (Dàshèng Qǐxìn Lùn T1666 大乘起信論 ~Mahāyāna Śraddhotpāda Śāstra), és feltehetően a híres Szív-szútra (Bānrě Bōluómìduō Xīnjīng T0251 般若波羅蜜多心經) is, amely Kínában hamarabb ismert volt, mint Indiában. Így Xuanzang nem csupán az indiai tudás passzív befogadója, hanem a kínai kultúra aktív átadója is lehetett.

A Tisztelt Tanító, felismerve Xuanzang képességeit, beválasztotta őt abba a négy szerzetes közé, akiknek Orisszában kellett vitázniuk a hinayana irányzat képviselőivel. A másik három szerzetes egyáltalán nem volt biztos a sikerben. Xuanzang azonban így szólt hozzájuk:

「我在本國及迦濕彌羅國，已遍學小乘諸部三藏，深知其旨。」

"Saját hazámban és Kasmír (迦濕彌羅) országában már teljesen elsajátítottam a kis jármű (Hīnayāna) különböző iskoláinak Három Kosarát (Tripiṭakáját), és mélyen megértettem azok lényegét"

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) 5. tekercs

Majd bármely kínaihoz méltó, szerénykedő hangnemben hozzátette:

「玄奘淺學，慧力微薄，當能對之，願勿憂也。若其有敗，自是支那僧無能, 與諸德無涉。」

"Xuanzang felszínes tudású és csekély bölcsességű, de képes lesz válaszolni; kérlek, ne aggódjatok emiatt. Ha esetleg vereséget szenvedne, az csupán azt jelentené, hogy ez a kínai szerzetes nem elég képzett – ez semmilyen módon nem érinti a tiszteletreméltó mestereket."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) 5. tekercs

Xuanzang utolsó találkozása Silabhadrával Kínába indulása előtt jól mutatja, hogy a Tisztelt Tanító mennyire értékelte Xuanzang küldetését. Miután Nalanda szerzetesei sürgették, hogy maradjon, mivel szerintük Kína csupán egy peremvidék és "gonosz ország", elvitték őt Silabhadrához, hogy Xuanzang kifejthesse szándékait.

Xuanzang kifejezte India iránti szeretetét és háláját, amiért Silabhadra elmagyarázta neki az "Értekezés a jóga-gyakorlók szintjeiről" (T1579 瑜伽師地論, Yogācārabhūmi-śāstra) című művet. Elmondta, hogy felkereste a szent helyeket, és hallotta a különböző iskolák mélyenszántó kifejtéseit. Mindazonáltal vágyott a visszatérésre, hogy lefordítsa és másoknak is elmagyarázza, amit hallott. Úgy vélte, így hálálhatja meg tanítója kedvességét, és ezért nem kívánt tovább időzni.

A Tisztelt Tanító örömmel válaszolt:

「此菩薩心也，亦我所望。當為裝束，諸人勿留。」

"Ez valóban egy bodhiszattva-szív, és ez az én reményem is. Készítsétek elő az útra, és senki ne tartóztassa fel őt."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) 6. tekercs

Xuanzang hallotta, hogy a Tisztelt Tanító a halálos ágyán felőle érdeklődött. Ezt írta:

「聞之感慟，如中心刺，不自勝任。嗚呼！苦海方迷，法舟遽覆；人天長夜，慧日掩光。哀纏之情，何時而輟！」

"Amikor ezt meghallották, olyan mély megrendülést éreztek, mintha a szívüket tőr szúrta volna át, és nem tudták elviselni érzéseiket. Ó jaj! A szenvedés tengere még mindig zavaros és tévelygő; a Dharma hajója hirtelen elsüllyed. Az emberek és az istenek hosszú éjszakában élnek, és a bölcsesség napjának fénye elhomályosul. Ez a szomorúságba fonódó fájdalom – mikor fog valaha megszűnni?"

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) 5. tekercs

Xuanzang levele a Tisztelt Tanító legkiválóbb tanítványához így folytatódik:

「大護法師昔修德於往因，積功於來世。故能禀和雅之性，懷卓犖之才。襲如來、提婆之德，播龍樹之光。重燃慧炬，復建法幢。爓邪山之火山，塞妄河之湧浪。引疲徒於寶所，示迷路於亨衢。海湊山嵩，法門棟幹。 玄奘尋真之日，幸蒙進接，親承音旨。雖庸愚不敏，在德而化。 及旋歸本國，蒙其款誠誨諭，音聲猶在於耳。冀其長齡，永為軌範。豈期一日永從遷化，痛哉何如！ 仁者長承教義，德位居首，當結懷德之思。奈何！法爾常規，將如之何！願能抑其哀纏之情。」

"A Nagy Dharma-védelmező mester már régen, korábbi életeiben erényt gyűjtött, és jövőbeli életére is felhalmozta az érdemeket. Ezért képes volt szelíd és harmonikus természetet, valamint kivételes tehetséget hordozni. Örökölte Sákjamuni Buddha és Dévadatta (提婆) erényét, és továbbterjesztette Nágárdzsuna (龍樹) fényét. Újra fellobbantotta a bölcsesség fáklyáját, és ismét felállította a Dharma zászlaját. Elzárta a hamis nézetek tüzes hegyeit, és feltartóztatta az illúziók áradó folyamát. A fáradt lényeket a drága cél felé vezette, és az eltévedteket az egyenes útra terelte. Mint tenger és hegyek találkozása, ő volt a Dharma tanításának tartóoszlopa. Amikor Xuanzang az igazság keresésére érkezett, szerencsésen fogadta őt, és személyesen átadta tanításait. Bár szerény és tökéletlen voltam, az ő erényének hatása mégis átalakított. Amikor visszatértem hazámba, még mindig hallottam tanító hangját, amely fülemben csengett. Reméltem, hogy hosszú életet él, és örökké útmutató lesz számunkra. De nem vártam, hogy egyetlen nap alatt végleg eltávozik – milyen fájdalom ez! Te, aki hosszú ideig őrizted a tanítást és a legmagasabb erények birtokosa voltál, most már a múlt részévé váltál. A világ törvénye ilyen – mit lehet tenni ellene? Csak azt kívánom, hogy a gyász fájdalma enyhüljön"

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) 6. tekercsében (卷六) olvasható. Ez Xuanzang levele, melyet Jñānaprabha (Zhishen - 智賢) szerzetesnek írt Indiába.

Szoros kötelék alakult ki Xuanzang és a Tisztelt Silabhadra között, amíg Nalandában tartózkodott. Amikor Xuanzang a Tisztelt Tanító legkiválóbb tanítványának arról írt, milyen nehéz lehet "elnyomni vágyódását az eltávozott Tanító után", vagy azt kívánta, hogy a tanítvány "felülemelkedhessen szomorú érzésein", az olyan volt, mintha Xuanzang részben önmagához beszélne.

VII. fejezet - FILOZÓFUSOK, BARLANGOK ÉS EGY JÓS 第七章：哲学家、山洞与占卜者

Xuanzang útvonala az indiai szubkontinens körül (Nalandától Parvatáig)

Ez a térkép Xuanzang indiai tartózkodásának azon szakaszát mutatja be, amikor elhagyta Nalandát, hogy bejárja a kontinens keleti, déli, majd nyugati részeit. Az út érintette a mai Bengál, Orissa, Andhra Pradesh, Tamil Nadu és Maharashtra államokat. Nem csupán zarándoklat volt ez, hanem tudományos adatgyűjtés. Xuanzang mindenütt kereste a ritka kéziratokat, látogatta a híres kolostorokat és vitázott a helyi tudósokkal. Az út végén, Parvata közelében kezdett el komolyabban foglalkozni a hazatérés gondolatával, miután beteljesítette küldetését: megismerte az indiai buddhizmus szinte minden jelentős iskoláját és szent helyét.

I. sz. 638. A nap legszebb időszaka Indiában – a hajnal. A helyszín a Kapota-kolostor, Nalandától keletre. Xuanzang a Bengal felé vezető útján hódolatát fejezi ki Avalókitésvara bódhiszattva híres szantálfa szobra előtt. Ez egy becses alkotás, amelyet minden oldalról fa korlát vesz körül. Az emberek azért járnak ide, hogy jelleket keressenek, ami azon múlik, sikerül-e megkoszorúzniuk a szobrot virágokkal. Ha a virágok megmaradnak a szobron, a zarándokok hiszik, hogy legbensőbb kívánságaik teljesülnek. Xuanzang letérdel, és három imát mond.

Az első kérése az, hogy ha a virágok a Szantálfa Buddha kezén maradnak, tanulmányai befejezése után biztonságban visszatérhessen saját hazájába. Második imája úgy szól, hogy ha a virágok a Szantálfa Buddha karjain függnek, szülessen újjá a Tusita-mennyországban, hogy Maitréja Buddhát szolgálhassa. A harmadik kérése, hogy ha a virágok a Buddha nyakán maradnak, tudhassa meg, hogy rendelkezik a Buddha-természettel, és a Jövő Buddhájává válhat.

A virágfüzérek mindenütt ott maradnak, ahol kérte, és a Bódhiszattvát teljesen beborítják a virágok.

Különösnek tűnhet, hogy Xuanzang valóban kételkedett a saját Buddha-természetében. Mégis, a Tisztelt Silabhadrával együtt hinni kezdett abban, hogy nem mindenki rendelkezik a Buddha-természettel, és nem mindenki érheti el az üdvözülést.

Xuanzang intellektuális kíváncsisága telhetetlen volt.

Egy olyan időszakban, amikor úgy tűnt, legtöbb célját már elérte, elszánta magát a folytatásra: látni akarta, mi van még ott, meg akarta érteni és fel akarta fedezni az indiai szubkontinens többi részét. Négy éven át, 638-tól 642-ig, Xuanzang bejárta India mindkét partvidékét és a belső területek nagy részét, ami egy több mint 4800 km-es vándorlást jelentett. Talán arról volt szó, hogy miután feltárta a buddhista filozófia és metafizika, valamint az indiai logika és a szanszkrit kapuit, úgy találta, hogy mindig van még mit tudni, mindig van egy újabb iskola, amelyet el kell sajátítani? Egy másik vonzerőt jelenthetett számára, hogy meglátogassa más neves buddhista filozófusok szülőhelyét – a szkeptikus Nágárdzsuna (Lóngshù - 龍樹), a Silabhadra tanítójaként ismert Dharmapála (Hùfǎ - 護法), és a logikus Dignága (Chényuà - 陳那)) szülőföldjét –, ahogyan északon is felkereste azokat a helyeket, amelyek a számára oly sokat jelentő idealista filozófusokhoz, Asangához és Vasubandhuhoz kötődtek.

Valószínűleg utazásának ezen pontján már egyre erősebb vágyat érzett arra, hogy újabb tudományos értekezéseket, a Végső Valóságról szóló diskurzusokat, logikai és nyelvtani műveket, valamint gyógyító szútrákat gyűjtsön más buddhista központokból. Ezeket abba az 527 dobozba pakolhatta be, amelyeket később magával vitt Kínába. Xuanzang nemcsak önmaga számára kereste az igazságot, hanem 224 szútrát és 192 értekezést gyűjtött össze mahayana művekből, valamint hat hinayana iskola mondásait, fegyelmi szabályait és értekezéseit – hogy egyfajta "igazságok könyvtárát" hozza létre. Otthon maradt kínai honfitársainak így soha többé nem kellene összezavarodniuk a változó fordítások miatt; maguk olvashatnák a szövegeket az eredeti forrásokból.

Xuanzang "Dharma Mesterévé" vált, de egyben felfedező is, aki élvezte a kalandot. Ismerte a szomszédos országok csábítását, a távoli horizont ködét, India vad és félelmetes vidékeinek vonzerejét, sőt még a határain túli országokét is – mint Szimhala (Srí Lanka) és Perzsia (Irán). Mindig éhezett a tapasztalatra, ahogyan a tudásra is. Energiája India legforróbb részein is figyelemre méltó volt. Még a Gangesz torkolatvidékén is azt mondta, hogy az éghajlat "lágy és kellemes a tenger miatt". Kevesen értenének egyet vele, hacsak a hetedik század éghajlata nem tért el drasztikusan a mostanitól. Vagy az is lehet, hogy a buddhista ideál inspirálta, ahogyan azt Huili megfogalmazta:

「若向東行……

莫思疲極，
莫思睡眠，
莫思飲食，
莫思晝夜，
莫思寒暑；
一切莫憂，
一念莫廢。」

"Ha kelet felé indulsz az úton…

Ne gondolj a kimerültségre,
ne gondolj az alvásra,
ne gondolj az evésre és ivásra,
ne gondolj a nappalra és éjszakára,
ne gondolj a hidegre és melegre.
Semmin ne aggódj,
és egyetlen pillanatnyi figyelmet se hagyj el!"

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》)

Utazás a keleti partvidéken 沿着东海岸旅行

Xuanzang írásos beszámolója az India többi részén meglátogatott királyságokról jóval kevésbé részletes, mint Észak-India leírása, és sokkal bizonytalanabb az egyes helyeken töltött időtartamot illetően. Azt azonban tudjuk, hogy időt töltött Irana királyságában, Nalandától keletre, a mai Nyugat-Bengál területén. Jelentése szerint tíz kolostor és négyezer szerzetes élt a környéken. Itt ismét elmerült a hinayana szentírások tanulmányozásában – olyan könyvekéiben, amelyek a legtávolabb álltak saját idealista meggyőződésétől. Innentől Xuanzang a Gangesz folyót követte, amíg el nem érte a mai Bangladest, amely akkoriban vad elefántok, orrszarvúk, farkasok és fekete párducok lakta sűrű erdőkből állt. Északi irányba tartva a zarándok elérte Asszámot.

「地卑濕，稼穡時。波捺娑果、熏若果，雖多，人所貴重。泉流交帶，池沼相連。氣序和暢……王，婆羅門種……性好學，國內俊彥自遠方至。雖不信佛，而尊重博學之沙門。」

"A pónásza (波捺娑果) és a sunja (熏若果) ugyan nagy mennyiségben terem, de az emberek nagyra becsülik őket. Forrásvizek keresztezik egymást, tavak és vízgyűjtők láncolódnak össze. Az éghajlat enyhe és kiegyensúlyozott. Az uralkodó bráhmin kasztból származik. Természete a tanulást kedveli, és az ország legkiválóbb emberei még távoli vidékekről is eljönnek ide. Bár nem hisz a buddhizmusban, mégis tiszteli a művelt szerzeteseket."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 9. tekercs

Később Xuanzang e király meghívására – bár az hindu volt – ismét ellátogatott Asszámba. Ott megtudta, hogy a kínai Sichuan határai mindössze két havi járóföldre vannak. Azonban a hegyek és folyók tele voltak mérges kígyókkal és mérgező gőzökkel. Amikor délebbre járt a part mentén, Szamatatánál (a mai Dakka közelében), hat keletebbre fekvő királyságról hallott; köztük a mai Burma, Thaiföld, Kambodzsa és Vietnám területéről.

Talán elfogta a honvágy, mielőtt visszafordult volna India felé, újra keresztezve a "Gangesz összes torkolatát" – ahogy a modern térképek hívják –, hogy elérje azt a híres kikötővárost, ahonnan a jámbor Faxian és Yijing is megtette tengeri útját vissza Kínába! Ott, Tamraliptiben (Tamluk), Calcuttától délnyugatra hallotta, hogy az óceán közepén van egy Szimhala (Srí Lanka) nevű ország, amely a korai buddhizmus tudósairól nevezetes. Egy dél-indiai, akivel találkozott, elmagyarázta neki, hogy ez a szent sziget több ezer mérföldre van. Ne menjen tengeren a viharok és a rossz időjárás veszélyei miatt; sokkal jobb lenne dél felé menni Orisszán keresztül, megnézni a keleti part menti szent emlékeket, beszélni a tudósokkal, és addig utazni, amíg el nem éri India legdélebbi csücskét. Onnan néhány nap alatt hajóval átkelhet a Palk-szoroson és elérheti Szimhalát.

Így is tett.

Amikor Odra országába (Orissza) ért, száz buddhista kolostort és "számtalan testvért, mind mahájánistát" talált. Több mint tíz Asóka-sztúpa állt ott, ahol Buddha tanított. "Az ország délnyugati részén volt a Puspagiri-kolostor." 「國西南境有補澀波祇釐僧伽藍。」 Xuanzang leírása rejtély maradt a régészeti leletek hiányában, amelyek bizonyíthatták volna, egészen a közelmúltbeli ásatásokig, amelyek felszínre hozták Kelet-India legrégebbi Asóka-kori sztúpáját és egy nevét viselő kőfeliratot, amely az i. e. 3. századból származik.

Xuanzang megállt egy orisszai kikötővárosban. A forró trópusi éjszakákon, amikor az ég tiszta és felhőtlen volt, néha úgy képzelte, hogy látja

「遙見佛牙窣堵波頭寶珠熠熠，流光若明星懸於虛空。」

"Távolról meglátták a Buddha fogereklyéjét őrző sztúpát, amelynek tetején a drágakő fényesen ragyogott. Sugárzó fénye úgy tűnt, mintha fénylő csillag lenne, amely az üres égboltban függ."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 11. tekercsében (卷十一) található, a Seng-ka-lo (Siṃhala - 僧伽羅) országról szóló fejezetben.

Ez a Szimhalából (amely legalább 1000 mérföldre van a tengeren) érkező kisugárzásokról való ábrándozás nagy ellentétben áll a vitákban tanúsított precizitásával, a filozófiai kérdésekben mutatott finom megkülönböztető képességével és általános tudósítói pontosságával. Úgy tűnik, ez inkább egyfajta képzeletbeli ugrás volt, amelyben a Fog-templom a dél-indiai hosszú utazásának hívogató csillagává vált.

Egy sziklatemplom felfedezése Dél-Kószala területén 在南乔萨罗探索石窟寺

A következő fontos buddhista központ, amelyet Xuanzang meglátogatott, Dél-Kószala volt.

「恭建那補羅國，周六千餘里。山嶺相連，林藪相次。國大都城周四十餘里。土地膏腴，稼穡豐盛。城邑鱗次，人庶殷富。其形魁健，其色黧黑。王，剎帝利也……性崇仁惠。伽藍百餘所，僧徒萬餘人，並學大乘法。」

"Konkanapura (恭建那補羅國 ősi kirlyság volt a mai India területén) területe több mint hatezer li kerületű. Hegyláncok kapcsolódnak egymáshoz, erdők és ligetek követik egymást. A főváros kerülete több mint negyven li. A föld termékeny és gazdag, a mezőgazdaság bőséges termést hoz. A városok sűrűn helyezkednek el, a népesség nagy és virágzó. Lakóinak termete erős és magas, bőrszínük sötétbarna. Az uralkodó ksatrija (剎帝利) kasztból való, és természete jóságos és könyörületes. Több mint száz kolostor van, és több mint tízezer szerzetes él itt, akik mind a Mahāyāna (Nagy Jármű) tanításait követik."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 10. tekercsében (卷十) található.

Dél-Kószala a híres Nágárdzsuna otthonaként volt ismert, aki a feltételezések szerint i. sz. 100–200 körül élt. Nágárdzsuna volt a buddhizmus Mádhyamika (Középút) iskolájának alapítója, amelynek főbb eszméi a mai napig fennmaradtak Tibetben, Kínában és Japánban. A Mádhyamika iskola (中觀派 Zhōngguān pài) különösen a Tökéletes Bölcsesség Szútra (T0220 大般若波羅蜜多經) rendszerezéséről volt nevezetes. A Mádhyamika jelentése "középső": a mádhjamikák azok, akik a középső utat választják az állítás és a tagadás között.

Nágárdzsuna (Lóngshù - 龍樹) azok közé tartozott, akik kidolgozták az Üresség (空) mahájána koncepcióját, és szembehelyezkedtek a létezés és nem-létezés merev kategóriáival, középutat keresve az igenlés és a tagadás között. Hitt abban, hogy az üdvösséghez vezető út a valótlanságon vagy az ürességen való elmélkedés. Az Üresség tana új alapot adott a buddhista művészetnek is, mivel lehetővé tette Buddha ábrázolását anélkül, hogy azt állítanák, ez a valóság hű képe; sokkal inkább annak halvány tükröződéseként tekintettek rá.

Amíg Xuanzang Dél-Kószala területén tartózkodott, hallott néhányat azokból a legendákból, amelyek "e második Buddha" köré nőttek, ahogyan Nágárdzsuna mestert néha nevezték. Több legenda is szólt Nágárdzsuna mágusi képességeiről, de az egyik, amelyet Xuanzang lejegyzett, arról szólt, hogyan vájatott a király egy kolostort Nágárdzsuna számára a hegyekben, és hogyan fogyott el a pénze. A kolostor – melyet néha Galamb-kolostornak hívtak – rendkívüli hely volt kerengőkkel és fenséges termekkel:

「精舍四周，層軒五重……其中佛像，規制崇偉，範金而成，奇工極妙。其石室穴牖，光照其中。」

"A kolostor (精舍) körül több szinten emelkedő, ötszintes építmények állnak. Bennük a Buddha-szobor méltóságteljes és hatalmas, aranyból formálták, kivételesen finom és csodálatos mestermunkával. A kőbe vájt cellákon nyílások vannak, amelyeken át a fény bevilágít, megvilágítva a belső teret."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 11. tekercsében (卷十一) olvasható, a Mahárástra (Móhēlázhà - 摩訶剌侘) országról szóló részben.

És ami még izgalmasabb:

「高峯泉流，飛湍各座，環遶側軒，出於戶外。」

"A magas hegyekből források fakadnak, a víz zuhatagként tör elő, és mindenütt lecsapódó patakok formájában áramlik. Ezek körülölelik az oldalsó épületrészeket, és a víz egészen az ajtók küszöbéig eljut."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 11. tekercsében (卷十一) olvasható, a Mahárástra (Móhēlázhà - 摩訶剌侘) országról szóló részben.

Ám a kolostor építése során a király kincstára kimerült, és Nágárdzsuna ekkor bőséges forrást biztosított azzal, hogy a sziklákat arannyá változtatta!

Ezt a csodálatos, sziklába vájt, arany Buddhákkal és zúgó vízesésekkel díszített kolostort a jámbor Faxian is leírta, amikor két évszázaddal korábban Indiában járt. A barlangok különösen jól alkalmazkodtak az indiai éghajlathoz, mivel nyáron hűvösek, télen pedig melegek. Több ilyen kolostorbarlang, mint például Ellóra és Adzsanta, méretében hasonlóan monumentális; szobraik és falfestményeik világhírűek.

Az 1950-es években, a kínai kommunista felfordulás idején Wu Chengen regény formájában mesélte újra Xuanzang nyugati utazását. Nagy valószínűséggel Liang Sicheng (1901–1972) írásairól vagy az ő sorsáról szóló visszaemlékezésekről van szó. Ő volt az, aki az 1950-es években kétségbeesetten próbálta menteni Peking és Kína régi épületeit, templomait a lebontástól. Bár ő elsősorban építészettörténész volt, írásai (melyek gyakran líraiak és drámaiak) pontosan ilyen részletességgel írták le az elhagyatott kolostorok belső világát, a "sziklába vágott ablakokat" és a porlepte szobrokat. A könyvben kísérteties leírás olvasható arról, ahogy Xuanzang meglátogat egy, a hegy oldalába mélyen benyúló barlangot. A barlangot egy démon lakta, és az emberek féltek belépni. Pavilonjai romokban hevertek. Xuanzang kidőlt gyertyatartókat, pókhálókat és koromsötét csarnokokat talált. Ékköves függönyök mögött a Múlt, a Jelen és a Jövő Három Buddhájának szobrai álltak. Xuanzang leborult előttük, szomorúságot és hideget érezve. Azután letörölte a port a Buddhák előtti oltárról. Minél mélyebbre ment a hegyben, annál magasabbak voltak a csarnokok. Több udvaron áthaladva megmászott egy magas tornyot. Egy róka – vagy macska? – szaladt el a lába mellett. Az egyik épület a szútrák, a pálmalevelekre írt szanszkrit szövegek tárolására szolgált, melyeket ekkorra már por és penész borított. Denevérek szárnycsattogását hallotta, amint egy magas, ülő, jádéval borított Buddha-alakhoz ért. Fáklyájának pislákoló fényében szinte úgy tűnt, mintha a Buddha életre kelt volna a felfedezés és a jutalom pillanatában.

Andhra és a Dél felfedezése 探索安达罗与印度南部

Dél-Kószala után – ahol hallotta, hogy a király pártolja a tudományokat és a művészeteket, s ahol száz kolostorban tízezer szerzetes élt – Xuanzang egy hatalmas erdőn keresztül a part felé vette az irányt, a Gódávari és a Krisna folyók között fekvő ősi Andhra Királyságba. Feljegyezte, hogy ott húsz kolostor és ötezer szerzetes volt. Ez volt a hazája a nagy logikusnak, Dignágának, akinek írásait Xuanzang nagyon jól ismerte; tanulmányozta őket Kasmírban és nemrég Dél-Kószalában is. Egy kősztúpa jelölte azt a helyet, ahol Dignága megalkotta klasszikus művét, a Logikai értekezést. Xuanzang lejegyezte azt a legendát is, miszerint Dignága hallgatott Mandzsusríra, a Bölcsesség Bódhiszattvájára – ez a történet hivatott bemutatni, hogyan hagyta el Dignága a hínajána buddhizmust a Bódhiszattva szavára. (Az eseményt leggyakrabban Dignāga elhivatottságának megújításaként vagy Mandzsusrí intésének nevezik és Xuanzang feljegyzésének 10. tekercsében (Andhra országánál) olvasható)

Dél-Kószalából Xuanzang Dhanakataka felé ment tovább, amelyet általában a mai Bezwada városával azonosítanak. Xuanzang elmondása szerint itt rengeteg buddhista kolostor állt, sok közülük elhagyatottan; körülbelül húsz volt még használatban háromezer szerzetessel, akik többnyire Nágárdzsuna filozófiájának követői voltak. A 639-es esős évszakban velük tanult, cserébe pedig oktatta nekik néhány kedvenc szövegét. A királyság leghíresebb helyszíne az amarávati nagy sztúpa volt, egy i. sz. 3. századi építmény, amelynek gyönyörű faragványai jól ismertek az indiai szobrászat történetében.

Xuanzang alig várta, hogy elérje délen Dravidát, a tamilok földjét, melynek fővárosa Káncsipuram volt. Hosszabb időt töltött ott a 640-es esős évszaki elvonulás alatt, remélve, hogy átjuthat Szimhalába. Káncsipuram volt a szülőhelye Dharmapálának (528–560), akit Xuanzang szellemi nagyapjának neveztek, mivel ő volt a Tisztelt Silabhadra tanítója. Xuanzang elmesélt egy drámai történetet az ifjú Dharmapáláról: épp a káncsipurami hercegnővel készült házasságot kötni, ám a nászéjszakán, imádkozás közben hirtelen elragadta egy isten és egy kolostorba vitte, hogy ott folytathassa szerzetesi hivatását.

Xuanzangra nagy hatással volt a Jógácsára iskola ezen követője, aki számos ünnepelt mahayana irodalmi mű szerzője volt; köztük Vasubandhu Harminc Versszakához (T1586 唯識三十論頌) írt kommentárja. Amikor 649-ben Xuanzang visszatért Kínába, tíz indiai filozófus kommentárjából készített szintézist a Harminc versszakhoz, elsősorban Dharmapála magyarázataira támaszkodva. Ez vált a Csak-tudat iskola alapvető tankönyvévé Kínában és Japánban. Ez az Értekezés a Csupán-tudat eléréséről a T1585 成唯識論

Szimhala megidézése 遥想僧伽罗国

Nem túl meglepő, hogy Xuanzang – aki korábban, Észak-Indiában járva azt álmodta vagy képzelte, hogy látja a szimhalai Fog-templom szikrázó sugarait – egy egész fejezetet szentelt a szent szigetnek, amikor délre ért. Úgy hitte, hogy a szimhalai szerzetesek jártasak "Értekezés a jóga-gyakorlók szintjeiről" (T1579 瑜伽師地論, Yogācārabhūmi-śāstra) műben, ám amikor beszélt egy szigetországi szerzetessel, kiderült, hogy az nem tudott jobb magyarázatot adni, mint a Tisztelt Silabhadra. Faxian azonban korábban lelkes beszámolót írt a Szimhalában töltött két évéről, ami felcsigázhatta Xuanzang vágyát a sziget látogatására. Nem mulasztotta el megismételni Szimhala leghíresebb legendáit sem: a nép alapításának történetét és Mahéndra történetét, aki Asóka fia volt, és elhozta a buddhizmust a szigetre. Xuanzang leírta a Fog-templomot, amelynek kisugárzásait korábban látni vélte. Szimhalát a "Drágakövek földjének" nevezte az ott talált sok értékes kő miatt – ezen a néven azóta is ismert, s ugyanezen okból.

Xuanzang beszámolója szerint a szerzetesek "nagyon pontosak voltak a szabályok betartásában, tökéletesen tiszták a meditációban és a bölcsességben, és igen méltóságteljesek a példamutató magatartásukban" 「戒行清白，軌範修明。至其遵守，亦極嚴整。其在定慧，克成貞範。」. Szép dicsérő szavak, ám az ország egésze nem volt olyan áldott, mint a szerzetesei. Miközben Xuanzang Káncsipuram felé tartott, Szimhala polgárháborútól és éhínségtől szenvedett egy palotaforradalom következtében. Épp mielőtt elindult volna a háromnapos hajóútra Szimhalába, háromszáz szerzetes, aki elmenekült a szigetről, felkereste őt és sürgette, hogy mondjon le terveiről.

India nyugati partvidékének bejárása 游历印度西海岸

Xuanzang nem sokat írt az India déli részén fekvő Dravidától a mai Bombay (Mumbai) környékéig, az északnyugati partvidékig tartó, nagyjából 900 mérföldes útjáról. Hetven szimhalai szerzetes kíséretében jutott el Nászikba, II. Pulakeszin király fővárosába. Ezt a területet már akkoriban Mahárástrának hívták. A király hatalmas uralkodó volt, erős katonai hajlamokkal, aki büszke volt fegyvereire. Az ország népe többre tartotta a halált a hűtlenségnél, és a király, aki születése révén a harcos kasztból származott, imádta a katonai művészeteket. Xuanzang életrajzírója elmeséli, hogy valahányszor "a tábornokok harcba mentek az ellenségei ellen, és vereséget szenvedtek a csatában, nem sújtották őket büntetéssel, hanem egyszerűen megparancsolták nekik, hogy viseljenek női ruhát, hogy megalázzák őket" 「將帥出征，不利而還，不加刑罰，令著女服，以示其恥。多有自剄以謝其國。」. Sokan közülük öngyilkosságot követtek el.

Harsha királyhoz hasonlóan Pulakeszin király is több száz vad elefántot tartott, amelyeknek a csata közeledtével sok bort adott inni; aztán azok szétverték az ellenséget. Katonai erejére és fegyelmére támaszkodva megvetéssel tekintett ellenségei királyságaira. Xuanzang ezt írta:

「王，剎帝利也，名補羅稽舍……意遠謀寬，惠露廣被。其臣下思德，效死無二。時戒日王［尸羅阿迭多］自東征西，遠近臣伏，唯此國人獨不賓從。」

"A király ksatrija (剎帝利) volt, neve II. Pulakésin (補羅稽舍). Gondolkodása messzire tekintő és terveiben tág látókörű volt, kegyelme és jótékonysága széles körben elterjedt. Alattvalói hűségesen ragaszkodtak hozzá, és életüket is készséggel adták érte. Abban az időben Harsa király (戒日王), aki keleti és nyugati hadjárataival mindenütt meghódoltatta az uralkodókat, szinte minden országot meghódolásra kényszerített – egyedül ez az ország nem hódolt be neki."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記)

Xuanzang leírása a mahárástari nép ezen harcias jellemvonásairól tükrözi hírnevüket még a brit birodalmi időkben is; ők hódoltak be utoljára a gyarmati uralomnak. Bár a Csálukja-dinasztia hindu volt, a királyságban száz buddhista kolostor működött. Ami a legérdekesebb, az Xuanzang leírása az egyikről:

「國東境有大山，疊嶺連嶂，重巒嶮巚。中有伽藍，基建閑谷，高堂深室，鑿崖利用，依嶺負嵒，面臨鴻溝。……精舍內……有大佛像，高百餘尺。其像高七十餘尺，上有石蓋七重，虛懸無綴。……精舍四壁，圖畫如來昔在因位為菩薩時修德行事，成道之祥，臨滅之兆，大小境物，靡不備錄。」

"Az ország keleti határán egy nagy hegy emelkedik, egymásra rakódó gerincekkel, összefüggő hegyvonulatokkal és meredek sziklafalakkal. E hegyek között egy kolostor található, amelyet egy nyugodt völgybe építettek. A főépületek magas csarnokokból és mély helyiségekből állnak; egyes részei sziklákba vannak vájva, mások a hegygerincre támaszkodnak, és egy mély szurdokra néznek. A kolostor szentélyében egy hatalmas Buddha-szobor áll, amely több mint száz láb magas. A szobor tetején hét rétegű kőtető van, amely lebegve, látható rögzítés nélkül helyezkedik el. A szentély falait festmények borítják: ábrázolják Shakjamuni Bddha korábbi életeit, amikor bodhiszattvaként gyakorolta az erényeket, a megvilágosodás csodáit, és a nirvánába lépés jeleit. A kisebb és nagyobb jelenetek, a világ mindenféle eseményével együtt, teljes részletességgel fel vannak jegyezve."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 11. tekercsében található, a Mahárástra országról szóló rész lezárásaként.

Xuanzang sikeresen ragadta meg Adzsanta monumentalitását. Megemlítette, hogy a logikus Dignága "sokat tartózkodott ezen a helyen" – ami biztosan különleges vonzerőt jelentett számára. Ezt a kolostort a lenyűgöző Adzsanta-barlangokkal és híres sziklatemplomaival azonosították.

Az Indiai Régészeti Szolgálat (Archaeological Survey of India) térképe a kereskedelmi útvonalakról és a legjelentősebb sziklába vájt barlangok helyszíneiről, beleértve Adzsantát és Bhádzsát. A szerzetesek gyakran az ősi kereskedelmi utak közelében alakították ki elvonulási helyeiket, amelyek a nyugati kikötőktől a belső szárazföldi központokig vezettek.

Huili nem tesz említést Adzsantáról (Ajanta), jóllehet a zarándok következő utazásának távolsága és iránya alátámasztja azt az állítást, hogy valóban ellátogatott oda, és látta a pompás falfestményeket. A környezet drámai: látványos sziklafalak merednek alá egy smaragdzöld medencére, amelybe az egyik végén egy elbűvölő vízesés zúdul. Harminc sziklába vájt barlangot kanyarítottak ki egy patkó alakú szirt meredek oldalából. A Selyemút oázisainak kolostoraihoz hasonlóan az indiai szerzetesek elvonulási helyei is általában ősi kereskedelmi útvonalak közelében helyezkedtek el. A part menti sós mocsarak miatt ezek az utak a Bombay közeli nyugati kikötőkből a Ghátokon keresztül – melyeket Xuanzang is leírt – vezettek a belsőbb területeken fekvő Uddzsajiní (Ujjain) központjaihoz vagy a tengerparti Bharukaccsha (Broach) felé. Xuanzang kétségtelenül egy ilyen kereskedelmi útvonalat követett, amikor a mahárástari Adzsantából Broach felé tartott.

A 641-es év Nászikban töltött nyarán talán meglátogatta a délebbre fekvő Bhádzsa (Bhaja) sziklába vájt barlangjait, vagy állt Adzsanta oszlopos csarnokaiban, ahol a vallási szertartásokat vagy a Szangha (szerzetesközösség) gyűléseit tartották, esetleg egy olyan szentélyben hódolt, amelynek az egyik végében sztúpa vagy egy tömör Buddha-alak állt.

Az i.e. II. század vége és I. század eleje közé datált ősi, sziklába vájt bhádzsai szentély külső nézete és bejárata.
Az ilyen barlangok a rituálék fontos központjai, valamint zarándok- és oktatási helyszínek voltak, amelyek hatalmas imacsarnokokkal rendelkeztek.

Vagy talán megállt a Kék Lótuszos Bódhiszattva néven ismert festmény fensége előtt. Ha valóban látta ezen arc tökéletes békéjét és nyugalmát, akkor részévé vált a zarándokok azon évszázadokon átívelő, végtelen áradatának, akik szintén így tettek.

Északabbra Xuanzang ellátogatott Málvába (Malva), India egy művelt és civilizált részére, amelyet Magadhához hasonlított. Elmondása szerint több száz kolostor és több mint húszezer hínajána buddhista élt ott – ez az általa említett legmagasabb szám. "Nyelvük választékos és világos" 「語音和雅，儀則清遠。」 – mondta nekünk. "Tudásuk széleskörű és mély." 「博學深思。」 Az ötödik században Málva volt az otthona Kálidászának, a szanszkrit költők talán legnagyobbikának.

Xuanzang útja a Kathiawar-félsziget (Gudzsarát) felé vezetett.

Ott több kereskedőt talált, mint földművest; a félszigeten fekvő Valabhi királyság népe – akkoriban csakúgy, mint ma – a Perzsa-öböllel folytatott kereskedelemből élt. Az egyik nyugati parti kikötőben híreket hallott Perzsiáról, amely ekkor a Szászánida Birodalom bukásának küszöbén állt. Xuanzang feljegyezte:

「引水為田，土宜穈、麥。……地產金、銀、銅、鐵、鉛、錫。……織罽、錦、紬、細褐。……有僧伽藍百餘所，僧徒五千餘人，並學小乘教說一切有部。」

"A vizet csatornákon keresztül földek öntözésére használják, a talaj alkalmas köles és búza termesztésére. A föld aranyat, ezüstöt, rezet, vasat, ólmot és ónt is termel. Készítenek szőtt posztót, brokátot, selymet és finom gyapjúszöveteket. Több mint száz kolostor van, és több mint ötezer szerzetes él itt, akik mind a kis jármű tanítását követik, különösen a Sarvāstivāda [hinayana] tanait."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 1 tekercs

Hallott Hormuzról is, a Perzsa-öböl egyik városáról, valamint egy délnyugatra fekvő szigetről, amelyet a "Nyugati Nők Földjének" neveztek. Ezen a ponton a zarándok utazásait már nehezebb követni. Saját beszámolója és életrajzírója szövege eltér egymástól. Bejárta Észak-Indiát és Szindh (a mai Pakisztán) területét. Multán, Moraszampuru országában az egyetlen hely, amelyet biztosan azonosítani tudunk. Az ottani emberek áldoztak az isteneknek, és a Napistent, Szúrját tisztelték. Xuanzang meglátogatta Multán híres naptemplomát, és élénken ecsetelte azt:

「有一天祠，飾極瑰麗。太陽神像，鑄以黃金，飾諸珍寶。神鑒幽通，靈威顯著。」

"Van itt egy naptemplom, amelyet rendkívüli pompával díszítettek. A Napisten szobrát aranyból öntötték, és számos drágakővel ékesítették. A szent erő mélyen átható és titokzatos módon működik, és isteni hatalma nyilvánvalóan megnyilvánul."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 11. tekercs

Xuanzang megfigyelte, hogy még az Öt India királyai és előkelő családjai sem mulasztották el a drágakövek és értékes kövek felajánlását: "Minden országból jönnek ide emberek, hogy elmondják imáikat; mindig van ott néhány ezer, aki így tesz." 「諸國之人，常來請禱；至其請禱，亦數千人。」 Volt ott egy irgalmasság háza is, amely ételt, italt és gyógyszert biztosított a szegényeknek és betegeknek. Talán Xuanzang emlékezett a Napisten ábrázolásaira Bodh-Gajában és Bámijánban. Északnyugat-Indiában több jelentős templom is létezett a Szúrja-kultusz számára.

A multáni Napisten-szobrot és templomot, ahogy Xuanzang írta, tavak, virágzó ligetek, ízlésesen elhelyezett csempék és lépcsők vették körül, melyek mind csodálatot ébresztettek.

Ismét a Nalandai Kolostorban 重返那烂陀寺

Xuanzang két hónapot töltött Parvatában, a Dzsamur-folyó vidékén (Multántól északnyugatra), mielőtt 642-ben visszatért volna második látogatására Nalandába. Miután lerótta tiszteletét mestere, a Tisztelt Silabhadra előtt, a kolostortól nem messze két hónapig egy olyan filozófusnál tanult, aki a nyelvtan és a logika szaktekintélye volt. Ezután két évig a kiváló, ám különcként ismert tudósnál, Dzsajaszénánál tanult, akinek saját bölcseleti iskolája volt. Xuanzang ekkorra már jártas lett a különböző buddhista iskolák jelentéseiben, bár sok nehézséget okoztak az egyes irányzatok gazdag, spekulatív kommentárjai; a buddhista filozófia ekkorra az indiai gondolkodás egyik legfejlettebb rendszerévé vált.

Xuanzang a Lankávatára-szútrátn (T0672 大乘入楞伽經) tanulmányozta Dzsajaszénával. Ez a mahayana buddhizmus egyik legnehezebb, legmélyebb és legfontosabb szövege. Különlegessége abban rejlik, hogy hidat képez a Yogachara (Csak-tudat) filozófia és a Tathágatagarbha (Buddha-természet) tanítása között. Xuanzang számára ez a szútra alapvető forrás volt, de a szöveg története a kínai Chanbuddhizmus korai szakaszával is szorosan összefonódott. Folyamatosan próbálta megfejteni [!]A jóga-gyakorlat fokozatai azon részeit, amelyek még homályosak voltak számára, pedig ezt a művet már jól ismerte – hiszen ez volt az a szentirat, amely eredetileg Indiába csábította. Küzdött egy logikai mű azon passzusaival is, amelyek a cáfolat és az érvelés módszereivel foglalkoztak. Újra és újra magyarázatot kért a Jóga és Hetuvidjá (logika) értekezések azon szakaszaira, amelyekben még kételkedett. Vajon volt kételyeinek természete? Még húszévnyi tanulás után sem volt biztos néhány eszmében és értelmezésben, amellyel indiai utazásai során találkozott.

Mégis, alapvető jelleme egy határozott célokkal és elvekkel rendelkező embert sugall. Meglehet, hogy amikor a fiatal Xuanzang elindult Kínából, a Bölcsesség-szútrák egyikében megfogalmazott buddhista ideál ihlette meg. Miután a szöveg sürgeti, hogy az igaz zarándok ne gondoljon ételre, alvásra, fáradtságra, hidegre vagy melegre, azt tanácsolja, hogy az emberi szférában váljon teljesen közömbössé. Végül eljut a buddhista tanítás magváig:

「不應起內外、主客等二分想。行時不應左右顧視，不應念方，不應念前後上下。不應為色、受、想、行、識之所擾動。何以故？若為彼所擾動，則入生死，不入佛道，永不能得般若波羅蜜多。」

"Ne hozz létre kettősség-elképzeléseket belső és külső, alany és tárgy között. Amikor jársz, ne nézz jobbra vagy balra, ne gondolj irányokra, se előre, se hátra, se fel, se le. Ne engedd, hogy a forma, az érzés, az észlelés, a mentális formációk és a tudat (az öt halmaz) megzavarjanak téged. Miért? Mert ha ezek megzavarnak, akkor az ember a születés és halál körforgásába (szamszárába) esik, és nem jut el a buddhai útra, és soha nem érheti el a bölcsesség tökéletességét (prajñāpāramitā)."

Xuanzang által fordított monumentális, 600 tekercses sorozatban, a Nagy Pradnyápáramitá-szútrában (T0220 大般若波羅蜜多經) olvasható.

A Dzsajaszénánál töltött két év során meglátogattak egy Bódhi-kolostort, ahol Dzsajaszéna megjegyezte, hogy a Buddha-ereklyeként tisztelt csontok szokatlanul nagyok, és kételyét fejezte ki valódiságukkal kapcsolatban. Xuanzang szintén hangot adott kételyeinek, ami igen szokatlan, hiszen őt gyakran a hiszékenységig elmenő ájtatossággal jellemzik. Valójában ez az a tulajdonsága, amelyet a Nyugati utazás című regény (西遊記) karikatúrája is kihasznál. Vajon ez azt sugallja, hogy szokatlan őszinteség uralkodott közöttük? Ez egy izgalmas felvetés.

Dzsajaszéna remetelakában Xuanzangnak vészjósló álma volt. Nalanda celláit elhagyatottnak és piszkosnak látta, és amikor közelebbről megnézte, úgy tűnt, vízi bivalyok lakják őket. Ezután megpillantotta a Bölcsesség Bódhiszattváját, Mandzsusrít (文殊菩薩), aki egy hatalmas tüzet mutatott neki, amely a kolostoron kívüli összes falun és városon végigsöpört. Mandzsusrí így szólt hozzá:

「十歲之後，戒日王薨，印度荒亂。汝其速歸，勿為憂也。」

"Tíz év elteltével Harsa király meghalt, és India zűrzavarba és rendetlenségbe süllyedt. Te pedig térj vissza gyorsan, és ne aggódj emiatt."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》)

Valójában Harsha király i. sz. 647-ben halt meg, még hamarabb, mint ahogy azt az álom megjövendölte. Indiát pedig valóban éhínség és zűrzavar sújtotta, ahogy az álom megjósolta. Egy ötszáz-hatszáz éves időszakra homály, zűrzavar és szétesés köszöntött a vidékre. Úgy tűnik, Harsha király halála "kioldotta azokat a kötelékeket, amelyek a birodalmat egyben tartották". 「維繫大國之綱紀，由此而斷。」

642-ben Xuanzang ismét visszatért a nalandai kolostorba. Ezúttal alkalmanként előadásokat tartott, és egy értekezés megírásának szentelte magát, melynek címe: Az igaz alapelvek harmóniájáról, avagy a Mádhyamika és a Jógácsára közötti különbség hiányáról, kínaiul 會中道論. Ez (volt) egyik legfontosabb, de sajnos mára elveszett műve melyet itt, Indiában, a Nalandai egyetemen írt szanszkrit nyelven, hogy feloldja a két nagy mahájána iskola, a Mádhyamika (középső út) és a Jógácsára (csak-tudat) közötti látszólagos ellentmondást. Ebben megpróbálta megbékíteni a két nagy idealistától, Aszangától és Vaszubandhutól származó Idealista Iskolát, valamint a szkeptikus Nágárdzsuna Középút Iskoláját. Megkísérelte megmutatni, hogy nincs jelentős különbség aközött a hit között, miszerint csak a mentális események valóságosak (Idealizmus), és aközött, miszerint az egyetlen valóság az a bölcsesség, amely minden valóság tagadásából áll (Pradnyá-iskola).

Visszatérése egybeesett Harsha király meghívásával, aki azt kérte, küldjenek Nalandából négy embert egy vallási vitára Orisszába a hínajána hívőkkel. Bár Xuanzang is az indulók között volt, a vitát valamiért elhalasztották. Ehelyett Xuanzang egy hindu brahminnal került vitába. Ez az ember negyvennégy tételt függesztett ki Nalanda kolostorkapujára, kijelentve, hogy ha bárki képes akár egyet is megcáfolni közülük, ő kész a fejével fizetni!

Xuanzang elfogadta a kihívást.

Mielőtt magával a brahminnal foglalkozott volna, kritizálta a kor két híres rivális hindu bölcseleti rendszerét, a Számkhja és a Vaisésika iskolákat. Miután megválaszolta ezen iskolák követőinek érveit, megrótta a különféle hindu aszkétákat: például azt a férfit, akinek testét tetőtől talpig hamu borította, mondván, úgy néz ki, mint egy macska, amely egy kémény sarkában aludt; 「看彼外道，遍身灰白，如待灶之貓，自取塵垢。」 vagy azt, aki csak koponyákból fűzött koszorút viselt, s aki egy temetői vámpírra emlékeztette 「髑髏為鬘，若人骨之鬼。」; vagy azt a szekta-tagot, aki trágyával kente be magát, és emberi ürüléket evett 「或有塗糞，或食穢物。」 – róluk Xuanzang azt mondta: "úgy bűzlenek, mint egy disznó a pöcegödörben" 「腥穢之極，如溷中之豬。」. Megkérdezte:

「汝等云何以此為道？豈非狂妄之甚者乎？」

"Ti hogyan tekinthetitek ezt az utat igaz tanításnak? Nem a legnagyobb tévelygés és őrültség ez?"

Indiában a buddhista filozófia iránt érzett minden vonzalma ellenére Xuanzang egy része hű maradt a konfuciánus neveltetéséből fakadó mértékletességhez. Ahogy elkezd a visszatérésre gondolni, Xuanzangnak ez az oldala egyre nyilvánvalóbbá válik.

Végül mindenki felett győzelmet aratott a vitában, beleértve a kihívást intéző brahmint is. Ahelyett azonban, hogy a "fejét követelte volna", Xuanzang először azt kérte tőle, hogy legyen a segítője. Ezután ragaszkodott hozzá, hogy hosszas beszélgetéseket folytassanak, és e beszélgetések alapján megírta Az eretnekség megsemmisítése című művét (制惡見論), amelyben cáfolta a hindu érveket. Ezt követően Xuanzang szabadon engedte a brahmint, aki örömmel teli szívvel ment Asszám királyához, hogy meséljen neki a Dharma Mesterének rendkívüli tulajdonságairól. A király nem vesztegette az időt: azonnal követet küldött, hogy hívja meg Xuanzangot az udvarába.

Találkozás egy jóssal 会见占卜者

「且其國衣冠既備，法度攸存。君聖臣忠，父慈子孝。貴仁貴義，尚齒尚賢。」

"Az adott országban a ruházat és az öltözködési rend teljesen kialakult, és a törvények és szabályok is fennállnak. Az uralkodó bölcs, az alattvalók hűségesek; az apa jóságos, a gyermek engedelmes. Az erényességet és az igazságosságot nagyra becsülik, és tisztelik az időseket, valamint a bölcs és érdemes embereket."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) 5. tekercs

Ez tiszta konfuciánus tanítás volt, hiszen a konfuciánizmus a jóakaratú társadalmi rendet tekinti a legfőbb jónak. Ez a rend felülről, az uralkodóval kezdődik, a hercegen, a hivatalnokokon, a tudósokon és az urakon át a családfőig terjed, ahol mindenki hatalommal bír az alatta állók felett, de felelőssége is, hogy jó példát mutasson. A "helyes kapcsolatokat" pontosan meghatározzák minden társulásnál: apa és fiú, alattvaló és uralkodó, férj és feleség, idősebb és fiatalabb testvér között.

Ez a jóságos rend kiterjed a mennyei uralkodóval vagy az istenekkel való helyes kapcsolatra is. Xuanzang így folytatta:

智與神侔，行合天道。……能伏禽獸，感鬼神，和陰陽而利萬物。

Bölcsessége az isteni szellemekével vetekszik, tettei összhangban állnak az Ég útjával. Képes megszelídíteni az állatokat, hatni a szellemekre és istenekre, harmóniába hozza a jin és jang erőit, és így minden létező javára válik.

Vajon egy Kínába való visszatérése után írt dicsőítő beszéd ez? Meglehet, de az biztos, hogy Xuanzang ajkait is elhagyhatták e szavak, már a hazatérés gondolatától is.

Xuanzang emlékeztette a szerzeteseket, hogy nem kisebb bölcs, mint az ő saját Vimalakirtijük kérdezte egyszer: "Miért járja be a nap az emberek világát?" "Hogy eloszlassa a homályt" – hangzott a válasz. Ez az az ok, amiért Xuanzang is vissza kívánt térni szülőföldjére. Tanítójának, a Tisztelt Silabhadrának így részletezte indokait:

「此國佛生之地，非不愛樂。但玄奘來者，為求大法，廣利群生。自到已來，蒙師為說《瑜伽師地論》，決諸疑網。瞻禮聖跡，聞諸乘深旨。心兵喜躍，不虛此行。願以所聞，歸還翻譯，使有力者同蒙其師之恩，如玄奘所感。是以不願久留，忘歸後也。」

"Ez az ország a Buddha születésének földje, amelyet nem lehet nem szeretni és tisztelni. De én, Xuanzang, azért jöttem, hogy a nagy Dharmát keressem, és hogy minden lényt nagy mértékben javára szolgáljak. Amióta ideérkeztem, a mester tanította nekem az Értekezés a jógagyakorlat szintjeiről (T1579 瑜伽師地論 ~Yogācārabhūmi-śāstra) tanítását, amellyel minden kétségem hálóját feloldotta. Láttam a szent helyeket és hallottam a különböző járművek mély tanításait; szívem örömmel és lelkesedéssel telt meg, és ez az út nem volt hiábavaló. Remélem, hogy amit hallottam, hazaviszem és lefordítom, hogy mások is részesülhessenek a mester kegyelmében, ahogyan én magam is részesültem benne. Ezért nem kívánok hosszasan itt maradni, nehogy megfeledkezzem a visszatérésről."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) 5. tekercs - Xuanzang (búcsúbeszédének a része, amelyet mesterének, Sílhadharának (正法藏), a Nalanda kolostor apátjának címzett.

Xuanzang elkezdte összecsomagolni könyveit, szobrait és kéziratait a hazatéréshez. Két nappal később megjelent Asszám királyának követe. Érkezésével vette kezdetét Xuanzang indiai tartózkodásának drámai végkifejlete.

VIII. fejezet - HAZATÉRÉS KÍNÁBA 第八章 - 归国：回到中国

Xuanzang hazafelé vezető útja Indiából (i. sz. 643 tavaszán indult el véglegesen) nem egy egyszerű egyenes vonal volt, hanem jelentős diplomáciai és vallási megállókkal teli útvonal. A Nalanda és Jalandhara közötti szakasz az észak-indiai síkságon át vezetett, érintve a korszak legfontosabb politikai és vallási központjait.

Xuanzang útvonala: Nalandától Jalandharáig (i. sz. 643) Harsha király kíséretével és védelme alatt haladt északnyugat felé.

• Nalanda (Bihar), a végső búcsú a kolostortól és mesterétől, Silabhadrától. Xuanzang hatalmas könyv- és szoborgyűjteménnyel indult útnak.
• Kamarupában (Asszám), mielőtt végleg északnak fordult volna, eleget tett Bhaskar Varman király meghívásának.
• Kanyakubjában tartották a híres vallási nagytornát, ahol Xuanzang megvédte a mahájána tanításokat több ezer szerzetes és Harsha király előtt.
• Prayagraj (Allahábád), ahol részt vett a "megváltás arénájában" (Kumbh Mela elődje), ahol Harsha király ötévente szétosztotta vagyonát a szegények és a vallási közösségek között.
• Kausambi, mely fontos buddhista helyszín, ahol a legenda szerint az első Buddha-szobor készült.
• Mathura: A Jamuna-folyó partján fekvő város, amely a buddhizmus és a hinduizmus virágzó központja volt.
• Sthaneshwar (Thanesar), mely Harsha király dinasztiájának ősi székhelye.
• Jalandhara (Dzsallandhar), ahol hosszabb időt (kb. egy hónapot) töltött el a hazatérés előtt, pihenve és készülve a nehéz hegyi szakaszokra. Itt kapott Harsha királytól egy elefántot és hivatalos kíséretet, hogy biztonságban átkelhessen a határokon.

Xuanzang legnagyobb vitagyőzelmének helyszíne Harsha király fővárosában, a Gangesz folyó partján volt, i. sz. 642 tizenkettedik havában. A zarándok ekkor ereje teljében volt; jelentős találkozókon volt túl Turfán királyával, találkozott a nyugati türkök nagykánjával és Szamarkand királyával, valamint kapcsolatot ápolt az oázisok uralkodóival, Bámiján és Kapisza királyaival, csakúgy, mint a legkiválóbb buddhista vezetőkkel. 12-13 évet töltött az indiai szubkontinens bejárásával, és a középkori buddhizmus egyik legnagyobb metafizikusává vált.

Találkozás Harsha királlyal 会见戒日王

Negyvenéves korában Xuanzang abba a mámorító helyzetbe került, hogy Asszám királya és Harsha király – a hinduizmus diadala és az iszlám hódítás előtti utolsó nagy buddhista uralkodó – versengtek a kegyeiért, sőt, össze is vesztek miatta. Pontosan úgy, ahogy a jós megjövendölte, Asszám királyától követ érkezett, aki meghívta őt fővárosába, Gauhatiba, amely Nalandától 400 mérföldre keletre feküdt. Xuanzang, mivel korábban már megígérte Harsha királynak, hogy valamikor ellátogat az udvarába, bizonytalan volt, mit tegyen. Végül két hónapot töltött Asszám királyánál, aki nemcsak kitüntetett tisztelettel fogadta, hanem – bár hindu volt – a buddhista közösség világi tagjává is vált. A király kedvéért Xuanzang megírta harmadik indiai értekezését (Három test értekezése 三身論), amely a mahayana egyik legösszetettebb dogmatikai kérdését, a Trikája (három test) tanát foglalta össze és védte meg. Buddha három testéről (Trikája) szólt: a Látszat-Buddháról (Nirmánakája 化身 – Huàshēn), aki földi életet él; a Közösségi Buddháról (Szambhogakája 報身 – Bàoshēn), aki a bódhiszattvákkal kommunikál; és a Transzcendentális Buddháról (Dharmakája 法身 – Fǎshēn).

Harsha király, miután visszatért egy orisszai hadjáratból, megtudta, hogy a kínai zarándok Asszám királyánál tartózkodik. Követelte, hogy Xuanzang azonnal térjen vissza hozzá. Egy meglehetősen bolondos erőfitogtatás után Asszám hűbéres királya engedelmeskedett. Hatalmas folyami flottát szerelt fel, és kínai vendégével együtt elindult Harsha király Gangesz-parti táborába.

Vajon a híres Harsha király elé tartó folyami úton eszébe jutott Xuanzangnak az az első alkalom, amikor egy király magához hívatta? Arra, hogy miután szökevényként hagyta el Kínát, és majdnem életét vesztette a sivatagban, Turfán királya – Harsha királyhoz hasonlóan – követelte, hogy jelenjen meg az udvarában? Hogy onnantól kezdve hogyan fordult meg a szerencséje? Hogy azután mindenütt királyi fogadtatásban és királyi kíséretben volt része egészen Afganisztánig?

Egy drámai, éjszakai találkozó során (a király feltehetően nem tudott reggelig várni) több száz ember aranydobokon játszott égő fáklyák fényénél. Amikor a király menetelt, mindig dobosok kísérték, akik "minden egyes lépésnél egyet ütöttek a dobra" 「……每步擊鼓。」; egyetlen más királynak sem volt megengedve, hogy a járását dobpergés ütemezze. Harsha király Xuanzang pavilonjához ment, meghajolt a lábai előtt, virágokat szórt szét, és hosszú versekben dicsőítette őt.

Ilyen tisztelet övezte a vallási vezetőket Indiában és Közép-Ázsiában egyaránt. Ugyanilyen tisztelettel fordult a király Xuanzang és a mahayana buddhizmus felé. Sok uralkodóhoz hasonlóan Harsha király is tudatosan törekedett a pártatlanságra birodalma hevesen versengő vallásaival szemben. Nyilvánosan részt vett apja napimádatában, áldozott a hindu Siva istennek, és támogatta a buddhista törekvéseket is. Ám amikor elkezdte Xuanzangot favorizálni, és szem elől tévesztette a vallások közötti egyensúlyt, annak súlyos következményei lettek, amelyek majdnem az életébe kerültek.

Xuanzang szerint Harsha király nagyra értékelte birodalma tehetséges embereit, gyakran az "oroszlán trónushoz" (師子座) vagyis a legfőbb díszhelyre vezette őket, és meghallgatta szavaikat. Maga a király is költő és drámaíró volt. Udvarának egyik csillaga a híres hindu költő, Bána volt, aki később egy híres szanszkrit költeményben írt az uralkodóról. Harsha király folyamatosan jutalmazta "a tanultakat, az ügyeseket és a jámborokat".

E tudománypártoló uralkodó számára Xuanzangnak volt egy további egzotikus vonzereje is: messziről, pontosabban Kínából érkezett. Sorsfordító találkozásukat leírva Xuanzang feljegyzi a király szavait:

「師從支那國來，聞彼有《秦王破陣樂》之歌。未知秦王是何人？復有何功德，令彼以此為名而美之？」

"A mester a Zhīnà (Kína) országából jött. Ott hallottak egy dalt, amelynek neve: ‘Qin Király csatazenéje (秦王破陣樂)’. Nem tudták, ki volt ez a Qin király, és milyen érdemekkel rendelkezett, hogy ilyen dicsőítő nevet adjanak neki."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) 5. tekercs

Xuanzang egy szokatlan szakaszban válaszolt. Általában csak életrajzírója jegyezte fel személyes reakcióit, de ezúttal saját válaszát is belefoglalta a Tang császár számára írt Nyugati utazások feljegyzéseibe. Elmagyarázta Harsha királynak, hogy az ő császára volt Qin hercege, és a nép azért szerezte ezt a dalt és táncot, hogy megünnepelje 620-as győzelmét a Tang-dinasztia utolsó ellenfelei felett. Xuanzang ezután kihasználta az alkalmat, hogy emelkedett kínai stílusban dicsőítse császárát:

於時海內鼎沸，人無定主。野積遍地之屍，川流盈壑之血。妖星宵現，孽氣晝凝。三河苦貪豬之災，四海受毒蛇之毒。王以帝子，親領麾旌，承天威，平凶孽。威加一域，化洽大千。復明日月星辰，重安區宇。含生受其德，故為作此歌也。

Abban az időben a birodalmon belül minden zűrzavarban és káoszban volt; az embereknek nem volt állandó uruk. A mezők tele voltak szétszórt holttestekkel, a folyók pedig megteltek vérrel. Baljós csillagok jelentek meg az éjszakai égbolton, és romlott, rossz energiák sűrűsödtek nappal. A három folyó vidékét a „kapzsiság disznójának” csapása sújtotta, a négy tenger földje pedig a „mérges kígyó” mérgétől szenvedett. A király, mint az Ég fia, személyesen vezette a hadsereget zászlók alatt, az Ég hatalmát hordozva, hogy elpusztítsa a gonoszságot. Tekintélye egyetlen régióra is kiterjedt, és átalakító ereje az egész világot átjárta. Újra helyreállította a Nap, a Hold és a csillagok rendjét, és ismét stabilizálta a világot. Minden érző lény részesült az ő erényéből, ezért készült ez a dicsőítő ének.

Vajon e hízelgő szavak után Xuanzang javasolta a diplomáciai kapcsolatok felvételét Harsha király és a Tang-udvar között? Vagy maga Harsha király kezdeményezett gyümölcsöző kapcsolatot a két nagyhatalom között?

Bármelyik is történt, a kínai források feljegyzik egy Kanandzsból (Kanyakubja) érkező követség megérkezését 641-ben. 641 és 658 között négy Tang követség járt Közép-Indiában. Az egyiken a kínai követek egy "hosszú élet doktorral" tértek vissza, aki azt állította, hogy 200 éves, és képes előállítani az életelixírt (a császár meg is kóstolta az orvosságát). Egy másik misszió során a kínaiak a cukorgyártás technológiáját igyekeztek elsajátítani. Soha máskor, legalábbis a Ming-dinasztiáig, nem küldtek ilyen gyakran ennyi követséget egy indiai királyságba ilyen rövid idő alatt.

Következő találkozójukon Harsha király palotájában az uralkodó alig várta, hogy lássa Az eretnekség megsemmisítése című értekezést, amelyet Xuanzang Nalandában írt. Miután megvizsgálta ezt a mahájána buddhizmus ellenfelei (mind a hínajána, mind a hindu) elleni vitairatot, a király így szólt udvarához:

聞曦光既朗，螢燭奪明；雷震既震，槌鑿絕響。師之所立，眾蕊皆亡。

Amikor a hajnal fénye felragyog, a szentjánosbogarak lámpásai elvesztik fényüket; amikor a mennydörgés megrázza az eget, a kalapács és a véső hangja elnémul. Ahol a Mester megjelenik és tanít, ott minden kisebb virág és díszítő fény eltűnik.

Harsha királyra olyan mély benyomást tett, hogy egy nagyszabású vallási vitát (tornát) javasolt Kanandzsban, amelyre minden vallási iskola követőjét meghívta. Évekkel korábban Xuanzang már részt vett egy ötnapos vallási vitán Kapisza királyának hívására, de az eltörpült e mellett.

Vita a Nagy Tornán 曲女城大辩论

642. tizenkettedik hava. Kanyakubja (Kanandzs). Órák óta tartó várakozás. Xuanzang figyeli, ahogy tizennyolc hűbéres király, háromezer buddhista szerzetes, háromezer hindu és dzsaina gyülekezik. Néhány látogató elefánton érkezik, mások harci szekereken, egyeseket gyaloghintón hoznak; sokukat napernyők és lobogók veszik körül, és minden neves vendéget népes szolgasereg kísér. Harsha király és Asszám királya vezetik a menetet. Egy hatalmas, díszes szerszámokkal felszerelt elefánt egy arany Buddha-szobrot visz a hátán. Harsha király Indra istennek öltözve, fehér légycsapót tartva halad a szobor jobbján, Asszám királya pedig Brahmának öltözve, napernyőt tartva a balján.

Szent verseket kántáló szerzetesek kísérik az utat, virágokat szórva a szent menet elé. A szobor előtt és mögött száz elefánt hordozza a dobokat verő zenészeket. Xuanzang és a királyi káplánok szintén elefántokon lovagolnak, utánuk a hűbéres királyok és a kiváló látogatók következnek. Harsha király az arany Buddha-szobrot egy drágakövekkel kirakott trónra helyezi. Ez a "keleti pompát" is felülmúló ünnepség egy mérföld hosszan tart a királyi palotától a Nagy Vita helyszínéig. A csúcspontként Harsha király pazar lakomát ad, aranyat, köntösöket és más értéktárgyakat áldoz a Buddha-szobornak, és ajándékokat oszt minden szerzetesnek. Csak ezután szólalhat meg a Dharma Mestere. Xuanzang tiszta és erőteljes hangon, választékos és harmonikus nyelvezeten fejti ki értekezését a mahájána buddhizmus felsőbbrendűségéről. Fellépése méltóságteljes, alakja pedig olyan jóképű, mint egy festmény alakja.

A dráma fokozódott.

Az ötnapos gyűlés alatt a teológiai csatatér véres valósággá vált. Xuanzang ellenfelei forrongtak a dühtől, és életveszélyesen megfenyegették. Amikor a király értesült aljas szándékukról, kihirdette: bárkit, aki ártani merészel a szerzetesnek, lefejeztetnek, aki pedig megsérti, annak kivágják a nyelvét. Mivel az ezt követő tizennyolc napos időszakban – amikor bárki kihívást intézhetett volna ellene – senki nem merte megcáfolni Xuanzang tanításait, a király őt hirdette ki a vita győztesének, és diadalmenetet szervezett a győzelme megünneplésére.

Xuanzang feljegyezte, hogy a Buddha-szentélyt felgyújtották. A tüzet eloltották, de a feldühödött brahminok még tovább mentek: bérgyilkost fogadtak Harsha király ellen. A bátor uralkodónak sikerült lefülelnie a merénylőt, és átadnia őt tisztjeinek. A politikai bölcsesség, amelyet Harsha király addig az összes nagy vallás támogatásával tanúsított, ezúttal csorbát szenvedett, és a következmények azonnal jelentkeztek. Xuanzang is nehéz helyzetbe került. Egyre közelebb került a királyhoz, aki vonzódott hozzá és a mahájána buddhizmushoz. Bár Xuanzang ekkorra már sok uralkodóval volt tapasztalata, emlékeztetnie kellett magát a buddhista bölcsesség-szútrák intésére:

絕諛諂，去憍慢，離有相，無名利。除五蓋，去嫉妒。

Szabadulj meg a hízelgéstől és az alázatoskodó kétszínűségtől; hagyd el a gőgöt és a felfuvalkodottságot. Válj meg a formához kötött ragaszkodástól, és a név–hírnév (dicsőség és haszon) vágyától. Távolítsd el az öt akadályt, és szüntesd meg az irigységet.

Sok évvel később Xuanzang egy levelében elismerte egyik ellenfelének:

「於時一則敷演大乘，一則弘宣小教。論難之際，理必沸騰。其於徇法之談，固無私情之假。是以有時衝突。及其論罷，情好如初。」

"Ebben az időben az egyik fél a Nagy Jármű (Mahāyāna) tanítását fejtette ki, a másik a Kis Jármű (Hīnayāna) tanítását hirdette. A viták során az érvek úgy forrtak fel, mint a zubogó víz. A Dharma melletti érvelésben semmiféle személyes elfogultság nem volt megengedett. Ezért időnként heves ütközések is kialakultak. De amikor a vita véget ért, a kölcsönös jó viszony ugyanúgy helyreállt, mint korábban."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記)

Xuanzang vágyott már a hazaútra, de Harsha király ragaszkodott hozzá, hogy vigye magával Prayagába (a mai Allahabad), ahol hatodik ötéves alamizsnaosztását készült megünnepelni. Harsha király minden vagyonát elosztogatta, kivéve hadi lovait, harci elefántjait és katonai készleteit. Ritka ékszereket, értékes anyagokat és különleges ételeket ajánlottak fel először Buddhának, majd a Napistennek, utána a hindu Siva istennek, és így tovább, egészen a tízezer szerzetesig, a brahminokig, a dzsainákig, végül pedig a szegényekig és árvákig. A végén a király – mint Visvantara herceg a Buddha-legendában, aki mindenét jótékonyságra fordította – minden ékszerét és felsőruházatát is elosztogatta, mígnem kénytelen volt rongyokkal eltakarni magát.

Ezután tizennyolc hűbéres királyán volt a sor, hogy sorra járják a kedvezményezetteket, és visszaváltsák a király ajándékait. Xuanzang már találkozott ezzel a különös szertartással korábban Bámijánban; ami talán most más volt, az az, hogy ez egy a hinduk számára különösen szent helyen, Prayagában, "a jótékonyság mezején" történt.

A Kínába vezető út kezdete 踏上回国之路

Amikor az alamizsnaosztás véget ért, Xuanzang engedélyt kért a távozásra. Harsha király és Asszám királya is próbálta őt mindenféle ürüggyel visszatartani. Xuanzang végül kétségbeesett. Hogy hangsúlyozza küldetésének sürgősségét, a szentírásokat idézte: "aki megakadályozza az embereket abban, hogy megismerjék a Dharmát, az nemzedékről nemzedékre vakon fog születni." 「障人聞法者，當生生世世受盲報。」

643 áprilisában a királyok végül beleegyeztek a távozásába. Xuanzang mellé egy észak-indiai királyt adtak katonai kíséretként, hogy lovasokkal szállítsák becses könyveit és szobrait, ő maga pedig Harsha király egyik legjobb elefántján utazhatott. Ez az elefánt szokatlan méretű volt: a hátán lévő kosárban nyolc embert is elbírt, emellett a 3000 aranyat és 10 000 ezüstöt, amelyet Xuanzang útiköltségeinek fedezésére adtak. Az elefánt étvágya is lenyűgöző volt: két nap alatt negyven bála szénát és húsz zsemlét fogyasztott el. Senki sem emlékezett más példára, amikor egy szerzetesnek elefántot ajándékoztak volna.

Három nappal később, miközben Xuanzang menete haladt előre, a két király, mint a boldog iskolásfiúk, vágtatva érte utol a zarándok karavánját. Lenyűgöző vörös pecsétekkel ellátott leveleket adtak át neki, amelyek megparancsolták az útba eső országok uralkodóinak, hogy biztosítsanak mellé váltott kíséretet. Harsha király, ameddig csak hatalma engedte, felajánlotta segítségét egészen Kína nyugati határáig. Alig négy évvel később ez a figyelemre méltó, sokoldalú uralkodó eltávozott; az elkövetkező három évszázadban pedig káosz uralkodott el Észak-Indiában.

Szútrák elvesztése az Indus-folyóban 印度河失经记

Mivel Xuanzang úgy döntött, hogy nem a tengeri utat választja, csapatával északnyugat felé fordult. I. sz. 643 esős évszakában megálltak egy kolostorban Kanyakubjâ-tól északra. Ezután Jalandhara és Taxila érintésével vágtak át Észak-Indián, nagyjából ugyanazon az útvonalon haladva visszafelé, mint amelyen Xuanzang tizenhárom évvel korábban érkezett.

Xuanzang karavánjához Jalandharában száz szerzetes csatlakozott, akik szintén szentiratokat és szobrokat szállítottak, és örültek a létszám adta biztonságnak a rablóktól hemzsegő hágókon át vezető úton. Xuanzang elővigyázatosságból egy szerzetest küldött a karaván elé, akit utasított, hogy ha megállítják, mondja a következőket:

我等遠來求法，所遺唯經、像、舍利。願垂守護，勿興暴力。

Mi, akik messziről jöttünk a Dharma keresésére, csak a szútrákat, képeket és ereklyéket hagyjuk hátra. Kérjük, hogy oltalmazzátok ezeket, és ne használjatok ellenük erőszakot.

Ekkorra a buddhista kéziratokból álló rakományuk már tekintélyes lehetett, de a jelek szerint ez a kijelentés hatott, mert a számos bandita, akivel találkoztak, nem bántotta őket.

"I. sz. 644 eleje. Prayagától nagyjából 900 mérföldet utazva Xuanzang végre Hundnál jár, készen arra, hogy átkeljen az Indus-folyón. Mielőtt megkezdené a veszélyes átkelést, megáll fenséges elefántja hátán ülve. Kíséretének többi tagja csónakokban várakozik, amelyek magasan meg vannak rakva szentiratokkal, ereklyékkel, szobrokkal és ritka virágmagvakkal, amelyeket India minden szegletéből gyűjtött össze. Ám ekkor szörnyű csapás éri őket: miközben az egy mérföld széles Indus közepén járnak, vihar kerekedik, amely rázza és majdnem felborítja a csónakokat. A szentiratok és virágmagvak őrzője a vízbe esik, és ki kell menteni. Ötven becses kézirat és az összes virágmag a vízbe vész.

Kapisza királya éppen a közelben tartózkodik a katasztrófa idején. Amikor találkozik Xuanzanggal, legelső kérdése így hangzik:

師不將印度花子來耶？所以令船覆者，正為此耳。自古迄今, 將花子渡者，無不遭此厄。

A Mester nem hozott indiai virágmagokat? Azért történt a hajó felborulása, éppen emiatt. Az ősidőktől fogva napjainkig, akik virágmagokat visznek át a tengeren, mind ilyen szerencsétlenségbe esnek.

Xuanzang üzenetet küldött Udjánába az elveszett szentiratok új példányaiért, és közel két hónapot várt megérkezésükre Kapisza királyának téli fővárosában, Hundban, Attocktól északra. Kasmír királya is eljött, hogy lerója tiszteletét és meglátogassa Xuanzangot. Érdeklődésük politikai és vallási okokkal is magyarázható volt; a kínai udvar segítségét keresték, hogy megvédje őket a lehetséges ellenségek jelentette fenyegetéstől.

Átkelés a Hindukus és a Pamír hegyláncain 翻越兴都库什山与帕米尔高原

Kapisza királya személyesen kísérte el Xuanzangot egészen a Hindukus-hegységig, majd biztosított számára egy vezetőt és száz teherhordót, akik az élelem és az elefánt számára szükséges széna szállításához kellettek. Ahogy Hannibál átkelése az Alpokon az elefántjaival és málhás szekereivel, úgy az ő átkelésük is a Kawak-hágón 644 júliusában sokkal nehezebbnek bizonyult, mint képzelték. A hordárok többsége feladta, még mielőtt elérték volna a 4023 méter magasan fekvő hágót. Xuanzang életrajzírója szerint a karaván ezen a ponton már csak hét szerzetesből, húsz kísérőből, egy elefántból, tíz szamárból és négy lóból állt. De lássuk, hogyan meséli el ezt maga Xuanzang:

「山徑峻極，溪谷險深。途路盤迴，穴竇交結。或經深谷，或陟高巖。雖復盛暑，冰雪彌亘。躡冰為階，三日始屆。其地寒風切冽，積雪盈谷。行人趑趄，不敢停息。禽鳥過者，亦皆徒行，不敢飛過。望其諸山，猶如小垤。此為最極也。」

"A hegyi ösvények rendkívül meredekek, a völgyek mélyek és veszélyesek. Az út kanyargósan fordul, barlangok és üregek hálózzák át. Hol mély szurdokokon kell áthaladni, hol magas sziklákat kell megmászni. Bár nyár van, a jég és hó mindenfelé elterül. Az emberek jégen lépdelnek, mintha lépcső lenne, és csak három nap után érnek át. Ezen a vidéken a hideg szél metszően fagyos, a hó pedig megtölti a völgyeket. Az utazók óvatosan lépkednek, nem mernek megállni. Még a madarak is, ha átrepülnek, gyalogosan haladnak, nem mernek átrepülni felette. A hegyek innen nézve olyanok, mint apró dombok. Ez a világ legvégső, legzordabb vidéke."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記)

Háromnapi küzdelem után végül leereszkedtek a hágóról, és Andarabba értek, ahol három kis kolostor állt.

Xuanzang hazaútja Jalandharától Kasgárig (i. sz. 643 tavasza – 644 szeptembere)

Ezután a csapat észak felé vette az irányt az Oxus-folyó (Amu-darja) felé. Kunduz uralkodójának kíséretével és néhány kereskedő társaságában Xuanzang kísérete elindult. Ahelyett, hogy azon az úton tért volna vissza, amelyen Indiába jött (a Szamarkand felé vezető északi karavánúton), az Oxus felső folyása mentén, a Pamíron keresztül emelkedett fel Kasgár irányába.

Ugyanezt az útvonalat követte később Marco Polo is 1271-ben Kínába menet. Kasgárból Xuanzang a déli selyemúton haladt tovább, amely Jarkandba és Hotanba vezette, majd a Takla-makán sivatag déli pereme mentén kelet felé, Dunhuangba, az északi és déli selyemút találkozási pontjához.

Az Oxus felső szakaszán a karaván fehér hunok (heftaliták) egy településére bukkant, akik ezen a vad vidéken kerestek menedéket; Xuanzang beszámolt különös szokásaikról. Körülbelül negyven mérfölddel távolabb Xuanzang és karavánja egy hónapig várakozott Faizabad közelében, Badahsán királyságában, mert a Pamír hágóit elzárta a nehéz hó. A terület híres volt lovairól, lazúrkő- (lapis lazuli) és rubinbányáiról. Ebben a távoli előőrsben három-négy buddhista kolostor és néhány szerzetes élt.

Még mindig kelet felé tartva, Xuanzang és társasága körülbelül 320km-t gyalogolt felfelé a kietlen, úttalan és szinte megközelíthetetlen Penj-völgyben. A folyó mentén épült hevenyészett hidakon úgy érezték magukat, mintha "könnycseppek lennének egy szempillán" 「睫上淚」. Sár- és kőkunyhók kopottas csoportjai mellett haladtak el, amíg el nem érték a Pamír vonulatait. Ezek a pamíri fennsíkok – magyarázta Xuanzang – a havas hegyek között terültek el, és "emiatt az éghajlat hideg volt, a szél pedig állandóan fújt". Itt, 4122 méteres (13 526 láb) magasságban érték el a Nagy Sárkány-tó partját (melyet John Woods fedezett fel újra 1838-ban, és Viktória-tónak nevezett el).

Xuanzang csalhatatlan szemmel jegyezte fel a Nagy Sárkány-tó hatalmas méreteit (kelet-nyugati irányban 200 li, észak-déli irányban 50 li), a víz sötétkék színét, ízét és frissességét. Megemlítette a mélyben élő vízi szörnyeket, a végtelen változatosságú békákat és néhány tízlábnyi magas madarat, melyek tojásai akkorák voltak, mint egy vizeskancsó. Még azt is feltételezte, hogy struccok lehettek.

Ha nem lettek volna a megáradt folyók, amelyek lehetetlenné tették a haladást a súlyosan megrakott állatokkal, Xuanzang talán az 5145 méteres Wakhjir-hágón kelt volna át! Ez Közép-Ázsia nagy vízválasztója. A Taghdumbash-Pamír az Oxus-folyó forrása, amely 1600km-en át folyik nyugat felé az Aral-tóba, és a Jarkand-folyóé is, amely több száz mérföldön át kanyarog keletre, a kínai Takla-makán sivatagba. Xuanzang valószínűleg a Nagy-Pamír útvonalán ment egy másik hágón keresztül. Mindenesetre Marco Polo ezt a hegytömeget, a magas csúcsoknak ezt az amfiteátrumát a Világ Tetejének nevezte, mivel a mai Afganisztánon átívelő Hindukus, az észak-pakisztáni Karakorum, az afganisztáni és tádzsikisztáni Pamír, valamint a kínai Tien-san hegyláncai mind a Pamír-csomópontban találkoznak.

Kilátás a Pamír-hegységre, amelyen Xuanzang kelt át, hogy Afganisztánból Kasgárba jusson.
(The American Museum of Natural History).

Megálló a Kasgár-oázisban 在喀什奥阿西斯停留

Xuanzang egy hónapig pihent a fáradságos hegymászás után Taskurganban (Tashkurghan), ahol a szarikoli nép élt. Mély benyomást tett rá a király, akit egyeneslelkű, becsületes emberként és a buddhizmus nagy tisztelőjeként jellemzett. A régi palotában egy olyan kolostor állt, amely Kumáradzsíva szerzeteshez, a mahájána buddhizmus egyik legnagyobb fordítójához kötődött. Xuanzang korábban, Indiába menet már járt Kumáradzsíva szülőhelyén, Kucsában is.

Taskurganban látta a "Leányvár" néven ismert híres erőd romjait, és hallotta annak fantasztikus legendáját. Eszerint a Han-dinasztia egyik kínai hercegnőjét eljegyezték Perzsia királyával, és éppen a fővárosba kísérték. Taskurgannál az utat rablók torlaszolták el, ezért kísérői egy elszigetelt, sziklafalakkal védett csúcson helyezték biztonságba.

「及平定將發，使人覺王女有孕。訪其事，則云：『每日正中，有大天從日輪中乘馬而下，與之交接。』由是懷妊。」

"Amikor a békét helyreállították és a hadjárat már indulni készült, kiderült, hogy a király leánya várandós. Amikor ennek okát vizsgálták, azt mondták: 'Minden nap délben egy nagy mennyei lény érkezik a Nap szekérköréből, lovon alászáll, és együtt van vele.' Ezért fogant meg a gyermek."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 12. tekercs

Taskurgan népére ez olyan mély benyomást tett, hogy könyörögtek neki: maradjon ott, és uralkodjon felettük; a régió uralkodóit az ő csodás módon született fiától eredeztették. Stein Aurél biztos benne, hogy a Taskurgan-folyó nyugati oldalán lévő erőd volt az a helyszín, ahol Xuanzang járt. Karavánját is rablótámadás érte, miközben Taskurganból Kasgár felé tartottak. Egy szűk szurdokon haladtak át, magas, föléjük magasodó sziklafalak között. Egy rablóbanda csapott le rájuk ebben a veszélyes szorosban; Xuanzang kereskedő társai megrémültek és felmenekültek a hegyre. Harsha király hatalmas elefántja megvadult a zajtól és a pániktól. A rablók üldözőbe vették a rémült elefántot, amíg az bele nem zuhant a folyóba és meg nem fulladt. Stein Aurél feltételezése szerint Xuanzang a Tar Bashi alatti Tangitar-szorosban veszítette el az elefántját.

Abban az időben Xuanzang azt az ösvényt követte, amely a kietlen Csicsiklik-fennsíkon haladt át, érintve a Muztag-Ata hatalmas, fehér dómjának nyugati lejtőit. A Muztag-Ata a Pamír második legmagasabb csúcsa, 7433 méter magas.

「山岫升煙，觸石興雲。挺拔瑰奇，危峰欲墜。其山頂有大窣堵波。」

"A hegyi hasadékokból füst emelkedik fel, a kövek érintésére felhők támadnak. A hegyek meredeken és különösen szokatlan formában emelkednek, a sziklás csúcsok úgy tűnnek, mintha bármely pillanatban leomlanának. A hegy tetején egy nagy sztúpa (szent ereklyetartó építmény) áll."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) 2. tekercs

Jelentése szerint ezt egy arhat (szent ember) emlékére építették, aki a legenda szerint az Úr Buddha ideje óta mély transzban élt ott.

Xuanzang vélhetően a Gez-folyó mentén – amely a Kizil (Qizil) egyik mellékfolyója – érte el Kasgárt. Első benyomása Kína legnyugatibb oázisának megközelítésekor a sok homokbucka és a kevés termőföld volt. Magáról az oázisról azonban úgy nyilatkozott, hogy "bő termést, valamint gyümölcsök és virágok bőségét adta". Milyen hívogatóak lehettek a gyümölcsösök, a városfalak, a kanyargós utcák és a házak vályogtégla falai! A kietlen és ritkán lakott Pamír után milyen szívmelengető lehetett a jövő-menő emberek áradata, az árukkal megrakott pónik és szamarak látványa, amely egy fontos kereskedelmi központ közeledtét jelezte.

Xuanzang ellátogatott Kasgár híres bazárjába is.

「出細氍毹、及質理精細罽、褐。工織軟罽、細織氀毼。」

"Finom nemezszőnyegeket készítenek, valamint nagyon finom szövésű gyapjú- és posztóanyagokat. Ügyesen szőnek puha gyapjúszöveteket, és aprólékosan kidolgozott, finom szövésű nemezeket állítanak elő."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 12. tekercs

Xuanzang megjegyzi azt is, hogy az embereknek zöld szemük van, ami a lakosság egy részének szogd vagy kelet-iráni származására utal. Kasgárban több száz buddhista kolostor működött több mint ezer szerzetessel, akiknek többsége a realista hínajána iskolához tartozott. Két buddhista lelőhely maradványai ma is léteznek Kasgár közelében. Az első, a Három Halhatatlan barlangja, a 2. századból származik, és a Quiakmakh-folyó szikláiba vájták. Ma harminc láb magasan emelkedik a folyómeder fölé. Két kamrából áll; a bal oldali kamrában falfestmények nyomai maradtak fenn. A második helyszín, Hanoi ősi faluja, a Tang-korban virágzó buddhista település volt. Úgy tartják, Xuanzang meglátogatta az ottani Mauri-tim sztúpát.

Nem tett megjegyzést Kasgár kormányzati formájára, de tudjuk, hogy a Tang-korszakban kínai közigazgatás alatt állt, és a katonai kormányzó egy kínai tisztviselő volt.

Várakozás a Khotan-oázisban 在和阗绿洲等待

Xuanzang következő célpontja Hotan volt, amely kétheti utazásra feküdt a karavánúton.

Hotan volt a déli selyemút legnagyobb oázisa, a Kínát és Tibetet elválasztó zord, csipkézett Kunlun-hegység lábánál. Útközben néhány napra megállt Jarkand (Sace) virágzó oázisában. Hotan királya, értesülve arról, hogy Xuanzang az ő területén tartózkodik, maga ment elébe, hogy 644 szeptemberében a fővárosba kísérje. Xuanzang egy hínajána kolostorban szállt meg. Összesen száz kolostor volt itt, több mint ötezer szerzetessel, akik többségében a mahájána irányzatot követték.

Úgy tartják, Jotkan ősi városának maradványai alkották Hotan fővárosát Xuanzang idejében. Xuanzangra láthatóan mély benyomást tett a hely, amelyet így jellemzett:

「周四千餘里，郊野已半大沙。土宜五穀，并多果實。出細氍毹、及質理精細罽、褐。兼出白玉、黑玉。氣序和暢，而多風埃。人性淳質，好學藝術。貲產富饒，編戶平樂。國人尚樂，雅愛歌舞。或服氊罽，多衣繒、紵。文字取法印度，形體小有改變。語言音韻異於他國。」

"A terület kerülete több mint négyezer li. A külterületek fele már sivatagos homokvidék. A föld alkalmas az öt gabonaféle termesztésére, és sokféle gyümölcs is terem. Készítenek finom nemezszőnyegeket, valamint kiváló minőségű, finoman szőtt gyapjú- és posztóanyagokat. Fehér és fekete jáde is előfordul. Az éghajlat enyhe és kellemes, de gyakran erős szél és porviharok vannak. Az emberek természete egyszerű és őszinte, szeretik a tanulást és a mesterségeket. A vagyon bőséges, a háztartások rendezettek és békések. Az emberek kedvelik a zenét és az örömöket, nagyra értékelik az éneket és a táncot. Nemezruhát és gyapjúszövetet viselnek, gyakran selyem- és lenanyagokat is hordanak. Írásuk az indiai írásrendszeren alapul, de formája kissé módosult. Nyelvük hangzása és kiejtése különbözik más országokétól."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 12. tekercs

A fővárostól délkeletre Xuanzang meglátogatott egy kolostort, amelyet a selyemhernyó-tenyésztés Kínából való sikeres bevezetésének emlékére építettek. (Abban az időben Hotan még független királyság volt.) Úgy tartják, innen jutott el titokban a selyemkultúra Bizáncba is.

Xuanzang hazaútja Kasgártól Loulanig (i. sz. 644 szeptembere – 645 eleje)

Kína féltékenyen őrizte a selyemkészítés titkát; a császári rendelet szerint a titok felfedése kínvallatással végrehajtott halállal járt. Így évszázadok teltek el, mire bármilyen ismeret eljutott e különleges szövet forrásáról a külvilágba. Egy Xuanzang által feljegyzett régi legenda szerint i. e. 140 körül selyemhernyópéteket és eperfamagvakat vittek Hotanba. Hotan királya, aki egy kínai hercegnőt vett feleségül, utasította hitvesét, hogy szerezze meg a selyemkészítés módját. A hercegnő a hajdíszébe rejtette a selyemhernyópetéket és a magvakat. A vámvizsgálatnál az őrök mindenütt keresték, de nem merték levenni a hercegnő fejdíszét. Később a hercegnő kolostort alapított, ahol az első selyemhernyókat tenyésztették. Xuanzang látta azokat az ősi eperfatörzseket, amelyeket az ott elültetett első fák maradványainak tartottak.

Xuanzang mindenütt az indiai befolyás nyomaira bukkant Hotanban. Maga a király Vaisravana, egy észak-indiai buddhista istenség leszármazottjának vallotta magát. A hotaniak a mahayana buddhizmusra való áttérésüket Vairócsanának (毘盧, Pílú) tulajdonították; ő az indiai tantrikus és ezoterikus buddhizmus Buddhája, aki kifejezetten Hotan kedvéért érkezett oda. Tiszteletére kolostort is építettek. Az indiai hatást Xuanzang abban a helyi hagyományban is látta, miszerint Hotan területét Taxilából érkezett indiai bevándorlók gyarmatosították. Azt állították, hogy azoknak a férfiaknak a leszármazottai, akik megvakították Asóka fiát, Kunálát, amiért száműzték őket.

Xuanzang meglátogatta egy pompás, drágakövekkel díszített koronát viselő Buddha-szobor helyszínét, amely Kasmírból származott. Látta a híres szantálfa szobrot Pima városában, Hotan mellett, amely egészen a közép-indiai Kausambiból érkezett. Ez volt a neves Udajana-szobor, amelyet Kausambi királya rendelt meg, amíg a Buddha még életben volt. Hogyan kerültek mindezek a szobrok Hotanba? Azt mondták, némelyikük repült, egy bájos legenda pedig arról mesél, hogy egy zarándok nappal a hátán vitte a szobrot, de éjszaka a szobor vitte a zarándokot.

Xuanzang hét-nyolc hónapot töltött Hotanban, részben mert a király marasztalta, részben pedig mert még mindig várta az Indus-folyóban elveszett szentiratok pótpéldányainak megérkezését. Ez volt a harmadik alkalom, hogy az elveszett kéziratok pótlására várt: két hónapot töltött Hundban, egyet Kunduzban, és most több hónapot Hotanban. Ez rávilágít arra, milyen nagy jelentőséget tulajdonított annak, hogy az eredeti források teljes könyvtárát vigye vissza Kínába. Volt egy további oka is az időzésnek: hotani tartózkodása elején talált egy turfáni kereskedőt, aki a Tang fővárosba készült, így küldött vele egy hosszú "emlékiratot" a császárnak, amelyben értesítette hazatéréséről.

Csillapíthatatlan kíváncsisággal számos kolostort és szent helyet keresett fel a környéken. Ezek gyakran Hotan "homokba temetett romjai" voltak a folyók közelében, amelyek egykor a Kunlun-hegységből folytak le, majd kiszáradtak; ilyen volt Dandan Oilik, Rawak és Niya (Jingjue) eltemetett városa, amelyeket később Stein Aurél régészeti expedíciói tettek híressé. Hotantól keletre feküdt egy egykor virágzó régió, amely Xuanzang megfigyelése szerint kiszáradt, öreg várossá vált, amíg egy hotani nemesember fel nem áldozta életét azzal, hogy feleségül vette a "folyó Nága-szellemét". Miután a nemes elvette a Nágát, a folyóvizek újra megjelentek, és a nép ismét öntözni tudta földjeit. Ez a legenda segített értelmezni azt a lenyűgöző festményt, amelyet Stein talált Dandan Oilikban.

Festmény egy medencében álló, telt idomú nőről és Vaisravana szobráról. A nőről úgy tartják, hogy ő a Nagini, azaz a vízi szellem. (British Library)

A fővárostól nyugatra patkányok által lakott dombok emelkedtek. Xuanzang elmesélte a rágcsálók tiszteletének eredetéről szóló legendát. Egy másik, Dandan Oilikból származó festményen látható patkányfejű istenség sokáig fejtörést okozott a British Museum kurátorainak, amíg Stein fel nem idézte Xuanzang történetét: a szent patkányok és Patkánykirályuk azzal mentették meg a földet, hogy átrágták a támadó hun sereg lovainak hámjait, ezzel vereséget okozva nekik. Hérodotosz is mesélt egy hasonló történetet, amelyben az egyiptomi hadsereget fenyegető inváziót egerek állították meg, akik annyira szétrágták az ellenség felszerelését, hogy azok tehetetlenné váltak.

A Hotan környéki felfedezőútjai között Xuanzang egyfajta "tanítási maratonba" kezdett.

Egy huszonnégy órás időszak alatt előadásokat tartott a királynak és népének régi kedvenceiről: az Értekezés a jógagyakorlat szintjeiről (T1579 瑜伽師地論 ~Yogācārabhūmi-śāstra) című műről, a Vaszubandhu által még a hínajána korszakában írt "A buddhista filozófia kincstára" (T1558 阿毘達磨俱舍論), valamint a mahayana filozófia híres összefoglalójáról, amelyet Paramārtha (真諦, Zhēndì) fordított le i. sz. 562-ben. Xuanzang mindezeket évekkel korábban, még egészen fiatal szerzetesként tanulmányozta Chengdu-ban. Előadott egy negyedik kommentárt is, amelyet a kínaiak csak Duìfǎ (對法) (azaz Abhidharma 阿毘達磨) néven emlegetnek.

Belépés a sivatagba 进入大沙漠

Hotanból Xuanzang továbbnyomult Niya felé, mélyen a Takla-makán sivatagba.

「從此東入大流沙。沙則隨 szél 聚散，人行無跡，遂多迷路。展轉茫然，不知所屆。故行者尋聚骨以為標。無水草，多熱風。風起則人畜昏迷，因以成病。時聞歌嘯，或聞哭聲，視聽之間，恍惚不知所至。由此屢有喪亡。皆魑魅魍魎之所作也。」

"Innen kelet felé belépnek a Nagy Homoktengerbe. A homok a széllel együtt gyűlik össze és oszlik szét, az emberi lépések nyoma nem marad meg, ezért az utazók gyakran eltévednek. Ide-oda bolyonganak, teljesen zavarodottan, nem tudják, hová jutnak. Ezért az utazók csontokat keresnek és azokat használják útjelzőként. Itt nincs víz és növényzet, csak forró szelek vannak. Amikor a szél feltámad, az emberek és az állatok elájulnak, és emiatt megbetegszenek. Időnként éneklést és füttyöt hallani, vagy síró hangokat; a látás és hallás között az ember elbizonytalanodik, és nem tudja, hol van. Ezért sokan elpusztulnak ezen az úton. Ezeket mind démonok és ártó szellemek (魑魅魍魎) okozzák."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 12. tekercs

Marco Polo hasonló hiedelmekről számolt be: azt mondta, hogy ha az utazók lemaradnak a csapatuktól,

Azt mondják, hogy még nappal is hallani ezeket a szellemeket, és gyakran hallani számos hangszer szólni a levegőben, különösen dobokat, és fegyverek csörömpölését... Ezért az utazók, akik ezen a sivatagon kelnek át, szorosan együtt maradnak, és mielőtt éjszakára nyugovóra térnének, jelet állítanak fel, hogy mutassa az utat, merre kell másnap indulniuk, és minden állat nyakába csengőt kötnek, hogy ne tévedjenek el.

Marco Polo leírása a Lop-sivatagról (a Takla-makán keleti széléről), az Utazások könyvében (Il Milione)

A kísérteties hangoknál azonban sokkal ijesztőbb a keserű víz, az állati takarmány és az emberi élelem teljes hiánya. Xuanzang karavánja minden értékes szobrával és kéziratával végül elérte a mai Csercsent (Qiemo). A sivatagot homokviharok ostromolják; az év 145 napján 5-ös erősségű szél fúj, ami igazolja Xuanzang és Marco Polo leírásait a sivatagi utazás veszélyeiről.

Xuanzang kevés részletet közölt a következő oázisig, Csarkhlikig (Ruoqiang) tartó útjáról, vagy a kiszáradt Lop-nór tó vidékéről, amelynek sóval borított medrén nehezebb volt járni, mint a gleccserjégen.

Nem messze a Csarkhlik-oázistól található Miran lenyűgöző régészeti lelőhelye, ahol számos szobor és a Visvantara Dzsátaka (az önfeláldozó király története) egy újabb ábrázolása látható. Xuanzang valószínűleg látta az ottani romos templomokat. Ezen a helyen Stein Aurél ismét elgondolkodott "védőszentjéről", Xuanzangról:

"Egy olyan régióban, ahol minden élettelen és pusztaság, azoknak a szellemi kisugárzása, akik évszázadokkal ezelőtt itt jártak, sokkal tovább megmarad a feltűnő tájékozódási pontokon, mint azokon a részeken, ahol még zajlik az élet."

elgondolkodtató idézet Stein Aurél (Sir Marc Aurel Stein) 1912-es, Ruins of Desert Cathay (Romvárosok a sivatagi Kína földjén) című művében, vagy későbbi tudományos összefoglalóiban szerepel.

Sajnos Xuanzang utazásainak feljegyzése a Hotantól 1500 li-re fekvő Loulan területére való megérkezésével véget ér. Nyilvánvalóan úgy gondolta, hogy hazatérésének fennmaradó része már a Kínai Birodalom határain belül zajlik, és így kívül esik beszámolója körén. Életrajzírója, Huj-li (Huili) egészen Dunhuangig kísér minket, de a zarándok maga néhány kecses mondattal zárta sorait, amelyek stílusos epilógust alkotnak.

「詳其山川，定其區域，辨其風土，察其氣序。其有風俗之不恆，嗜好之各異，事非目覽，不欲偏辭。隨所遊至，皆就記錄，具載見聞，以申慕化。自惟日沒之境，足及日沒之所，莫不感陛下之恩，被陛下之德。化洽同軌，非直萬里銜命而行者也。」

"Részletesen felmértem a hegyeket és folyókat, meghatároztam a területek határait, megkülönböztettem a vidékek természetét és megfigyeltem az éghajlat változásait. Ahol a szokások nem állandók, és az emberek ízlése eltérő, ott – mivel nem csupán hallomásból akartam írni – nem engedtem meg a részrehajló szavakat. Ahová csak eljutottam, mindent feljegyeztem, és amit láttam és hallottam, azt teljes egészében rögzítettem, hogy ezzel előmozdítsam a tanítás terjedését. Úgy érzem, hogy a napnyugta határvidékétől egészen a legnyugatibb területekig mindenütt átérzem a Fenség (a császár) kegyelmét és részesülök az ő erényes hatásából. A tanítás és rend egysége mindenütt elterjedt, és ez nem csupán egy több ezer li-t bejáró küldött személyes útja."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記) 12. tekercs

Xuanzang ezt tekintette utazása végének. Most már Kína földjén volt.

VIII. fejezet - VISSZATÉRÉS KÍNÁBA 第八章：归国

Xuanzang hazaútjának utolsó szakasza Loulantól a fővárosig, Changan-ig (i. sz. 645 eleje) a Selyemút legkeletibb szakaszán vezetett keresztül. Ekkor már a kínai császár hivatalos védelmét és logisztikai támogatását élvezte, így az út ezen része inkább diadalmenet volt, mintsem veszélyes zarándoklat.

Tizenhat évvel korábban Xuanzang titokban, az éj leple alatt hagyta el Kínát, Taizong császár akarata ellenére. Most, ahogy közeledett a Tang Birodalom határaihoz, nem tudta, milyen fogadtatásban lesz része. Hotanban egy fiatal turfáni férfira – aki egy kereskedőkaravánnal tartott Kína felé – bízta a Taizongnak címzett levelét, amelyben biztosította az uralkodót, hogy hűséges alattvalóként tér haza. Levelében Xuanzang beszámolt a buddhista tanítások utáni kutatásáról és a szentiratok fenséges szavairól. Vázolta utazásait a vándorló homok hatalmas síkságain, a hóval borított meredek hegyeken és a "forró tenger" viharos hullámai mentén keresztül.

「詳其山川，定其區域，辨其風土，察其氣序。其有風俗之不恆，嗜好之各異，事非目覽，不欲偏辭。隨所遊至，皆就記錄，具載見聞，以申慕化。自惟日沒之境，足及日沒之所，莫不感陛下之恩，被陛下之德。化洽同軌，非直萬里銜命而行者也。」

"Részletesen vizsgáltam a hegyeket és folyókat, meghatároztam a területek határait, megkülönböztettem a vidékek természeti sajátosságait, és megfigyeltem az éghajlat változásait. Ahol a szokások nem állandóak, és az ízlés és életmód különböző, ott – mivel nemcsak hallomásból kívántam írni – nem engedtem meg elfogult szavakat. Ahová csak eljutottam, mindent feljegyeztem, és amit saját szememmel láttam és hallottam, azt teljes egészében rögzítettem, hogy ezzel előmozdítsam a tanítás terjedését. Úgy érzem, hogy a napnyugta határvidékétől egészen a legnyugatibb földekig mindenütt részesültem a Fenség (a császár) kegyelmében és erényes hatásában. A tanítás és a rend egysége mindenütt elterjedt, és ez nem pusztán egy több ezer li-t bejáró küldött személyes útja."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) - Xuanzang híres "beadványa", melyet 645-ben, Kínába való visszatérése után terjesztett Taizong császár elé

Zárásként megemlítette, hogy miután a hatalmas elefánt belefulladt a folyóba, nem sikerült elég lovat szereznie a hazahozott szentirat-könyvtár szállításához, de a nehézségek ellenére reméli, hogy haladéktalanul továbbindulhat Őfelsége látogatására.

Hét-nyolc hónap telt el. Végül egy hírnök tért vissza a császár megnyugtató válaszával. Az uralkodó valószínűleg már értesült Xuanzang Harsha királlyal folytatott beszélgetéseiről, és arról, hogy a szerzetes miként járult hozzá a Tang-kori Kína és Közép-India jó kapcsolataihoz.

「聞師訪道異域，今得歸還，大用欣慰。可即速來與朕相見。其所從胡僧，知梵語及經義者，亦任將來。已敕于闐等道，送師往來，人力、馬畜，應不少乏。已敕敦煌官吏，於大流沙迎接。又敕鄯善、且末，於彼迎候。」

"Hallom, hogy a Mester idegen földeken járt a Dharma keresésében, és most már visszatért. Ennek nagyon örülök. Azonnal jöjjön, hogy velem találkozzon. Azokat a nyugati szerzeteseket, akik a szanszkrit nyelvet és a szútrák jelentését ismerik, szintén el lehet hozni vele. Már parancsot adtam Khotan útvonalaira, hogy biztosítsák a Mester oda- és visszaútját, és gondoskodjanak arról, hogy ember és állat ellátásban ne szenvedjen hiányt. Parancsot adtam Dunhuang hivatalnokainak is, hogy a Nagy Homoktengernél (大流沙) fogadják őt. Továbbá utasítottam Shanshan és Cherchen helyőrségeit is, hogy ott várják és kísérjék."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》)

Pihenő a Dunhuangban 在敦煌休憩

Röviddel a császári levél kézhezvétele után Xuanzang elindult Hotanból.

A király bőségesen ellátta vezetőkkel és felszereléssel, és az út mentén minden oázis segítséget nyújtott, de a sivatagi utazás mindig fáradságos és bizonytalan. Mint oly sok kimerült utazó előtte, Xuanzang is megpihent a Dunhuang-oázisban. Valószínűleg elidőzött az Ezer Buddha-barlang lenyűgöző szentélyeinek, könyvtárának és buddhista művészeti galériájának finom festményei és szobrai előtt. Megtekinthette a barlangok belsejét, és olvashatta azoknak a kereskedőknek a feliratait, akik hálából adakoztak a sikeres utazásért, vagy abban a reményben, hogy karavánjaik épségben megérkeznek céljukhoz. Dunhuang a történelem egyik legrégebbi távolsági kereskedelmi útvonalának, a Selyemútnak volt a kapuja, amely az időszámításunk szerinti első századokra, vagy talán még korábbra nyúlik vissza. Indiából és a belső-ázsiai Turfán-medencéből érkező, illetve a Tang fővárosból, Changan-nból induló teve- és lókaravánok mind megálltak itt.

Xuanzang feljegyzései Loulannál véget érnek, mielőtt elérte volna Dunhuangot, amely a Tang Birodalom része volt. Huili, Xuanzang életrajzírója csak annyit említ, hogy Dunhuangban egy második levelet is írt a császárnak. Azonban a dunhuangi 103-as barlang egyik festménye ábrázolja Xuanzang karavánját még azelőtt, hogy a Harsha királytól kapott elefánt belefulladt volna a folyóba a Pamír lejtőin; a kép a zarándokot is mutatja, amint hálát ad a biztonságos utazásért. Számos dunhuangi selyemzászló-festmény ábrázolja a zarándok utazó prototípusát. Az egyik rendkívül beszédes példány a párizsi Musée Guimet-ben látható.

A sors különös fordulata folytán, több mint tizenkét évszázaddal azután, hogy Dunhuangban pihent, Xuanzang döntő szerepet játszott egy ott kibontakozó különös drámában. Stein Aurél hallott róla, hogy Dunhuang egyik barlangjában hatalmas kéziratkincset falaztak el. Második expedíciója során (1906–1908) Stein találkozott a tudatlan és kissé különc taoista apáttal, Wang Yuanlu -val (王圓籙), aki a 19. század elejére romlásnak indult barlangok önjelölt őre volt. Az 1890-es évek végén telepedett le a Dunhuang melletti Mogao-barlangoknál (az Ezer Buddha-barlangoknál). 1900 június 25-én, miközben munkásai az egyik nagy barlang folyosóját tisztították a homoktól, Wang észrevett egy repedést a falon. A fal mögött egy elfalazott, kisméretű kamrát találtak (ma ez a 17-es barlang), amely padlástól padlóig tele volt zsúfolva kézirattekercsekkel, selyemfestményekkel és rituális tárgyakkal. Amikor Stein Aurél 1907-ben megérkezett Dunhuangba, az apát már hét éve őrizte a titkos könyvtár tartalmát. Próbált segítséget kérni a helyi kínai tisztviselőktől, de azok nem mutattak érdeklődést, és csak annyit mondtak neki: falazza vissza a leleteket. Stein tudta, hogy óvatosnak kell lennie. Stein rájött, hogy Wang mélyen tiszteli Xuanzangot. Úgy mutatta be magát, mint a nagy kínai mester hűséges követőjét, aki "Indiából érkezett, hogy felkutassa Xuanzang nyomait". Amikor Stein véletlenül olyan kéziratokat talált Wangnál, amelyek Xuanzang fordításai voltak, az apát ezt égi jelnek vélte, és elhitte, hogy Steinnek joga van látni a gyűjteményt. Stein végül egy csekély összegért (négy ezüstpatkóért, kb. 130 fontért) megvásárolta a könyvtár jelentős részét: 24 láda kéziratot és 5 láda selyemfestményt.

Selyem templomi zászló (Musée Guimet, Párizs)

A 17-es barlang megnyitása ráirányította a világ figyelmét Dunhuang rég elfeledett barlangjaira. Hasonlóan Angkorvathoz, amelyet elnyelt a dzsungel, Dunhuang középkori művészetet őrző, mérföldnyi galériái is elvesztek vagy feledésbe merültek, amíg Steint be nem engedték. Később a barlangban megtalálták a világ egyik legkorábbi datált nyomtatott könyvét, a Gyémánt Szútrát is (i. sz. 868).

Diadalmas visszatérés Chang’an -ba 凯旋归回长安

Dunhuangból Xuanzang ismét levelet írt Taizong császárnak, majd sietve elindult, hogy személyesen is találkozzon vele. Mivel a császár éppen északkeleten vezetett hadjáratot, utasította egyik helytartóját, hogy gondoskodjon Xuanzang fogadtatásáról Chang’an -ban. A zarándok hazatérésének híre hamar elterjedt, az utcák pedig zsúfolásig megteltek; Xuanzang így kénytelen volt a várostól nyugatra, egy csatorna partján tölteni az éjszakát.

645, első hónap hetedik napja. A reggel lassan virrad fel. Magas rangú tisztviselők egy csoportja tisztítja meg az utat, hogy Xuanzangot a fővárosba kísérjék. Elrendelik, hogy szerzetesek hatalmas csoportja vonultassa fel könyveit, ereklyéit, valamint aranyból, ezüstből és szantálfából készült szobrait Chang’anon keresztül. A másnapi menet a Zhuque (Vörös Madár) utcájában kezdődik, és a Hongfu (Nagy Boldogság) kolostorának főkapujánál ér véget. Az ünnepi alkalomra minden kolostor elküldi szerzeteseit és apácáit ceremoniális öltözékükben. Az emberek versengenek egymással a legszebb transzparensek, kárpitok, ernyők, értékes asztalok és kocsik elkészítésében.

Amikor elérik a Zhuque utcát, előremenetelnek; az út mentén elszórt aranyvirágok közt az övekről lelógó igazgyöngyök és jádekövek csilingelése tölti be a levegőt. Tudósok és helyi tisztségviselők sorakoznak a díszút mentén.

A hatóságok – tartva attól, hogy a tömeg agyontapossa egymást – parancsba adják az embereknek, hogy maradjanak veszteg, égessenek füstölőt és szórjanak virágokat ott, ahol állnak. Ekkor az egész gyülekezet tanúja lesz egy színes felhőnek az égen, amely úgy lebeg a szentiratok, valamint az arany-, ezüst- és szantálfaszobrok felett, mintha köszöntené a szent tárgyakat.

"Amióta a Tathágata [a Buddha] eltávozott, s a Tan terjedni kezdett, bár minden korszaknak megvoltak a maga bölcsei, soha nem volt még ehhez a maihoz fogható fényes esemény." 「自如來滅後，法教流傳，雖復代有明哲，未有如今日之盛也。」

Xuanzang büszkén adományozott 150 darabkát Buddha húsából és egy doboznyi csont-ereklyét a Hongfu kolostornak (弘福寺). De ez még nem volt minden. Hét Buddhaszobrot is hozott – némelyikük a kb. 120 cm magasságot is elérte –, amelyeket egészen Indiából szállítottak idáig. Micsoda emlékhullám törhetett fel benne, miközben elhelyezte ezeket az értékes képmásokat!

Először egy szantálfából készült, három láb öt hüvelyk magas szobor következett, amely a Sarnathban az első tanítását tartó Buddhát ábrázolta egy csillogó talpazaton; majd egy másik, két láb kilenc hüvelyk magas, illatos szantálfa szobor, amely Udayana király másolata után készült, amikor az uralkodó vágyott látni a Buddhát. Minden egyes szobor felidézte a helyszínt és a híres zarándokhelyek élményeit, amelyeket Xuanzang meglátogatott.

A harmadik alkotás – amely az Indiából érkező málhájának legnagyobb darabja volt – egy fényes ezüst Buddha volt, teljes négy láb magassággal, a Sankasyában a mennyből alászálló Buddhát mintázva. A negyedik replika, amely három láb öt hüvelyk magas volt, talán aranyból készült; ez a Keselyű-csúcson a Lótusz szútrát prédikáló Buddhát ábrázolta. Xuanzang jól emlékezett az érzéseire, amikor – akárcsak előtte a jámbor Faxian – elment leróni kegyeletét ezen a szent hegyen. Tudta, hogy ezt a szobrot jól fogadják majd, hiszen a Lótusz szútra rendkívül népszerű volt Kínában.

Ezekhez jött egy ötödik kép, egy körülbelül 38cm magas, aromás szantálfából faragott szobor, amely Buddha a Nagarahara barlangjában hagyott árnyékának másolata volt. Ez volt az a hely, ahol ő maga is látomást kapott Buddháról. Ez volt az egyik legelső szobor, amelyet utazása során gyűjtött. Valahogy sikerült szert tennie egy három láb három hüvelyk magas arany szoborra is a Magadha melletti Pragbodhi-hegy Sárkánybarlangjából. Ez a hatodik replika a Sarnathi, "a Tan kerekét megforgató" Buddhára hasonlított. Végül elhelyezett még egy szantálfa Buddha-szobrot; ez azt a pillanatot örökítette meg, amikor Buddha a napi körútját végezte Vaisali-ban, ahol oly sok prédikációt tartott.

Tudjuk, hogyan nézett ki három ezen alkotások közül.

Az egyik az Udayana-szobor volt, amelyről úgy tartják, évszázadról évszázadra készültek másolatok. Az Udayana-típusú szobrok jellemzően álló alakok, hosszú, szimmetrikusan elrendezett redőzetű köpenyben, a kezek pedig a megnyugtatás és a könyörületesség gesztusait (mudráit) formálják. Két szobor a tanító Buddha Sarnathi képének másolata volt.

Xuanzang emellett 657 könyvet is összegyűjtött, amelyeket különös indiai írásmóddal vetettek nyírfakéregre vagy egymásra fűzött pálmalevelekre, és 520 tokba kötötték őket. Ezeket a következőképpen csoportosították: 224 mahayana szútra és értekezés; számos hinayana írás, amelyek nagyrészt teljesen ismeretlenek voltak; valamint nem kevesebb, mint harminchat általános logikai mű és tizenhárom nyelvészeti munka. Egy elbűvölő Dunhuangból származó selyemtekercs-festmény húsz lovat ábrázol, amint ezeket a szentiratokat cipelik, és elegánsan öltözött papok és tisztviselők tekintetétől kísérve ügetnek be egy templomba.

Miután biztonságban hazaért, Xuanzang leghőbb vágya az volt, hogy a lehető legtöbbet lefordítsa ezekből a szentiratokból.

Meghallgatáson a császárnál 唐太宗接见玄奘

Xuanzang két alkalommal is találkozott a császárral a Főnix Palotában, Luoyangban, a második birodalmi fővárosban. Második találkozójuk jól dokumentált maradt az utókor számára.

帝曰：「師去何不相報？」

法師對曰：「奘去時以經累表，誠微志大，不蒙見許。以愛法之誠，遂私行西去，法律所拘，深用慚懼。」

帝曰：「法師出家，與俗殊異，能不顧身命，為物求法，大用欣慰，不勞謝也。」

"A Császár kérdezte: 'Mester, amikor elmentél, miért nem jelentetted azt Nekem?'

A Mester így válaszolt: 'Amikor [én, Xuan]zang távoztam, több ízben is küldtem kérvényt Felségednek, de mivel tervem jelentéktelennek tűnt, célom pedig túl nagratörőnek, nem érhetett az a kegy, hogy engedélyt kapjak. A Tan iránti szeretetemtől vezérelve végül magánúton indultam nyugatra, s mivel így megszegtem a törvényt, mélységes bűntudat és félelem tölt el.'

A Császár így felelt: 'A Mester elhagyta a világi életet (szerzetes lett), így az ő helyzete merőben különbözik a világi emberekétől. Az, hogy életedet nem kímélve, minden lény javára kerested a Tant, nagy örömmel tölt el Engem. Nincs szükség bocsánatkérésre.'

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) - Taizong császár első audienciája 645-ben.

Amikor a császár megdöbbenésének adott hangot, hogy miként volt képes véghezvinni egy ilyen utazást, Xuanzang a diplomácia nyelvén válaszolt, mondván: az új dinasztia egyetemes tekintélye tette ezt lehetővé.

「奘聞乘風而趨天池者，非遠也；御龍而涉巨海者，非難也。自陛下握圖馭極，亭育群生，德被炎方，威加蔥嶺。」

"Xuanzang azt hallotta, hogy széllel szállni és az égi tavakhoz jutni nem távoli dolog; sárkányon átkelni a nagy tengereken nem nehéz feladat. Amióta Fenséged kezébe vette a birodalom térképét és uralmát, és minden irányt kormányoz, táplálja és gondozza az élőlényeket, erénye elérte a forró déli vidékeket, hatalma pedig a Pamir-hegység (Onion Range) térségéig kiterjed."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) 6. tekercs

Xuanzang ezzel elismerte a császár figyelemre méltó külpolitikai sikereit, és talán a sajátjait is. Már nem az az ifjú idealista volt, aki szembeszállt Turfan királyával; egy olyan ember higgadtságával beszélt, akit Harsha király tüntetett ki, és aki útja során a Nyugati Türkök kagánjával, valamint számos királlyal és herceggel tartott kapcsolatot

A császár úgy találta, hogy Xuanzang rendkívül értékes információkkal rendelkezik Közép-Ázsia és India népeinek éghajlatáról, terményeiről, uralkodóiról, szokásairól és történelméről. Végül javasolta neki, hogy írjon egy könyvet.

帝曰：「佛國遠遠，載籍所傳，既多博昧。師既親覽，宜編纂一書，以廣聞見。」

"A Császár így szólt: 'A Buddha országa távoli, és amit a könyvek és feljegyzések ránk hagytak, az sokszor homályos és bizonytalan. Mivel a Mester személyesen is látta mindezt, helyes lenne, ha egy könyvbe rendezné ezeket, hogy ezzel szélesítse az ismereteket és a hallottak körét.'"

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) 6. tekercs

Ez szokatlan megjegyzés volt egy olyan császártól, akit általában buddhistaellenesnek festenek le egyik konfuciánus tanácsadója erős befolyása miatt.

A császár felismerve, hogy Xuanzang rendkívüli tehetség, aki hasznára válhatna, arra buzdította őt, hogy legyen a tanácsadója az ázsiai kapcsolatok ügyében. Xuanzang elmagyarázta, hogy már fiatalon szerzetes lett, és teljesen elmerült a buddhista tanulmányokban.

「若使毀冠裂裳，敦令從俗，在奘之情，如撥舟於陸。」

"Ha arra kényszerítenének, hogy összetörjem a szerzetesi sapkámat és megszakítsam ruhámat, és arra buzdítanának, hogy a világi szokásokat kövessem, az számomra olyan lenne, mintha csónakot akarnának a szárazföldön tologatni."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) 6. tekercs

A császár éppen az északkeleti hadjárat megindításával kapcsolatos utasításokkal volt elfoglalva. Eredetileg csak néhány perces kihallgatást szánt Xuanzangnak, de a beszélgetés annyira érdekfeszítő volt, hogy a császár sógorának kellett emlékeztetnie: a szerzetes a hivatalos szálláson lakik, és ki fogják zárni, ha nem indul el hamarosan. Huili leírása szerint a császár tiltakozott:

帝曰：「朕今向東巡，觀省兵甲，行道之次，思與師言。可共同行，意下如何？」

法師對曰：「奘所以從西域還者，為譯經。今未得操筆，且徒損功夫。又《瑜伽》等論，文句廣大。自非在彼弘福，無由成功。又佛誡：『僧不得觀軍陣。』此是如來之教，須以聞奏。伏願天慈，必垂哀允。」

帝曰：「師既有此教，朕不強也。」

A Császár mondta: 'Most kelet felé indulok szemlére, hogy megvizsgáljam a hadsereg fegyvereit és felszerelését. Útközben szeretnék a Mesterrel beszélgetni. Jöjjön velem együtt – mit gondol erről?'

A Mester így válaszolt: 'Azért jöttem vissza a Nyugati országokból, hogy a szútrákat lefordítsam. Most, ha nem tudok az írással foglalkozni, akkor csak hiábavalóan veszítem az időt és a fáradságot. Az Értekezés a jógagyakorlat szintjeiről (T1579 瑜伽師地論 ~Yogācārabhūmi-śāstra) és más értekezések szövegei nagyon terjedelmesek; ezeket csak ott, a Nagy Szerencse (弘福) feltételei között lehet sikeresen lefordítani. Továbbá a Buddha parancsa szerint: 'A szerzetes nem nézheti a hadsereg felvonulását.' Ez maga a Tathágata tanítása, ezért erről jelentést kell tenni. Alázatosan kérem a mennyei kegyelmet, hogy ezt megértéssel fogadja.'

A Császár így szólt: 'Mivel a Mesternek ilyen tanítása van, nem kényszerítem tovább.'"

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) 6. tekercs

A A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései 大唐西域记

Xuanzang nem vesztegette az időt, és azonnal nekilátott könyvének, a A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései (T2087 大唐西域記). Hatalmas mennyiségű papírral tért haza, amelyek részben saját tapasztalatain alapultak, részben pedig indiai és más királyságokról szóló tárgyilagos feljegyzések voltak. Xuanzang megjegyezte, hogy minden tartománynak megvolt a maga hivatalnoka az események írásos rögzítésére:

「簡牘史籍，備書善惡；祥眚之事，詳之備矣。」

"A bambusz- és fapalackokra (írásos feljegyzésekre) és történeti iratokra mind fel van jegyezve a jó és a rossz. A kedvező és baljós jelek (rendkívüli események) dolgai is mind részletesen és teljesen le vannak írva."

Xuanzang (玄奘) "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzései" (T2087 大唐西域記)

Az indiai "fenti hetven királyságból" származó anyagok rendkívül hasznosak lehettek számára az információgyűjtés során.

Kétséges, hogy bárki korábban ilyen átfogó módon merített volna belőlük, vagy ennyi forrást használt volna fel. Senki más nem tett korábban friss megfigyeléseket India teljes hosszában és szélességében tett utazása után: Xuanzang így a 7. századi, az iszlám megjelenése előtti India történetírásának egyik legfontosabb forrásává vált.

A történetírás Kína egyik legnagyobb erőssége.

Már az I. századból is léteznek kínai évkönyvek; sőt, a Han-dinasztia (i.e. 210 – i.sz. 220) legnagyobb irodalmi teljesítménye éppen a történelmi tárgyú írás volt. A kínaiak hagyományosan időbeli keretben szemlélték az emberi ügyeket, és kiválóak voltak a részletes, tényekkel teli, objektív történelmi munkák összeállításában (szemben a kínai időfogalommal, amely lineáris, az indiai időfogalmat gyakran ciklikusként írják le). Xuanzang még az útleírásában is a történelmi tudatosság és tudományosság ezen kínai mintáját követte.

Bár e hagyomány örököse volt, Xuanzang magával hozott bizonyos, a hátteréből fakadó elfogultságokat is. A kormányzás és közigazgatás iránti élénk érdeklődése, a konfuciánus klasszikusok korai ismerete és a buddhizmus iránti rajongása miatt e területeken némi részrehajlást mutatott. Xuanzang azonban nem volt vakon elfogult a buddhista uralkodókkal szemben, és nem maradt közömbös a nem-buddhista királyok erényei iránt sem. Valószínűleg éppen ez a pártatlanság nyűgözte le Taizong császárt, és késztette arra, hogy támogassa Xuanzang következő nagy feladatát: azt a hatalmas fordítói projektet, amely életének hátralévő tizenkilenc évét kitöltötte.

IX. fejezet - AZ UTOLSÓ ÉVEK 第九章 - 晚年岁月

Egy álom beteljesülése

Taizong császár jóváhagyta Xuanzang fordítói munkáját, amelyet később a császári család más tagjai is támogattak. Kína minden tájáról tizenkét kiváló műveltségű szerzetest neveztek ki mellé segítőnek, kilenc nyelvész kíséretében. Köztük volt Huili (慧立, 615 – kb. 675), életrajzírója is. A gyorsírókat és másolókat nem számítva több mint huszonhárom szerzetest osztottak be a fordítócsapatba. Xuanzang így belekezdhetett közel húszévnyi munkájába, amelynek során összesen hetvennégy különböző művet fordított le 1335 kínai chuan-ra (tekercsre).

A szanszkrit szövegek kínaira fordításának valódi összetettségét nehéz elképzelni; aligha létezik két nyelv, amely különbözőbb lenne az indiainál és a kínainál. Vegyük például, amikor Xuanzang elkészítette az Értekezés a jógagyakorlat szintjeiről (T1579 瑜伽師地論 ~Yogācārabhūmi-śāstra) száztekercses fordítását:

Ő maga fordított szanszkritról kínaira. Egy lejegyző rögzítette a szóban elhangzott kínai fordítást, egy szanszkritul tudó olvasó ellenőrizte a szanszkrit írásjelek helyességét, egy írásjegy-korrektor igazolta a leírt kínai szöveg pontosságát, egy jelentés-ellenőr gondosan tanulmányozta és megvitatta az egyes lefordított mondatok értelmét, a mondatszerkesztő sorrendbe állította őket; végül egy revíziós felügyelő felügyelte az egész munkát.

E rendszernek köszönhetően Xuanzang fordításai rendkívül pontosak voltak.

Ez a fajta kidolgozottság a buddhizmus kínai fejlődésének több évszázados eredménye volt. Az első szakaszban, nagyjából a 2. és a 4. század között, minden szerzetes és fordító külföldi misszionárius volt. Annak érdekében, hogy a buddhizmust vonzóvá tegyék a kínaiak számára, a misszionáriusok és fordítók gyakran szabadságot engedtek maguknak; az olyan indiai kifejezéseket, mint a dharma (Buddha tanítása), a bodhi (megvilágosodás) és a yoga, mind "az út"-ként fordították – ez egy olyan szó, amelyet mind a taoisták, mind a konfuciánusok saját, különleges jelentéssel ruháztak fel. Az indiai absztrakciókat hajlamosak voltak konkrét képekkel kifejezni: a "tökéletesség" a kínaiak számára egyszerűen "kerek" lett.

A második szakaszban külföldi és kínai szerzetesek együtt dolgoztak a kiváló eredményekért. Kumārajīva (鳩摩羅什 344–417) és Paramārtha (真諦 449–569) indiaiak voltak, de mindketten hosszú évekig éltek Kínában és tudtak kínaiul. (Kumārajīva egy előkelő származású indiai fia volt, aki Kuchában telepedett le, majd később nagy irodalmi tehetsége miatt Chang’anba hívták.) Fordításaik néha szabadabbak és tetszetősebbek voltak, mint Xuanzang munkái. A harmadik szakaszban már olyan kínai buddhista tudósok tevékenykedtek fordítóként, mint Xuanzang és Yijing (義淨 635–713).

Hogyan választotta ki Xuanzang, hogy mit fordítson le?

Egy ponton Gaozong (唐高宗, 628–683) császár, aki Taizongot követte a trónon, azt javasolta, hogy olyan szövegeket fordítson, amelyeket korábban még nem ültettek át kínaira. Bár ez a felszínen logikusnak tűnt, Xuanzang elmagyarázta, hogy a helyzet nem ilyen egyszerű. Bizonyos korábbi fordítások ugyanis vagy nagyon rosszak, vagy hiányosak voltak. Így végül uralkodói engedélyt kapott arra is, hogy az általa gyengébb minőségűnek ítélt fordításokon dolgozzon.

Az első évben Xuanzang rendkívüli fordítócsapata számos méltó fordítást készített. A következő évben, 646-ban folytatta a fordítói munkát, és elküldte a befejezett "A Nagy Tang-dinasztia nyugati utazásának feljegyzéseit" (T2087 大唐西域記) a császárnak. Azonban mindig akadtak elkerülhetetlen megszakítások. Amikor egy kínai küldöttség visszatért Indiából, a császár felkérte Xuanzangot, hogy fordítsa le diplomáciai üzeneteiket szanszkritra. Korábban egy másik kínai követ azzal a kéréssel tért vissza Indiából Asszám királyától – akinél Xuanzang két hónapig vendégeskedett –, hogy fordítsák le a klasszikus taoista művet, Az Út és az Erény könyvét (道德經 Daode Jing vagy Tao Te King) szanszkritra. A császár így megbízta Xuanzangot, hogy vezető taoista tudósokkal együtt készítse el a fordítást.

Xuanzang megkezdte a "Értekezés a jóga-gyakorlók szintjeiről" (T1579 瑜伽師地論, Yogācārabhūmi-śāstra) fordítását is. Mivel indiai utazásának egyik fő célja e mű megszerzése, tanulmányozása, majd kínai bevezetése volt, mintegy két évet szentelt a fordítás tökéletesítésének. Ebben az időben, 648-ban Taizong visszatért a koreai hadjáratból. Egészségi állapota egyre romlott, ezért visszavonult nyári rezidenciájába, a Jáde Virág Palotába (玉華宮), amely 96km-re északra feküdt Chang’antól, és felkérte Xuanzangot, hogy tartson vele. A császár másodszor is sürgette a szerzetest, hogy vállaljon kormányzati pozíciót, de Xuanzang ismét visszautasította. Ezután a császár arról érdeklődött, milyen könyveket olvasott mostanában. Xuanzang azt felelte, hogy épp most fejezte be a száztekercses Jóga-értekezést. "Melyik bölcs írta, és miről szól?" – akarta tudni az uralkodó.

Xuanzang elmagyarázta, hogy az értekezés a buddhaság tizenhét állapotát írja le. Ezután felsorolta a szakaszokat, az öt érzékszerv által uralt fázistól kezdve egészen a mindennemű ok-okozati összefüggéstől független állapotig. Később a császár így szólt egyik udvaroncához:

「朕觀佛經，譬仰天觀海，莫測其高深。法師能於異域得是深法，朕比以軍旅事務，未遑研及。今開覽，方知其博大。向之儒、道及九流諸子，比之如小池之與大海。世言三教齊致者，妄也。」

"'Amikor a buddhista szútrákat olvasom, olyan ez, mintha az ember az eget nézve a tengert szemlélné: sem magasságát, sem mélységét nem lehet felfogni. A Mester idegen földeken képes volt megszerezni ezt a mély tanítást, míg én a katonai ügyek és államigazgatás elfoglaltságai miatt nem tudtam igazán elmélyedni benne. Most, hogy megnyitottam és átolvastam, csak most látom meg annak hatalmas mélységét és terjedelmét. A korábbi tanítások – a konfucianizmus, a daoizmus és a kilenc iskolás bölcseleti irányzatok – ehhez képest olyanok, mint egy kis tó a nagy tengerhez viszonyítva. Az a mondás, hogy a három tanítás (儒、道、佛) egyenlő, téves.'"

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) 7. tekercs

És parancsba adta, hogy a "Értekezés a jóga-gyakorlók szintjeiről" másolatait juttassák el Kína jelentősebb városaiba.

A császár végül arra is szakított időt, hogy saját kezűleg írjon előszót néhány szentirathoz, amelyet Xuanzang korábban fordított le. Egy pompás arany kaszaját (szerzetesi vállkendőt) adományozott neki, amelyet a palota hölgyei készítettek; értéke száz aranyat nyomott, és olyan finom öltésekkel varrták, hogy a varratok nem is látszottak. A zarándoknak szokása volt elajándékozni a kapott adományokat, de ezt az egyet megtartotta, és halála után ebben temették el.

18500 buddhista szerzetes felszentelése 一万八千五百名僧侣的度僧仪式

648 kilencedik havában a császár egy jelentős rendeletet adott ki, amelyben 18 500 szerzetes és apáca felvételét rendelte el. Az uralkodó így fogalmazott:

「昔隋季失馭，天下沸騰。朕起義兵，掃除氛祲。總領戎旅，親冒矢石。風霜屢及，宵旰不暇。雖藥石之資，未期速效。比來疾瘳，豈非冥慶所資？其京城及天下諸州寺，各宜度五人。弘福寺宜度五十人。」

"A Sui-dinasztia végén elveszett az uralom, és az egész világ káoszba és zűrzavarba süllyedt. Én felemeltem az igazságos hadsereget, és megtisztítottam a birodalmat a zűrzavartól. Személyesen vezettem a katonai erőket, és magam is ki voltam téve nyílnak és kőnek. Sokszor fagy és forróság ért, éjjel-nappal nem volt nyugalmam. Bár orvosságokra is szükségem volt, nem vártam gyors gyógyulást. Mostanra felépültem – nem lehet, hogy ez nem az ég (a sors) titkos jutalma? Ezért a fővárosban és az összes tartományban minden templomban öt embert kell felszentelni. A Great Fuxing Temple esetében ötven embert kell felszentelni."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) 7. tekercs - amikor a császár felépült egy súlyos betegségéből, és ezt a gyógyulást a buddhista érdemeknek (karma) tulajdonította.

A buddhista források teljes mértékben Xuanzang érdemének tulajdonítják a szerzetesek számának ezt a jelentős növekedését. Megerősítik, hogy a császár valóban megkérdezte Xuanzangot:

帝曰：「朕欲營福，何者為最？」

法師對曰：「弘法在人，度僧為最。」

"A Császár kérdezte: 'Érdemeket [karmikus áldást] kívánok szerezni; melyik cselekedet erre a legalkalmasabb?”

A Mester így válaszolt: 'Mivel a Tan [Dharma] hirdetése az embereken múlik, a szerzetesek felszentelése a legnemesebb cselekedet.'"

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) 7. tekercs

648 végén a trónörökös bejelentette, hogy a Nagy Jóságos Szeretet Temploma (大慈恩寺 Da Ci'en Templom) elkészült, és készen áll arra, hogy Xuanzang és asszisztensei birtokba vegyék. A Chang’an délnyugati sarkában épült komplexum a Tang-kor egyik legjelentősebb kolostora volt. Minden ereklyét, szobrot és szent szöveget ünnepélyes felvonulással szállítottak át a Hongfu Kolostorból.

Chang’an összes lakója jelen volt az eseményen, amelyet kilenc palotazenekar ünnepelt indiai, közép-ázsiai és koreai dallamokkal. Vajon elvállalja-e Xuanzang az új apát tisztségét? Xuanzang visszautasította ezt a megtiszteltetést, mondván, hogy minden idejét a fordításnak kívánja szentelni.

Taizong császár halála 唐太宗驾崩

A következő nyáron, 649-ben, Xuanzang elkísérte a császárt annak Chang’antól délre fekvő pihenőhelyére, hogy elmeneküljenek a hőség elől. A katonai és harctéri felelősség alól végre felszabadulva, és a halandóságára emlékeztető gyenge egészségi állapota miatt az uralkodó hosszú órákat töltött Xuanzanggal a buddhizmusról beszélgetve. A császár egy indiai hosszú élet doktort is elszállásolt a palota egyik külön lakosztályában, akinek az volt a feladata, hogy elixírt készítsen az egészsége helyreállítására. A császár bevett néhányat a pirulákból, és elkezdett saját karmáján gondolkodni. Milyen jócselekedeteket vitt véghez életében? Xuanzang válaszolt számos kérdésére a jó és rossz tettek megtorlásával, valamint a régmúlt indiai és közép-ázsiai szentjeinek fennmaradt emlékműveivel kapcsolatban. A császárt megindították Xuanzang szavai. Újra és újra felgyűrte ingujjait, és sóhajtva mondta: "Sajnálom/fájlalom, hogy későn találkoztunk, így nem volt módom széles körben felemelni a Buddhista Tant." 「恨相見之晚, 不得廣興佛法.」

Úgy tudjuk, a császár kissé rosszkedvű volt, amikor elhagyta Chang’ant. Az ötödik hónap 25. napján enyhe fejfájásra panaszkodott, és megkérte Xuanzangot, hogy aludjon az ő lakosztályában. Sem a karmikus jócselekedetek, sem az indiai hosszú élet doktor nem tudta meghosszabbítani az életét. Másnap Taizong császár 49 éves korában meghalt. A kínai történelem egyik legsikeresebb uralkodása fűződik a nevéhez.

A császár halála előtti napon Xuanzang új fordítást készített a Szív szútrából (般若波羅蜜多心經). A szöveg mindössze 260 kínai írásjegyből áll, de benne van a buddhista bölcsesség veleje. Központi témája a dolgok éntelensége és üressége. Úgy tartják, ez tartalmazza a Bölcsesség Tökéletessége szútrák lényegét, és Ázsia szinte minden buddhista iskolájában szerzetesek és apácák kántálják.

Xuanzang visszatért a Da Ci'en Templomba elhatározva, hogy minden percét a fordításnak szenteli.

Időbeosztást készített magának; ha nappal valamilyen ügyintézés vagy egyéb zavaró tényező miatt nem fejezte be a munkáját, éjszaka pótolta azt. Tollát csak a második őrváltáskor [este 9 órakor] tette le. Miután félretette a szentiratokat, a harmadik őrváltásig [este 10 óráig] Buddha szobra előtt végzett leborulásokat, majd egy rövid időre aludni tért. Az ötödik őrváltáskor [hajnali 2-kor] felkelt, hogy olvassa a szanszkrit szövegeket, és vörös tintával megjelölje azokat a bekezdéseket, amelyeket a következő napon fordítani szándékozott.

Bár nem ő volt az apát, naponta két tanítást tartott, emellett több mint száz diákkal és külföldi látogatóval konzultált, valamint felügyelte a palotából érkező eunuchokat, akik szentiratokra és szobrokra vonatkozó rendelésekkel érkeztek.

Gaozong császár és a Nagy Vadlúd-pagoda 唐高宗与大雁塔

Taizong császárt kilencedik fia követte a trónon, aki Gaozong császár (唐高宗, 628–683 születési nevén Li Zhi) néven vált ismertté. Az új uralkodó, apjához hasonlóan, nagyra becsülte Xuanzangot, és haláláig támogatta fordítói munkáját; két jelentős kolostort is alapított Chang’anban. Apjával ellentétben azonban nem mutatott személyes érdeklődést a buddhista tanok iránt. Xuanzang merész javaslattal állt elő: azt tanácsolta Gaozong császárnak, hogy építtessen egy pagodát a Da Ci'en Templom területén az Indiából hozott buddhista szentiratok és szobrok elhelyezésére.

Rávilágított, hogy egy kőépületben ezeket kevésbé fenyegetné a tűzveszély, hiszen a kínai építmények általában fából készültek. Xuanzang egy magas, többszintes kőépületben gondolkodott, amilyeneket Indiában látott. Azt szerette volna, ha a pagoda "hirdeti egy nagyszerű ország dicsőségét, és emlékműként szolgál Sákjamuni Buddha tiszteletére" 「彰大国之荣，启释迦之像。」. Mielőtt azonban az építkezés megkezdődött volna, a császár titkára azt az üzenetet vitte a Mesternek:

「所營塔既高，恐難用石。宜改用磚。」

"A felépítendő pagoda olyan magas, hogy attól tartanak, nem lesz célszerű kőből készíteni. Ezért ajánlott áttérni téglára."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》)

A végleges építmény jóval kisebb lett, mint amit Xuanzang elképzelt. Indiai stílusban épült, öt szinttel, és elérte a kb. 53 méter magasságot. A déli oldalon olyan emlékműveket helyeztek el, amelyekre Taizong és Gaozong császár Xuanzang fordításaihoz írt előszavainak részleteit vésték. Maga Xuanzang is segített a téglák hordásában a Nagy Vadlúd-pagoda építésekor, ahogy később nevezték. Az építkezés két évet vett igénybe. A többször restaurált Nagy Vadlúd-pagoda ma is áll, és kiemelt turisztikai látványosság az egykori Tang-főváros, Chang’an területén, a mai Xian-ban.

Nagy Vadlúd-pagoda, mely helyet adott Xuanzang által hazahozott szentiratoknak. A képet 2010-es látogatásom alkalmával készítettem.

Levelek a császárokhoz 上皇帝书

Xuanzang és csapata átlagosan hetven fejezetet fordított le évente, kivéve 656-ot és 657-et, amikor mindössze egy vagy két mű készült el. A feltételezések szerint ezekben az években a Mester rengeteg időt tölthetett levelezéssel. Vajon azért, mert romló egészségi állapota miatt nem volt képes komolyabb munkára? Ezek nem mindennapi levelek voltak, hanem gondosan kidolgozott kompozíciók, tele a természet világából vett költői hasonlatokkal. Xuanzang feljegyzései, valamint a Taizonggal és Gaozonggal folytatott levelezése – amelyet Li Rongxi új fordítása (1993-as fordítása a modern buddhista tudományosság egyik alapköve, mivel a klasszikus kínai szöveget (Hui-li életrajzát Xuanzangról) közérthető nyelvezetre ültette át) részletesen idéz – feltárják az uralkodók szerzetes iránti tiszteletét és szeretetét, valamint Xuanzang szüntelen erőfeszítéseit, hogy elnyerje a buddhizmus birodalmi elismerését, kihasználva kivételezett helyzetét.

Az egyik levélben Xuanzang azt sugallja, hogy ha a császár nem írna feliratot saját "virágos" kézírásával, "a nap és a hold helyet cserélne". Egy korábbi alkalommal emlékezteti az uralkodót:

「...昔弘福畫像，陛下親御鑾輿，發青蓮之目。今新譯經論，方傳震旦，願垂豫筆，為之序文。」

„…régebben a Fuxing Templom falaira festett képek elkészítésekor Fenséged személyesen érkezett díszes kocsiján, és megnyitotta a ‘kék lótusz szemét’ (a megvilágosodott látást). Most az újonnan lefordított szútrák és értekezések már eljutnak Kína földjére, ezért alázatosan kérjük, hogy Fenséged kegyesen adjon előszót ezekhez az írásokhoz."

Xuanzang 648-ban, a Hongfu-kolostorban (弘福寺) zajló munkálatok idején intézte e szavakat Taizong császárhoz. A célja az volt, hogy megszerezze a császári tekintélyt a frissen lefordított szanszkrit szövegek számára.

A hasonlatban benne rejlik a gondolat, hogy ez az előszó "nyitja majd fel a nép szemét". A "szemek felnyitása" (開眼 - Kāiyǎn) egy fontos buddhista rituálé. A hit szerint a szobor csak akkor válik valóban szent tárggyá, ha egy magas rangú személy (vagy szerzetes) jelképesen megfesti a pupillákat. Taizong ezzel a tettével korábban már elismerte a buddhizmus szentségét.

A kevés fordítás másik oka – az általa lefordított logikai szútrák körüli vitákon túl – az volt, hogy Xuanzang 656 nyarán súlyosan megbetegedett.

A nyugati területekről szóló birodalmi jelentésében nem említette meg azokat a fizikai megpróbáltatásokat, amelyeket a Tian Shan, a Hindu Kush vagy a Pamír hegység átszelésekor állt ki. Életrajzírója azonban megjegyzi, hogy a Tian Shan hegységen való átkeléskor minden tíz emberből három halálra fagyott. Talán ez a kínszenvedés okozta Xuanzangnál azt a "szívet elszoruló hideg betegséget", amely nagy fájdalmakkal járó időszakokat idézett elő nála.

Betegségének hírére a császár két orvost és minden szükséges gyógyszert elküldött neki. Amikor jobban lett, Xuanzang levelekben köszönte meg a császár figyelmességét. Ezután egy érzelmektől fűtött felhívásban kérte az uralkodótól, hogy: (1) változtassa meg azt a birodalmi rendeletet, amely a ceremoniális alkalmakkor a taoistáknak elsőbbséget biztosít a buddhistákkal szemben, és (2) törölje azt a rendeletet, amely előírja, hogy a buddhista szerzeteseket és apácákat világi, ne pedig vallási bíróság előtt vonják felelősségre:

「自顧殘命，無幾何時，恐一旦先犬馬，不得再言。是以憑枕兢兢，伏紙惶惶。」

...

「省書具之。道、佛名位，先皇所定，事須詳考。其僧、尼處俗法，即宜廢省。師宜安意，且試服藥。」

"Visszagondolva saját megmaradt életemre, már nem sok időm lehet hátra. Attól tartok, hogy ha egyszer előbb távozom, mint a kutyák és lovak (vagyis ha meghalok), nem lesz több alkalom, hogy szót váltsak. Ezért remegő fejjel a párnámra támaszkodva, reszketve vetem papírra ezeket a szavakat."

...

"A levelet átolvastam és megértettem. A taoisták és buddhisták rangjait és címeit már a korábbi császár állapította meg, ezt alaposan meg kell vizsgálni. A szerzetesek és apácák világi jogi helyzetét illetően a világi szabályokat meg kell szüntetni / felül kell vizsgálni. A Mester nyugodjon meg, és próbálja meg bevenni az orvosságot."

Xuanzang Gaozong császárnak címzett levele Xuanzang élete végén, 664 elején történt, és a mester utolsó nagy győzelmét rögzíti a buddhista közösség védelmében.

Az első, 637-es rendelet akkor született, amikor Taizong a trónja legitimitását kereste (meggyilkolta bátyját és nyugdíjazta apját). A taoisták meggyőzték a császárt arról, hogy ő és háza Lao-ce-től, a kínai taoizmus legjelentősebb filozófusától származik. A második rendeletet, amelyet Gaozong császár hozott 656-ban, inkább a korai Tang-császárok azon politikája jellemezte, amellyel a buddhista szerzetesség tevékenységét igyekeztek ellenőrzés alá vonni. A rendelet azonban akkora vitát váltott ki – beleértve a tiszteletre méltó Xuanzang tiltakozását is –, hogy a császár kénytelen volt visszavonni azt. Sok más kínai szerzeteshez hasonlóan Xuanzang is csodálta az indiai szerzeteseket megillető tiszteletet és pozíciót, és ugyanezt a függetlenséget és státuszt kereste a kínai szerzetesség számára is. Xuanzang sikerrel akadályozta meg, hogy a szerzetesrendet állami ellenőrzés alá vonják és átlagos állampolgárként kezeljék. Ez biztosította a buddhizmus autonómiáját a Tang-korban.

Xuanzang és a madár 玄奘与小鸟

656 telén újabb alkalmak nyíltak a levélírásra, amelyek Xuanzang egy egészen váratlan oldalát tárták fel.

A császárné Xuanzang imáit kérte, amikor gyermeket várt. Xuanzang válaszlevelében azt javasolta, hogy ha a gyermek fiú lesz, szenteljék szerzetesnek. Ahogy Waley megjegyezte, a fogadalmakat gyakran tették le kisgyermekek nevében, amolyan "spirituális védőoltásként". További levelek, ajándékok és kisebb szertartások követték egymást, majd amikor a császárné a szülés előtt állt, Xuanzang meglátott egy kismadarat leszállni a birodalmi csarnokra. Xuanzang megörült; tudta, hogy a madarak a buddhista legendákban gyakran szerencsés ómennek számítanak. Valóban, mind Faxian, mind Xuanzang feljegyezte azt a helyet a Bodhi-fa közelében, ahol madárrajok adtak boldog előjelet Buddhának, mielőtt leült volna meditálni. Gratuláló levelet írt, amelyben így fogalmazott:

「沙門玄奘言：嘗聞白雀彰其殷美，赤鳥顯其周祥。固知人事之休，天徵必兆，古之常道也。……於顯慶殿帷內，見一赤鳥，背、腹、足等，並是丹毛，自南而至。入于帳內，止於御座，優遊行躍。見此異鳥，因謂之曰：『后身懷妊，月分未充，心深憂懼，常為祈禱。若所禱有感，示我好徵。』鳥似解人情，迴旋行步，以示安隱。心甚慶悅，手招引之，漸漸前向。鳥既不驚，因復摩擩，左右近侍，同見此蹤。奘因引之，欲令歸依三寶。未及受捉，隨即飛過，隨後行覓。」

Xuanzang sramana [szerzetes] mondja: Hallottam, hogy a fehér veréb a Zhou-dinasztia virágzását jelezte, a vörös madár pedig a Shang (Yin) dinasztia kedvező előjelét mutatta. Ebből tudható, hogy az emberi történések jó vagy rossz alakulása, valamint az égi jelek mindig előre megmutatkoznak – ez az ősi tanítás rendje. ... a Xianqing Csarnok függönyei között egy vörös madarat láttak, amelynek háta, hasa és lábai mind bíbor tollazatúak voltak; délről érkezett, belépett a sátorba, és megállt az uralkodói trónnál, ahol nyugodtan járt-kelt. Amikor meglátta ezt a különös madarat, így szólt hozzá: 'A császárné állapotos, de a hónapok még nem teltek be; ezért szívében aggodalom van, és gyakran imádkozik. Ha imádságai meghallgatásra találtak, mutass nekem kedvező jelet.' A madár mintha értette volna az emberi érzéseket: körözött, majd nyugodt mozdulatokkal jelezte, hogy nincs veszély. A szív nagyon megörült, kezével felé intett, a madár pedig nem ijedt meg; közelebb is ment, sőt megérintette. A kísérők mind látták ezt a jelenséget. Xuanzang ekkor megpróbálta kézbe venni, hogy a Három Kincshez vezesse, de mielőtt elfoghatta volna, a madár elrepült, és utána hiába keresték."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) 9. tekercs - egy ritka, misztikus pillanatot örökít meg Xuanzang életéből a császári udvarban.

Menedéket venni a Három Drágaságban (歸依三寶) annyit tesz, mint egy szerzetes után elismételni: "Menedéket veszek a Buddhában, menedéket veszek a Dharmában [a tanításban], menedéket veszek a Szanghában [a szerzetesi közösségben]." 「皈依佛，皈依法，皈依僧。」 Még aznap örömteli hír jutott el Xuanzanghoz: a császárné fiúnak adott életet, akit "Buddha-Fényének" neveztek el. Miután Buddha-Fénye egy hónapos lett, és elérkezett az idő a szertartásra melynek során jelképes gesztusként leborotválták a haját, Xuanzang így írt:

「此乃震動魔宮，欣悅淨居。」

"Ez megrendítette Māra (a démonkirály) palotáját, és örömöt keltett a tiszta lakhelyek világában."

Xuanzang szájából hangzott el, és az egyik legfontosabb buddhista rituáléhoz, a szerzetesszenteléshez kapcsolódik. Amikor Xuanzang 648-ban rávette Taizong császárt, hogy engedélyezze több ezer új szerzetes felvételét a birodalomban, ezzel a spirituális érvvel támasztotta alá kérését

657 késő tavaszán a császár a keleti fővárosba, Luoyangba tette át székhelyét, magával víve Xuanzangot és a kisbabát is. Xuanzang kihasználta az utazást, és engedélyt kért, hogy ellátogasson szülőfalujába és régi otthonába. Felkereste szülei sírját, és kitépte a gyomot, amely oly sok éven át borította azokat. Szülei egykori jóságára gondolva pótlólagos szabadságot kért a császártól, hogy teljesíthesse a gyermeki kegyelet (filiális pietás) által előírt feladatokat. Az uralkodó teljesítette kérését, és elrendelte, hogy szülei újratemetésének költségeit az államkincstár fedezze. Lenyűgöző pompájú temetési menetet szerveztek, amelyen több mint 10 000 szerzetes és világi hívő vett részt Luoyangból.

Talán a születésen és a halálon elmélkedve – ekkor már az ötvenes évei közepén járt – Xuanzang vágyakozni kezdett a Luoyang melletti Shaolin kolostorba (少林寺). Amikor 645-ben visszatért Kínába, már a legelső császári kihallgatásán megkérdezte, végezhetné-e fordításait ezen az eldugott helyen, amely közel esett szülőhelyéhez, a Luoyangtól keletre fekvő hegyekben. 657 késő őszén ismét írt a császárnak, jelezve, hogy

「新譯經論凡六百餘卷，以此微功，冀答累朝之厚德。」

"Az újonnan lefordított szútrák és értekezések összesen több mint hatszáz kötetet tesznek ki. Ezzel a csekély érdemmel remélem, hogy valamelyest viszonozhatom az egymást követő császárok (uralkodók) nagy jótéteményeit."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》)

Nem állt szándékában felhagyni a fordítással, de érezte, hogy öregszik. Úgy vélte, a buddhizmusnak csak az egyik oldalát művelte, és kénytelen volt elhanyagolni a meditációt.

「伏乞賜聽在少室山下。垂許所請。庶脫囂塵，屏影人間，潛蹤物外。麋鹿為友，鳧鶴成群。枕席平石，目見真性。」

"Alázatosan kérem, engedélyezze, hogy a Shaoshi Mountain lábánál tartózkodhassak. Kérem, méltóztassék megadni, amit kérek: hogy megszabadulhassak a zajos világtól, elrejthessem alakomat az emberek világából, és elvonulhassak a jelenségek zajától. A szarvasok és őzek legyenek barátaim, a vadkacsák és darvak pedig társaim. Párnám és fekhelyem a sima szikla legyen, és így közvetlenül szemlélhessem a valódi természetet."

idézet Xuanzang (Hszüan-cang) egyik legszívhez szólóbb kérvényéből származik, amelyet Gaozong császárhoz intézett. Ebben a szövegben a szerzetes költői és képi nyelvezettel fejezi ki vágyát a világi dicsőségtől való megszabadulásra és a remetei életmódra. A kérés a Szung-hegyre (Songshan), azon belül is a Shaoshi-hegyre (少室山 – Shàoshì Shān) vonatkozott, ahol a híres Shaolin-kolostor található.

A császár azonban ismét elutasította kérését, s valószínűleg élvezettel írta válaszul: "Mondják el Önről is azt, amit a régmúlt idők bölcseiről: ’A nagy remete sosem hagyja el a várost!’"

A császár azonban nem utasította el minden alkalommal Xuanzang kéréseit. Másfél év után, melyet a Chang’anban található új és pompás Nyugati Fényesség kolostorában (西明寺) töltött – ahol a 4000 szoba egyik legjobbját foglalta el –, engedélyt kapott, hogy átköltözzön a Jáde Virág Palotába (Yuhua Gong), amelyet 651-ben alakítottak át kolostorrá. Mivel ez a Chang’antól 96km-re északra fekvő hegyekben volt, Xuanzang úgy gondolta, alkalmasabb hely lesz a munkára.

A Bölcsesség Tökéletessége szútra 大般若经

Mindenki azt kérte Xuanzangtól, hogy fordítsa le a mahayana monumentális művét, a Értekezés a nagy bölcsesség-tökéletességről (T1509 大智度論) Ez egy hatalmas terjedelmű munka, amely megközelítőleg nyolcvanvannégyszer hosszabb a Bibliánál, és tizenhat hosszú szútrából, Buddha tulajdonított tanításból áll. Korábban csak részeit fordították le kínaira. A Mesternek sikerült három másolatot is magával hoznia Indiából. Amikor Xuanzang 660-ban megkezdte a fordítást, a fordító tanítványok azt javasolták, hogy mindannyian egy rövidített változatot készítsen, mert az túlságosan hosszú volt. Kezdetben Xuanzang beleegyezett, és megígérte, hogy úgy tesz, ahogy kívánják.

Azon az éjszakán azt álmodta, hogy egy meredek csúcson mászik felfelé, és vadállatok próbálják elkapni. Elmesélte álmát tanítványainak, és nyomban úgy döntött, hogy a teljes szöveget lefordítja. Ezután álmában Buddhák és bódhiszattvák seregét látta, akikből fénysugarak áradtak. Több éjszakán át álmodott mennyei lényekről, akik mennyei ajándékokat hoztak neki – ami kétségtelenül kedvező jel volt.

Így Xuanzang egyetlen szót sem változtatott meg. Mindennek pontosan úgy kellett lennie, ahogy az eredetiben szerepelt. A fordítás során mind a tizenhat prédikációt belefoglalta, és összehasonlította a három változatot, amelyet magával hozott Kínába, hogy megtalálja a helyes megfogalmazást. Amikor kétséges részekhez vagy hibás pontokhoz ért a szövegben, különös érzése támadt, mintha valaki ténylegesen súgná neki, minek kellene ott állnia, így

「每通一深理，決一疑義，補一闕文，若神明之所告。豁然開朗，如抉雲霧而見大日也。然猶不敢自信，咸歸神力。」

"Valahányszor egy mély tanítást megértettem, egy kételyt eloszlattam, vagy egy hiányzó szövegrészt pótoltam, olyan volt, mintha az isteni világ adott volna útmutatást. Hirtelen kitisztult minden, mint amikor az ember a felhőket és ködöt szétoszlatva meglátja a nagy napot. De mégsem mertem teljesen magamnak tulajdonítani ezt a képességet, hanem mindezt az isteni erőnek tulajdonítottam."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》)

A fordítás közben mindvégig üldözte a félelem, hogy meghal, mielőtt befejezné a munkát. Azonban 663 tizedik havának huszonharmadik napján az utolsó, hatszázadik fejezet is elkészült. A Bölcsesség szútra befejezése után fizikailag teljesen kimerült. Érezve halála közeledtét, így szólt tanítványaihoz:

「吾事周畢。世緣亦盡。無宜久住。吾死之後，汝等可於蘭彀山靜處安放。以草席裹送，不須絳帳。勿令傷生。」

"Dolgom immár befejeződött. A világi kapcsolatok is lezárultak. Nincs okom tovább itt maradni. Halálom után ti a Lantian Mountain csendes helyén helyezzenek el. Fűszőnyeggel takarva vigyetek oda, nem szükséges díszes lepel vagy baldachin. Ügyeljetek arra, hogy ne okozzatok semmilyen élőlénynek kárt."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》). Xuanzang utolsó szavai voltak, amelyeket 664 elején, halálos ágyán intézett tanítványaihoz a Yuhua-palotában. Ez a végrendelet rávilágít a mester rendíthetetlen puritánságára és arra a vágyára, hogy halálában is hű maradjon a szerzetesi egyszerűséghez. A Reng Ze Shan (más átírásban: Ranzhou vagy Lan-kou hegy, eredeti nevén a Zhaoyuan-hegy egy része) egy félreeső, csendes völgy volt, ahol a mester végső nyugalomra vágyott

E szavak hallatán tanítványai sírva fakadtak, és kérdezték tőle, hogyan mondhat hirtelen ilyesmit. A szerzetesek mégis megkérték, hogy fordítson le egy újabb szútrát. Látva őszinteségüket, belekezdett a fordításba, de aztán feladta.

「往蘭芝谷，禮辭諸佛。歸而唯事修道。……其徒等夢見一高大浮圖，忽然崩倒。告之。奘曰：『此非汝事，是我命終之徵。』」

"Elment a Lanzhi völgyébe, hogy meghajoljon és búcsút vegyen a buddháktól. Visszatérve ismét kizárólag a gyakorlásnak és a szellemi művelésnek szentelte magát. …Tanítványai egy éjszaka álmukban egy hatalmas sztúpát (pagodát) láttak, amely hirtelen összedőlt. Amikor ezt elmondták neki, Xuanzang így szólt: 'Ez nem rátok tartozik. Ez az én életem végének előjele.'"

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》). leírás jól mutatja a Mester mély belső békéjét és azt a prófétai nyugalmat, amellyel a saját halálát várta.

Utolsó betegsége és halála 最后的疾病与圆寂

Aznap este, miközben a szobáján kívüli udvaron egy árkon kelt át, Xuanzang megcsúszott és a földre esett. A combja könnyebben megsérült. A következő néhány napban teljesen normálisnak tűnt, ám a tizenharmadik napon megbetegedett, és többé nem hagyta el az ágyát.

Ezt követően hol nyitott, hol csukott szemmel feküdt. Xuanzang újra és újra elmondta, hogy hatalmas fehér lótuszvirágokat lát, amelyek rendkívül frissek és fényesek. Továbbra is azt álmodta, hogy mennyei lények mennyei ajándékokkal halmozzák el; amikor egy segítő megköhögtette, felnyitotta a szemét. Miután elmesélte álmait a kolostor apátjának, Xuanzang így szólt:

「看我一生行事，似亦不虛。佛教因果，決定不虛。」

"Ha végignézem életem cselekedeteit, úgy tűnik, nem voltak hiábavalók. A buddhista tanítás a karmáról és az ok-okozatiságról (a cselekedetek következményeiről) bizonyosan nem hamis."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》). Ezekkel a szavakkal foglalta össze életművét a halála előtti napokban, mintegy visszaigazolva saját maga és tanítványai számára, hogy a spirituális erőfeszítés valódi eredménnyel jár.

Megkérte tanítványait, hogy írják össze az általa lefordított szútrák számát, és jegyezzék fel érdemszerző tetteit. Ezután így írt:

「玄奘自量，二十六歲以己丑之年往西域，四十二歲以乙巳之年還京。從四十二至今年壬戌，六十三歲。在京以來，翻譯梵文經論合七十四部，一千三百三十八卷。……又曾施萬人飲食，萬人供養。……然燈千餘，百項法事。」

"Xuanzang saját számítása szerint: 26 éves korában, a ji-chou évben indult nyugatra a Nyugati Régiókba (Indiába). 42 éves korában, az Yi-Bivaly évében (629) évben tért vissza a fővárosba. A 42. életévétől egészen a jelen, Ren-Tigris évig, amikor 63 éves, a fővárosban tartózkodva összesen 74 szútrát és értekezést fordított le szanszkritból, ami 1338 kötetet tesz ki. …Ezen kívül több alkalommal adott ételt tízezer embernek, és tízezer ember számára biztosított adományt. Továbbá több mint ezer lámpát gyújtott, és százféle vallási szertartást végzett."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) 10. fejezetében, amely a Mester utolsó napjait, végrendeletét és halálát örökíti meg. A művet tanítványa, Hui-li (慧立) kezdte el írni, majd Yan-cong (彥悰) fejezte be és szerkesztette végleges formába 688-ban.

Így diktálta le tetteit. Ez az idézet Xuanzang végrendeletéből vagy utolsó diktálásából származik, amelyet közvetlenül a halála előtt rögzített tanítványa, Huili (Huj-li). Ez Xuanzang életének legfontosabb krónikája.

Megkérte az írnokot, hogy olvassa fel hangosan a jegyzéket. Amikor Xuanzang meghallotta ezt, elégedettséggel töltötte el, hogy földi munkáját elvégezte, és készen állt a halálra való végső felkészülésre. Bár a haldokló ember tetteinek felsorolása kínai szokás volt, amelyet világiak és szerzetesek egyaránt gyakoroltak, Xuanzang számára különleges jelentéssel bírt. Egész életében a buddhizmus terjesztésén fáradozott, saját üdvözüléséért, de azért is, hogy minden lényt a megvilágosodás felé segítsen. Emiatt tartott ki a zarándok az Indiából Kínába vezető úton, szent könyveket, Buddhát ábrázoló szobrokat és ereklyéket hozva magával. Emiatt szentelt húsz évet a buddhista szútrák és értekezések fordításának.

Ahogy élete a végéhez közeledett, minden javát és ruháját elajándékozta, hogy további szobrok készülhessenek belőlük. Megkért egy szobrászt is, hogy készítsen egy képmást Buddháról abban a testhelyzetben, amelyben elérte a megvilágosodást. Ezután derűs lélekkel búcsút vett a kolostor szerzeteseitől, a fordítóktól és tanítványaitól:

「玄奘以此微功，願共一切眾生同生睹史多天，事彌勒菩薩。及其下生，亦願隨從行化，廣作佛事，乃至無上菩提。」

"Xuanzang e csekély érdemével azt kívánja, hogy minden élőlény közösen születhessen meg a Tushita Heaven mennyei világában, és ott szolgálhassa Maitreya bodhiszattvát. Amikor Maitreya majd alászáll a világba, azt is kívánja, hogy követhesse őt, részt vehessen tanításában és a buddhai tettek gyakorlásában, egészen a legfelsőbb megvilágosodásig (anuttara-samyak-sambodhi)."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) 10. fejezet

Xuanzang egy ideig csendes meditációba merült. Időről időre elszavalta a Szív szútra leghíresebb részét, ugyanazokat a verseket, amelyeket fiatalemberként a sivatagban mondott, amikor majdnem szomjan halt.

「色不異空，空不異色，色即是空，空即是色，受想行識，亦復如是。是諸法空相，不生不滅，不垢不淨，不增不減。是故，空中無色，無受、想、行、識；無眼、耳、鼻、舌、身、意；無色、聲、香、味、觸、法；無眼界，乃至無意識界；無無明亦無無明盡，乃至無老死亦無老死盡；無苦、集、滅、道；無智，亦無得。」

"A Forma nem különbözik az Ürességtől, az Üresség sem különbözik a Formától, ezért a Forma Üresség, az Üresség pedig Forma. Épp így az Érzés, az Észlelés, a Formavétel/Késztetés [mint akarat] és a Tudatosság szintén ilyen. ... Így minden Dharma (jelenség) természete Üres. Nem keletkeznek és nem szűnnek meg, nem tisztátlanok, nem szennyezettek, nem csökkenők és nem növekvők. Ezért az Ürességben nincs Forma, nincs Érzés, Észlelés, Formavétel/Késztetés és Tudatosság, nincs a szem-, fül-, orr-, nyelv-, test vagy mentélis tudat képessége, nincs szín, hang, szag, íz, érintés és mentélis tárgy (melyet a tudat létrehoz, kigondol), nincsen a szem-tudatosság így nincs a mentális-tudatosság világa sem. Nincs tudatlanság és nincs annak megszűnése, s még nincs öregség és halál, és nincs ezek megszűnése sem. Nincs szenvedés, nincs annak keletkezése (azaz oka), nincs annak megszűnése, és nincs út. Nincs bölcsesség sem Út (valaminek az elérése)"

Szív szútra T0251 般若波羅蜜多心經

Ezután a legmélyebb áhítattal fohászkodott Maitréjához, pontosan úgy, ahogy a sivatagban imádkozott az Irgalmasság Istennőjéhez. Xuanzang ezután arra kérte a körülötte lévőket, hogy ismételjék utána:

「南無彌勒如來，
應正等覺，願與含識速奉慈顏。
南無彌勒如來所居內眾，
願捨命已，必生其中。」

"Hódolat (南無) Maitreya Tathāgatának, a Tökéletesen Megvilágosodottnak!
Kívánom, hogy minden érző lény gyorsan találkozhasson az ő együttérző arcával.
Hódolat (南無) Maitreya Tathāgata belső gyülekezetének is.
Kívánom, hogy halálom után mindenképpen közéjük szülessek."

Huili (慧立) - A Nagy Tang-dinasztia Tripitaka-mesterének élete (T2053 《大唐大慈恩寺三藏法師傳》) 10. fejezet. Xuanzang legutolsó szavait örökíti meg, amelyeket 664-ben, a halála előtti pillanatokban mondott ki. Ez a szöveg nem csupán egy ima, hanem a Mester végső spirituális céljának – a Maitréja Buddhával való találkozásnak – a kinyilatkoztatása.

664 év második havának ötödik napján, éjfélkor a tanítványa, Pu Guang (普光) megkérdezte tőle: „Mester, biztos benne, hogy újjászületik Maitréja Belső Udvarában?” 「和尚決定得生彌勒內院不？」 "Egészen biztos" 「得生。」 (Vagy szó szerint: "Már elértem az újjászületést.") – felelte Xuanzang. Ezután lélegzete fokozatosan gyengült, és meghalt.

Több mint egymillió ember vett részt Xuanzang temetésén. A szertartást ötszáz fehér mennyezettel, vallási lobogókkal és gyászzenével rendezték meg. Chang’an keleti piacának selyemkészítői 3000 különböző színű selymet használtak fel a "Nirvána-kocsi" elkészítéséhez. Tanítványai azonban – tartva attól, hogy megsértik mesterük utolsó kívánságát – visszaküldték azokat. A koporsót egy egyszerű bambusz halottaskocsin vitték, testét pedig bambuszgyékénybe csavarták. Xuanzangot egy csendes helyen, egy hegyi patak partján temették el, távol a palotáktól és kolostoroktól.

Pontosan úgy, ahogy kérte.

X. fejezet - XUANZANG ÖRÖKSÉGE 第十章：玄奘的遗产

uanzang az utazó szerzetes szobra 玄奘行脚僧像 (Nalanda, Bihar állam, India) Arnold Hui(2014) - Rubin Museum of Art, New York

Xuanzang öröksége nem csupán a történelemkönyvek lapjain él tovább, hanem a nevét viselő tantermekben és gyakorlóhelyeken is kézzelfogható valósággá válik. A Xuanzang Tanterem (玄奘讲堂) egy olyan hely, ahol a Mester Kínába hozott és lefordított buddgista tanítások a mai napig a gyakorlás alapjáu szolgálnak. A gyakorlatok középpontjában a Buddhadharma tanulmányozása áll, amely Xuanzang precizitását és tudományos alaposságát hírdető szútrákban és értekezésekben fénylik. A gyakorlók a Xuanzang TANteremben a Chan és "Csak-tudat" iskola gyakorlaraiban mélyednek el, a valóság és a tudat természetének igaz megtapasztalása érdekében. A teremben végzett gyakorlatok során mindíg előtérben áll a Szív-szútra, amely Xuanzang egyik legfontosabb és legnépszerűbb fordítása. A Xuanzang Tanterem (玄奘讲堂) közössége a Mester zarándokútjából is erőt merítve a kitartást és a rendíthetetlen szellemet tekinti példaképnek. A buddhista gyakorlatok részét képezik a felajánlások is, amelyek az önzetlenség és az érdemek mások javára történő átadását jelképezik. A TANterem szellemisége hídként szolgál az ősi bölcsesség és a modern kor embere között, mert az itt zajló gyakorlások nemcsak elméleti ismereteket adnak, hanem a mindennapi életben alkalmazható etikai iránymutatást is nyújtva felfedik a létezés igaz valóságát, Buddha bölcsességét.

Xuanzang öröksége így válik ma, Budapesten élő hagyománnyá, amely a tanulás, a fegyelem és a gyakorlás hármas egységére épül. A cél ugyanaz, mint amit a Mester tűzött ki maga elé: a tiszta Tanítás, a Dharma megőrzése és továbbadása minden érző lény javára.

Xuanzang élete alkonyán egyfajta szellemi leltárt készített. Részletesen felsorolta fordításait, jótékonysági tetteit, a felállított szobrokat és a gyújtott áldozati lámpásokat.

Meglepő módon azonban végső összegzéséből hiányzik a 16 éves indiai zarándoklat és a Selyemúton megtett 16 000 km út emléke. Vajon ez a hallgatás valóban azt jelenti, hogy utolsó óráiban jelentéktelennek érezte fizikai teljesítményét? Tény, hogy halála előtt 19 éven át kizárólag a fordítás és a jócselekedetek töltötték ki mindennapjait. Mégis adódik a kérdés: hogyan egyeztethető össze életének ez a két, látszólag különböző szakasza – a fizikai határokat feszegető 16 évnyi utazás és a szellemi elmélyülést követelő 19 évnyi tudományos munka?

A Mester jelleme és sokoldalúsága minden tettében megmutatkozik. A Maitreya (彌勒佛) iránti megingathatatlan hite, páratlan fordítói vénája és éles politikai tisztánlátása. De emberi nagysága és diplomáciai érzéke is, mely a legkülönfélébb népek körében, s ezzel párhuzamosan a minden élő lény – akár egy kismadár – iránt érzett gyengédségében is ott rejlett.

玄奘大師的遺產不僅僅活在歷史書頁中，更在以其名命名的講堂與修行場所中化為真實。「玄奘講堂」（Xuanzang Tanterem）正是這樣一個地方：大師當年帶回中國並翻譯的佛法教義，至今仍是修行的基石。 修行的核心在於研習佛法，而這些法義在彰顯大師嚴謹治學精神的經論中熠熠生輝。在玄奘講堂，修行者深研禪宗與 「唯識」學派 的實踐，旨在親證實相與心識的本質。在講堂的修持中，《心經》 始終佔據核心地位，這也是大師最重要且最受歡迎的譯作之一。玄奘講堂的群體從大師的西行取經之路中汲取力量，將那份堅忍不拔、不屈不撓的精神視為典範。此外，供養也是修持的一部分，象徵著無私奉獻以及將功德迴向眾生的慈悲心。 講堂的精神猶如一座橋樑，連接起古代智慧與現代人。這裡的修行不僅提供理論知識，更賦予日常生活可行的倫理指引，揭示存在的真相與佛陀的智慧。

玄奘大師的遺產就這樣在布達佩斯化為當下的傳承，構建於聞、思、修（學習、戒律與實踐）的三位一體之上。其目標與大師當年的志向如出一轍：守護並傳遞清淨的正法，以利樂一切有情眾生。

玄奘大師在生命垂危之際，曾對其一生進行了精神上的回顧。他詳細列舉了所翻譯的經卷、所做的慈善功德、所造的佛像以及所燃的供燈。

然而令人驚訝的是，在他的最終總結中，卻唯獨缺少了那段為期十六年、長達一萬六千公里的西行壯舉。這份沉默是否意味著他在最後的時刻，認為體力的付出已微不足道？事實上，在圓寂前的十九年裡，他的生活確實完全被翻譯工作與善行所填滿。 但問題依然存在：他生命中這兩個看似截然不同的階段——挑戰生理極限的十六年長途跋涉，與要求極度精神專注的十九年學術鑽研——究竟如何統一起來？

大師的人格魅力與多才多藝體現在他每一項成就中：他對彌勒菩薩（Maitreya）那份動搖不移的信仰、無與倫比的翻譯天賦，以及敏銳的政治洞察力。然而，他的人格偉大之處，既在於他周旋於各國民族間卓越的外交手腕，也存在於他對待每一個生命——哪怕是一隻小鳥——時那份溫柔的慈悲心。

Irodalmi örökség 玄奘的文学遗产

Hogyan tett szert egy népszerű vallásos népi hős ilyen különös állati kísérőkre, különösen a Majomra? A Majom alakjának egyes motívumai és az indiai eposz, a Ramayana majomhőse közötti hasonlóságok miatt egyesek kapcsolatot próbáltak kimutatni a kettő között – és a bizonyítékok meglehetősen meggyőzőek. Amit biztosan tudunk: Xuanzang életrajzírói élete tényeit és történetét történetekkel és csodákkal gazdagították és bővítették.

Valami Xuanzang személyében és egzotikus utazásaiban különösen megmozgatta a kínai képzeletet. 7. századi kalandjai népmesékké váltak, egy élő szóbeli hagyomány részévé, amelyet először kínai kolostorokban meséltek: "Tudod, hogyan győzte le a kínai szerzetes a barlang démonját? Hogyan menekült meg a kalózoktól?" Később ezek a történetek kínai fogadókban is elterjedtek.

Közel egy évezredes fejlődés során Xuanzang történetét – különösen a szútrák megszerzésének történetét – újra és újra elmesélték, majd rövid verses elbeszélésekben, történetekben, színdarabokban és töredékes narratívákban lejegyezték. Végül megszületett egy teljes, prózát és verset egyaránt használó elbeszélés. 1592-ben – valószínűleg a szerző halála után – jelent meg a legkorábbi fennmaradt teljes kiadás. Ez a Ming-kori epikus regény, a Nyugati Utazás (西遊記), mely Wu Cheng'en (吳承恩 1500–1582) műve. A Ming-kori kiadás rögzítette véglegesen a történetet, amely addig évszázadokon át szájhagyomány útján, bábjátékokban és operákban formálódott. Ez a kiadás tette Xuanzangot "popkulturális" ikonná, háttérbe szorítva a kőkemény filozófust, de megmentve az emlékét az egyszerű emberek számára is.

Ez a regény az elmúlt évszázadok három nagy kínai regényének egyike. Gyakran hasonlítják a Don Quixote-hoz vagy a The Pilgrim's Progress-hez – leginkább az előbbihez játékos hangvétele, kimeríthetetlen humora és filozófiai-vallási rétegei miatt. A műben buddhista, taoista és konfuciánus elemek egyaránt jelen vannak.

A 16. századi klasszikusban Xuanzang neve Tripitaka (三藏 a buddhista bölcsesség három kosara) lett, pontosabban Tang Sanzang (唐三藏). Nemcsak háttérbe szorul, hanem félénk és kissé nyafogós szerzetessé válik. A történet igazi hőse a csintalan Majom, valamint egy rendetlen, falánk disznó és egy kevésbé karakteres szerzetes, Sha. Tripitaka állati kísérői valójában bukott halhatatlanok, akik természetfeletti erőkkel rendelkeznek, és bűneik jóvátételeként kísérik és védelmezik őt nyugati útján.

Nem meglepő, hogy Xuanzang legkorábbi képi ábrázolása is ebből az irodalmi hagyományból származik. Egy nemrég felfedezett falfestményről van szó, amely Yulin barlangok területén található, mintegy 100 mérföldre Dunhuangtól. A folyóparti jelenet – amely az Utazás Nyugatra korai változataiban fontos motívum – 1038 és 1227 közé datálható. Xuanzang kultikus alakká válásának eredete, fejlődése és elterjedése Kelet-Ázsiában sokféle megjelenési formát öltött: volt "vándorló szerzetes", népi hős és patriarchális bölcs is.

Fordítói örökség 译经贡献

A II./III.-XIII. század között négy kiemelkedő fordító játszott meghatározó szerepet a buddhista művek kínai nyelvre ültetésében: Kumārajīva (鳩摩羅什), Paramārtha (真諦), Xuanzang (玄奘) és Amoghavajra (不空). A kínai buddhizmus történetében őket nevezik a "Négy Nagy Fordítómesternek" (四大譯經家). Az ő munkásságuk révén vált a kínai buddhizmus azzá a gazdag és mély filozófiai rendszerré, amelyet ma ismerünk. Közülük Xuanzang fordította le a legtöbb buddhista szöveget. Húsz év alatt egy külön erre a célra toborzott tudóscsapattal több mint hetvenhárom művet hozott létre, összesen több mint ezer tekercs terjedelemben.

Xuanzang előtt a fordítók gyakran a „jelentés-átvitelt” (geyì) alkalmazták, ami azt jelentette, hogy buddhista fogalmakat már létező taoista vagy konfuciánus kifejezésekkel helyettesítettek (például a Nirvánát a taoista "nem-cselekvés", azaz wuwei szóval adták vissza). Xuanzang ezzel szakítva bevezette az új fordítási stílust. Ha egy fogalomnak nem volt pontos kínai megfelelője, új karakterkombinációkat alkotott vagy fonetikus átírást használt. Felállított egy szabályrendszert arról, mikor nem szabad lefordítani egy szanszkrit szót (pl. ha a szónak több mélyebb jelentése van, vagy ha a fordítás elveszítené a szakrális erejét) - ez az "ötféle lefordíthatatlanság" (五不翻 - Wǔ bù fān). Xuanzang a császári támogatást kihasználva a Nagy Jótékony Szeretet (Ci'en) templomában egy modern gyárhoz hasonló, többszintű munkaszervezést alakított ki. A Szinte egy fordítóirodát (译场 - Yìchǎng) működtetett, ahol Ő lvasta a szanszkrit szöveget és magyarázta a jelentést. Eközben az írnokok lejegyezték a kínai nyelven, majd a szakmai ellenrök Összevetették a kínai szöveget az eredetivel. Majd más szerzetesek arró gondoskodtak, hogy a szöveg irodalmi kínai nyelven is méltóságteljes és érthető legyen.

Xuanzang fordítói öröksége nélkül a kínai buddhizmus megmaradt volna egy idegen vallás töredékes interpretációjának. Ő tette a buddhizmust a kínai kultúra szerves, filozófiailag is koherens részévé. Hatása ma is él: valahányszor egy buddhista szerzetes Kelet-Ázsiában szútrát rrcitál, nagy valószínűséggel azokat a szavakat használja, amelyeket Xuanzang vetett papírra Chang'anban.

Melléklet - Xuanzang munkássága és művei 附录：玄奘的著作与成就

2022-ben összegyűjtöttem a Mesterhez köthető fordításokat és műveket, amelyek eredetije ezen a linken érhető el. A teljesség kedvéért ez a fejezet ezt tartalmazza.

Xuanzang fordította Yogācāra (唯識) szútráit és értekezéseit (śāstra); Madhyamaka (中观派) szövegeit; Tiszta Föld (淨土宗) buddhizmus szövegeit; Sarvāstivadin Abhidharma-t (阿毘達磨); tantrikus szövegeket; hindu vaiśeṣika szövegeit; Abhidharma szövegeit; Dhāranī (陀羅尼) szövegeket; Avadāna (譬喻) szövegek; Mahájána szútrákat (大乘佛教); Vaipulya szútráit (大乘方廣總持經); A függő keletkezéssel (緣起 pratītya-samutpādával foglalkozó szútrákat, Buddha közvetlenül a parinirvāṇa előtti tanításait, uralkodóknak intzett szövegeket; Pratimokṣa (波羅提木叉) szövegek; Prajṅāpāramitā (般若經) szövegeket/szútrákat; útleírásokat; Avalokiteśvarának, Maitreyának, Bhaiṣajya-gurunak (az Orvosi Buddhának), Kṣitigarbhának, Amitābhának szentelt szövegeket; stb.

Művei elterjedtek a kínai buddhista kánon Taishō kiadásában (大正新脩大藏經), amely irodalmi / buddhista iskolák típusai szerint szerveződik, bizonyítva, hogy Xuanzang Mester minden műfajban dolgozott. Néhány fordítása, mint a Szív Szútra (般若波羅蜜多心經) és a Gyémánt Szútra (金剛般若波羅蜜經), a kelet-ázsiai buddhista gyakorlás és művelés középpontjában maradt. Másokat, mint például a Vimalakīrti-nirdeśa sūtra (維摩詰所說經) fordítását, beárnyékolták mások által készített fordítások. Némelyik nagyon rövid, mások páratlan terjedelmű alkotások (a Mahāprajñāpāramitā sūtra (摩訶般若波羅蜜多經) fordítása három Taishō-kötetet tölt ki! Más kínai buddhista szöveg nem közelíti meg).

A Taisho adatbázis és a CBETA digitális buddhista könyvtár

A Taishō Shinshū Daizōkyō (大正新脩大藏經), gyakran csak Taishō Daizōkyō vagy Taishō (大正), a modern buddhista kutatás alapköve. Ez a kínai buddhista kánon legmérvadóbb és legteljesebb modern kiadása. A szerkesztői Takakusu Junjirō (高楠順次郎) és Watanabe Kaikyoku (渡辺海旭) voltak, akik 1924 és 1934 között (a Taishō-korszakban kezdték, innen a név) dolgoztak a katalóguson. 100 kötetet, összesen 3053 művet katalogizáltak. Így ez nem ömlesztve tartalmazza a szövegeket, hanem logikai kategóriákba (osztályokba) sorolja őket. A Taishō előtt is léteztek kánonok (pl. a koreai Tripitaka Koreana vagy a kínai Longzang), de a Taishō két dologban hozott forradalmi változást. A szerkesztők összevetették a különböző kéziratokat, és lábjegyzetekben jelezték az eltéréseket, valamint bevezették a modern központozást (pontok, vesszők), ami sokkal olvashatóbbá tette a klasszikus szövegeket. Ma már nem kell 100 hatalmas kötetet polcon tartani. A CBETA (Chinese Buddhist Electronic Text Association) digitalizálta a teljes anyagot, és ingyenesen elérhetővé tette kutatható formában a cbetaonline.dila.edu.tw oldalon.

Xuanzang fordításai

Az alábbi lista kronologikus.

Egyes szövegeknél nagyon pontos dátumok állnak rendelkezésünkre, míg mások esetében kevés-, vagy egyáltalán nincs információ. Vannak viták bizonyos szövegek helyével vagy dátumával kapcsolatban; ezek közül néhányat megjegyeztem, másokat figyelmen kívül hagytam. Minden munkához megadtam a kínai címet; a tekercsek számát; a szanszkrit címet, ha ismert (a rekonstruált szanszkrit címek előtt csillag áll); a legtöbb esetben a magyar fordítása (ha a kínai cím jelentése eltér az ismert szanszkrit címtől, vagy a szanszkrit csak egy lehetséges értelmezését jelenti, a kínait fordítottam); a Taishō szám (kötet, majd szövegszám); a fordítás dátuma és helye (vagy ahol a szöveg elkészült); az eredeti szerző; és a szöveget kontextusba helyező megjegyzések.

645. év

1. Nagy Bodhiszattva Szútra-kosarának Szútrája 大菩薩藏經 (Bodhisattva piṭaka-sūtra, 20 tekercs)

Szerző:
Fordítás helyszíne: Hongfu Kolostor (弘福寺)
CBETA: T11n0310_p0091a14 菩薩藏會

2. A Szent Tanítások Ismertetésének Énekei 顯揚聖教論頌 (*Prakaraṇāryavākā, 1 tekercs)

Szerző: Asaṅga 無著
Fordítás helyszíne: Hongfu Kolostor (弘福寺)
fordítás ideje: július 8.
CBETA: T31n1603 顯揚聖教論頌

3. Buddha Földjének Szútrája 佛地經 (Buddha-bhūmi Sutra, 1 tekercs)

Szerző:
Fordítás helyszíne: Hongfu Kolostor (弘福寺)
fordítás ideje: augusztus 12.
CBETA: T16n0680 佛說佛地經

4. Hat Kapu Dharani 六門陀羅尼經 (Saṇmukhi-dhāranī, 1 tekercs)

Szerző:
Fordítás helyszíne: Hongfu Kolostor (弘福寺)
fordítás ideje: október 11.
CBETA: T21n1360 六門陀羅尼經

5. Értekezés a Szent Tanítások Bemutatásáról 顯揚聖教論 (Ārya-śāsana-prakaraṇa, 20 tekercs)

Szerző: Asaṅga 無著
Fordítás helyszíne: Hongfu Kolostor (弘福寺)
fordítás ideje: 645 október - 646 február
CBETA: T31n1602 顯揚聖教論

646. év

6. Mahāyāna Abhidharma Vegyes Gyűjteménye 大乘阿毗達摩雜集論 (Abhidharmasamuccaya-vyākhyā, 16 tekercs)

Szerző: Sthiramati 安慧
Fordítás helyszíne: Hongfu Kolostor (弘福寺)
fordítás ideje: február 7. - április 19.
CBETA: T31n1606 大乘阿毘達磨雜集論

7. (Nagy Tang) Nyugati Régiók Fejlegyzései (大唐）西域記 (12 tekercs)

Szerző: Xuanzang 玄奘
Fordítás helyszíne: Hongfu Kolostor (弘福寺)
CBETA: T51n2087 大唐西域記

647. év

8. Mahāyāna Értekezés az Öt Szkandháról 大乘五蘊論 (Paṅcaskandhaka-prakaraṇa, 1 tekercs)

Szerző: Vasubandhu 世親
Fordítás helyszíne: Hongfu Kolostor (弘福寺)
fordítás ideje: április 4.
CBETA: T31n1612 大乘五蘊論

9. Asvabhāva Kommentárja a Mahāyānasaṅgrahához 攝大乘論無性釋 (*Mahāyānasaṅgrahopani-bandhana 10 tekercs)

Szerző: *Asvabhāva 無性
Fordítás helyszíne: Da Cien Kolostor (大慈恩寺)
fordítás ideje: 647. április 10. – 649. július 31.
CBETA: T31n1598 攝大乘論釋

10. Yogachara Gyakorlat Szakaszainak Értekezése 瑜伽師地論 (Yogācārabhūmi śāstra, 100 tekercs)

Szerző: Maitreya 彌勒
Fordítás helyszíne: Hongfu Kolostor (弘福寺)
és Daci'en Kolostor (大慈恩寺)
fordítás ideje: 646. július 3. – 648. június 11.
CBETA: T30n1579 瑜伽師地論

11. Mély Titok Magyarázatának Szútrája 解深密經 (Saṅdhinirmocana sūtra, 5 tekercs)

Szerző:
Fordítás helyszíne: Hongfu Kolostor (弘福寺)
és Daci'en Kolostor (大慈恩寺)
fordítás ideje: augusztus 8.
CBETA: T16n0676 解深密經

12. Bevezetés a logikába 因明入正理論 (Nyāyapraveśa, 1 tekercs)

Szerző: Śaṅkarasvāmin 商羯羅主
Fordítás helyszíne: Hongfu Kolostor (弘福寺)
és Daci'en Kolostor (大慈恩寺)
fordítás ideje: szeptember 10.
CBETA: T32n1630 因明入正理論

648. év

13. Kérdező Dévák Szútrája 天請問經 (Devatā sūtra, 1 tekercs)

Szerző:
Fordítás helyszíne: Hungfu Kolostor
fordítás ideje: április 17.
CBETA: T15n0592 天請問經

14. Tíz Kategória [Padārtha] Értekezése 十句義論 (Vaiśeṣika-daśapadārtha śāstra, 1 tekercs)

Szerző: Maticandra 慧月
Fordítás helyszíne: Hongfu Kolostor (弘福寺)
és Daci'en Kolostor (大慈恩寺)
fordítás ideje: június 11.
CBETA: T32n1638 十句義論

15. Csak-Tudat [Vijñapti-mātra] Harminc Verse 唯識三十論 (Triṃśikā, 1 tekercs)

Szerző: Vasubandhu 世親
Fordítás helyszíne: Hongfu Kolostor (弘福寺)
és Daci'en Kolostor (大慈恩寺)
fordítás ideje: június 25.
CBETA: T31n1586 唯識三十論頌

16. Gyémánt Szútra 金剛般若經 (Vajracchedikā sūtra, 1 tekercs)

Szerző:
Fordítás helyszíne: Daci'en Kolostor (大慈恩寺)
CBETA: T08n0235 金剛般若波羅蜜經

17. Bevezetés a Száz Dharmába 百法明門論 (Mahāyāna śatadharmā-prakāśamukha śāstra 1 tekercs)

Szerző: Vasubandhu 世親
Fordítás helyszíne: Hongfu Kolostor (弘福寺)

fordítás ideje: december 7.
CBETA: T31n1614 大乘百法明門論

18. Mahāyāna Enciklopédia [Mahāyānasaṅgraha] Kommentárja 攝大乘論世親釋 (Mahāyānasaṅgraha-bhāṣya, 10 tekercs)

Szerző: Vasubandhu 世親
Fordítás helyszíne: Északi Palota 北闕 és Daci'en Kolostor (大慈恩寺)
CBETA: T31n1597 攝大乘論釋

649. év

19. Mahájána Enciklopédia 攝大乘論本 (Mahāyānasaṅgraha, 3 tekercs)

Szerző: Asaṅga 無著
Fordítás helyszíne: Északi Palota 北闕 és Daci'en Kolostor (大慈恩寺)
fordítás ideje: január 14 - július 31.
CBETA: T31n1594 攝大乘論本

20. A Függő Keletkezés Szent Tanításának Szútrája 緣起聖道經 (Nidāna sūtra, 1 tekercs)

Szerző:
Fordítás helyszíne: Hongfu Kolostor (弘福寺)

fordítás ideje: február 17.
CBETA: T16n0714 緣起聖道經

21. Beszéd a Tudattestről 識身足論 (Abhidharma Vijñāna-kāya pāda śāstra, 16 tekercs)

Szerző:
Fordítás helyszíne: Hongfu Kolostor (弘福寺)
és Da Cien Kolostor (大慈恩寺)
fordítás ideje: március 3. - szeptember 19.
CBETA: T26n1539 阿毘達磨識身足論

22. A Tathāgata Prasenajit király Tanításának Szútrája 如來示教勝軍王經 (Rājavavādaka sūtra, 1 tekercs)

Szerző:
Fordítás helyszíne: Da Cien Kolostor (大慈恩寺)
fordítás ideje: március 24.
CBETA: T14n0515 如來示教勝軍王經

23. A Legritkább Létezés Szútrája 甚希有經 (*Adbhūta-dharma-paryāya sūtra, 1 tekercs)

Szerző:
Fordítás helyszíne: Cuiwei Palota (翠微宮), Zhongnan Hegy (終南山)
fordítás ideje: július 2.
CBETA: T16n0689 甚希有經

24. Szív Szútra 般若心經 (Prajñā-pāramitā hṛdaya sūtra, 1 tekercs)

Szerző:
Fordítás helyszíne: Cuiwei Palota (翠微宮)
fordítás ideje: július 8.
CBETA: T08n0251 般若波羅蜜多心經

25. A Bodhisattva Vinaya Adományozásáról Szóló Kidolgozás 菩薩戒羯磨文 (1 tekercs)

Szerző: Maitreya 彌勒
Fordítás helyszíne: Da Cien Kolostor (大慈恩寺)
fordítás ideje: augusztus 28.
CBETA: T24n1499 菩薩戒羯磨文

26. A Dharma Igaz Jellemzői Szútra 王法正理經 (1 tekercs)

Szerző: Maitreya 彌勒
Fordítás helyszíne: Da Cien Kolostor (大慈恩寺)
fordítás ideje: augusztus 31.
CBETA: T16n0674 佛說王法正理論

27. Legfelsőbb Összehasonlíthatatlan Szútra 最無比經 (1 tekercs)

Szerző:
Fordítás helyszíne: Da Cien Kolostor (大慈恩寺)
fordítás ideje: szeptember 1.
CBETA: T16n0691 最無比經

28. Kommentár a Bódhiszattva-előírásokhoz 菩薩戒本(*Bodhisattva-śīla sūtra, 1 tekercs)

Szerző: Maitreya 彌勒
Fordítás helyszíne: Da Cien Kolostor (大慈恩寺)
fordítás ideje: szeptember 3.
CBETA: T24n1501 菩薩戒本

29. Mahāyāna Ékszer a Kézben Értekezés 大乘掌珍論 (Karatala-ratna, 2 tekercs)

Szerző: Bhāvaviveka 清辯
Fordítás helyszíne: Da Cien Kolostor (大慈恩寺)
fordítás ideje: október 19-24
CBETA: T30n1578 大乘掌珍論

30. Értekezés a Buddha-föld Szútráról 佛地經論 (Buddhabhūmi-sūtra śāstra, 7 tekercs)

Szerző: Bandhuprabha 親光 stb.
fordítás ideje: 649. november 12.–jan. 2, 650
CBETA: T26n1530 佛地經論

650. év

31. A Megvilágosodás Helyes Alapelvei 因明正理門論本 (Hetuvidyā nyāya dvāra śāstra, 1 tekercs)

Szerző: Dignāga 陳那
Fordítás helyszíne: Da Cien Kolostor (大慈恩寺)
fordítás ideje: február 1.
CBETA: T32n1628 因明正理門論本

32. A Szútra a Tiszta Föld Dicséretéről 稱讚淨土佛攝受經 (Sukhāvatī-vyūha, 1 tekercs)

Szerző:
Fordítás helyszíne: Da Cien Kolostor (大慈恩寺)
CBETA: T12n0367 稱讚淨土佛攝受經

33. A Yogācāra Gyakorlati Szakaszainak Magyarázata 瑜伽師地論釋 (1 tekercs)

Szerző: Jinaputra 最勝子
CBETA: T30n1580 瑜伽師地論釋

34. Szútra a Dharma-kapu elsőbbségéről 分別緣起初勝法門經 (2 tekercs)

Szerző: Jinaputra 最勝子
Fordítás helyszíne: Da Cien Kolostor (大慈恩寺)
fordítás ideje: március 10.
CBETA: T16n0717 分別緣起初勝法門經

35. Vimalakīrti tanításainak szútrája 說無垢稱經 (Vimalakīrti-nirdeśa sūtra, 6 tekercs)

Szerző:
Fordítás helyszíne: Da Cien Kolostor (大慈恩寺)
CBETA: T14n0476 說無垢稱經

36. A gyógyító méltó eredeti fogadalma Szútra 藥師琉璃光如來本願功德經 (1 tekercs)

Szerző:
Fordítás helyszíne: Da Cien Kolostor (大慈恩寺)
CBETA: T14n0450 藥師琉璃光如來本願功德經

37. Mahāyāna-Vaipulya Száz traktátus 大乘廣百論本 (*Catuḥśataka, 1 tekercs)

Szerző: Āryadeva 聖天
Fordítás helyszíne: Da Cien Kolostor (大慈恩寺)
fordítás ideje: 650. július 13. - 651 janurás 30.
CBETA: T30n1570 大乘廣百論本

38. Kommentár a Mahāyāna-Vaipulya Száz traktátushoz 大乘廣百論釋論 (10 tekercs)

Szerző: Āryadeva 聖天, Dharmapāla 護法
Fordítás helyszíne: Da Cien Kolostor (大慈恩寺)
fordítás ideje: 650. július 30. - 651 január 30.
CBETA: T30n1571 大乘廣百論釋論

39. Eredeti események [Buddha] 本事經 (Itivṛttaka sūtra, 7 tekercs)

Szerző:
Fordítás helyszíne: Da Cien Kolostor (大慈恩寺)
fordítás ideje: október 10. - december 6.
CBETA: T17n0765 本事經

40. A Buddhák Szíve Dhāranī szútrája 諸佛心陀羅尼經 (1 tekercs)

Szerző:
Fordítás helyszíne: Da Cien Kolostor (大慈恩寺)
fordítás ideje: október 26.
CBETA: T19n0918 諸佛心陀羅尼經

651. év

41. Érdemek átvétele a hét Amitābha Buddha által 受持七佛名號所生功德經 (1 tekercs)

Szerző:
fordítás ideje: február 4.
CBETA: T14n0436 受持七佛名號所生功德經

42. Kṣitigarbha tíz értekezése szútra 大乘大集地藏十輪經 (10 tekercs)

Szerző:
fordítás ideje: 651 február 18. - 652. augusztus 9.
CBETA: T13n0411 大乘大集地藏十輪經

43. Az Abhidharma Kincstár tantételeinek feltárása 阿毘達磨藏顯宗論 (40 tekercs)

Szerző: Saṅghabhadra 尊者眾賢
fordítás ideje: 651. április 30. – 652. november 26.
CBETA: T29n1563 阿毘達磨藏顯宗論

44. Abhidharma kincstár 阿毘達磨俱舍論 (Abhidharmakośa-bhāṣya, 30 tekercs)

Szerző: Vasubandhu 世親
Fordítás helyszíne: Da Cien Kolostor (大慈恩寺)
fordítás ideje: 651. június 3. - 654 szeptember 13.
CBETA: T29n1558 阿毘達磨俱舍論

45. Abhidharma kincstárának énekei 阿毘達磨俱舍論本頌 (1 tekercs)

Szerző: Vasubandhu 世親
Fordítás helyszíne: Da Cien Kolostor (大慈恩寺)
CBETA: T29n1560 阿毘達磨俱舍論本頌

46. ​​Mahāyāna traktátus a karma megalapozásáról 大乘成業論 (1 tekercs)

Szerző: Vasubandhu 世親
Fordítás helyszíne: Da Cien Kolostor (大慈恩寺)
fordítás ideje: szeptember 24.
CBETA: T31n1609 大乘成業論

652. év

47. Mahāyāna Abhidharma Értekezése 大乘阿毘達磨集論 (7 tekercs)

Szerző: Asaṅga 無著
Fordítás helyszíne: Da Cien Kolostor (大慈恩寺)
fordítás ideje: február 11. - április 3.
CBETA: T31n1605 大乘阿毘達磨集論

48. A megmaradó dharma szútrája 佛臨涅槃記法住經 (1 tekercs)

Szerző:
Fordítás helyszíne: Da Cien Kolostor (大慈恩寺)
fordítás ideje: május 17.
CBETA: T12n0390 佛臨涅槃記法住經

653. év

49. Abhidharma az ész értekezés szerint 阿毘達磨順正理論 (80 tekercs)

Szerző: Saṅghabhadra (尊者)眾賢
Fordítás helyszíne: Da Cien Kolostor (大慈恩寺)
fordítás ideje: 653. február 3. - 654. augusztus 27.
CBETA:

Megjegyzések, hasznos linkek

Kiváló Tang-dinasztiabeli szerzetesek életrajzai: A tiszteletreméltó Xuanzang életrajza I Hongfu templom T50n2060_p0454c02 T2060 續高僧傳卷/篇章 四

Kifejezések

• Abhidharma: Filozófiai kommentárok, a Tripitaka része. (阿毗達磨, āpídámó)
• Arhat: Aki a saját üdvözülésére törekszik a hínajána buddhizmusban. (阿羅漢, āluóhàn)
• Atman: Egyéni önvaló vagy lélek. (阿特曼, ātèmàn)
• Avalokitésvara: A könyörület bódhiszattvája. (觀世音, Guānshìyīn)
• Bhallika: Buddha egyik első tanítványa. (提謂, Tíwèi)
• Bo fa, Bodhi-fa: Fügefa, amely alatt Buddha megvilágosodott. (菩提樹, pútíshù)
• Bódhiszattva: Megvilágosodott lény, aki lemond a nirvánáról, amíg mindenki más meg nem szabadul. (菩薩, púsà)
• Brahma: Teremtő, a hindu szentháromság feje. (大梵天, Dàfàntiān)
• Brahmin: A legmagasabb hindu kaszt tagja. (婆羅門, póluómén)
• Buddha-legenda: Buddha életéhez kapcsolódó történetek. (佛陀傳說, Fótuó chuánshuō)
• Csan (Zen): Meditációra épülő buddhista irányzat. (禪, chán)
• Cseng vej-si lun (Harminc vers): Vaszubandhu műve a "Csak-tudat" iskoláról. (成唯識論, Chéng wéishí lùn)
• Dharma: Univerzális törvény, Buddha tanítása. (法, fǎ)
• Dipankara Buddha: A huszonnégy korábbi buddha elsője. (燃燈佛, Rándēng Fó)
• Dzsátaka: Történetek Buddha korábbi inkarnációiról. (本生, běnshēng)
• Égtájak őrei (Vaisravana): Észak őrzője, a gazdagság istene. (多聞天王, Duōwén Tiānwáng)
• Faxiang: Xuanzang által alapított iskola (Csak-tudat). (法相宗, fǎxiàng zōng)
• Guan-yin: Az irgalmasság istennője, Avalokitésvara kínai neve. (觀音, Guānyín)
• Gyémánt Szútra: A bölcsesség tökéletessége szútrák része. (金剛經, Jīngāng jīng)
• Harmika: A sztúpa tetején lévő négyzetes emelvény. (平頭, píngtóu)
• Hínajána: "Kis szekér", korai buddhista iskola. (小乘, xiǎoshèng)
• Hinduizmus: India uralkodó vallása. (印度教, Yìndùjiào)
• Indra: Hindu istenség, a buddhizmus védelmezője. (帝釋天, Dìshìtiān)
• Indulás a Nyugati Utazásra (Xiyouji): 16. századi regény Xuanzang útjáról. (西遊記, Xīyóujì)
• Írásos feljegyzések a nyugati területekről: Xuanzang úti beszámolója. (大唐西域記, Dà Táng Xīyù Jì)
• Jainizmus: Indiai vallás, alapítója Mahávíra. (耆那教, Qínàjiào)
• Kalpa: Világkorszak, végtelen hosszú idő. (劫, jié)
• Káma (Karma): A tettek és következmények törvénye. (業, yè)
• Kaszt: Öröklődő társadalmi osztályrendszer. (種姓制度, zhǒngxìng zhìdù)
• Konfucianizmus: Etikai és vallási rendszer Kínában. (儒教, Rújiào)
• Lankávatára-szútra: Az idealista filozófia alapműve. (楞伽經, Léngqié jīng)
• Lapis Lazuli-szútra: A Gyógyító Buddha szútrája. (藥師經, Yàoshī jīng)
• Li: Kínai távolságegység (kb. 500 méter). (里, lǐ)
• Lótusz Szútra: Mahájána tanítás Buddha örök természetéről. (妙法蓮華經, Miàofǎ liánhuá jīng)
• Madhyamika: A "középső út" iskolája. (中觀派, zhōngguān pài)
• Mahájána: "Nagy szekér", a bódhiszattva-ideált hangsúlyozza. (大乘, dàshèng)
• Maháparinibbána-szutta: Buddha utolsó napjainak leírása. (大般涅槃經, Dàbān niépán jīng)
• Maitréja: A jövő Buddhája. (彌勒, Mílè)
• Mandzsusrí: A bölcsesség bódhiszattvája. (文殊, Wénshū)
• Manicheizmus: Perzsa eredetű dualista vallás. (摩尼教, Móníjiào)
• Mára: A kísértő, a gonosz lény. (魔羅, móluó)
• Mája: Az illúzió ereje; Buddha anyjának neve is. (摩耶, Móyē)
• Milinda kérdései: Menandrosz király és Nagaszéna párbeszéde. (那先比丘經, Nàxiān bǐqiū jīng)
• Nága; Náginí: Kígyóistenség. (那伽, nàjiā)
• Nesztoriánus kereszténység: 5. századi keresztény ágazat. (景教, jǐngjiào)
• Nirvána: A végső megszabadulás, a vágyak kihunyása. (涅槃, niépán)
• Ötéves alamizsnaosztás: Uralkodói rituálé. (五年大會, wǔnián dàhuì)
• Páli: Ókori indiai nyelv. (巴利語, bālìyǔ)
• Samsara: A születés és halál körforgása. (輪迴, lúnhuí)
• Sangha: A buddhista közösség. (僧伽, sēngjiā)
• Sanskrt: India szent nyelve. (梵語, fányǔ)
• Sásztra: Kommentár vagy értekezés. (論, lùn)
• Siva: Hindu istenség, a pusztítás és teremtés ura. (濕婆, shīpó)
• Sztúpa: Emlékmű, amely ereklyéket tartalmaz. (窣堵坡 / 塔, sūdǔpō / tǎ)
• Szútra: Szent irat, Buddha tanítása. (經, jīng)
• Szunjatá (Üresség): A végső valóság természete. (空, kōng)
• Szív Szútra: A bölcsesség esszenciája. (般若心經, Bōrě xīnjīng)
• Taoizmus: Kínai filozófiai és vallási rendszer. (道教, Dàojiào)
• Tantrikus buddhizmus: Ezoterikus buddhista ágazat. (密教, mìjiào)
• Tathagata: "Az így jött/ment", Buddha egyik jelzője. (如來, rúlái)
• Tripitaka: "Három kosár", a buddhista kánon. (三藏, sānzàng)
• Tushita-mennyország: Ahol a bódhiszattvák várják újjászületésüket. (兜率天, Dōushuài tiān)
• Udayana-kép: Az első hiteles Buddha-szobor legendája. (優填王像, Yōutián wáng xiàng)
• Vairocana Buddha: A "Megvilágosító", a kozmikus Buddha. (大日如來, Dàrì Rúlái)
• Vimalakirti-szútra: Egy világi hívőről elnevezett tanítás. (維摩詰經, Wéimójié jīng)
• Vinaja: A szerzetesi fegyelem szabályai. (律, lǜ)
• Xuanzang: Híres kínai zarándok és fordító. (玄奘, Xuánzàng)
• Yoga: Szellemi és testi gyakorlatok. (瑜伽, yújiā)
• Yogacara: "Csak-tudat" iskola. (瑜伽行派, yújiāxíng pài)
• Zoroasztrianizmus: Ókori perzsa vallás. (祆教, xiānjiào)

Digitálisan elérhető források és adatbázisok

• Beal, Samuel (trans.): Si-yu-ki, Buddhist Records of the Western World Elérhető az Internet Archive-on (teljes szöveg)
• Beal, Samuel (trans.): The Life of Hiuen-Tsiang Elérhető az Internet Archive-on (teljes szöveg)
• Lusthaus, Dan: “Xuanzang (Hsuan-tsang)” Eredeti publikáció (A. Charles Muller weboldalán)
• Nattier, Jan: “The Heart Sutra: A Chinese Apocryphal Text?” letölthető a JSTOR-ról (regisztrációval ingyenes)
• Sen, Tansen: “In Search of Longevity and Good Karma...” Elérhető a Project MUSE oldalon
• Wong, Dorothy: “Making of a Saint: Images of Xuanzang in East Asia” Elérhető az Early Medieval China Journal oldalán
• Yu, Anthony C.: “The Real Tripitaka Revisited...” ASIANetwork Exchange archívum
• Watters, Thomas: On Yuan Chwang’s Travels in India Teljes szöveg (Internet Archive)

Válogatott irodalomjegyzék (Xuanzang, Buddhizmus, buddhista művészetek)

• Agrawala, V. S. Sarnath. Delhi: Director General, Archaeological Survey of India, 1980.
• Ahir, D. C. Buddhist Shrines in India. Delhi: B. R. Publishing, 1986.
• Akiyama, T., and S$. Matsubara. Arts of China: Buddhist Cave Temples, New Researches. Translated by A. Soper. 1969. Reprint, Tokyo: Kodansha International, 1972.
• Allen, Charles. The Search for the Buddha: The Men Who Discovered India’s Lost Religion. New York: Carroll and Graf, 2002.
• Asher, Frederick M. The Art of Eastern India, 300 to 800. Minneapolis: University of Minnesota Press, 1980.
• Auboyer, J.; J. L. Nou; and H. Dumoulin. Buddha: A Pictorial History of His Life and Legacy. Translated by Nelly Marans. New York: Crossroad, 1983.
• Bagchi, P. C. India and China: A Thousand Years of Cultural Relations. 1950. Reprint, Westport, Conn.: Greenwood Press, 1971.
• Baker, Janet, ed. The Flowering of a Foreign Faith: New Studies in Chinese Buddhist Art. Mumbai, India: Marg, 1998.
• Barat, Kahar, ed. and trans. The Uygur-Turkic Biography of the Seventh-Century Chinese Pilgrim Xuanzang. Bloomington, Ind.: Research Institute for Inner Asian Studies, 2000.
• Barber, Elizabeth Wayland. The Mummies of Urumchi. New York: W. W. Norton, 1999.
• Barrett, T. H. “Exploratory Observations on Some Weeping Pilgrims." In The Buddhist Studies Forum: Seminar Papers 1987-88, edited by Taduesz Skorupski, 1:99-110. London: School of African and Oriental Studies, University of London, 1990.
• Barthélemy-Saint-Hilaire, J. Hiouen Thsang in India. Translated by Laura Ensor. Calcutta: Susil Gupta, 1952.
• Barua, D. K. Bodh Gaya Temple: Its History. Bihar: Bodh Gaya Temple Management Co., 1981.
• Barua, D. K. Viharas in Ancient India: A Survey of Buddhist Monasteries. Calcutta: Indian Publications, 1969.
• BBC News. “The Hunt for Bamiyan’s Third Buddha." 6 September 2002.
• Beal, Samuel, trans. Si-yu-ki, Buddhist Records of the Western World, by Hiuen Tsiang. 2 vols. 1884. Reprint, Delhi: Oriental Books Reprint Corp., 1969.
• Beal, Samuel, trans. The Life of Hiuen-Tsiang. Translated from the Chinese of Shaman Hwui li. 1911. Second edition, Delhi: Munshiram Manoharlal, 1973.
• Bechert, H., and R. Gombrich. The World of Buddhism. New York: Facts on File, 1984.
• Bernbaum, E. Sacred Mountains of the World. San Francisco: Sierra Club Books, 1992.
• Bernstein, Richard. Ultimate Journey: Retracing the Path of an Ancient Buddhist Monk Who Crossed Asia in Search of Enlightenment. New York: Alfred A. Knopf, 2001.
• Bidder, Hans. Carpets from Eastern Turkestan. Accokeek, Md.: Washington International Associates, 1979.
• Birnbaum, R. The Healing Buddha. Boulder, Colo.: Shambhala, 1979.
• Boulting, William. Four Pilgrims. London: Kegan Paul, Trench, Trubner, n.d.
• Boulton, Nancy Elizabeth. “Early Chinese Buddhist Travel Records as a Literary Genre." Ann Arbor: University Microfilms International, 1983.
• Brown, Percy. Indian Architecture. Bombay: D. P. Taraporevala Sons, 1943.
• Bussagli, Mario. Central Asian Painting. New York: Rizzoli International, 1979.
• Ch’en, K. Buddhism in China: A Historical Survey. Princeton: Princeton University Press, 1973.
• Ch’en, K. The Chinese Transformation of Buddhism. Princeton: Princeton University Press, 1973.
• Ch’en, Mei-Chin. The Eminent Chinese Monk Hsuang-Tsang: His Contribution to Buddhist Scripture Translation and to the Propagation of Buddhism in China. Ann Arbor: University Microfilms International, 2002.
• Chau, Bhikshu Thich Minh. Hsuan tsang: The Pilgrim and Scholar. NhaTrang, Vietnam: Vietnam Buddhist Institute, Kalika Press, 1963.
• Conze, Edward. Buddhism: Its Essence and Development. 1951. Reprint, New York: Harper and Row, 1975.
• Conze, Edward. Buddhist Scriptures. 1959. Reprint, Harmondsworth, Eng.: Penguin Books, 1984.
• Conze, Edward. Buddhist Thought in India: Three Phases of Buddhist Philosophy. London: Allen and Unwin, 1962; Ann Arbor: University of Michigan Press, 1987.
• Conze, Edward. Buddhist Wisdom Books, containing the Diamond Sutra and the Heart Sutra. 1958. Reprint, London: Allen and Unwin, 1980.
• Coomaraswamy, A. History of Indian and Indonesian Art. 1927. Reprint, Delhi: Munshiram Manoharlal, 1972.
• Craven, Roy C. Indian Art: A Concise History. New York: Praeger Publishers, 1976; London: Thames and Hudson, 1986.
• Cummings, Mary. The Lives of the Buddha in the Art and Literature of Asia. Michigan Papers on South and Southeast Asia. Ann Arbor: University of Michigan Press, 1982.
• Cunningham, Alexander. The Ancient Geography of India. 1871. Reprint, Delhi: Varanasi, Indological Book House, 1979.
• Czuma, S. J. Kushan Sculpture: Images from Early India. Exhibition catalog. Cleveland: Cleveland Museum of Art, 1985.
• De Silva, A. The Art of Chinese Landscape Painting in the Caves of Tunhuang. New York: Crown, 1964.
• Dehejia, Vidya. Discourse in Early Buddhist Art: Visual Narratives in India. New Delhi: Munshiram Manoharlal, 1997.
• Devahuti, D. Harsha: A Political Study. Oxford: Clarendon, 1970; Delhi: Oxford University Press, 1983.
• Devahuti, D., ed. The Unknown Hsuan Tsang. Oxford: Oxford University Press, 2001.
• Dobbins, J. Walton. The Stupa and Vihara of Kanishka. Calcutta: Asiatic Society, 1971.
• Dudbridge, Glen. The Hsi-yu chi: A Study of Antecedents to the Sixteenth Century Chinese Novel. Cambridge: Cambridge University Press, 1970.
• Dupree, Nancy. “Gandhara: An Instant Guide to Pakistan’s Heritage." Karachi: Pakistan Tourism Development Corp., n.d.
• Dupree, Nancy. An Historical Guide to Afghanistan. Kabul: Afghan Tourist Organization, 1971, 1977.
• Dutt, S. Buddhist Monks and Monasteries in India: Their History and Contribution to Indian Culture. London: George Allen and Unwin, 1962; Delhi: Motilal Banarsidass, 1988.
• Eckel, Malcolm David. To See the Buddha: A Philosopher’s Quest for the Meaning of Emptiness. Princeton: Princeton University Press, 1994.
• Embree, Ainslie, T. Alberuni’s India. Translated by Edward C. Sachau. New York: W. W. Norton, 1971.
• Embree, Ainslie, T. Imagining India: Essays on Indian History. New York: Oxford University Press, 1989.
• Embree, Ainslie, T., ed. Encyclopedia of Asian History. 4 vols. New York: C. Scribner and Sons, 1988.
• Fairley, Jean. The Lion River: The Indus. London: Allen Lane, 1975.
• Fischer-Schreiber, I.; F Ehrhard, and M. Diener. The Shambhala Dictionary of Buddhism and Zen. Translated by Michael H. Kohn. Boston: Shambhala, 1991.
• Forte, Antonino, ed. Tang China and Beyond: Studies on East Asia from the Seventh to the Tenth Century. Kyoto: Istituto Italiano di Cultura, Scuola di Studi sull’Asia Orientale, 1988.
• Foucher, A. Notes on the Ancient Geography of Gandhara. Translated by H. Hargraves. Calcutta: Superintendent, Hindu and Buddhist Monuments Northern Circle, Government Printing Office, 1952.
• Foucher, A. “Notes sur l’itinéraire de Hiuan Tsang en Afghanistan." Paris: n.p., 1925.
• Foucher, A. The Beginnings of Buddhist Art and Other Essays. Translated by L. A. Thomas and F. W. Thomas. London: H. Milford, 1917.
• Foucher, A. The Life of the Buddha According to Ancient Texts and Monuments of India. Abridged translation by Simone Brangier Boas. Middletown, Conn: Wesleyan University Press, 1963.
• Gaulier, S.; R. Jera-Bezard; and M. Maillard. Buddhism in Afghanistan and Central Asia. 2 vols. Leiden: Brill, 1976.
• Ghosh, A. Nalanda. 4th ed. Delhi: Director General, Archaeological Survey of India, 1959.
• Ghosh, A. Rajgir. 1958. Reprint, Delhi: Director General, Archaeological Survey of India, 1975.
• Goetz, H. The Art of India. 1959. Reprint, New York: Greystone Press, 1964.
• Gopal, Sarvepalli. Jawaharlal Nehru: A Biography. Oxford: Oxford University Press, 1989; abridged edition, Delhi: Oxford India Paperbacks, 1993.
• Goyal, S. R. Harsha and Buddhism. Meerut, India: Kusumanjali Prakashan, 1986.
• Grousset, René. In the Footsteps of the Buddha. Translated by Mariette Leon. 1932. Reprint, London: Routledge and Kegan Paul, 1971.
• Grousset, René. The Empire of the Steppes: A History of Central Asia. Translated by Naomi Walford. New Brunswick, N.J.: Rutgers University Press, 1970.
• Grousset, René. The Rise and Splendour of the Chinese Empire. Translated by A. Watson-Gandy and T. Gordon. Berkeley: University of California Press, 1953.
• Hallade, M. Gandharan Art of Northern India and the Graeco-Buddhist Tradition in India, Persia and Central Asia. Translated by Diana Imber. New York: Abrams, 1968.
• Hambis, M. Louis, et al. L’Asie Centrale: Histoire et civilisation. Paris: l’Imprimerie Nationale, 1977.
• Harle, J. The Art and Architecture of the Indian Subcontinent. Harmondsworth, Eng.: Penguin Books, 1986.
• Hazra, K. L. Buddhism in India as Described by the Chinese Pilgrims. Delhi: Munshiram Manoharlal, 1983.
• Herrmann, A. A Historical Atlas of China. 1935. Revised edition, Chicago: Aldine, 1966.
• Hook, B., ed. The Cambridge Encyclopedia of China. Cambridge and New York: Cambridge University Press, 1982.
• Huntington, Susan, and John Huntington. The Art of Ancient India. Tokyo: Weatherhill, 1985.
• Ibn Batuta. Travels in Asia and Africa, 1325-1354. Translated and edited by H. A. R. Gibb. London: G. Routledge and Sons, 1929.
• Ikeda, Daisaku. The Flower of Chinese Buddhism. Translated by Burton Watson. New York: Weatherhill, 1986.
• Imam, A. Sir Alexander Cunningham and the Beginnings of Indian Archaeology. Dacca: Asiatic Society of Pakistan, 1966.
• Joshi, L. M. Studies in the Buddhistic Culture of India During the Seventh and Eighth Centuries. 2d ed. Delhi: Motilal Banarsidass, 1967.
• Joshi, M. C. and Radha Banerjee. “Some Aspects of Jataka Painting in Indian and Chinese (Central Asian) Art." In Across the Himalayan Gap, edited by Tan Chung. New Delhi: Gayan Publishing House, 1999.
• Karetsky, Patricia E. Early Buddhist Narrative Art. Lanham, Md.: University Press of America, 2000.
• Kieschnick, John. The Eminent Monk: Buddhist Ideals in Medieval Chinese Hagiography. Honolulu: University of Hawaii Press, 1997.
• Klimburg-Salter, Deborah. The Kingdom of Bamiyan: Buddhist Art and Culture in the Hindu Kush. Naples: Istituto Universitario Orientale; Rome: Istituto Italiano per il Medio ed Estremo-Oriente, 1989.
• Knoblock, E. Beyond the Oxus: Archaeology, Art and Architecture of Central Asia. London: Ernest Benn, 1972.
• Kuwayama, Shoshin. “How Xuanzang learned about Nalanda." In Tang China and Beyond, edited by Antonino Forte. Kyoto: Istituto Italiano di Cultura, Scuola di Studi sull’Asia Orientale, 1988.
• Lahiri, Latika, trans. Chinese Monks in India: Biography of Eminent Monks Who Went to the Western World in Search of the Law... by I Ching. Delhi: Motilal Banarsidass, 1986.
• Lamotte, E. History of Indian Buddhism. Translated by Sara Webb-Boin. Louvain-La-Neuve, Belgium: Institut Orientaliste de Université Catholique de Louvain, 1988.
• Li Yongshi, trans. The Life of Hsuan-Tsang, by Huili. Peking: Chinese Buddhist Association, 1959.
• Li, Rongxi. A Biography of the Tripitaka Master of the Great Ci’en Monastery of the Great Tang Dynasty. Berkeley: Numata Center for Buddhist Translation and Research, 1995.
• Litvinsky, B. A. Outline History of Buddhism in Central Asia. Calcutta: Kushan Studies in the USSR, 1970.
• Litvinsky, B. A., ed. The Crossroads of Civilizations: A.D. 250 to 750. Vol. 3 of History of Civilizations in Central Asia. Paris: UNESCO, 1996.
• Liu, Xinru. Ancient India and Ancient China: Trade and Religious Exchanges. Delhi: Oxford University Press, 1888.
• Lusthaus, Dan. Buddhist Phenomenology: A Philosophical Investigation of Yogacara Buddhism... London: RoutledgeCurzon, 2002.
• Lusthaus, Dan. “Xuanzang (Hsuan-tsang)." [Online resource].
• Mair, Victor H. “The Origins of an Iconographical Form of the Pilgrim Hsuan-tsang." Tang Studies 4 (1986): 29-41.
• Mair, Victor H. “Suen Wu-kung = Hanumat? The Progress of a Scholarly Debate." Taipei: Academia Sinica, 1989.
• Mallory, J. P., and Victor H. Mair. The Tarim Mummies: Ancient China and the Mysteries of the Earliest Peoples from the West. London: Thames and Hudson, 2000.
• Mayjupurias, J. Holy Places of Buddhism in Nepal and India. Bangkok: Tecpress Service, 1989.
• McGirk, Tim. “What Lies Beneath?" Time, 10 November 2002.
• Mirsky, Jeannette. The Great Chinese Travellers. Chicago: University of Chicago Press, 1964.
• Mitra, D. Ajanta. 5th ed. Delhi: Director General, Archaeological Survey of India, 1986.
• Mitra, D. Buddhist Monuments. Calcutta: Sahitya Samsad, 1971, 1980.
• Mitra, R. C. Decline of Buddhism in India. Calcutta: Santiniketan Visvabharati, 1954.
• Mizuno, Kogen. The Beginnings of Buddhism. Tokyo: Kosei Publishing, 1980.
• Mizuno, Kogen. Buddhist Sutras: Origin, Development, Transmission. Tokyo: Kosei Publishing, 1982.
• Morrow, Lance. “Whose Art in Heaven?" Time, 8 March 2000.
• Mote, Frederick W. Intellectual Foundations of China. 2nd edition. New York: Knopf, 1989.
• Murphy, R. A History of Asia. New York: HarperCollins, 1992.
• Murray, John. Handbook for Travellers in India, Pakistan, Burma and Ceylon. London: John Murray, 1955.
• Nattier, Jan. “The Heart Sutra: A Chinese Apocryphal Text?" Journal of International Buddhist Studies 15, no. 2 (1992): 153-223.
• Needham, Joseph. The Grand Titration: Science and Society in East and West. Toronto: Toronto University Press, 1969.
• Norman, Jerry. The Chinese. New York: Cambridge University Press, 1888.
• Ondaatje, Michael. Anil’s Ghost. New York: Knopf, 2000.
• Pal, Pratapaditya. The Ideal Image: The Gupta Sculptural Tradition and Its Influence. New York: Asia Society/John Weatherhill, 1978.
• Pal, Pratapaditya. The Light of Asia: Buddha Sakyamuni in Asian Art. Los Angeles: Los Angeles County Museum, 1984.
• Paul, Diana Y. Philosophy of Mind in Sixth Century China: Paramatha’s “Evolution of Consciousness." Stanford: Stanford University Press, 1984.
• Plaks, Andrew. Four Masterworks of the Ming Novel. Princeton: Princeton University Press, 1987.
• Rice, Tamara Talbot. Ancient Arts of Central Asia. New York: Praeger, 1965.
• Rowland, B. The Art and Architecture of India: Buddhist, Hindu, Jain. Baltimore: Penguin Books, 1953.
• Rowland, B. Art in Afghanistan: Objects from the Kabul Museum. London: Allen Lane/Penguin Press, 1971.
• Rowland, B. The Art of Central Asia. New York: Crown, 1974.
• Rowland, B. The Evolution of the Buddha Image. New York: Asia Society, 1976.
• Rowland, B. “Indian Images in Chinese Sculpture." Artibus Asiae 10 (1947): 5-20.
• Roy, Sourindranath. The Story of Indian Archaeology 1784-1947. Delhi: Archaeological Survey of India, 1961.
• Salomon, R. Buddhist Scrolls from Gandhara. Seattle: University of Washington Press, 1999.
• Sankalia, H. D. The University of Nalanda. Delhi: Oriental Publishers, 1972.
• Schafer, Edward H. The Golden Peaches of Samarkand: A Study of Tang Exotics. Berkeley: University of California Press, 1963.
• Schwartzberg, J., ed. A Historical Atlas of South Asia. Chicago: University of Chicago Press, 1978.
• Seckel, Dietrich. The Art of Buddhism. Translated by Anne E. Keep. New York: Crown, 1964.
• Sehrai, F. A Guide to Takht-i-Bahi. Peshawar: F. Sehrai, 1986.
• Sehrai, F. The Buddha Story in the Peshawar Museum. Peshawar: F. Sehrai, 1985.
• Sen, Tansen. Buddhist Diplomacy and Trade: Realignment of Sino-Indian Relations 600-1400. Honolulu: University of Hawaii Press, 2003.
• Sen, Tansen. “In Search of Longevity and Good Karma..." Journal of World History 12, no. I (spring 2002): I-29.
• Sharma, R. C. Buddhist Art of Mathura. Delhi: Agam Kala Prakashan, 1984.
• Shaw, Isobel. An Illustrated Guide to Pakistan. Hong Kong: The Guidebook Co., 1988.
• Shearer, Alistair. The Traveler’s Key to Northern India. New York: Knopf, 1983.
• Shuyan, Sun. Ten Thousand Miles Without a Cloud. London: Harper Collins, 2003.
• Sickman, L., and A. Soper. The Art and Architecture of China. 1956. Reprint, Harmondsworth, Eng.: Penguin Books, 1974.
• Siebold, J. Otto. Untitled cartoon. The New Yorker, 15 July 2002, 63.
• Silk Road and the World of Xuanzang, The. (Exhibition catalog). Osaka: Asahi Shimbun, 1999.
• Sims-Williams, Nicholas. “New Findings in Ancient Afghanistan..." [Online paper].
• Sinberg, S. “Introduction to the Data Base on Yuan Chwang’s Travels in India..." New York, 1984.
• Smith, Vincent. The Oxford History of India. 1958. Reprint, Oxford: Oxford University Press, 1967.
• Snellgrove, David L., ed. The Image of the Buddha. London: Serindia, 1978.
• Soper, A. “Aspects of Light Symbolism in Gandharan Sculpture." Artibus Asiae 12 (1949).
• Soper, A. Literary Evidence for Early Buddhist Art in China. Ascona, Switzerland: Artibus Asiae, 1959.
• Soper, A. “Representations of Famous Images at Tunhuang." Artibus Asiae 27, no. 4 (1965): 349-364.
• Spear, Percival. India. Ann Arbor: University of Michigan Press, 1961.
• Sponberg, Alan. “Meditation in Fa-hsiang Buddhism." In Traditions of Meditation in Chinese Buddhism, edited by Peter N. Gregory. Honolulu: University of Hawaii Press, 1986.
• Stadtner, D. “Shahi Sculpture Revisited." Orientations 3, no. 8 (October 1999): 68-74.
• Suzuki, D. T. On Indian Mahayana Buddhism. New York: Harper and Row, 1968.
• Swann, P. Chinese Monumental Art. London: Thames and Hudson, 1963.
• Tan Chung, ed. Across the Himalayan Gap. New Delhi: Gayan Publishing House, 1999.
• Thomas, E. J. The History of Buddhist Thought. 1933. Reprint, Santa Fe, N.M.: Sun Publishing, 1981.
• Tomkins, Calvin. “After the Towers Nine Artists Imagine a Memorial." The New Yorker, 2 July 2002.
• Tulku, Tarthang. Holy Places of the Buddha. Berkeley: Dharma Publishing, 1994.
• Twitchett, D., and J. Fairbank. Sui and T’ang China, 589-906, Part I. Cambridge: Cambridge University Press, 1979.
• Upasak, C. S. Nalanda: Past and Present. Bihar: Nava Nalanda Mahavihara, 1977.
• Waley, Arthur. The Real Tripitaka. London: Allen and Unwin, 1952.
• Wang, Jingru. “Western Xia Murals from the Muogao Caves in Dun Huang and Yulin Caves in Anxi." Wen Wu 9 (1980): 49-53.
• Watters, Thomas, trans. On Yuan Chwang’s Travels in India. 2 vols. 1904-1905. Reprint, Delhi: Munshiram Manoharlal, 1961.
• Wei Tat, tr. Ch’eng Wei-Shih Lun (The doctrine of mere consciousness). Hong Kong: Ch’eng Wei-Shih Lun Publication Committee, 1973.
• Weinstein, Stanley. Buddhism Under the T’ang. Cambridge: Cambridge University Press, 1987.
• Whitfield, R. “The Monk Liu Sahe and the Dunhuang Paintings." Orientations (March 1989): 64-71.
• Williams, J. “The Iconography of Khotanese Painting." East and West 23 (1973), pp. 109-164.
• Williams, Paul. Mahayana Buddhism: The Doctrinal Foundation. London: Routledge, 1989.
• Wong, Dorothy. “Making of a Saint: Images of Xuanzang in East Asia." Early Medieval China 8 (2003): I-39.
• Woodward, F. L., ed. and trans. Some Sayings of the Buddha. 1925. Reprint, London: Oxford University Press, 1955.
• Wriggins, Sally. “Ikuo Hirayama, Artist and Advocate." Orientations 32, no. 8 (October 2001): 88-94.
• Wright, Arthur F. Buddhism in Chinese History. 1959. Reprint, Stanford: Stanford University Press, 1976.
• Wright, Arthur F. “Changan." In Cities of Destiny, edited by Arnold Toynbee. New York: McGraw-Hill, 1967.
• Wright, Arthur F., and D. Twitchett. Perspectives on the Tang. New Haven: Yale University Press, 1973.
• Wright, Charles. “Body and Soul." The New Yorker, 8 April 2002, 70.
• Yu, Anthony C. “The Real Tripitaka Revisited..." Paper presented to ASIANetwork Exchange, 2000.
• Yu, Anthony C., trans. Journey to the West. 4 vols. Chicago: University of Chicago Press, 1977-1983.
• Zhu Qi (Chu Ch’i). Xuanzang Xiyouji (Xuanzang’s Journey to the West). Hong Kong: Chan Chin Ta-yuan Shutien, 1957.
• Zimmer, H. Artistic Form and Yoga in the Sacred Images of India. Princeton: Princeton University Press, 1984.
• Zurcher, E. Buddhism: Its Origin and Spread in Words, Maps, and Pictures. London: Routledge and Kegan Paul, 1962.
• Zwalt, W. Buddhism: Art and Faith. London: British Museum Publications, 1985.
• Huineng (慧能638–713) és a Platform Szútra